Újabb plakátkampány Bajnai és Gyurcsány ellen – Bajnai és az Együtt 2014 hete




A tavaly novemberi plakátkampány után (lásd hírösszefoglalónkat: A fideszes „civil” gépezet első műve Bajnai ellen) újabbat indítottak az amúgy „békét és szeretetet sugárzó” Fidesz-menti civilek. Bajnai vitára hívta Orbánt, ami a Fideszből újabb vádak sorát váltotta ki. Az Együtt 2014 közleményben reagált rájuk. A hétfői brüsszeli látogatás. Szombaton: kormányzás-értékelő.


A Magyar Nemzetben megjelent egészoldalas hirdetés - forrás: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala


1. A Bajnai-Gyurcsány ellenes plakátkampány, a Fidesz állításai, Bajnai cáfolatai

Bajnai vitára hívta Orbánt
Bajnai Gordon azért döntött úgy szerdán, hogy vitára hívja Orbán Viktort, mert szembesíteni akarja „az álcivil hirdetésekben terjesztett hazugságokkal.” Az Együtt 2014 közleménye szerint:

„Aki hazudik, az gyáva. A Fidesz pedig hazudik és gyáva. Hazugságokat terjeszt az Együtt 2014 terveiről és ezt álcivil szervezetek mögé bújva teszi. Van olyan egészoldalas újsághirdetés, amit még az álcivilek sem írtak alá: így egyszerűen csak egy névtelen rágalmazó levél. Ez kampányidőszakban törvénytelen lenne, de minden időben becstelen. Most is az. Az Orbán-Simicska-rezsim lenyúlta a közmédiát: a hazugságait reggel, délben és este terjesztheti. Mi azonban nem tűrjük tovább a hazugságokat!
Bajnai Gordon személyesen hívja vitára Orbán Viktort, élőben, televízió műsorban, vagy bármely más médiumban, akár kormánypártiban is. A lényeg, hogy álljon ki végre szemtől-szembe, merje saját hangon elmondani a hazugságait és viselje el, hogy valaki válaszul a valósággal szembesíti őt.
Várjuk Orbán Viktor válaszát: a lapítás, vagy a kitérő válasz egyaránt a hazugság elismerése – bocsánatkéréssel azonban nem ér fel, arra mindenképpen szükség lesz!”

A Fidesz válaszközleménye
A Fidesz nevű párt (vagyis ezúttal nem a Fidesz-frakció) válaszközleményben reagált. Eszerint:
„Bajnai Gordonnak ma nem Magyarország miniszterelnökével kellene vitáznia, hanem a magyar emberekkel. Bajnai Gordon csökkenteni akarja a minimálbért, a magyar emberek azonban nem támogatják ezt. Bajnai Gordon a családi adókedvezmény megszüntetésére készül, a magyar emberek viszont nem értenek ezzel egyet. Bajnai Gordon csökkenteni akarja a nyugdíjakat, de a magyar emberek nem kérnek ebből. Bajnai Gordonnak tehát a magyar emberekkel van vitája.”

Amit még Kósa hozzátett
A párt ügyvezető alelnöke szerdán, a gyulai frakcióülésen kommentálta Bajnai vitaajánlatát. Így:

Hatalmi harc zajlik, hogy ki legyen a baloldal vezetője. „Míg ez nem dőlt el, addig egy ilyen felvetés igazából a baloldali hatalmi küzdelem szükséges velejárója.”  Eldönthetetlen, hogy kivel is kellene vitatkozni [amikor eldönthető volt, a 2010-es választás előtt, Orbán akkor sem állt ki vitára senkivel – a szerk. megj.]. Egyébként még az sem világos, miről kellene vitázni, hiszen a baloldalon „egyszerre mondanak mindenfélét”.

Az Együtt 2014 szerint az igazság
A választási mozgalom közleményében cáfolta a Fidesz állításait is. Eszerint:
„Az igazság az, hogy nincs Bajnai-Gyurcsány szövetség.
Az igazság az, hogy az Együtt 2014-nek esze ágában sincs csökkenteni a minimálbért, sőt, határozottan bíráljuk azt, hogy az Orbán-kormány ezt megtette: ma 13 százalékkal kevesebb jut a borítékba, mint a válságkezelő kormány idején. Mi a minimálbér KÖLTSÉGEIT fogjuk csökkenteni, hogy a vállalkozók ne rokkanjanak bele a közterhekbe, merjenek és tudjanak új munkahelyeket teremteni, a munkavállalók pedig járjanak jobban, mint a kétharmados rezsim alatt.
Az igazság az, hogy az Együtt 2014 programja egyáltalán nem csökkenti a nyugdíjakat, viszont garantálja 12 havi nyugdíj biztonságát. Annak a 12 havi nyugdíjnak a biztonságát, amelyet a rezsim a magánnyugdíjpénztári megtakarítások elkobzásával veszélybe sodort.
Az igazság az, hogy az adórendszert úgy fogjuk átalakítani, hogy mindazokban a családokban, ahol az igazságtalan egykulcsos adó miatt hónapról-hónapra kevesebb pénz maradt, mint a válságkezelő kormány idején, 2014 után újra több maradjon, miközben a magasabb keresetűeknek pedig csökken a havi nettója.
Az igazság az, hogy a Fidesz vezette be az általa irányított önkormányzatoknál az ingatlanadót, míg az Együtt 2014 kifejezetten ellenzi az ingatlanadó országos bevezetését, hiszen a devizahitelesek terhei drámai mértékben növekedtek a folyamatosan gyengülő forint és az emelkedő kamatok miatt.
Az igazság az, hogy az Együtt 2014 nem tervezi a különadók, így a bankadó megszüntetését, de képesek vagyunk olyan szintre beállítani őket, hogy a költségvetés mellett a gazdaság is jól járjon, hiszen a bankok újra képesek lesznek hitelt adni a vállalkozásoknak, a szolgáltatók pedig olyan beruházásokat vállalni, amelyek javítják az egyes szolgáltatásokat. A rezsim ugyanis olyan kontár adórendszert eszkábált össze, amely megfojtja a gazdaságot, köztük a magyar munkahelyek 60 százalékát adó hazai kis- és középvállalkozásokat. Az Együtt 2014 ezt nem fogja hagyni!
Az igazság az, hogy Orbán Viktornak személyes lelkiismeret-furdalása van a tandíj miatt, hiszen becsapta a választóit: azt ígérte Magyarországnak, nem lesz tandíj, ehelyett annak, ami lett, csak a neve más és a mértéke drasztikusabb, mint bárhol Európában. Az Orbán Viktor-féle költségtérítéses oktatás csak a legtehetősebb családok gyermekeinek teszi lehetővé azt, hogy egyetemre menjenek. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon épül a legigazságtalanabb társadalom az egész Európai Unióban. 
Az Együtt 2014 továbbra is várja az álcivilek elszámolását a gyűlöletkampány költségeivel: ezt 2012 végéig ígérték, most azonban 2013 februárját írjuk, újabb lejárató hirdetések jelentek meg a köztereken és az újságokban, a CÖF azonban még mindig hallgat arról, mennyi közpénzt és milyen jogon használtak fel.”

Lásd még Bolgár György interjúját Szigetvári Viktorral


Bajnai Brüsszelben – Népszabadság/Szabó Barnabás


2. Bajnai Brüsszelben

Mit ismert, Bajnai Gordon hétfőn Brüsszelben járt, hogy a Magyarországnak járó fejlesztési pénzekért lobbizzon. (Csütörtök este kezdődött Brüsszelben az a rendkívüli csúcstalálkozó, amelynek az a célja, hogy megállapodjanak az unió következő hét évre szóló keretköltségvetéséről.)

Látogatását így indokolta az MTI-nek: „A következő hét évünket meghatározó fejlesztési pénzekről” fognak dönteni, és „úgy tűnik, hogy Magyarország mintegy kétezer milliárd forintot is veszíthet az előző időszakhoz képest”. Az ok szerinte egyrészt az, hogy a kohéziós támogatás kiszámítási módja nem kedvez Magyarországnak. A támogatás mértéke ugyanis függ a várható növekedési ütemtől, márpedig a magyar gazdaság az elmúlt három évben a korábban tervezettnél sokkal alacsonyabb növekedési pályára állt rá. A magyar GDP 2015-ben 18 százalékkal – ötezer milliárd forinttal – lesz kisebb, mint amennyit a mostani kormány 2010 őszén 2015-re tervezett. Másrészt az, hogy a magyar kormány az elmúlt években nemzeti érdekre hivatkozva rengeteg csatát vívott Brüsszelben olyan ügyekért, amelyek valójában nem a nemzeti érdekekről, hanem a Fidesz hatalmi érdekéről szóltak. „Ezeken a valójában nem nemzeti érdekeknek tekinthető ügyeken annyi vért vesztettünk, hogy legyengült állapotban kerültünk oda, ahol már valóban nemzeti érdekeinkről van szó”, mondta Bajnai. „Mivel Magyarországgal ma már ciki egy képen mutatkoznia sok európai vezetőnek, ezért nagyon nehéz ma szövetségeket kötnünk, ennek pedig hosszú távú nemzeti érdekeink látják a kárát.” Brüsszeli tárgyalópartnereit arra kérte, „gondolkodjanak ők is hosszú távon, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ne büntessék Magyarországot azért, mert most ilyen kártékony és szerencsétlen kormánya van”. (Lásd még a Népszabadság brüsszeli interjúját Bajnai Gordonnal: Magyarország frontokat nyitott, majd sorra meghátrált)
 

A Fidesz a brüsszeli látogatás miatt természetesen többszörösen adott hangot felháborodásának
Balla Mihály a Fidesz-frakció nevében kiadott közleményében a nemzeti érdekek elárulásával vádolta Bajnait, illetve azzal, hogy hátbadöfte a magyar embereket és a magyar demokráciát. Szerinte „az a képmutatás és sumákolás, amelyet Bajnai Gordon hozott az elmúlt hetekben a magyar politikába, veszélyesebb Magyarországra, mint a Gyurcsány és a Bajnai-kormány összes eddigi károkozása”. Ezt követően a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációja is kiadott egy közleményt. Eszerint Bajnai külföldön rágalmazza az Orbán-kormányt, holott „mint bukott politikus és mint bukott gazdasági szakember leginkább azzal szolgálná Magyarország érdekeit, ha önvizsgálatot tartana, befejezné az Orbán-kormány alaptalan rágalmazását, és tartózkodna a gazdasági jó tanácsok osztogatásától”. „Bajnai Gordon regnálása alatt Magyarország az uniós fejlesztési források töredékét tudta csak lehívni.”

A Haza és Haladás Egyesület válaszközleményében egyebek mellett azt írta:
„A válságkezelő kormány ideje alatt Magyarország az uniós források lehívása tekintetében a három legjobb között volt az egész Európai Unióban, Bajnai szakminiszteri időszaka alatt pedig csökkent a pályázati bürokrácia és nőtt az átláthatóság. Az elmúlt két év felszámolta ezeket az eredményeket: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség másfél évig tetszhalott állapotban volt, amiért az Európai Bizottság egyik figyelmeztetést a másik után küldte.
Az uniós pénzek felhasználásának hatékonysága minden korábbinál alacsonyabb szintre süllyedt, a pályáztatásokat pedig korrupciós botrányok övezik. E heti sajtóhírek szerint az ügynökség egyik pályázatán a húszmilliárdos összegből 12,5 milliárd forintot olyan cégek nyertek el, amelyeket ugyanazon a napon hoztak létre, jegyzett tőkéjük megegyezik, a székhelyük címe azonos, továbbá átfedéseket mutat a vállalkozások tulajdonosi körének összetétele is. Két cégben ráadásul érdekelt egy olyan részvénytársaság is, melynek felügyelőbizottságában Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő is tag.”*


 

3. Az Együtt 2014 szombaton kormányzás-értékelőt tart a Millenárison

Közleményük: „Az Együtt 2014 Választói Mozgalom politikai szezonnyitó rendezvényt tart 2013. február 9-én, 15 órakor a Millenárison (Budapest II. kerület, Kis Rókus utca 16-20.). Beszédet mond Kónya Péter, Juhász Péter és Bajnai Gordon. Szó esik majd az Orbán-rezsim leváltásának esélyeiről, és egy utána következő jó kormányzás feltételeiről. A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött! Kérjük, ha Ön személyesen szeretne részt venni, szándékát jelezze nekünk az info@egyutt2014.hu címen!”



* Lásd erről az Index írását: Öt gyanús pályázó 12,5 milliárdot nyert

Illetve a Demokratikus Koalíció csütörtöki közleményét:
„Mint emlékezetes, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt 20 milliárdos, a szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatását célzó GOP-2012-3.1.2. közbeszerzési pályázaton 10,5 milliárd forint odaítélése körül komoly gyanúk merültek föl. Ezt az összeget öt olyan cég nyerte el, amelyeket a pályázat kiírása után, ugyanazon napon alapítottak, egymást követő, illetve közeli cégjegyzék-számuk szerint a bejegyzésük iránti kérelmet egyszerre nyújtották be, ugyanarra a címre jelentették be őket, ahol az Enternet Invest Zrt. székhelye is található, és tulajdonosi körük is nagyjából azonos.
Az említett Enternet Invest Zrt. pedig áttételeken keresztül az öt cég közül többen is tulajdonos, és felügyelő bizottságában tag dr. Seszták Miklós kormánypárti országgyűlési képviselő, az országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága Informatikai és távközlési albizottságának tagja, valamint Közbeszerzési és vállalkozásszabályozási albizottságának elnöke.
Dr. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője levélben kért betekintést a pályázati iratanyagba dr. Petykó Zoltántól, a NFÜ elnökétől, levelére azonban ez idáig választ nem kapott. A képviselő asszony korábbi ígéretéhez híven ma benyújtotta a Legfőbb Ügyészséghez az ügyben ismeretlen tettes ellen különösen jelentős kárt okozó csalás kísérletének alapos gyanúja miatt tett följelentését.”

(mzs)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!