rss      tw      fb
Keres

Alattvalói reflexek




„Az emberek nem hősnek és nem harcosnak születnek, ebből él ma Orbán rendszere is”, írtam nemrégiben a Kádár-féle puha diktatúra viszonyairól.

Az újabb történet – Esterházy Péter mondatainak kisöprése a nyilvános térből (ami az MTVA szerint nem cenzúra) – ismét azt bizonyítja, hányan szorgoskodnak újra azon, hogy „a nehezen elért szabadságot visszavághassák a puha diktatúrában megszokott viszonyok közé”.

A félreértések elkerülése végett: nem szeretnék felmenteni senkit, aki bármilyen magyarázattal-ürüggyel – egzisztenciális félelmek, eltartandó gyerekek száma, ne adj isten, meggyőződés – engedelmes végrehajtóvá szegődik az Orbán-rendszer totálissá tételében. Ám a történet alapjában mégis a keresztény-nemzeti hatalom természetéről szól. Arról szól akkor is, amikor konkrét főnöki utasításra kiretusálják Lomnici Zoltán vagy a tüntető tömegeket a köztelevízió híreiből. Amikor nyilván nem főnöki utasításra, hanem szerkesztői túlbuzgóságból, a hatalom elvárásainak elébe menve, sőt, talán túlteljesítve őket, kivágják Esterházy Nemzeti Színházat ajánló mondatait a közrádió műsorából. Amikor kisebb magyar településeken, ahol mindenki mindenkit ismer, az egyetlen munkáltató, az önkormányzat megfenyegeti a munkavállalóját, hogy ha még egyszer meglátja a gyerekét az ellenszegülő diákok közt, repül. Amikor Bolgár Györgynek bevallja az egyik betelefonáló hallgató, hogy 2010-ben a Fideszre szavazott, és bár ma már mélyen megveti az egész bagázst, a közvéleménykutatóknak még mindig azt mondja, hogy 2014-ben is a Fideszre szavazna, nem tudhatja ugyanis, tényleg közvéleménykutatók érdeklődnek-e telefonon nála, vagy a hatalom ellenőrzi, és nem megfelelő válasz esetén majd szankciókkal sújtja. Amikor a pedagógus titokban kozmetikusnak tanul, hogy szabadulhasson – nem szeretett foglalkozásától, hanem a gyűlölt és félelmekkel teli iskolai légkörtől.

Persze, vissza kell építeni a jogállamot, a munkavállalói jogokat, a bírói függetlenséget, a sajtószabadságot, vissza kell állítani a világnézetsemleges közoktatás súlyát a rendszerben, persze, rendbe kell tenni a gazdaságot és még rengeteg-rengeteg mindent – de mennyi idő kell ahhoz, hogy a hihetetlen tempóval és erővel újra beépített félelmeket és alattvalóreflexeket ki lehessen söpörni az emberi lelkekből és agyakból? Alig több mint húsz évvel a létező szocializmus évtizedeiben bevésett félelmek elmúltával? Ha választani kellene és lenne értelme a választásnak, ezt tartanám Orbánék második legnagyobb bűnének (az első az egész rendszerük mély embertelensége).

Tudom, hogy a jogállam meg az összes többi elpusztított garancia az intézményes feltétele annak, hogy az emberekben ne legyen mindent felülmúló erejű az igazodási kényszer. Azt viszont csak remélhetem, hogy a kölcsönös félelemben tartás orbáni rendszere, ez a rettenetes pókhálószerű szövevény arra is ráébreszti a magyarokat, hogy a szabadság nem elvont, a fejük és az életük fölött lebegő fogalom, hanem a leghétköznapibb életük szerves része. És ezentúl jobban vigyáznak rá, akkor is, ha gázárcsökkentéssel és húszszázalékos béremeléssel csábítják vissza őket az alattvalói létbe.

(Mihancsik Zsófia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!