rss      tw      fb
Keres

OGY - Új OVB-tagokat választhat csütörtökön az Országgyűlés

MTI 2010. július 17., szombat 19:47

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a parlament elé terjesztette az Országos Választási Bizottság (OVB) parlament által választandó új tagjainak névsorát. Az Országgyűlés a tervek szerint csütörtökön újítja meg a testületet.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter azt javasolja, hogy az új OVB tagja legyen Bordás Vilmos, Bozsóki Éva, Hunyadfalvi Ákos, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán és Sasvári Róbert; póttagnak Székely Lászlót indítványozza megválasztani.

A miniszter a határozati javaslat indoklásban azt írja: a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi általános választása kitűzését megelőzően levélben kérte a parlamenti pártok elnökeit, hogy az OVB megválasztandó tagjainak személyére tett javaslatukat írásban juttassák el részére.

Az előterjesztő fontosnak tartotta, hogy az OVB tagjai olyan szakemberek legyenek, akiknek választásszakmai ismeretei megkérdőjelezhetetlenek, jelentős elméleti, jogalkalmazói ismeretekkel és gyakorlattal rendelkeznek - derül ki a szövegből.

E szempontokat figyelembe véve - fűzi hozzá az indoklásban - az állam- és jogtudományok, illetőleg a közélet ismert személyiségei közül tesz indítványt a tagok és a póttag megválasztására.

A határozati javaslathoz csatolt, a parlamenti honlapon olvasható önéletrajzok szerint Bordás Vilmos ügyvéd, 2009-től Magyar Televízió kuratóriumának elnökségi tagja. 1990 óta az OVB Fidesz által delegált tagja, az idei parlamenti választások előtt pedig rendes tagnak választották.

Bozsóki Éva szintén ügyvéd, a 2010-es választásokon a Fővárosi és Pest megyei választási körzetek Fidesz-MPP jogi koordinátora volt.

Hunyadfalvi Ákos Veszprémben dolgozik ügyvédként. Önéletrajzában feltünteti, hogy fia évek óta Fidesz-tag. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán pedig jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara alkotmányjogi tanszékén egyetemi tanársegéd és igazgató az ELTE Bibó István Szakkollégiumában, korábban jogászként dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságban.

Sasvári Róbert Pécsen ügyvéd. Márciusban a Fidesz-KDNP OVB-delegáltjaként tehetett esküt a házelnök előtt.

Az OVB megújítása egy június 21-én elfogadott fideszes indítvány nyomán vált szükségessé. A Horváth Zsolt által kezdeményezett, a választási eljárásról szóló törvény módosítását szorgalmazó javaslatot 259 igen, 98 nem mellett fogadta el a parlament, a kormányoldal támogatta, az ellenzék elutasította azt. A június 29-én kihirdetett új szabály szerint az OVB minden általános választás - az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti voksolás - előtt megújul: az OVB választott tagjait a választások kitűzését követően, legkésőbb a szavazás napja előtti 42. napon kell megválasztani.