Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. január 10.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2013. január 12. szombat, 04:43
- Megbeszéljük
A nemzetstratégiai intézetről
Szász Jenő, a Romániai Magyar Polgári Párt volt elnöke
Bolgár György: - Ön nemrégiben megbízást kapott itt Magyarországon egy nemzetstratégiai intézet létrehozására, és ezzel meglehetősen nagy közfeltűnést keltett. Hogyhogy ilyen jól fekszik az Orbán-kormánynál?
Szász Jenő: - Boldog új esztendőt kívánok szerkesztő úr és kedves hallgatóinak.
– Viszont kívánom Önnek is.
– Én azt gondolom, ha a Nemzetstratégiai Kutatóintézetről beszélünk, akkor egy hiánypótló intézetről van szó, amit talán már 1990-ben fel kellett volna állítani, ha a magyar nemzet történelmi sorsát vesszük szemügyre. És mint olyan, abban reménykedem, hogy ez az intézet majd be tudja tölteni azt a küldetést, amit egyébként a miniszterelnök úr és a magyar kormány szánt számomra.
- És mi ez a küldetés?
- Nézze, ha egy mondatban kell elmondani egy egyébként nehéz feladat előtt álló intézet küldetését, akkor talán azt hangsúlyoznám, hogy nagyon fontosak a természeti erőforrások. Fontos a víz, fontos az erdő, fontos minden, ami gazdaságilag, közgazdaságilag felértékelhető, de mindennél fontosabb maga az ember. A magyar kultúrkörhöz tartozó ember. És ebből fakadóan az intézet küldetését tőmondatban úgy fogalmaznám meg, hogy humán vagyongondnokságot kell ellátnia ennek az intézetnek.
- De hát a Magyar Tudományos Akadémián belül is létezik jó néhány olyan társadalomkutató intézet, amely többek között a magyarsággal foglalkozik. Akár határon belül, akár határon kívül és együtt nézve annak a sorsával, múltjával, jelenével, jövőbeli lehetőségeivel, és ennek gazdasági, kulturális, történelmi, mindenféle szempontjait vizsgálja. Miért kell egy ilyen nemzetstratégiai intézet? Mi az a többlet, amit tud nyújtani a többiekhez képest?
- Én abban reménykedtem, hogy a szerkesztő úr üdvözli a kezdeményezést.
- Nem mondtam, hogy nem. Én azt kérdezem, hogy miért?
- Én azt gondolom, ha Magyarország történelmi hányatottságát nézzük meg, és ebből fakadóan a magyar nemzetnek, vagy egyáltalán a diaszpórában élő nemzeti közösségeinknek az életét, élethelyzetét, jövőképét vizsgáljuk, akkor egy ilyen intézetre, amely tudatosan azzal foglalkozik, hogy a 21. század körülményei között modern eszközökkel, de az egyetemes magyarságunk jövőképét körvonalazza, szükség van. Egyébként való igaz, hogy van még néhány tudományos műhely, amely olyan kutatásokat, olyan feladatokat végez el, amelyre támaszkodni tud majd a mi intézetünk is. De ennek az intézetnek a küldetései között van az is, hogy valamennyi meglévő szakmai műhely tudását, lehetőségeit, kapacitását összefogja, összehangolja, koordinálja, egy ügy irányába próbálja őket megszólítani. És természetesen ebből fakadóan az lesz a dolgunk, hogy a meglévő tudásközpontokkal állandó kapcsolatban, állandó párbeszédben, különböző kihívások esetében szoros együttműködésben álljunk.
- Tényleg nem tamáskodni akarok, csak kérdezni, hogy vajon miért nem jó az, ha ez egy demográfiai kutatóintézet, éppen abból a szemszögből, hogy a magyar társadalomnak milyen demográfiai mutatói vannak, mi volna alkalmas, nélkülözhetetlen, szükséges ahhoz, hogy a magyarság hosszabb távon fennmaradjon? Vagy miért nem jó az, hogy a Közgazdaságtudományi Intézet a magyar társadalom, Magyarország és a környező régió fenntartható gazdasági fejlődésével foglalkozik, benne a Világgazdasági Kutatóintézettel, meg egyéb más intézetekkel, és így tovább és így tovább. Tehát tele van a magyar szellemi élet olyan kutatóműhelyekkel, amelyek mind arról folytatnak kutatásokat, hogy mit jelentett a magyar nemzet itt Magyarországon, milyen a történelme, milyenek a hagyományai, mi az, ami ezekből most is hasznosítható, mik azok, amikre építeni lehet, milyen változások volnának szükségesek ahhoz, hogy Magyarország és a magyar nemzet sikeressé váljon ebben az Európában. Miért kell ezt egy nemzetstratégiai kutatóintézetben kvázi együtt vizsgálni? Mindegyik külön-külön és együtt is ugyanazt a célt szolgálja, nem?
- De Ön említette, hogy kiemelten valamennyi intézet elsősorban a magyarországi kérdéskörrel foglalkozik. Mert ez is a dolga. Na most, ha a Nemzetstratégiai Kutatóintézetről szólunk, vagy ha egyáltalán demográfiai kérdésekkel foglalkozunk, akkor szerkesztő úr Magyarországot említette, de én bízom benne, hogy csak az említésből maradt ki, hogy az is magyar ember, aki éppen határokon túl születik, és azzal a kérdéssel is foglalkozni kell.
- Abszolút. De foglalkoznak ezzel Magyarországon is, például abból a szempontból, hogy mi volna jó a magyar társadalomnak, Magyarországnak és egyáltalán a magyar nemzetnek, mi lenne, ha segítenék a határokon túl élő magyarok ottani életét vagy pedig az emigrációt.
- Ha megengedi, azért felállnék egy szubjektív példával, ami arról szól – nem feltétlenül baráti megközelítésben olvastam –, hogy Erdélyben is van még olyan szakmai műhely, ami elsősorban a demográfiai kérdésekkel foglalkozik. Való igaz, hogy van néhány fős ilyen műhely. De ha azt kérdezzük meg, hogy Ön vagy jómagam, akik azért mégis érdeklődünk a közösségi sorsunk iránt, milyen konkrét javaslatokról, eredményekről tud például Erdélyben? Hogy kell megközelíteni a dél-erdélyi vagy éppen a mezőségi egyre jobban szórványosodó magyarság kérdéskörét? Mit kell tenni az ott született fiatalokkal? Mi a jó, ha Székelyföldre építünk szórvány-kollégiumokat, vagy éppen az alig fellelhető magyar közösségek körében? Ezekre a problémákra még fel sem vetették a kérdéseket, nemhogy megoldást találtunk volna rá.
- Tehát Ön úgy gondolja, hogy elsősorban például a határon túli magyarok perspektíváinak megmutatására volna alkalmas ez a nemzetstratégiai intézet?
- Én most azért ragadtam ki az erdélyi példát, mert ha az ember onnan jön, akkor talán azt jobban ismeri. De ha Magyarországot és Romániát összevetem ebből a szempontból, akkor való igaz, hogy Magyarország előbbre jár. Tehát Magyarországon van egyfajta tudás, erre kell építenünk. Az a dolgunk, hogy összefüggő Kárpát-medencei rendszereket építsünk ki. Tehát ha az a fajta oktatási rendszer, ami Magyarországon van, összhangban van, mondjuk, a Kárpát-medencei magyar közösségek törekvéseivel, akkor egyet léptünk előre. Ha például a felnőtt- és továbbképzések esetében ugyanazt tanítják Székelyudvarhelyen, mint Békéscsabán vagy Dunaszerdahelyen, vagy éppen Szabadkán, akkor óriásit léptünk előre. De ez igaz a kultúra területére, ahogy Ön mondta.
- Ebbe azért valami beleszólása a román oktatási hatóságoknak is nyilván lesz.
- Felnőtt és szakmai átképzések kellenek, mert ma olyan világot élünk, hogy életünk végéig tanulunk, mert nem elég az, hogy elvégezzük a nyolc általánost vagy éppen érettségi oklevéllel rendelkezünk. Ezért én azt gondolom, hogy ezt senki meg nem akadályozhatja meg.
- Tehát önkéntes alapon egyfajta továbbképzést szerveznének meg. Értem.
- Ha ezt a rendszert mi felépítjük és felkínáljuk, akkor egészen biztos, hogy a fiataljaink fognak élni ezzel a lehetőséggel. De ez igaz a kultúrára, igaz a gazdaságra is, mint ahogy Ön is említette, hogy a Kárpát-medencét ideje volna már egységes gazdasági térként kezelni.
- Vannak természetes régiók, amelyek együttműködnek, így van. Például Debrecen, Nagyvárad.
- És Magyarország számára is lehetőség a határon túli magyarok szomszédos országban való jelenléte. A magyar nyelvet beszélő, magyar nemzethez tartozó, ma már közjogi értelemben is Magyarországhoz kötődő – ugye a kettős állampolgárságnak köszönhetően – nagyköveteink vannak a határon túl, akik ismerik az adott ország gazdasági és jogi környezetét, és ez Magyarország számára gazdasági szempontból is egy lehetőség.
- Tehát azt mondja, hogy ezt a természetes összekapcsolódást, ezt a természetes viszonyt, ami évszázadokon keresztül létezett, valamilyen módon tudományos megalapozottsággal kellene ösztönözni, segíteni és új lehetőségeket feltárni.
- A magyarországi tudásra építve természetesen, és nem megismételve mindazt a felhalmozott tudományos munkát, ami már Magyarországon létezik, hanem erre építve, ezt kiegészítve. Például nekem nagyon pozitív tapasztalatom volt, amikor Amerikában jártam, hogy az ottani magyar vagy magyar érzelmű emberek, akik már esetleg a magyar nyelvet nem is beszélik, mekkora áldozatokat hoznak azért, hogy a hétvégén egy istentiszteleten részt tudjanak venni, hogy istentisztelet után egy magyar iskolában megtanítsák a gyerekeiket magyarul írni és olvasni. És ha ezeket a pozitív példákat felmutatjuk az itthoniaknak, hogy tennünk is kell valamit, mert ehhez a közösséghez tartozunk, akkor azt gondolom, hogy ennek még nevelő hatása is lehet. Az is egy óriási élményem volt és szívesen megosztom szerkesztő úrral, hogy haza tudtunk csalni Amerikából néhány fiatal párt. Nem is Magyarországra, hanem Erdélyben vásároltak házat, ott vertek gyökeret, mert úgy érezték, hogy itthon van, a Kárpát-medencében van magyar jövő. És ha ezt felkínáljuk, egyáltalán megfogalmazzuk a lehetőségét annak, hogy nem feltétlenül kell az életet Amerikában leélni, hanem lehet két lábon is életet tervezni, akkor azt gondolom, hogy gyarapodni tud a közösségünk.
- Ez is egy nagyon jogos törekvés, de nem hangzik igazán tudományos kutatás jellegűnek, hanem valamiféle politikai tevékenységnek. Politikai kulturális esemény, rendezvényszervezés. Abszolút jogos lehet és elfogadom, hogy akár nagyon hasznos is. De hol itt a kutatás?
- A kutatás abban áll – és ismét Erdély-példát ragadok ki –, hogy azt látjuk, egyre jobban fogy a közösségünk. Nemcsak Magyarországon, hanem határon túl is. Itt is nagy baj, hogy ha fogyunk, de határon túl talán még hatványozottabban oda kell figyelnünk, mert Székelyföld addig a mienk, amíg magyar emberek lakják. Ezzel gondolom, Ön is egyetért.
- Ez így van. Székelyföld elveszítené a jellegzetességét, ha a székelyek nem élnének ott.
- És ha ezért tenni akarunk, akkor meg kell fogalmazni, hogy míg mondjuk 1992-ben, ezelőtt húsz évvel az erdélyi magyar nemzeti közösségnek körülbelül 1,8 millió tagja volt, 2012-ben pedig 1 millió 230 ezer magyar lelket számláltak meg hivatalosan, akkor 500 ezer magyar embert veszítettünk el. Félmillió embert, szerkesztő úr.
- Magyarán a Nemzetstratégiai Kutatóintézet például olyanfajta kutatásokat tervez, amelyek megmutatják azt a praktikus lehetőséget a határon túl élők, mondjuk az erdélyi, székelyföldi magyarok számára, hogyan tudnának ott minél jobban, minél biztonságosabban élni, a magyarságukat fenntartani. Ehhez adna bizonyos tudományosan megalapozott tanácsokat ezeknek az embereknek?
- Pontosan. Például ez az egyik lehetőség. És hogy ezt a kérdést egyáltalán felveti, megfogalmazza és társadalmi vitát nyit róla. Ha a természetes szaporodásunk már nem elegendő ahhoz, hogy belakjuk teljes Erdélyt, akkor mi a megoldás? Melyek azok a régiók, amelyeket prioritásként kezelünk, és mit teszünk azokban a régiókban lakó testvéreinkkel, ahol már azt látjuk, hogy a magyar nemzeti közösség néhány tagja van csak jelen.
- Tehát ez egy közgazdasági, szociológiai, demográfiai, kulturális, történelmi kutatások összességét adó új intézet lenne. Még annyit mondjon meg, mert ezt az elején kérdeztem, de Ön nem válaszolt rá, hogy ugye nagyon jól ellátott intézetnek látszik ez 1,3 milliárd forinttal és körülbelül 100 főnyi alkalmazottal, akiknek javarésze kutató volna, tehát tudományos ember. Hogyhogy ilyen jól fekszik az Orbán-kormánynál? Gondolom, sokan jelentkeznének akár hasonló intézet vezetésére vagy felállítására is, hát még másra.
- Én azt gondolom, hogy ebben a kérdésben a legilletékesebb a miniszterelnök úr volna.
- Segítsen, hogy egy interjút kapjunk tőle.
- Biztos lehet benne, hogy igyekezne. A miniszterelnök úr mindenkinek áll a rendelkezésére. De amit én gondolok erről, hogy ha egy ilyen intézetet felállít a kormány, akkor szerintem úgy gondolkodott, hogy ez a teljes magyar nemzetről szól, és jó, ha határon túlról érkezik ennek az intézetnek a megalapításához egy ember. Talán azért Erdélyből, mert ott él a legtöbb magyar az elszakított területeken. Azon belül azért Székelyföld, mert ott van hat-hétszázezer székely magyar testvérünk. És azon belül, hogy miért éppen én, vagy miért Székelyudvarhely, én azt gondolom, hogy ehhez hozzájárulhatott az a tizenkét év polgármesteri tapasztalat, amelyet a székely főváros jóvoltából most már magam mögött tudhatok.
- Magyarán el tud vezetni egy ilyen intézményt.
- Hogy el tudok-e, az majd kiderül. De azt gondolom, ha csak a nevét nézzük, nem is a tartalmát egy ilyen intézetnek, akkor nagy alázattal kötelező azt mondanom, és így is érzem, hogy ember legyen a talpán, aki ennek a kihívásnak megfelel. De igyekszem azzal a fajta székely leleményességgel nekilátni ennek a feladatnak, amivel a Jóisten valamennyiünket megáldott.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
