rss      tw      fb
Keres

Bajor tandíjmentesség


Voltaképp belügy, pártpolitikai ügy, hogy a bajor keresztényszocialisták (koalícióban a szabaddemokratákkal) miért döntöttek úgy, hogy eltörlik az egyetemi tandíjakat. Történetesen tudom, hogy a keresztényszocialisták „nagyobbik testvére”, az Angela Merkel kancellár vezette kereszténydemokrata párt – vezére ösztönzésére – sorban szabadul a német jobboldal olyan szent teheneitől („nicht berühren!”) mint a katonai sorozás, a melegházasság, s nem utolsó sorban tandíj. Amelyet fél évtizede minden olyan német tartományban bevezettek, ahol a CDU/CSU kormányzott, és sehol, ahol a vörös-zöld ellenzék.

A „szegény Angela” azonban okos, és ezt nem először kell elmondanom róla. A látszat, ismétlem, a látszat az, hogy a tandíj népszerűtlen, tehát a választások tapintható közelségében a likvidálása (és a kimaradó bevétel költségvetési forrásból való pótlása) haszonelvű döntés. De milyen is ez a „haszon”? A dolgok első körében kétségtelenül politikai. De egy okos politikus messzebbre néz. A helyzet ugyanis az, hogy Németország nem termel ki olyan mennyiségben szakértelmiséget, mint amekkorára hatalmas feldolgozó és szolgáltató ipara igényt tart. Bizonyos szakágakban (informatika például) már akkor is felszabadították a munkaerő-importot – például Magyarországról –, amikor az általános korlátozások még érvényben voltak.

Mint tudjuk, a fiatal Magyarország kifelé törekszik, éspedig – fájdalom – százezres nagyságrendben. Miközben idehaza azzal kell kínlódnia, hogy fizet-e tandíjat vagy sem (oppardon: képzési költséget), Burgenlandtól Bajorországig egyetemek sora fog neki kínálni ingyenes oktatást és melléje – erről biztos tudomásom van – ösztöndíjat, sőt lakhatási támogatást is. De nem azért, mert szamaritánus gyülekezetek, hanem azért, mert pontosan tudják, hogy akit egyszer ők képeztek ki, az helyben is marad. Megszereti annyira az országot, a környezetet, beépül annyira a tanulmányi évek alatt megszokott emberi közegbe, hogy nyomban elfogadja egy helyi cég (a magyarországinál sokkalta jobb) állásajánlatát. Egy szó mint száz, ezek az egyetemek – állami pénzből, nemzetük javára – az osztrák meg a német gazdaságnak termelik ki a szakértelmiséget, semmiképp se a magyarnak. Az alternatíva ugyanis az volna, hogy „kész” diplomásokat importálnak máshonnan – Ázsiából például –, amiről csak annyit tudok mondani, hogy mégiscsak jobb egy „házilag” kitenyésztett magyar, mint egy Amerikában végzett afrikai vagy otthonról jött indiai. Fehér, uniós, szomszéd, történelmi szövetséges, eleve jóbarát. Eleinte csak angolul beszél, de idővel átáll.

Ajánlom ezt az okfejtést a röghözkötéssel kísérletezők figyelmébe. Különösen azt a szakaszát, hogy maga az állami költségvetés kártalanítja az egyetemeket a kiesett tandíjbevételekért. AMOTT ugyanis nem elvesznek, hanem költenek, és pontosan tudják, mire és miért. Eszükbe sem jut, hogy ezért a támogatásért helybenmaradást kérjenek cserébe, mert szinte halálbiztosak abban, hogy ez a vágyuk minden kötelezettségvállalás nélkül is teljesül. A friss bajor tandíjmentesség olyan csali, amelyet minden magyar érettségizett könnyen bekap, miért is ne. Épp a minap hallotta szeretett miniszterelnökétől, hogy a német és a magyar gazdaságot egybeforrasztjuk. Na! Élen kell járni. Pontosabban: arrafelé kell járni, ahol az „él” van. Ifjú korban ez könnyen megy; vénemberek, mint például én, csak cikket írnak, idehaza. Hátha értenek belőle, s ha igen, akkor ez már részeredmény.

P.s. Ostoba duma, hogy ha valakit „az adófizetők pénzéből” neveltek ki, annak kutya kötelessége ezt a tartozást valamilyen formában visszafizetni. Tudniillik mindenütt egy ORSZÁG, egy nemzet, egy nép, magyarán: a köz KOLLEKTÍV érdeke, hogy szakértelmisége legyen illetve, hogy a meglevőt újra- és újratermelje. Embert, aki gondolkodik, tanít, gyógyít, tervez, számol etc. A támogatásokkal nem egyéneknek kedvezünk, hanem saját magunknak, országlakóknak. Amúgy pedig: amióta világ a világ, a magasan képzett értelmiségi tudását/teljesítményét a kollektíva anyagilag magasabban honorálja, mint az ilyen tudással/teljesítménnyel nem rendelkező ember munkáját. Ez így volt a pártállamban is, ezt bizonyította – „a munkásosztály hatalmának” cáfolataként – kiátkozott könyvében Konrád és Szelényi vagy 40 évvel ezelőtt.



Aczél Endre újságíró

Írásai a Galamusban


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!