Mi vagy ti?
- Részletek
- 2012. december 06. csütörtök, 04:31
- Gábor György
Van valami, amiben Orbán Viktor minden kétséget kizáróan következetes. 2006. január 27-én a holokauszt nemzetközi emléknapján – amelynek megrendezésére hagyományosan az Auschwitz–Birkenau-haláltábor felszabadulásának évfordulóján kerül sor – a hódmezővásárhelyi zsinagóga kertjében „a zsidó emberek megpróbáltatásairól” szólván egyfelől azt mondta, hogy „közös a múltunk, közös a felelősségünk”, másfelől azt, hogy „mi együttműködést szeretnénk a jövőben is kínálni a Magyarországon élő zsidó emberek közösségének”. Már akkor egy rövid reflexióban igyekeztem felhívni a figyelmet arra, hogy a soá borzalmát, a közel hatszázezer magyar zsidó bestiális kiirtását eufemisztikus könnyedséggel „megpróbáltatásnak” nevező szónok súlyosan téved, amikor zsidóság és magyarság „közös múltjáról” beszél. Magyar ember „közös múltról” – teszem azt – a magyarországi románokkal, szlovákokkal, horvátokkal, németekkel, dakotákkal való relációban szólhat, de a magyar zsidósággal nem, minthogy azok magyarok. Éppen úgy magyarok, ahogy a magyarországi katolikusok, reformátusok, Krisna-hívők, biciklisták vagy jegyellenőrök. A múlt nem közös, hanem azonos. Így aztán aligha érthető, mire gondolt Orbán, amikor együttműködést kínált a magyarországi „zsidó embereknek”? Minthogy a magyarországi „zsidó emberek” magyar emberek, Orbán ezzel nagyjából azt találta mondani, hogy mi magyarok együttműködést kínálunk magunknak, magyaroknak, aminek – lássuk be – sok értelme nincs.
Vagy mégis volna?
A minap (december 3-án) Orbán Viktor éppen egyhetes késéssel reagált a Jobbik parlamenti képviselőjének november 26-án elhangzott náci hangvételű felszólalására. Mint emlékezetes, a jobbikos „honatya” arra buzdította a kormányt, mérje fel, hogy „az itt élő és különösen a Magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”. Orbán az ellenzéki felszólalásra sietett leszögezni: „Mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat.”*
2006-ban is, most is: magyarok versus zsidók. Orbán számára nem világos, hogy a magyar zsidók úgy magyarok, hogy közben zsidók, avagy úgy zsidók, hogy közben magyarok. Nem vagy-vagy, hanem is-is. A két népfogalom nem egymást kizáró, s éppen azért nem, mert nem azonos tartalmú. Valaki vagy francia vagy német, vagy olasz vagy dán, vagy angol vagy orosz: ezekben az esetekben lehetséges (adott esetben, például állampolgárság tekintetében szükséges) a választás. Azért lehetséges (vagy szükséges), mert a fenti népfogalmak megfeleltethetők egymásnak, s a választás azonos nemfogalmon belüli eltérő fajfogalmak között történik.
Ám a zsidóság népként való definiálása nem azokon az ismérveken nyugszik, amelyeken a többi nép „történelmi” meghatározottsága. Biblikus önképe szerint ez a nép másként, más által, máshogy nép, azaz nem a történelem talaján, hanem transzcendens módon konstituálódott néppé. Istentől ráruházott feladata tette a zsidóságot néppé, s nem valamiféle etnikai, nyelvi vagy vallási azonosság. Hiszen itt köztünk is vannak ilyen, meg olyan zsidók: mélyen vallásosak és elkötelezetten világiak, így vallásosak, meg úgy vallásosak, ortodoxok és neológok, konzervatív zsidók és reform-zsidók, szőkék és feketék, magyarul, angolul, németül vagy ivritül beszélő zsidók és így tovább.
Aki a magyar (angol, német, olasz, francia stb.) népfogalmat a zsidó népfogalommal szembeállítva próbálja meghatározni, az vagy masszív tudatlanságból követi ezt el, vagy aljasságból. Az előbbin még lehet változtatni, az utóbbin aligha. Az előbbi ugyanis kognitív kérdés, az utóbbi szimpla aljasság. Hiszen ez esetben a zsidóság faji kategóriaként köszön vissza, s olyan entitást vesz célba, amely idegen testként lakozik a magyar (német, angol, orosz, francia stb.) nép közösségén belül.
A vészkorszak bűne Káin bűnével azonos: nem magyarok hoztak törvényeket zsidók ellen, nem magyarok deportáltak zsidókat, nem magyarok gyilkoltak zsidókat, hanem magyarok követték el a fentieket magyarokkal szemben. Zsidó magyarokkal szemben. S mennyire jellemző, hogy amíg Franciaországban és Olaszországban a francia és olasz emléktáblák és megemlékezések francia és olasz zsidó áldozatokról szólnak, addig mintha a magyar föld még halálukban sem volna képes be- és visszafogadni a „csak” zsidókként számon tartott áldozatokat.
Ugyanakkor felmerül a kérdés: miért is kell megvédeni a (magyar) zsidókat az Európai Unió közösségébe tartozó XXI. századi Magyarországon? Miért válhatott szükségessé egyfajta kollektív védelem biztosítása a magyarországi magyar zsidóságnak?
S egyáltalán: milyen védelem várható el attól, aki önbizalomtól dagadva, egyúttal szimplifikálva a helyzetet és a lehetséges megoldást, magabiztosan beígérte a két (csendőr)pofont és a hazazavarást, ám rettegett sallerjeiből és kokijaiból kizárólag az Uniónak juttatott. S közben (alig) kódolt mondataival (a baloldal genetikus meghatározottságától a haza nem lehet ellenzékben megállapításig, a bankok szapulásától az idegenszívűség felemlegetéséig stb.) maga is hozzájárult ahhoz, hogy most valóban védelemre szorulnak a magyarok.
Úgy értem, a magyar zsidók.
* Orbán Viktor Steiner Pál hétfői (december 3-ai) azonnali kérdésére adott válaszának szövegét lásd Orbán zsidó vezetőkkel tárgyalt, Kövér nem viszi Rómába Gyöngyösit című hírösszefoglalónk lábjegyzetében.
Gábor György filozófus (fotó: prae.hu)
Korábban a Galamusban: (Történész)vita vagy deklaráció? – A Gerő-Romsics vitához
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
