Európa Bajnokság
- Részletek
- Napi apró
- 2013. február 11. hétfő, 04:13
- Fazekas Csaba
A mostanában oly divatos futball-párhuzam jutott eszembe a hírek olvastán, miszerint az Európa Tanács petíciós bizottsága befogadta, vagyis tárgyalásra és kivizsgálásra érdemesnek minősítette a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyében készült beadványt. A futball-hasonlatot a hazai és külhoni magyar politikusok egyes kommentárjai idézhetik, hiszen minden megszólaló – joggal – üdvözölte a döntést, és nagyjából reálisan értékelte a várható következményeket. Vagyis úgy reagált rá, mint amikor a „mi” csapatunk játékosát buktatják, és a bíró szabadrúgást ítél. Nem biztos, hogy gól lesz belőle, de a küzdelmet megszakító sípjel pontosan követte a szabálykönyv vonatkozó passzusát, ami szurkolótáborunk elismerő tapsát váltotta ki. Bármilyen viszonylagos is ez a siker, joggal örülhetünk valamennyien, hiszen a szlovákiai magyarok állampolgárságuktól való önkényes megfosztása ottani honfitársaink alapvető jogainak elfogadhatatlan korlátozása, s nemcsak a mi nemzeti érzéseinket, de az „európaiság” fogalmával leírható jogi és politikai alapvetést is sérti. Jogos minden tiltakozás ebben az ügyben, függetlenül attól, mit gondolunk arról, hogy a magyar kormány kiterjesztette a magyar állampolgárságot, s örvendetes illetve európai megoldás volna, ha északi szomszédunkat rá lehetne bírni az önnön alkotmányát is sértő intézkedések megszüntetésére. A szolidaritás megilleti minden embertársunkat, ha egy kormányzat korlátozni akarja szerzett jogait, s nyilvánvaló támadást indít a területén élő kisebbségek ellen. A petíciós bizottság döntése még várat magára, a várható fejleményeket is visszafogottan kell latolgatni, tekintettel arra, hogy az állampolgárság szabályozása az egyes államok belügye. Az igazi siker az volna, ha hasonló szellemben a kérdés valamelyest tematizálná a szlovák belpolitikát, illetve az ottani médiát.
Visszatérve a mi térfelünkre, eszünkbe juthat még, hogy ugyanaz (pontosabban: majdnem ugyanaz) a bíró, vagyis hát az Európai Unió a magyar kormánnyal szemben is a sípjába fújt már, viszont, ha a „mi” játékosunk szabálytalankodott, nem taps, hanem fújolás kísérte szektorunkban a sporttárs ítéletét. A magyar kormány és hívei hangosan tiltakoztak, amikor irányító középcsatárunk és néhány más csapattársa hátulról, páros lábbal próbált szerelni, és ezért figyelmeztetést kapott (büntetőt még nem). A médiatörvény és más, az Orbán-rendszert megalapozó jogszabályok súlyos kritikákat váltottak ki Európa-szerte, amelyre a Fidesz-hívek sértődötten reagáltak: tiszteletlenségnek minősítették a bírálatokat, gyarmatosítónak pedig azt a közösséget, ahová egykor magunk kértük a felvételünket. Jut eszembe, a médiatörvénnyel kapcsolatos vizsgálatokra legutóbb is vehemens Fidesz-reakciók születtek. (Lásd például itt.) Mindezt nem boncolgatnám most részletesen, csak halkan jegyzem meg: elég szomorú, hogy néhány, a sajtószabadsággal nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen médiaszabályozási passzust is az Európa Tanácsnak kellett a magyar kormánynál kikényszeríteni, mert utóbbi magától aligha érvényesítette volna őket. (És persze a gyakorlatba való átültetés kapcsán várjuk ki a végét, vagyis a tényleges törvénymódosítást és a törvény alkalmazását.)
Vagyis a jobboldalon nem érdemes ennyire kettős mércével mérni az európai intézményeket, s csak akkor örülni nekik, amikor a hatalom birtokosai számára kedvező döntéseket hoznak. Régi futballigazság továbbá, hogy nem érdemes a játékvezető sporttársat azzal hergelni, hogy mindig nekiesünk, ha nem „ide” fúj. Jobb szabályosan játszani, könnyebben fogja befújni az ellenünk irányuló szabálytalanságokat is. (Talán nem véletlen, hogy José Manuel Barroso is ezt a hasonlatot használta Orbán Viktornak.)
(Fazekas Csaba)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
