rss      tw      fb
Keres

Az Orbán-Kaczynski-Milosevics „tengely”



Bevált recept. Van egy piros vagy fekete betűs nap, amelyre a nemzet emlékezni köteles, de a politikában mindig jelen lévő sunyi haszonlesők elfordítják a narratívát. Példának okáért: tíz éve nem képes a Fidesz október 23-át úgy ünnepelni, hogy azon ne kizárólag Gyurcsány gazságai meg az „elmúttnyócév” uralnák a terepet; 1956 könnyeden elfelejtődik vagy olyan oxidált üvegen át szemléltetődik, hogy ott mindenről szó van, kivéve a dolgot magát.

Szerda este Varsóban a Fidesz testvérpártja, a jobboldali-populista Jog és Igazságosság (PiS) kizárólag azért tartotta meg a „Függetlenség és Szolidaritás” rituális menetét – amely elvileg a Jaruzelski-puccsról, a szükségállapot kihirdetésének soros évfordulójáról szólna –, hogy a vezér, Jaroslaw Kaczynski, az Orbánhoz hasonlóan kétszeresen bukott volt miniszterelnök epét hányjon a Tusk-kormányra (amely történetesen nem „posztkommunista”, hanem konzervatív-liberális) és annak külügyminiszterére, Radek Sikorskira, akik „behódolnak” Brüsszelnek, de leginkább a németeknek (Merkelnek).

Idéznék egy szép mondatot „Kaczor”-tól (a lengyel gúnykifejezés ’gácsért’ jelent, a politikus ajakformájára utal): „Megígérem Önöknek, hogy a Jog és Igazságosság élére áll annak a harcnak, amely egy szuverén Lengyelországért folyik. Egy olyan országért, amely saját kezében tartja a döntéseket, amelynek népe maga dönti el, hogy mi a fontos neki, mi a kevésbé fontos, mi a legfontosabb. Harcolunk azért, hogy magunk gondoskodhassunk a boldogulásunkról.”

Ismerős, nem? Még talán az is, hogy „Kaczor” szerint ha nem volna annyira „beteg” a lengyel állam, mint amennyire, akkor a lengyelség közismert vállalkozó szelleme (hm, hm) „az élre rúgtatná az országot… oda, ahol Kína van”. „Élharcosok lennénk Európában, élharcosok az egész világon.” Azaz: világelsők.

Csoda történt. Nemcsak Orbán nacionalista hívószavai keltek új életre Varsóban, hanem ugyanabból a szájból Matolcsy víziói is. Kína emlegetése pedig egyenesen egy újabb „keleti szelet” sejtet, amely Budapestről és Varsóból fúj egyszerre.

De hogy mennyire egy srófra tudnak járni bizonyos ká-európai agyak, azt egy még árulkodóbb párhuzamon tudom szemléltetni.

A Kaczynski-mars egyik jelszava az volt, hogy „Tu jest Polska!”, azaz „Ez itt Lengyelország!”. Hallottuk ezt már a PiS elnökétől pár napja a lengyelországi német kisebbség (150 ezer fő) centrumában, a sziléziai Opoléban (hajdanán: Oppeln), ahol a szónok azzal fenyegette meg a németeket, hogy ha hatalomra kerül, megnyesi a jogaikat. Csak annyi jut majd nekik, mint „a németországi lengyel kisebbségnek”, amelyet a „germanizálás” réme fenyeget.

Járatlanabb olvasóim figyelmébe ajánlom: Németországban nincs lengyel kisebbség, csak lengyel vendégmunkások vannak („gazdasági menekültek”), igaz, már másfél milliót is meghaladó számban. Élvezik mindazokat az előnyöket és juttatásokat, amelyek az uniós polgároknak kijutnak. De soha, semmikor nem hallottam arról, hogy nemzeti kisebbségként kívánnák magukat regisztrálni, amiképp a Nagy-Britanniában és Írországban dolgozó lengyelek se. Soha szóba nem jött az se, hogy a távoli évtizedekben Nyugat-Németországban pénzt kereső olaszok, spanyolok, jugoszlávok milliói kollektív politikai jogokhoz (választáshoz, választhatósághoz) jussanak, a több mint 3 millió letelepedett töröknek sincs ilyen – hacsak nem lett időközben német állampolgár. De az a státus nem kollektív, hanem egyéni jogot garantál.

Amúgy pedig a legnagyobb nacionalista pofátlanság a lengyelországi (sziléziai, kisebb részt pomerániai) németeket a Németországban élő lengyelekkel összevetni, végtére is a mai Lengyelország területe a II. világháború előtt 14 millió (elűzött, elmenekült) németnek volt a szülőhazája, a mai Németország pedig szinte egyetlen lengyelnek sem (legfeljebb a kétségtelenül szláv szorb népcsoportnak).

De sebaj! Elég nagy számban lehet lengyeleket az összlakosságnak még fél százalékát se kitevő németekkel riogatni, de ha ez nem volna elég, olykor zsidókkal is, akikből jó, ha pár ezer maradt mára. „Kaczor” kiabál: „Ez itt Lengyelország!”. A mondat értelemszerű folytatása úgy hangzik, hogy… ahol senki másnak (a nem lengyelnek, továbbá a buziknak) nincs helye, és bennünket, lengyeleket ne ugráltasson senki, főként ne Brüsszel („Tu jest Polska, nie Bruksela”), majd mi eldöntjük, mi jó nekünk.  Ad notam: a komoly népességű Lengyelország ma az unió támogatáspolitikájának legnagyobb haszonélvezője.

Létezik egy szép szerb hazafias dal, címe: Ovo je Srbija. Magyarul: Ez itt Szerbia. Úgy húsz évvel ezelőtt, a délszláv polgárháború és a hódító szerb nacionalizmus zenitjén egy „kajántibori” mélységű belgrádi karikaturista, Corax (Predrag Korakszics) lerajzolta Szlobodan Milosevicset és nejét, amint kikönyökölnek házuk muskátlis ablakán – és alája írta a dalcímet. Az üzenetet mindenki könnyen dekódolhatta: a milosevicsizmus, Nagy-Szerbia tündérálma, az etnikai tisztogatás egyenlő a hazafiassággal.

A Tu jest Polska szóra, betűre azonos az Ovo je Srbija-val.

Jaroslaw Kaczynskinak ezt tudnia kell. Ha nem tudja, annál rosszabb.



Aczél Endre újságíró

Írásai a Galamusban:

– G–7: Az én olimpiám
Erőszakolt ostobaság
Az IMF másik arca
Szavazás az ENSZ-ben
Csak nem? (Puccs Erdélyben)
Egye meg a fene Kádárt!
Így fess tojást!



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!