Két monológ
- Részletek
- 2013. január 02. szerda, 04:20
- Dalos György
Kommentár a Balog Zoltánnal folytatott berlini vitához
Mintegy száz meghívott előtt, a Springer-Haus tizennyolcadik emeletén, az egykorvolt sajtómágnás fogadótermében másfél órás vitát folytattam Balog Zoltán miniszterrel a mai magyarországi helyzetről.* Az idő meglehetősen szűkre szabott volt, mert a miniszter repülőjárataihoz kellett igazítani. Balog este hat óra tájt érkezett a helyszínre, a rendezvény fél hétkor kezdődött, és a vendég negyedkilenc után távozott. A mintegy kilencven percből egy óra maradt a Thomas Schmid főszerkesztő moderálta párbeszédre és harminc perc a közönség kérdéseire, illetőleg a válaszokra. Médiaszakemberek a Welt online által prezentált és bármikor lehívható videofelvételről biztosan ki tudnák számítani, hogy a nettó időn belül miként osztódtak el a percek. Én mindenesetre úgy érzékeltem, hogy kettőnk közül Balog Zoltán jutott jóval több szóhoz, és az asztaloknál ülő közönség inkább rá volt kíváncsi, ami érthető. Fideszes közszereplők ritkán szólalnak meg a nyugati médiában. A Welt disputaként (Streitgespräch) harangozta be a beszélgetést, engem mint írót és történészt, vitapartneremet mint lelkészt és politikust ajánlva a publikum figyelmébe.
Röviden az előzményekről: 2011 áprilisában bekapcsolódtam a Hungarian Voice nevű, német-magyar konzervatív hírportál polémiáiba, s az ott gyakran megnyilatkozó Boris Kálnoky, a Welt magyar származású törökországi tudósítója interjúra kért fel lapja számára. Ebben a mellesleg eléggé megvagdalt interjúban („Der Hass ist unerträglich”, Die Welt, 2011. szeptember 17.) a magyarországi gyűlöletkultúráról szólva a normális, tárgyilagos vita mellett érveltem. 2012 tavaszán Lipcse szociáldemokrata városvezetése meghívott, hogy ősszel én tartsam a hagyományos „Rede zur Demokratie”-t a Nikolaikirchében. Ehhez az évenkénti eseményhez, amely az 1989-es hétfői tüntetések hagyományát ápolja, hozzátartozik egy belvárosi fényünnep (Lichterfest) és egy díszvendégség, amelyre ezúttal Magyarországot szemelték ki. Hazai hivatalos körökben többen kifogásolták szerepeltetésemet, és diplomáciai úton arról próbálták meggyőzni a lipcseieket, hogy beszéd helyett párbeszéd hangozzék el köztem és Balog Zoltán között. Én erre nyilatkozatot juttattam el a meghívókhoz arról, hogy bármikor és bármiről hajlandó vagyok vitatkozni a miniszterrel, de nem a Nikolaikirchében és nem az 1989-es őszre való emlékezés alkalmával.
Közben a Balpárt (Die Linke) azzal a követeléssel, lépett fel, hogy a város, tekintettel a magyarországi helyzetre, vonja vissza Balog meghívását, úgyhogy tüntetésektől lehetett tartani. Nem sokkal később a CDU közeli Konrad Adenauer Alapítvány éppen az én beszédemet megelőző, szintén hagyományos béke-istentisztelet idejére pódiumvitát hirdetett Balog Zoltán részvételével, azzal a bevallott céllal, hogy Magyarországot megvédjék a „rágalmaktól”. Mindazonáltal a miniszter és a berlini magyar nagykövet az istentisztelet végére megérkezett a templomba. A további program, nevezetesen a fényünnep Balog Zoltánnal mint főszónokkal pedig minden rendzavarás nélkül zajlott.**
Valami tüske mégis maradhatott a miniszterben, mert egy interjúban ekként vallott az eseményről: „Nem beszélhetek a Nikolaikirchében – mint evangélikus lelkész! És a gyilkos érv az az állítás, hogy a kormánytagok antidemokratikusak, csaknem nácik. Ez erkölcsi kirekesztés. Én azonban ezt alázatossággal magamra veszem, és meg fogom hallgatni Dalos György beszédét.” (Sächsische Zeitung, 2012. október 8.)
A Die Welt fotója a „disputáról” - fotó: Christian Hahn
Be kell ismernem: a Welt által rendezett összejövetelen Balog nemcsak időbeli szempontból, hanem retorikailag is előnybe került velem szemben.*** Rendkívüli német nyelvkészsége hitszónoki hévvel párosult, összefüggő monológokban beszélt, amelyekhez én legjobb esetben megjegyzéseket fűzhettem. A felszínen olybá tűnhetett, mintha két monológ keveredne, s ki-ki a magáét mondogatná. Balog jószerivel egyetlen felvetésemre sem reagált közvetlenül. Jellemző példa: legalább kétszer próbáltam szóbahozni az aktuális diákmegmozdulásokat, mire ő, noha közvetlenül a HÖOK-kal folytatott terméketlen vitáról indult a reptérre, és elég megviseltnek is látszott, megállta, hogy akár egy szót is vesztegessen erre a fejleményre. Ezt mellesleg azért is tehette, mert a német médiában hiába keresnénk ennek a zaklatott decemberi hétnek a híreit.
Azokban a ritka pillanatokban, amikor nézeteink „egy az egyben” ütközhettek egymással, az volt a benyomásom, hogy Balog nem mindig méri fel saját mondatainak súlyát. Az egyik érzékeny téma az a törvénytervezet volt, amely korlátozta volna bizonyos drága gyógyszerek állami támogatását az úgymond menthetetlen betegek esetében. Ezt a döntést a miniszter sajátjaként teljes mellszélességgel vállalta, és a közönség legnagyobb csodálkozásomra nem rökönyödött meg a furcsa lelkészi magatartáson. A másik kényes pillanatot az okozta, hogy nekiszegeztem a kérdést: miként lehetséges, hogy az általa is jegyzett Nemzeti Alaptantervben egymás mellé került Wass Albert és Radnóti Miklós, Nyírő József és Szerb Antal, külön említve, hogy miközben az egyik Sopronban náci propagandát művelt, a másikat alig néhány kilométerre a várostól, Balfon gyalogsági ásókkal verték agyon. Balog Zoltán erre azt találta válaszolni: éppen ez az érdekes a dologban, hiszen Szerb és Nyírő egykor barátok voltak (ami persze legenda), és mennyi mindent lehet tanulni abból, ahogy ezt a két embert a történelem szembeállította egymással… Attól tartok, a hallgatóságból alig néhányan érzékelték, hogy milyen ritka szóbűvészetnek lehettek tanúi.
A disputát követő borozgatás és büfézgetés közben barátok és ismerősök megjegyzéseiből arra következtettem, hogy bár senki se lett közülük a Fidesz elszánt híve, a miniszter beszéde legtöbbjükben mély benyomást keltett, ami részben a protestáns közeggel magyarázható, de csak részben. Arról van szó, hogy mihelyt az otthon unalomig ismert hideg-polgárháborús, kétharmados, nem-ám antiszemita dikciót felváltja egy civilizáltabb hang, azzal nem csak Angela Merkel aggályait lehet eloszlatni, hanem szimpatizánsokat lehet szerezni a CDU jobbos holdudvarában is. Erre vallanak a Welt online kiadásában a beszélgetést övező névtelen kommentek. Közülük a legbrutálisabbakat időközben törölte a moderátor. Íme, egy kis ízelítő:
„Orbán az egyetlen miniszterelnök az EU-ban, akinek töke van a nadrágjában. Jól jönne egy Orbán Németországnak.” „Ki irányítja a Magyarország elleni állandó uszítást?” „Nagyon becsülöm a magyarokat, különösen józan emberi értelmükért. Abban is biztos vagyok, hogy Magyarország helyesen fog dönteni Törökország EU-tagsága ügyében.” „Az állítólag, jaj de gonosz Magyarország volt az első európai ország, amely (Németország előtt) bevezette az elűzött németek emléknapját. Erről azonban a német állami médiában nem hallani. Legalább két szempontból (sic!) nem vág a világképükhöz.” „Magyarország elsőként végzett a kommunizmussal, elsőként kell végeznie a brüsszeli szocializmussal is. Ha én lennék a miniszter, nem tűrném el ezt a hangot…” „A gyűlölet csakis azok ellen a szabad magyarok ellen irányul, akik nem hajlandók alázatosan fejet hajtani az EU-diktatúra előtt.”
Ez is része a hazánkról folyó német diskurzusnak.
* A vitából 2012. december 27-én részleteket közölt a Die Welt. A cikk fordítását kiemelt híreinkben olvashatják: Gyűlölet uralja az életet Magyarországon
** Lásd ehhez hírösszefoglalóinkat:
– Lipcse: A város ragaszkodik a vitatott magyar miniszterhez, Baloghoz
– A lipcsei történet folytatódik: a konzervatív német alapítvány segít Balognak
– A lipcsei Fényünnep – Dalos György és Balog Zoltán részvételével
– Günter Grass is: aláírások a magyar állapotok ellen
– illetve Bolgár György interjúját Dalos Györggyel (A lipcsei konfliktusról), valamint Nagy Navarro Balázzsal (Balog Zoltán azt mondta neki: templomban nem hazudunk)
*** Az MTI beszámolója a vitáról: Balog: a tüntetés hozzátartozik a demokráciához
Írásai a Galamusban:
– Kiegészítés egy MTI-hírhez
– Ajánló (Nemes Gábor Putyin Oroszországa – Kézikönyv Orbánnak című könyvéhez)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
