rss      tw      fb
Keres

Matolcsy, Ungváry Krisztián és a felelősségi viszonyok



Hétfő reggel interjú jelent meg a stop.hu-n Ungváry Krisztián történésszel. Az interjú a magyar múlt múltbeli és jelenbeli feldolgozásáról szól, így nem csoda, ha eljut a következő kérdésig:

Kérdés: – A történelmi legendák velünk élnek, így az, amit legutóbb Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter írt: ’1944 és 1956 között nem védtük meg közel egymillió zsidó, német és magyar városlakónkat’.* Az ismert toposz: csak a német megszállás után ’nem védtük meg’ a polgárokat.
Válasz: – A történet attól igazán szép, hogy Matolcsy Györgynek pontosan tudnia kell: hazudik. Olyan családról beszélünk, amelynek komoly ’érdemei’ voltak a zsidók és németek gazdasági megsemmisítésében. ’Akikről szívesen lemondtunk volt: negyedmillió erdélyi zsidó’ – mondta ezt 1940 decemberében, az Erdélyt Magyarországhoz csatoló II. Bécsi döntés után Matolcsy Mátyás, a mai miniszter nagybátyja. Persze a vagyonukról, kulturális kincseikről nem szívesen mondott volna le. Ennél szörnyűbb halálos ítéletet a nemzet felett kevesen mondtak, mint Matolcsy Mátyás. Matolcsy György tudja, hogy hazudik, hiszen saját családja tagjai követtek el mindent e népcsoportok pénzügyi likvidálása érdekében. Hozzá kell tenni: Matolcsy Mátyás komoly közgazdasági tudományos munkát is végzett, ő honosította meg Magyarországon az élelmiszerkosár kifejezést, bátyja pedig orvosként ingyen gyógyított. Az biztos, hogy nem saját kasszára dolgoztak, lelkes, a faj szeretetétől fűtött emberek voltak, akik egy rossz gondolkodás rabjai lettek.”

Matolcsy nemzetgazdasági miniszter délelőtt közleményben válaszolt Ungváry Krisztián ítéletére.

„Hazudik Ungváry Krisztián, amikor bármilyen párhuzamot von a nemzetgazdasági miniszter cikkei és a magyar történelem 1944. és 1956. közötti időszakának legnagyobb tragédiája között. Eljárása, amely a családok kollektív bűnösségének kinyilvánításán alapszik, hazug és mélyen erkölcstelen, ezért, mint európai és mint magyar kormánytag, ezt visszautasítom.”

Az a helyzet, hogy Matolcsy György valóban nem felel a saját családjáért, még akkor sem, ha európainak ma ő maga is unortodox. 2013-ban tehát nyugodt lelkiismerettel fogalmazhat úgy, többes szám első személyben, hogy „nem védtük meg” zsidó városlakó polgárainkat (a nyilasoktól, a náciktól, a magyar államtól, önmagunktól) – akkor is, ha a nagybátyja „nem szívesen mondott volna le” a zsidó vagyonról. A németek kitelepítése azonban, ahogy a Rákosi-korszak deportálásai, bármilyen kegyetlenek és embertelenek voltak is, nem népirtások voltak. A Hortobágyra deportált budapesti városlakók zöme visszatérhetett az otthonába, a kitelepített németek óriási többsége is felépíthette újra az életét, ha nem is magyar városokban. A magyarországi és a Magyarországhoz csatolt területekről elhurcolt magyar zsidókat azonban kiirtották. Ezeket a történelmi bűnöket és tragédiákat akkor sem lehet összemosni egymással, ha kizárólag a városfejlődés szempontjából beszélünk, és akkor sem, ha Fidesz-körökben az az otromba szokás dívik, hogy nincs nácizás kommunistázás nélkül. Különösen így van ez, ha az ember „esszét” és nem kormányzati-ideológiai röpiratot ír kedvenc lapjába, darabonként potom százezerért. Amely pénzben, ki tudja, nincsenek-e benne azoknak a budapesti önkormányzatoknak a Heti Válaszhoz irányított „támogatásai”, amelyek akár a városfejlődés motorjai is lehettek volna, ha nem jobboldali lapok (és szerzők) finanszírozására kell fordítani őket.

(Mihancsik Zsófia)


* Matolcsy a városok szerepéről és feladatáról, valamint Budapest fejlődéséről értekezett a Heti Válaszban. Ebben az összefüggésben írta le, hogy évszázados történelmi lemaradásunkat 1867 után elkezdtük ugyan ledolgozni, leginkább a vasúti forradalom és Budapest gyors fejlődésének köszönhetően, ám elakadtunk. „Döntően azért, mert 1944 és 1956 között nem védtük meg közel egymillió zsidó, német és magyar városlakónkat, akik már városban laktak, vagy a későbbi hazai városfejlődés motorjai lehettek volna.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!