Erdő Péter és a kötelező hitoktatás



Erdő Péter bíboros, akinek egyetlen szava nem volt – és ma sincs – a szegények és a szegénység kriminalizálása ellen, most megszólalt. A katolikus főpap elégedetlen, éspedig a hittanoktatás szervezésével. A főpapi elégedetlenség jobb megértéséhez mindenképpen jó tudni, hogy intellektuális szempontok szerint és nemzetközi tudományos mércék alapján ítélve az, ami ma Magyarországon magyar nyelvű és produkciójú teológia néven ismert (az egyedi kivételeket természetesen leszámítva), alapjában véve a provinciális bezárkózottságból fakadó szellemi nyomorról, nyomorúságról tanúskodik.

Az elmúlt években a nagyegyházak (katolikus irányítással), az Akadémia és a Magyar Akkreditációs Bizottság (erről valójában Bazsa György tudna mesélni) közreműködésével, hatékonyan védték ki, illetve lehetetlenítették el, hogy Magyarországon színvonalas és strukturált vallástudományi oktatás létrejöhessen. Megrémültek ugyanis a „konkurencia” és a minőségi összehasonlítás lehetőségének veszélyétől. Ennek a folyamatnak része a szegedi Máté-Tóth András akadémiai doktorijának az elmeszelése; miközben a teológus Bolberitz Pálnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara tanárának az Akadémia most gyakorlatilag tálcán kínálja a doktori címet „A modern ateizmus értékelése a keresztény bölcseleti gondolkodás tükrében” című munkájáért.

A kötelező hittan- és etikaoktatással azonban az államilag elismert egyházak olyan mérgezett ajándékot kaptak az önmagát önkényesen „kereszténynek” és „nemzetinek” nevező kormánytól, amit sem kiköpni, sem lenyelni nem tudnak. Ennek felismeréséhez azonban közel egy évre volt szüksége Erdő Péter bíborosnak és a Magyar Püspöki karnak. A többi elismert („másodhegedűs”) egyház ebben a kérdésben – a többi egyházpolitikai kérdéshez hasonlóan – nem számít, mert nincs önálló arculatuk és véleményük. Őket mindenben a szolgai követés, illetve a háttérben való csendes, feltűnésmentes kijárás jellemzi. Titokban pedig örvendenek, mert a prozelitizmusnak olyan lehetőségei kínálkoznak számukra, amiről még csak álmodni sem mertek. Az Orbán-kormány gyakorlatilag a lábuk elé teríti a magyar fiatalságot.

A katolikus egyházvezetés most szólalt meg, mert vélelmezhetően felmérte, hogy az egyház olyan mértékű humánerőforrás-hiányban szenved, és olyan alacsony intellektuális kapacitással rendelkezik, hogy az Orbán-rezsim által a kiváltságok ellenszolgáltatásaként számukra kiosztott átnevelési és agymosási feladatnak súlyos tekintély- és presztízsveszteség nélkül egyszerűen nem tud megfelelni. Az a kevés ember, aki számításba jöhetne, fizikailag képtelen lefedni az országot. Erdő Péter ettől, a hosszabb távon borítékolható veszteségektől rémült meg. Egyébként magával az elvvel szemben – vagyis, hogy az állam kötelezze és kényszerítse hittan- és etikatanulásra az ifjúságot, ahol az elsajátíthatja a tekintélyelvűséget, az engedelmességet és a hatalom feltétlen tiszteletét – nincsen semmi fenntartása; azzal, mondhatni, teljes mértékben egyetért. Amit kifogásol, az alapvetően a „szervezést” és a „kivitelezést” érinti. Jelen pillanatban ugyanis a katolikus egyház még akkor sem tudná a feladatát ellátni, ha sekrestyéstől harangozóig minden megbízható emberét bevetné az oktatásba.

Egyébként ennek az oktatási kényszernek az életszerűtlenségét senki sem gondolta át komolyan. És itt nem is annyira a hittan és az etika közötti tartalmi különbség meghatározatlanságáról van szó, s még csak nem is arról, hogy egyáltalán ki fogja ezt a tantárgyat majd 10 éven keresztül tanítani a diákoknak, hanem egy teljesen pragmatikus kérdésről, amely az iskolákat gyakorlatilag megoldhatatlan feladatok elé állítja.

Példa. Egy kisváros egyetlen középiskolájának kilencedik osztályában a diákok mondjuk három felekezethez tartoznak: izraelita, katolikus, református. Természetesen lesznek felekezeten kívüli, a maguk módján vallásos, agnosztikus, megkereszteletlen diákok is. Ezeknek a diákoknak egy része tehát értelemszerűen képmutatásra, alakoskodásra kényszerül. Többen azonban vélelmezhetően az etikát választják majd. Ebből kifolyólag az iskolának egyetlen osztály számára négy párhuzamos és egyidejű tanítási rendet kell megszerveznie. Ehhez sok sikert kívánok az illetékes igazgatónak.

De a hittan- és etikatanároknak sem lesz könnyű az életük. A hitoktatók ugyanis eddig elsősorban olyan diákokat tanítottak, akik – mondjuk – lényegében hitük elmélyítése céljából jártak hittanra. Most azonban legalább fele arányban olyan diákokat (kamaszokat) kapnak a nyakukba, akik kényszerből ülnek majd ott az órákon; akiknek a spiritualitáshoz semmi affinitásuk nincsen. Számukra két óra elegendő lesz arra, hogy felmérjék, mennyire tanult és képzett, illetve emberileg mennyit ér a hittantanár; akinek ráadásul megfelelő pedagógiai eszközök sem állnak rendelkezésére (a mai hittankönyvek nem azok). Onnantól kezdve a tekintélyt már csak hatalmi eszközökkel (vagyis büntetésekkel, fenyegetésekkel) lehet majd fenntartani. Minden adott, hogy frusztrált tanárok tanítsanak frusztrált diákokat. Az eredményt és a következményeket diákok, szülők, iskolák és egyházak együttesen tapasztalják majd meg. Nem árt tehát, ha 2013 szeptemberéig minden középiskola már most gondoskodik konfliktuskezelő szakemberről.



Jakab Attila teológus



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!