IMF-EU-Magyarország - londoni elemzők: nem biztos, hogy a piacok és a hitelminősítők várnak az őszi választásokig

MTI 2010. július 19., hétfő 16:17

Az őszi önkormányzati választásoknak szerepük lehetett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatott tárgyalások sikertelenségében, ám nem biztos, hogy a piacok és a hitelminősítők az októberi választásokig hagynak időt Magyarországnak - vélekedtek hétfőn londoni felzárkózó piaci elemzők.

A Capital Economics, az egyik legnagyobb citybeli gazdaságelemző csoport felzárkózó piaci elemzője, David Oxley hétfői kommentárjában úgy vélekedett: a Fidesz "nagyon kockázatos úton" indult el azzal, hogy "hátat fordított az IMF-nek". Oxley szerint ez "veszélyes játszma" egy olyan időszakban, amikor még az euróövezet is szuverén adósságválsággal küszködik.

A Capital Economics szakértője szerint a magyar piacok a legjobb esetben is "rendkívül göröngyös" hetek-hónapok előtt állnak, a legrosszabb esetben pedig Magyarországon akár újabb költségvetési válság is kialakulhat.

A helyzet iróniája, hogy a kormány a gazdasági kilábalás védelmére hivatkozva veti el az újabb takarékossági intézkedéseket, ám éppen a bizonytalanság okozta heves forintárfolyam-kilengések jelentenek ellenszelet a növekedésnek. A forint gyengülésével ugyanis meredeken emelkednek a devizaadósok törlesztési terhei, rontva a háztartások és a vállalkozások pénzügyi mérleghelyzetét - fejtegette a Capital Economics londoni feltörekvő piaci elemzője.

Az Eurasia Group nevű vezető londoni gazdasági-politikai kockázatelemző és tanácsadó csoport hétfői kommentárja szerint valószínűsíthető, hogy mind a Fidesz-kormány, mind az EU "politikai üzeneteket" küldözget. A kormány üzenete az lehet, hogy "nem engedünk az IMF nyomásának, és megbüntetjük a gonosz bankokat", az unióé pedig az, hogy "a görögországi felfordulás után a költségvetési szigor és áttekinthetőség nem lehet alku tárgya".

Az Eurasia szakértői "Robin Hood-adónak" nevezték a bankokra kiróni tervezett illetéket, amely szerintük a lakosság körében népszerű, viszont "nagyon meredek", tekintettel arra, hogy a várt bevétel a hazai össztermék (GDP) 0,8 százalékával lenne egyenlő.

A JP Morgan bankcsoport londoni felzárkózó piaci elemzőinek hétfői kommentárja szerint Magyarországnak nincsenek azonnali finanszírozási problémái, ám az a tény, hogy ez volt a 2008-ban indult hitelprogram első sikertelen felülvizsgálata, "nem biztató üzenet" az új kormánnyal kapcsolatban.

A cég szerint a Fidesz abban reménykedhetett, hogy sikerül az októberi önkormányzati választások utánig halasztani bármilyen további megszorító intézkedés bejelentését. Az erősödő piaci nyomás azonban rábírhatja a kormányt arra, hogy már a következő hetekben bejelentsen ilyen lépéseket - vélekedtek a JP Morgan citybeli elemzői.

Ugyanezt jósolták hétfői kommentárjukban a UBS bankcsoport londoni felzárkózó piaci szakértői. A ház szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy amint az ország túljut az októberi választásokon, a kormánynak sikerül majd megállapodásra jutnia az IMF-fel és az unióval. A piac azonban esetleg a választásokig sem enged időt a magyar kormánynak. Ebben az esetben már előbb fel kell mutatni olyan intézkedéseket, amelyek "hűtik a befektetői kedélyeket", különben - főleg akkor, ha a forint tartósan gyengül - az MNB kamatemelésre kényszerülhet - vélekedtek a UBS londoni elemzői.

Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) globális felzárkózó piaci kutatási részlegének vezetője hétfői londoni kommentárjában kiemelte: az IMF eddig "figyelemreméltó rugalmasságot" tanúsított Magyarországgal szemben. A valutaalap többször is hozzájárult a tavalyi és az idei államháztartási hiánycélok emeléséhez, azonban "úgy tűnik, hogy az IMF-nek elege lett ebből", és most már "nem hajlandó babrálni többé a költségvetési célokkal".

Ash szerint a hiányfinanszírozást a történtek közvetlenül nem fogják érinteni, a közvetett hatás azonban súlyos lesz: a magyar államadósság hozama emelkedni fog, még drágábbá téve a hiteleket a kormány számára, és teljes körű eladási hullám kialakulása esetén a deficitfinanszírozás is már nagyon nehézzé válhat. A Royal Bank of Scotland londoni vezető elemzője szerint ha az IMF-finanszírozás hosszabb távra kiesik, kétséges, hogy Magyarország képes lesz-e finanszírozni magát.

Ash szerint "úgy tűnik, hogy a kormány nem tanult az előző bakiból, a piac pedig nincs abban a hangulatban, hogy szemet hunyjon a költségvetési lazaság felett".

Hacsak nem sikerül "valamiről nagyon gyorsan megállapodni", felmerül az a kockázat is, hogy a hitelminősítők rontják Magyarország adóskockázati besorolásait a hétvégi fejleményekből eredő bizonytalanság miatt, mivel eddig az IMF-program folyamatos teljesítése támasztotta alá a magyar adósosztályzatokat - vélte az RBS elemzője.

Magyarország szuverén adósságát a három legnagyobb hitelminősítő - Standard & Poor's, Moody's Investors Service, Fitch Ratings - egyaránt a közepes befektetői sávban, de három különböző szinten tartja nyilván. Az S&P "BBB mínusz" osztályzatánál a Fitch egy fokozattal magasabb, "BBB", a Moody's még eggyel jobb, "Baa1" (a másik két cég metodikájában "BBB plusz"-nak megfelelő) besorolással listázza a magyar államadósságot.

Timothy Ash várakozása szerint ha a forintárfolyam megközelíti a 300 forint/eurót, az MNB kénytelen lesz intervenciót végrehajtani a forint védelmében, tekintettel a háztartások és a vállalkozások nagy összegű nyitott nettó devizapozícióira. Ha az árfolyam átlépi a 300 forintot, a jegybank kamatemelésre kényszerülhet - tette hozzá Ash.

Ugyanezt jósolták hétfői kommentárjukban a JP Morgan londoni szakértői, azzal az érvvel, hogy 300 forintos euró felett már fennáll a kockázata a nem teljesítővé váló háztartási devizaadósságok ugrásszerű növekedésének.