rss      tw      fb
Keres

IMF: számos kérdés maradt nyitva

MTI 2010. július 17., szombat 21:54

A Nemzetközi Valutalap (IMF) szombaton az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokon ugyan sok a közös alap, de "számos kérdés nyitva maradt". A küldöttség tehát visszatér Washingtonba, és "a fennmaradó nézeteltérések áthidalására törekszik" - írták.

Az IMF közleménye rámutat, hogy a magyar gazdaság az exportnak köszönhetően kilábalt a mély válságból, de a hazai kereslet a hitelezési és munkaerő-piaci nehézségek miatt gyenge. A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint a hazai össztermék (GDP) az idén 0,6 százalékkal, jövőre pedig 2,5 és 2,66 százalék közötti mértékben bővülhet, míg az infláció az idén és 2011-ben is csökkenhet. Magyarországon jelentős előrehaladást sikerült elérni a gazdasági helyzet javításában a készenléti hitelkeret, a körültekintő makrogazdasági politika és a pénzügyi szektor szabályozásának szigorítása révén - áll a közleményben. Az IMF megállapítja: júniusig nagyjából megfelelően teljesült a készenléti hitelkeretről szóló megegyezésben foglalt célok teljesítése mennyiségi és szerkezeti szempontból egyaránt. Ugyanakkor még nagyobb erőfeszítésekre van szükség az elért eredmények megőrzése érdekében, és azért, hogy Magyarország fenntartható növekedési pályára álljon - fogalmaz közleményében az IMF. A 2010-re tervezett 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány és a deficit 3 százalék alá szorítása jövőre megfelel a szükséges konszolidációnak, de ehhez további, nehéz intézkedéseket kell hozni a bevételi oldalon - ahol a pénzintézetek tervezett megadóztatása akadályozza a növekedést és a hitelnyújtást - és a kiadási oldalon is. Mindezek mellett át kell alakítani a veszteséges állami nagyvállalatokat, hogy mérséklődjön a költségvetésre nehezedő nyomás. Az IMF hangsúlyozza, hogy segítséget kell nyújtani a legsebezhetőbbeknek, de a támogatásnak átláthatónak és célzottnak kell lennie. Az IMF küldöttsége az utóbbi két héten intenzív tárgyalásokat folytatott a magyar illetékesekkel. Az álláspontok számos kérdésben egyeznek, de nyitott kérdések is maradtak, az IMF azonban - amelynek küldöttsége visszatér Washingtonba, a szervezet székhelyére - továbbra is aktív együttműködésre törekszik a magyar féllel a fennmaradt nézeteltérések áthidalása érdekében - áll a nemzetközi pénzügyi szervezet közleményében.