Az amerikai nagykövet szerint Orbán Viktor olyan, mint Bill Clinton

Lázár György


Igen, az új amerikai nagykövet Eleni Tsakopoulos Kounalakis, a HVG-nek adott interjújában azt mondta: "remélem, ő is dicséretnek veszi azt, hogy a húsz évvel ezelőtti Bill Clintonra emlékeztetett engem, amennyiben teli volt szenvedéllyel az emberek iránt.”

Na most itt megvakarja a ember fejebúbját, és megkérdezi, hogy mi a csodáról is beszél a nagykövetasszony? A Bush családdal barátkozó, Amerika legkonzervatívabb republikánus politikusai körül somfordáló Orbán Viktor, aki kijelentette Sarah Palinről, az elvetélt republikánus alelnökjelöltről, aki egy épkézláb mondatot sem tud összehozni segítség nélkül, hogy "nagyon régen láttam ilyen tehetséges politikust, aki remek vitapartner, nagyon sikeres kormányzó". Na most ezt az Orbán Viktort az újdonsült amerikai nagykövet a demokrata Bill Clintonhoz hasonlítja. Viccel a nagykövetasszony?

Még a Fideszesek sem tudtak mit kezdeni a kijelentéssel. Németh Zsolt külügyes főnök zavartan csak annyit motyogott, hogy örül annak, hogy az Orbán Viktorban lévő “dinamizmust” már felfedezte Eleni Tsakopoulos-Kounalakis is. Bill Clintont nemrég műtötték, az ő dinamizmusa már régen elpárolgott.


orbanviktor.hu

Jó lenne ha a nagykövetasszonynak megmondaná már végre valaki, hogy Orbán Viktor annak az Arnold Schwarzeneggernek a barátja, akinek eltávolítására éppenséggel az ő családja áldozott dollármilliókat a kaliforniai kormányzóválasztáson. Amerikában igencsak elcsodálkoztunk kijelentésén, olyannyira, hogy én e-mailben meg is kértem a nagykövetet, hogy magyarázza meg. A követség udvariasan megköszönte érdeklődésemet, de kommentárt nem küldtek. Nem csodálom, ugyanis erre a kijelentésre nincs magyarázat!


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!