A Költségvetési Tanács és Veres János a bankadó-áthárítás hatásáról

A Költségvetési Tanács szerdán közzétett becslése: a 130 milliárdos bankadóból 80 milliárdot hárítanak át a bankok az ügyfélkörükre. Veres János szerint ez jóval nagyobb összeg, mint amit Orbán 29 pontja ad a vállalkozásoknak és a lakosságnak. Veres a Lex Járairól is beszélt.

A Költségvetés Tanács szerdán közzétett becslésében a következő szerepel:

„A Költségvetési Tanács feltételezése szerint a bankadóból a bankokra eső 130 milliárd forintból mintegy 80 milliárd forintot meglévő ügyfélkörükre hárítanak át a bankok és takarékszövetkezetek. A lakossággal szembeni erős banki alkupozíció miatt az áthárított különadó legnagyobb része, mintegy 50 milliárd forint a lakosságot fogja terhelni.”
„Azt is feltételezik, hogy a biztosító társaságokra jutó adó részben beépül a költségekbe, és hasonló viselkedést vált ki, mint egy 60 milliárd forint közvetlen költségvetési bevételt eredményező fogyasztási típusú adóemelés. Mivel ezek miatt a lakosság rendelkezésre álló jövedelme csökken, a különadó bevezetése jelentős, 2010-2012-között összességében akár 1 százalékos fogyasztás-mérséklő hatást is kifejthet. A hitel-betét kamatrés emelkedése is csökkenti a lakossági fogyasztást, és a magánszektor beruházási keresletét is visszaveti.”

Veres János azt mondja erről Bolgár Györgynek adott interjújában:

„A Költségvetési Tanács jelentése, amely tegnaptól nyilvános, azt mondja a kormány most beterjesztett javaslatára, hogy a bankok 80 milliárd forintot a megfizetendő adóból át fognak terhelni a lakosságra. Ez egy rendkívül nagy érték. Csak szeretném érzékeltetni, hogy 80 milliárd forintnak a közelében sincs az az összes adó- vagy járulék- vagy illetékkedvezmény, amelyet a kormány eddig különböző intézkedésekkel érvényesíteni kíván a lakosságnál.
- Tehát a kisadó-eltörlések, meg a kis- és középvállalkozások társasági adójának csökkentése összességében nem tesz ki ennyit.
- Nem tesz ki ennyit, ráadásul nem is a kis- és középvállalkozások társas adóját csökkentik, csak hogy egyértelmű legyen… Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének tudom a konkrét adatait. 2008-as adóbevallások alapján az összes megyei adóalany közül 109 olyan vállalkozás volt, amelynek 50 millió forint fölötti volt az adóalapja… A többieknek eddig is 10 százalék volt már a társasági adója.
- Azt mondja, hogy ez az egyébként jól hangzó intézkedés is viszonylag keveseket fog érinteni és keveseknek lesz jó.
- Nagyon keveseknek. Több mint 20 ezer adóalanyból 109 adóalany volt ebben a megyében…
- Vagyis ezek a kedvezőnek látszó lépések összességében kevesebb pénzt jelentenek majd az érintetteknek, mint amennyit a bankok vissza fognak szedni a rájuk terhelendő bankadóból.

Sokkal. Nyugodtan mondom, hogy sokkal kevesebbet, hiszen még a Pénzügyminisztérium utódrészeinek a számítása alapján, amit a Költségvetési Bizottság megadott, mindössze 40-42 milliárd forint az az összeg, amelyet a társasági adómérték-változás plusz a fehéredés, plusz a szabályok enyhítése összességében mint bevételelmaradást a költségvetésben eredményez. Ez tehát azt jelenti, hogy feleannyira becsülik a társasági adóváltozás hatását, mint amennyire a költségvetési bizottság becsüli a bankadó-áthárítás hatását.”

És még egy érdekes mozzanat a Veres-interjúból:

- De látom, hogy ezen is változtattak, mert a legutóbbi törvénymódosítás szerint a három éven belül alakult biztosítóknak nem kell ezt a különadót fizetniük.
- Ez a legszebb ebben az egész törvényalkotási folyamatban, amire szerintem Magyarországon még nem volt példa. A következő történt. Benyújt a kormány egy javaslatot, majd hatodikai dátummal Rogán Antal benyújt egy módosító javaslatot, ami úgy szól, hogy a 2007. július elsejét követő tevékenységi engedélyt első alkalommal megszerző biztosítókat nem érti bele az adóalanyi körbe. Kettő ilyen biztosító alakult 2007. július elseje után Magyarországon. Az egyik alapítóját Járai Zsigmondnak, az másik alapítóját pedig Wáberer Györgynek hívják.
- De érdekes.
- Ez nyilvánvalóan egy teljesen véletlen történet, nehogy véletlenül valaki másra gondoljon! Járai Zsigmond, pontosan tudja mindenki, mennyire erősen köthető a Fideszhez. Ebből következően szerintem ez abszurd, nonszensz a jogszabályalkotásban, hogy a barátunk biztosítójára ne vonatkozzon a többletadó-fizetési kötelezettség.
- És éppen Wáberer György kötött egy megállapodást a napokban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel, hogy a nagyfuvarozók kedvezőbb áron kapják majd az üzemanyagot, mert ennek fejében több adót fognak befizetni.”

Ez utóbbihoz kiegészítésként lásd:
– Az LMP és az MSZP véleménye
– Az Index értesülése: Rogán visszavonja a 2007 júniusa után indult biztosítókat érintő bankadós javaslatát (de ahogy Eötvös Gábor, a híres zenebohóc mondta: Van másik!)
Szijjártó: Már épül a nemzeti együttműködés gazdasági rendszere is (a „tíz adófajta eltörlése, a vállalkozások adójának csökkentése, valamint a bankadó kivetése egy igazságos, a közös felelősségvállaláson alapuló és a közteherviselést megvalósító gazdasági rendszerhez vezetnek, úgy, ahogyan az emberek arról döntöttek.”)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!