rss      tw      fb
Keres

Orbán zsidó vezetőkkel tárgyalt, Kövér nem viszi Rómába Gyöngyösit




Orbán Viktor a Mazsihisz elnökével tárgyalt, Feldmájer köszönetet mondott

A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye, 2012. december 4., kedd

„Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét, akivel áttekintették a magyarországi zsidóság helyzetét. Feldmájer Péter köszönetét fejezte ki a miniszterelnöknek az országgyűlési felszólalásáért*, és külön elismerését fejezte ki Rogán Antal frakcióvezetőnek a vasárnapi tüntetésen való részvételéért. A miniszterelnök világossá tette: nem fogja hagyni, hogy bárki, bármely politikai irányzat eltérítse Magyarországot demokratikus meggyőződésétől, a szabadság szeretetétől vagy az emberi méltóság feltétlen tiszteletétől. Biztosította a magyarországi zsidó közösség tagjait, hogy a kormány minden alantas támadással szemben megvédi őket, és garantálja biztonságukat.”

***

Németh Zsolt fogadta a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum Holokauszt Tanulmányok Központjának igazgatóját

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden fogadta Paul Shapirót, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum Holokauszt Tanulmányok Központjának igazgatóját. A találkozó során Németh Zsolt államtitkár megerősítette a kormányzat elkötelezettségét az antiszemitizmus elleni küzdelemben, tájékoztatást adott a Wallenberg-emlékév jelentőségéről és főbb rendezvényeiről, valamint átadta a gróf Esterházy János életét bemutató kötetet.

Paul Shapiro térségbeli példákra hivatkozva szorgalmazta a holokauszt magyarországi történetét feldolgozó történészbizottság létrehozását, javasolta a budapesti Holokauszt Emlékközpont tevékenységének erőteljesebb társadalmi promócióját, illetve hangsúlyozta az egyértelmű állásfoglalások jelentőségét a moralitás és a demokrácia keretein kívül eső politikai megnyilvánulásokkal szemben.

***

Kövér: Gyöngyösi nem utazhat Rómába a külügyi bizottsággal

Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő nem utazhat Rómába az Országgyűlés Külügyi Bizottságával, mondta Kövér László kedden Pápán újságíróknak.

A házelnök közölte: az Országgyűlés külügyi munkájának irányítása az ő hatásköre, és úgy gondolta, hogy „a külügyi bizottság elnökségének római utazását nem lenne célszerű a magyar nemzeti érdekek szempontjából feláldozni arra, hogy Gyöngyösi Márton teljesen vállalhatatlan és magyarázhatatlan nyilatkozatát kelljen ott akár őneki, akár másoknak interpretálni”. „Figyelve az európai sajtót, benne az olasz sajtót, amelyik bő teret szentelt ennek a – finoman fogalmazva rosszul sikerült – nyilatkozatnak, ez a veszély reálisnak tűnt a számomra.”

Egyébként Gyöngyösi Mártont nem tartja alkalmasnak a külügyi bizottság alelnöki posztjának betöltésére, „viszont arra nincsen módom – a demokrácia szabályainak figyelembe vételével –, hogy őt erről a posztról elmozdítsam, vagy akár csak eltanácsoljam. Ez a Jobbik felelősségi körébe tartozó lépés: ha ők úgy látják, hogy nem kívánják elmozdítani erről a pozícióról Gyöngyösi Mártont, akkor ennek az ódiumát nekik kell viselniük”. Neki viszont feladata biztosítani, hogy az Országgyűlés delegációi mindig olyan összetételben menjenek egy másik országba Magyarország hírét vinni, hogy az összetétel is garantálja: valóban a nemzeti érdekeket fogják képviselni, nem pedig olyan eseményeknek lesznek, akár akaratlanul is, az elszenvedői, amelyek kifejezetten rontják Magyarország nemzetközi pozícióit.

(Kövér László aztán az evangélikus templomban tartott előadásában elmondta, Európa nemcsak gazdasági, hanem sokkal súlyosabb: erkölcsi válságban is van. Mi „nem voltunk felkészülve arra, ami a rendszerváltozás után történt”. Hosszú időn volt olyan illúzió, hogy „van valami minta”, ez az illúzió azonban mára eloszlott. A látszólagos anyagi jólét árát megfizette Nyugat-Európa, sok mindent feláldoztak a materiális értékek élvezetéért, ami eddig tartott. Egy korszak befejeződött Magyarország és Európa történelmében, a rendszerváltozás korszaka véget ér, valami új kezdődik, de hogy mi, „még nem egészen tudjuk”. Nincs illúzió, nincs eligazító minta, a materiális gazdasági növekedés tartalékai kimerültek. "Ha azt várják bármelyik európai politikustól, hogy megmondja mi vár ránk, holnap, holnapután, jövőre, 10 év múlva, onnan tudják biztosan, hogy hazudik, hogy magabiztosan elkezd róla beszélni, mert fogalmuk sincs". A kormány azért dolgozik, hogy élhetőbb legyen a világunk: például több gyerek szülessen családban, mint azon kívül, a pedagógusoktól a diákok pedig egy életre szóló útravalót kapjanak.



* Orbán Viktor hétfői beszéde az országgyűlésben: „Mi, magyarok, megvédjük zsidó honfitársainkat”

Orbán Steiner Pál szocialista képviselő azonnali kérdésére válaszolt, aki Németh Zsolt államtitkár menesztését kezdeményezte, mert lagymatag, felkészületlen és hanyag választ adott a zsidó származású kormánytagok és képviselők listázását szorgalmazó jobbikos képviselőnek, hiszen mindössze azt mondta: ilyen kutatást nem támogat. Az államtitkár ezzel részese lett „a kérdésnek álcázott náci provokációnak”.

Orbán válasza

„Tisztelt Steiner képviselőtársam! Németh Zsolttal kapcsolatos kritikáját visszautasítom, a kérdését nem fogadom el, az államtitkár urat régről ismerem, nem csak az itt elmondott válasza, hanem egész politikai pályafutása mindig is a kisebbségek, az elnyomottak és a megkülönböztetést elszenvedők melletti kiállás jegyében telt. Becsületesebb embert erre a munkára aligha találhatnak. [taps] Egyúttal képviselő úr, engedje meg, hogy megköszönjem Rogán Antal képviselőtársamnak, hogy megfelelő súllyal, barátsággal és emberséggel képviselte a kormányzó pártokat a tegnapi tömegrendezvényen. [taps]

Ami a konkrét ügyet illeti: a múlt héten, Önnek igaza van, olyan mondatok hangzottak el az Országház épületében, amelyek nem méltóak Magyarországhoz. Egy képviselő arra szólította fel a kormányt, hogy készítsen listákat. Ezt a felszólítást a kormány nevében visszautasítottam. Szeretném, ha tudná, hogy ameddig én ezen a helyen állok, Magyarországon senkit sem érhet semmilyen bántódás hite, meggyőződése vagy származása miatt. Szeretném világossá tenni az Ön számára is, és Önnel együtt minden honfitársam számára, hogy mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat. A magyar nemzet olyan nemzet, amely megszenvedte a diktatúrákat. Nem fogom hagyni, nem fogjuk hagyni, hogy bárki, bármely politikai irányzat, gazdasági erő vagy éppen külföldi hatalom ismét eltérítse Magyarországot demokratikus meggyőződésétől, a szabadság szeretetétől vagy az emberi méltóság feltétlen tiszteletétől. Ezért erről a helyről is az emberi méltóság melletti egységre szólítom fel Magyarország polgárait.” [taps]
Steiner Pál válasza az volt, hogy nem elsősorban szavakat vár, hanem tetteket a miniszterelnöktől.

Orbán viszontválasza

„Ha megengedi, nem politika, hanem személyes módon szeretnék Önnek válaszolni. Egyszer Önt megtámadták a származása miatt, itt a parlamentben szólalt fel. Akkor én megígértem Önnek, hogy bármi történik, rám számíthat. Most hiába beszél kettős beszédről, hiába nem fogadja el a gesztusunkat, akkor is: ha Önt bármilyen bántódás éri, ránk számíthat. Mi meg fogjuk önt védeni.” [taps]

(m.zs.)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!