Lábjegyzet - a szakmai tisztességről
- Részletek
- Az olvasók írásai
- 2010. július 13. kedd, 03:51
- Sipos András
Sipos András
Létezett egykor magyar dokumentumfilm. Fél évszázada Sára Sándor – Gál István Cigányok című filmjével indult, Schiffer Pál Fekete vonatjával folytatódott. Gyarmati Líviától Ember Juditig számos alkotó sokat tett azért, hogy a magyar hétköznapok és a történelem valóságát feltárja, eljuttassa a közönséghez, nyilvános vitákon tegyen fel kérdéseket a kormányzatnak. Egyik ágának a filmtörténet nevet is adott: Budapesti iskola. Dárday, Vitézy, Gulyásék izgalmas és megkerülhetetlen filmeket készítettek a jelszavak és közhelyek mögött létezett súlyos gondokról, a társadalom megosztottságáról. Aki veszi a fáradságot, hogy megismerje a nyolcvanas évek filmjeit, tapasztalja, hogy a dokumentumfilmesek (és mellettük pl. Kovács András!) mekkora rést ütöttek a „létező szocializmus” falán.
És ma eljutottunk oda, hogy egy Mandiner címkéjű társaság felkészületlen, aljas eszközökkel készített filmje téma lehet az országgyűlésben, hogy napi politikai érdekből szenzációvá pumpált semmitmondás válik követendő példává. Az elmúlt napokban a kis földalattin készített lesipuskás filmjük leleplezi az egykori kormányfőt és az ellenzék néhány vezetőjét, amint blicceltek.
Mi más ez, mint aljas indokból elkövetett jogsértés?
Ha a BKV-járműveken nem engedélyezett (személyiségi jogok védelme miatt) a webkamera felállítása, vajon milyen jogon visznek nyilvánosság elé magukat újságírónak tituláló személyek paparazzi-felvételeket? Vajon létezik-e felelős személy, aki vállalja az eljárást?
Ideje volna, hogy a dokumentumfilmes közösség megálljt parancsoljon az ilyen és hasonló etikátlan, az egész szakmát lejárató „művek” nyilvánosságra hozásának.
