A politikai és a hétköznapi rasszizmusról


1. Gaudi-Nagy az Európa Tanácsban: Magyarország már nemcsak Orbánnal, Gaudi-Naggyal is azonos

Önmagában képtelenség, sőt, felháborító képtelenség, hogy az embereket származásuk alapján megkülönböztető cigánygyűlölő és zsidóösszeíró magyar szélsőjobboldali párt képviselőjét nemcsak elfogadják küldöttként az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi ülésszakán, hanem még az esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes bizottságban meg a jogi és emberi jogi bizottságban is engedik dolgozni (lásd hírösszefoglalónkat). Ez cinikus szembeköpése azoknak az elveknek, amelyek védelmére az ET-t létrehozták (a jogállamiságról és az alapvető szabadság- és emberi jogokról van szó), cinikus semmibevétele az egyik legfontosabb európai egyezménynek (Az emberi jogok európai egyezménye) és intézménynek (Emberi Jogok Európai Bírósága).*

Az ET ügyrendi bizottsága és közgyűlése („kevesen tartózkodtak az ülésteremben”) szerint azonban a jobbikos képviselőnek helye van az emberi jogok európai védelmezői közt. Legalábbis a mandátumok felülvizsgálatának eszköze nem arra szolgál, hogy „képviselőket nézeteik miatt, tevékenységük miatt kizárjanak a közgyűlés munkájából”. De majd „megvizsgálják, hogyan lehet az olyan képviselői tevékenység ellen fellépni, amely esetleg nem összeegyeztethető az ET alapelveivel”. Addig az embereket származásuk alapján megkülönböztető cigánygyűlölő és zsidóösszeíró magyar párt képviselője teljes joggal vesz rész a polgárok jogegyenlőségén őrködő és a rasszizmus, az antiszemitizmus, a kirekesztés ellen ténykedő európai intézmény munkájában.

Gaudi-Nagy szerint az eljárás kezdeményezői a tanács alapelvei közül a két legfontosabbat is megkérdőjelezték. Az egyik a demokratikus választások alapelve, a másik a véleményszabadság. Ráadásul ezzel ellene, ezáltal a Jobbik és egész Magyarország ellen indítottak támadás.

Az Európa Tanács láthatóan nem tudja eldönteni, hogy megilletik-e a szabadságjogok azokat, akik mások szabadságjogait tagadják. Mert ha valóban veszélyesnek tartaná a rasszistákat, antiszemitákat, homofóbokat és más kisebbséggyűlölőket (akik csak a határon túli magyar kisebbségeket nem gyűlölik, bár, mint tudjuk, a szeretet ölelése is lehet halálos), nem most kezdené el keresgélni ellenük az eszközöket, amelyekkel legalább a saját tevékenységéből kizárhatná őket. (Németország sokadszor fut neki – saját alkotmánybíróságával szemben – a saját szélsőjobboldali pártja, az NPD betiltásának. De a németeknél ez az utolsó lépés az újnácik elleni fellépések sorában.)

Gaudi-Nagy úgy gondolja, hogy ha a magyar nép egy része beválasztotta őket a parlamentbe, akkor ők teljes jogú magyar és európai polgárok. Akiket megillet a teljes véleményszabadság, beleértve a folyamatos uszítást. Gondolhatja, hiszen bíróság előtt uszító beszédért csak Franciaországban szoktak állni politikusok, Magyarországon nem. Noha a Front Nationalt és Jean-Marie Le Pent is beválasztotta korábban mintegy 12 százaléknyi francia az ottani parlamentbe.

Szeretném kétszázadszor megismételni, amit erről gondolok, és amit a hitleri pusztítás után Európában csak nagyon kevés ország nem tud, köztük sajnos a miénk: a zsidózás, cigányozás, buzizás nem egy vélemény a sok közül (amelyet tehát, „tartalmától függetlenül”, megillet a véleménynyilvánítás szabadsága), hanem embergyilkos ideológia, amelynek szabad burjánzása előbb-utóbb megmérgez és brutalizál minden társadalmat. Nemcsak egyes kisebbségeket fenyeget, hanem az egész társadalom elemi együttélési normáit ássa alá és érvényteleníti. Kipróbáltuk már, hova vezet a fajgyűlölet, az uszítás, az az állapot, amikor társadalmi feszültségeket elsősorban etnikai alapon kiválasztott bűnbakokra terelnek át politikusok, értelmiségiek és persze közemberek. A fél világ belepusztult. Mert azt is tudjuk, kipróbáltuk, hogy az ilyen agresszív és rasszista feszültséglevezetés nemcsak a zsidókat, a cigányokat, a kommunistákat, a melegeket vagy éppen fizikailag-szellemileg nem teljesen egészséges polgártársainkat veszélyezteti, hanem végső soron mindent és mindenkit.

Szégyen, hogy Magyarország ezt nem tudta és nem tudja, ezért úgy tesz, mintha lehetne békésen és szankciók alkalmazása nélkül együttélni Szálasi követőivel**. És szégyen, hogy Gaudi-Nagy büntetlenül megengedheti magának, hogy sok millió magyar állampolgárt sértegessen, amikor az ellene indított kizárási eljárást Magyarország elleni támadásnak minősíti. Épp akkora szégyen, mint amikor Orbán a maga 1,6 millió szavazóját (meglátjuk 2014-ben, van-e valóban ennyi) nevezi ki Magyarországnak.


 

2. A konyári pedagógus meg a hallgatósága: így lesz a társadalmi drámából rasszista gúnyirat

A hvg.hu fedezte fel azt a videót a Youtube-on, amelyen egy konyári általános iskolai történelemtanár arról beszél… És most megpróbálom pusztán tartalmilag összefoglalni, amit állít. Azt mondja, hogy az iskolába járó gyerekek hetven-nyolcvan százaléka cigány. Az osztályában négy „magyar” van. Hogy a húsz cigány gyerekből legfeljebb három tehetséges meg okos, nekik segíteni is próbál,  a többivel nem bír. Mert „olyan szinten hülyék” és „tiszteletlenek a tanárral”. De fél megütni őket, „mert hátha eltörik a csigolyájuk”. Eszköztelen velük szemben, „mert ki nem küldheted óráról, térdepeltetni eszedbe ne jusson, mert az igazgató nem engedi, de néha muszáj, olyan, hogy egyes meg szaktárgyi figyelmeztető, az abszolút nem használ, tehát csak a fizikai erőszak, azért nekem párszor kellett, és utána már úgy helyrerázódott a dolog”. „Nem az, hogy hülyék, hanem hogy primitívek, meg a szülőkkel se tudod megértetni, hogy neveljék meg, meg amellett mocskosak, meg büdösek is.”

Tényeket sorol a tanár, a saját nyelvén. Nem valószínű, hogy a tapasztalatait pusztán az előítéletessége alapján rakta össze. Ha hajlandók vagyunk meghallani az együttélési nehézségekről szóló panaszokat szerte az országban, tudjuk, hogy nagyon is létező problémáról van szó.

Amitől ez a beszámoló rasszista hangvételű lesz, az részint a tapasztalatokról szóló előadás módja, részint a közeg reakciója. Mind a kettő a mélyen bevésődött rasszista gondolkodásmód tükre.

A fenti mondatokat egy diplomás történelemtanár, az iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse mondja el kedélyesen, humorosnak szánt beszólásokkal, köznapi, mondhatnám én is, primitív nyelvi fordulatokkal. Úgy, ahogy az önmagát a természetből kiemelő ember beszél a fejlődés alacsonyabb fokán megrekedt majomról. A magyar a cigányról. Amit hallunk, az tartalma szerint tragédia, előadásmódja szerint olyan komédia, amely a tragédiát cinikusan népszórakoztatásba fordítja. Amely a saját tehetetlenségének okát véletlenül sem keresi, így nem is ismerheti fel önmagában, csak a vele arctalan tömbként szemben álló primitívek gyülekeztében. Nem felelős és aggódó előadása és megbeszélése folyik egy súlyos társadalmi problémának, hanem az „egy fajtához” tartozók (ők lennének a „magyarok”) „mi értjük egymást” típusú összekacsintása „más fajták” (ők „a cigányok”) elborzasztó rassz- és jellemvonásai fölött.

„Cigány népismeretet is tanítok, nem vágytam rá, egyetemen nem tanították ezt, azt se tudtam, miről van szó, meg hát nagy történelmük valóban nincs, így egy órán belül össze lehet foglalni.” „Choli bácsinak [Choli Daróczi József] a műveit kell tanulmányozni. Primitív ember, primitív művekkel. Meg Lakatos Menyhért… Meg vannak ilyen emberek, már azt se tudom, hogy igazából mit tanítsak, hogy mit adjak, hogy hogy bírtam ennyi órát leadni eddig.” „Nézzük már meg, hogy milyen szerepük volt a magyar történelemben […] nyelvújító mozgalomban nem vettek részt, tehát nagy szerepük nem volt a magyar történelemben.” Mondja ezt a konyári általános iskola cigány népismeretet oktató tanára. Nem tudjuk, ki jelölte őt ki erre a munkára, az azonban bizonyos, hogy aki kijelölte, kipipált egy kötelező –amúgy nagyon is szükséges – feladatot. És ez az a mozzanat, amely nyomban kisiklat bármilyen értelmes kezdeményezést. Ő pedig úgy kezdett hozzá, láthatóan, elsajátítani a Debreceni Egyetem történelem-politológia szakán nem oktatott tantárgyat, a cigány népismeretet, hogy a magyar nép ezeréves, államalkotó egy helyben élésének szerinte magasabb rendű történetéből nézett le a cigány nép történetére, és úgy találta, nem is történelem az, amely nem hasonló struktúrájú, mint a magyar történelem, így másfél órában összefoglalható.

Nem tudjuk – én nem tudtam kideríteni –, hol, milyen fórumon beszél ez a tanár. Miért vannak zászlótömegek a helyiségben (csak a nemzeti zászlót sikerült azonosítanom), kik ülnek a fehér asztal mellett, és akik nem ott ülnek – mint például a szóban forgó tanár –, miért szorultak a hátsó és az oldalsó sorokba. Az biztos, hogy a hallgatósága sem drámaként fogja fel a tanár beszámolóját, noha az tartalmában tényleg egy hétköznapi és sokak napi tapasztalatát jelentő drámáról szól, hanem hálás közönségként végigkuncogja az előadást. Tetszik nekik a gerinctörés is, a másfél órában összefoglalható cigány történelem is, a mocskosak és büdösek pedig különösen. Szinte biztatják a beszélőt, hogy tartsa magát a cinikus stílushoz. Nem értékelik, amikor arról beszél, hogy azt a két-három okos, tehetséges cigány gyereket igyekszik segíteni, alig várják, hogy a következő mondaton vihoghassanak, amely a többi gyereket egyszerűen lehülyézi, majd a rákövetkezőn, amely már a gerinctörésről szól.

Nem tartom fölöslegesnek, hogy minden ilyen jelenet láttán elvekről is beszéljünk. Nem tartom fölöslegesnek, hogy ilyenkor mindig elismételjük azt, amiről L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy alapítvány igazgatója beszél a hvg.hu-nak, hogy „a differenciálás, az egyéni fejlesztések, az érzelmi motiváció, a pozitív hatások erősítése, a tanulás tanulása a jó út a hátrányuk leküzdéséhez”. Azt sem, hogy levonjuk a következtetést, amelyre Izsák Kata, a minimumplusz.hu (az egykori MillaMédia) jegyzetírója jutott, aki szerint „az új rendszer (nemzeti és együttműködő) szerint az oktatás, a nevelés nem szolgáltatás, hanem közszolgálat, amelynek legfőbb célja, hogy minden gyerek kibontakoztathassa képességeit. Ha ezek után ennek az embernek továbbra is megengedik, hogy tanítson, tekintsük súlyos, javíthatatlan rendszerhibának”.

De úgy gondolom, hogy amíg a magyar állam nem fordít kiemelt és szigorú figyelmet arra, hogy a rendkívüli pedagógiai feladatot rendkívüli adottságokkal rendelkező tanárok lássák el, és ne ad hoc módon odakerült, artikulált beszédre képtelen végzősök, amíg nem biztosítja hozzá az eszközöket bármi áron, amíg a magyar állam nem támogatja minden erejével azokat a civil kezdeményezéseket (tanodák, a sajókazai iskola, Iványi Gáborék iskolái), amelyek éppen ennek a felismerésnek a nyomán születtek, hanem agyoncsapja őket, mert nem férnek bele az állami mindenhatóság logikájába, addig az elvek beragadnak abba a közegbe, amely egyébként is vallja őket. Az ösztönös, hétköznapi rasszizmus pedig megmarad a Jobbik prédájának és politikai tőkéjének, és ha éppen nem vidám nevetgélésre ad okot, akkor még rosszabb történik vele: az elnyomott igazság pátoszát ölti.



* Vannak más érthetetlen ügyek is az ET-ben. Lásd az ET-főtitkár, Thorbjorn Jagland állásfoglalását arról, hogy a médiatörvény ügyében „jó irányba” mennek a dolgok Magyarországon, illetve Bolgár György interjúját Eörsi Mátyással.

** Lásd a mandiner.hu nevű nagysikerű jobboldali médiavállalkozás mélyenszántó videointerjúját Zagyva György Gyula jobbikos képviselővel.

„– Cica vagy maci?
– Maci.”
[…]
„– Zsidók vagy cigányok?
– Hogy klasszikust idézzek: melyik ujjamat harapjam meg?”
[…]
„– Szálasi Magyarország utolsó törvényes miniszterelnöke. Mert a szentkoronára esküdött fel.”


Mihancsik Zsófia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!