rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. december 20.

A kamera elől menekülő képviselők
Fekete Norbert, a Népszabadság online munkatársa

Bolgár György: - Ön a napokban egy remek kis videoösszeállítást készített a képviselői irodaházban. Azt hiszem, Keretszámok és liftajtó címmel.

Fekete Norbert: - Igen, ez lett a címe.

– Igen. Nagyon jó volt, nem tudom hányan látták a hallgatók közül, de ajánlom mindenkinek a figyelmébe, nol.hu, itt található. És nem azt mondom, hogy úttörő a maga nemében, mert néhány más alkalommal már az index meg a hvg.hu munkatársai is próbálkoztak hasonló esetekben hasonló műfajú riportok elkészítésével, és sokszor nagyon jók is sikeredtek belőlük, de ez különösen találó volt és tökéletesen jellemezte a mai politikai állapotokat és a kormányzópárt képviselőinek valami elképesztő képtelenségét arra, hogy értelmes kérdésekre válaszoljanak. Ugyanis Ön azt a kérdést próbálta nekik feltenni, hogy mégis mit szólnak ezekhez a felsőoktatási változásokhoz, a keretszámok csökkentéséhez.

– Igen, hogy tudják-e követni a változásokat. Tehát tudják-e, hogy hol tartanak.

– Igen. És hogy merrefelé megy, értik-e az egészet. Hát körülbelül erről tett fel néhány kérdést. Nagyon egyszerű kérdés, csak arra kellett válaszolni, vagy azt kellett volna válaszolni, hogy igen vagy nem. Én értem, meg is tudom érteni, támogatni is tudom. Na ehhez képest egészen odáig ment a dolog, hogy mondjuk Soltész Miklós államtitkár nemcsak hogy nem válaszolt és mereven nézte a liftet, de még azt is képes volt odavetni, hogy a kérdésre a Népszabadságnak sosem válaszol. Azért ez már mindennek a vége. A vezető magyar napilapnak nem válaszolunk. Na azt akartam megkérdezni, ez csak a hallgatók tájékoztatására szolgált, hogy hogyan készült ez? Mennyi idő alatt, milyen állóképességgel kellett rendelkeznie, hogy a képviselők sorát megpróbálja megszólítani?

– Hát ez nem nagy igényelt állóképességet, körülbelül két óra alatt el lehet készíteni egy ilyet ott a Fehér házban, illetve a parlament folyosóin, hiszen ott járkálnak, az a munkahelyük, járkálnak fel-alá a képviselők és az egyéb politikusok. Tehát ott őket meg lehet találni, koncentrálva. Hétfőn legfőképpen.

– Minden alkalommal ilyen nagy az elutasítás, mint ezen a videón volt látható, vagy csak akkor, ha különösen kínos a politikai helyzet?

– Hát ez a mostani engem is meglepett, hogy többen is voltak ilyenek. Gyakorlatilag értelmes beszélgetésbe senkivel nem tudtam bonyolódni, mert a legtöbben nem voltak rá hajlandók. De ekkora fokú elutasítottságot az elmúlt fél évben én még nem tapasztaltam semmilyen kérdés kapcsán. Úgyhogy ez engem is meglepett. Legfőképpen azért, mert itt olyan politikusokról van szó, akik adott esetben évtizede benne vannak a politikában, és pontosan tudniuk kéne, hogy az a legrosszabb, amit csinálhatnak, ha menekülnek. Hát tele van a Youtube olyan képekkel, hogy a politikus menekül. Ez egy ikonikus dolog, és ennyi tapasztalattal tényleg legalább mondani kéne valamit. Vagy megtámadni engem, vitatkozni velem, mert az legalább szórakoztató. Tehát, hogy valami történjen. De ez így mindenkinek nagyon rossz, és nagyon kellemetlen igazából.

– Igen, furcsa, hogy mennyire amatőrnek mutatkoztak, és ennél jobb díszletet, mint a lift, nem is lehetett volna elképzelni, mert látszik az a kétségbeesett türelmetlenség, ahogy a képviselők várják a liftnél, hogy jöjjön már, jöjjön már, nyíljon ki már az az ajtó, hogy szabaduljak ettől a kellemetlen riportertől, és hogy a tarkómat fotózzák vagy fényképezik, hát ez borzasztó. És nem jön a lift. És nem jön a lift. Úgyhogy azt hiszem, nagy díszletköltségekkel se lehetett volna ezt jobban kitalálni. A liftet szándékosan komponálta bele? Vagy ez így adódott?

– Hát ugye ott kétféle módon lehet elkapni a képviselőket. Amikor jönnek ki a házból, akkor nehezebb dolgunk van, mert akkor kimennek az ajtón, és nehezen tudunk utánuk menni, mert ott ki-beléptető rendszer van. Amikor befelé jönnek, akkor valamelyik emeletre mennek, és kilencven százalékban lifttel mennek. Úgyhogy ott gyakorlatilag meg vannak fogva egy ilyen fizikai akadály által, így nehezebb elkerülni bennünket a többi stábot is.

– Mennyien alkalmazzák ezt a módszert, amit például a nol és Ön alkalmazott? Ugye mondtam már egy-két példát, de…

– Ön mondott pont egy jó pár példát, ez nem egyedi dolog, tehát most szerencsém volt azzal, hogy páran tényleg nagyon-nagyon rosszul, az átlaghoz képest is rosszul reagáltak erre a dologra. De bárki kamerával ilyen képeket rögzíthet, sajnos, teszem hozzá.

– És mit gondol, hogy mennyi ideig hagyják Önöket ott garázdálkodni? Mert néhány ilyen video még és szerintem…

– Hát igen, nekem a népmesei király jut eszembe róla, akinek ugye azt mondja a szegény fiú, hogy a ház sarkáról látta. Tehát ha kijjebb raknak minket, akkor ott van még mindig az utca. A két épület között. Tehát a Fehér ház és a parlament között.

– Na de ott át lehet menni a másik oldalra. Másik járdára nem?

– Bármerre lehet menni, de közterületen ráadásul egy hosszabb szakaszon el is kísérhetjük őket. De ennek az egésznek olyan rossz üzenete lenne, mint a múltkori kitiltás a parlamentből. Tehát nyilván mindenki látja ennek a hátrányait. De vannak olyan politikusok hetente, akik rendszeresen megállnak és beszélgetnek. És hosszas perceken keresztül beszélnek, erre a letámadó szituációkra reagálva.

– Nekem hirtelenjében Harrach Péter jut eszembe. Aki a nagyon kínos kérdésekre is válaszol. Hát a kereszténydemokraták most különösen kínban vannak már hosszú ideje, úgyhogy nem tudják úgy megállítani, hogy ne kelljen a fejéhez kapnia. De ő azért megáll és védi, védeni próbálja. Védeni nem tudja, de próbálja a védhetetlent.

– Végül is ezt várjuk egy politikustól. Ezt várjuk, akármi is az álláspontja, védje meg és indokolja meg. Egyébként szerintem a többiek sem várnak többet, mint azt, hogy indokolják meg, miért döntenek úgy, ahogy. Magyarázzák el.

– Igen, ez a legtisztességesebb. Akár ez az álláspontja, akár csak ezt kell képviselnie, legalább álljon szóba azzal a riporterrel, azzal az újságíróval, mert az is ember, ráadásul nemcsak a saját nevében, hanem a közönsége nevében kérdez. Ehhez képest itt tízből egy ha megállt, és hajlandó volt valamit válaszolni.

– De hát ezt az állampolgárok is eljátszhatják a fogadóórájukon a képviselőknek. Ugyanezeket a kérdéseket, amiket ők nem értenek, ők is feltehetik, és ugyanígy arra kényszeríthetik őket, hogy megindokolják. Hogy legalább tudjuk, mi miért történik, még ha nem is tetszik.

– Nem tudom, van-e olyan viszonyban némelyik kormánypárti képviselővel, hogy kamera és mikrofon nélkül megkérdezze, vagy megkérdezte esetleg már az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy miért csinálják ezt? Ennyire nem tudnak mit mondani? Ennyire szégyellik az álláspontjukat vagy ez az utasítás, hogy nem szabad megszólalni?

– Hát nem vagyok senkivel ilyen viszonyban, és ha lennék, akkor sem igazán kérdezném meg, mert egyrészt a metakommunikáció sok mindent elárul, hogy mi az, amit gondolnak róla, meg a szóhasználatuk. Tehát ez nekem elég. Ha pedig olyasmit mondana, ami „nagyot durranna” egy kormánypárti képviselőtől, hogy ő mit mond az egész kormánya munkájáról, azt meg, ugye, ha olyanban lennék vele, akkor nem használhatnám fel, szóval nincs értelme. Tehát azokat a kérdéseket akarom feltenni, amelyeket bárki, bármelyik állampolgár feltenne. Ahhoz nekem nem kell különösebben jó viszonyban lenni vele, sőt, az hátráltat is. Mert ha valakivel kialakul egy olyan emberi viszony, akkor már kevésbé kritikus vele az ember. Mint amíg csak a képviselőt látja, a politikust benne.

– Az elmúlt évek során látott már ilyen szánalmas menekülést, mint ez a mostani volt? Én őszintén szólva még Schmitt Pál esetén sem láttam ilyet. Vagy nem ilyen tömegesen.

– Hát ez ezt nem, nem tudom tényleg a jelenség okát megmagyarázni, aznap ilyen nap volt. Nem tudom, hogy a kérdésnek volt-e ilyen hatása. Nem tudom, de hogy ez tényleg különösen olyan napra sikeredett, amikor nagyon nem akart senki beszélni. És ezt a formáját választották annak, hogy kihúzzák magukat ebből a szituációból.

– Mennyire hatásos az újságírásnak ez a formája? A Népszabadság mégiscsak egy nyomtatott napilap, van persze online verziója is, de ez az online video egyre inkább terjedőben van. Mennyien nézik meg például ezt a videóját?

– Hát ennek, ha jól tudom, délután tizenhat vagy tizenhétezres nézettsége volt.

– Most akkor talán rásegítünk egy kicsit. Szóval magyarán hatásos módszer. Nem?

– Hát ugye másképp nem nagyon működik, illetve ezekre a tartalmakra, tehát mondjuk mozgóképre a netre valamit olyat kell kitalálni, amit mondjuk egy cikkben nem tudunk visszaadni, ahhoz kell látni is.

– Ahogy Révész Máriusz meredten nézi a liftet, és nem hajlandó a fejét sem mozgatni, azt nem lehet leírni.

– Le lehet írni, az egy szép irodalmi szöveg lehet, csak ennek ugye más a funkciója, eleve más információkat is kell hogy közvetítsen vagy arra hivatott. Tényleg senki nem ettől a videótól várja azt, hogy akkor most valaki magyarázza el a keretszámok rendszerét. Hanem olyan információt hordoz ez, hogy mondjuk aki nézi, annak éppen történetesen a képviselője van a képen, és hogy mennyire tudja megvédeni az álláspontját, hiszen adott esetben ő ezért szavazott rá. És azokból a reakciókból rengeteg olyan információ jön át a választók számára, hogy ha nem is ért vele egyet, legalább kiáll és vállalja a véleményét.

– Ehelyett Kövér László házelnök ingerülten kicsörtet a képviselői irodaházból, odavet egy mondatot Önnek. Hát legalább látjuk, hogy a demokrácia szabályait, a sajtószabadság követelményeit mennyire tartják tiszteletben. És ezt illusztrálják nagyon jól a viselkedések.

– Hát azért az tiszteletben van tartva, mert ott vagyunk, és forgatunk. Úgyhogy arra még nem került sor, hogy emiatt lapátra tegyenek bennünket.

– Remélem, hogy nem is fogják.

– Én is bízom benne, legalább amíg hideg van.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái