rss      tw      fb
Keres

Csányi Sándor a bankadóról 2005-ben és 2010-ben

2010

Galamus-MTI
Csányi Sándor Orbán Viktorral közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: „nem örül ugyan a bankadónak, de az OTP jövedelmezősége elbírja a különadót, és hitelezési aktivitását sem kell emiatt visszafognia a következő években. Kizártnak tartja, hogy a jelenlegi helyzetben a bankok az ügyfelekre hárítsák a bankadó terheit. Mivel nem tartózkodott Magyarországon a bankadó bejelentésekor, ’kimaradt az első sokkból és az egyeztetési folyamatból, így nem volt részese egy sikertelen folyamatnak’. A 29 pontos akciótervben a bankvezér sok pozitív intézkedést lát, közöttük ’elszomorítónak’ csak a bankadót találta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy azok a bankok, amelyek a bankadó miatt tőkepótlásra szorulnak lehet, hogy más utat választanak és a mérlegfőösszeg csökkentése mellett döntenek. Ez pedig a hitelezési aktivitás visszaesésével, a vállalkozások, a lakosság finanszírozásának visszaesésével, ezzel a GDP csökkenésével járhat. Remélte, hogy ’ezt a hatásvizsgálatot elvégezte a kormány és ennek alapján hozta meg a döntését’.”

2005

Menedzsmentfórum – Csányi már 2005-ben az ország elhagyásával fenyegetett a bankadó miatt
„A pénzügyi cégek egy része már 2005 óta fizet bankadót, amelyet a korabeli ígéretek szerint csak két évig tartottak volna hatályban, de végül járadék elnevezéssel, más adóalappal és kulccsal, fenntartották az elvonást. A bankok érthető módon már akkor sem fogadták lelkesedéssel a ’sarcot’, Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója például kilátásba helyezte, hogy a bankcsoport az intézkedésre válaszul legnyereségesebb tevékenységeit kiviszi az országból.” „A pénzügyi cégek végül tudomásul vették a kormány azon igényét, hogy a két év alatt 30-30 milliárd forinttal járuljanak hozzá a költségvetéshez.”

Csányi Sándor az RTL Klub Házon kívül című műsorában, 2005. június 16-án:
„Változó volt a viszonyom a kormánnyal, de ha most egy átlagot kellene mondani négy év vonatkozásában, akkor azt mondom, hogy jó volt a kapcsolatunk az Orbán-kormánnyal is, a Horn-kormánnyal is azt megelőzően, jó a kapcsolatom a Gyurcsány-kormánnyal is. Van egy-két dolog, ami ezt a kapcsolatot rongálta, ilyen a bankadó, amiről ma is az a véleményem, hogy afrikai és ehhez hasonló fejlett gazdasági országokban létezik csak ilyen, és indokolatlan volt. Itt nem arra gondoltam, hogy az OTP teljes egészében elvonul Magyarországról, hanem megfelelően optimalizál, ahogy a különböző országokban lévő törvények megengedik…. Persze valamennyi pénzben kifejezhető hasznunk is volt, de így is több mint tízmilliárd* forint az OTP-nek a pluszadó kapcsán befizetendő többletadója ebben az évben.”


* A Népszabadság 2005. április 30-ai híre szerint „Rekordszintű, 125 milliárd forintot meghaladó adózás előtti nyereségről adott számot tegnapi közgyűlésén az OTP Bank.” 2006. február 14-én pedig ezt írta az újság: „Újabb "meglepetéssel" szolgált az OTP Bank, miután ismét túlteljesítette nyereségígéretét, és a piac ennél optimistább előrejelzéseit is. A hitelintézet több mint 158 milliárd adózott nyereséget ért el tavaly, húsz százalékkal többet, mint egy évvel korábban - annak dacára, hogy 2005-ben már a banki különadó is terhelte a kasszát. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató elmondta: nagyjából 12 milliárd forintot fizet a hitelintézet extraadóként a múlt évre. A piacvezető bankot tehát a bankadó és a kamatok csökkenése sem tudta megállítani.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!