Nem kellene még jobban elTASZni!


A Társaság a Szabadságjogokért december 1-jén „Az antiszemita beszéd a szabadság része” címmel állásfoglalást tett közzé a Jobbik képviselőjének a zsidók összeírását követelő felszólalásával kapcsolatban. Ebben megállapítják, hogy „a magyar zsidó képviselők összeírására vonatkozó felszólalásra nem a büntetés a megfelelő reakció”, mert a „parlamenti beszéd szankcionálása sem az előítéleteket nem csökkenti, sem a demokratikus és toleráns közbeszéd elterjedését nem mozdítja elő. Hatásai ezekkel éppen ellentétesek”. Már itt probléma van a megközelítéssel. Vajon miért követik a TASZ jogászai a parlamenti jogászok koncepcióját? Miért a „beszéd” a téma? Miért a szavakról vitatkozunk már több mint húsz éve? Az egykori (Sólyom László-féle) alkotmánybíróság ostoba határozata óta a „gyűlöletbeszéd” a magyar demokrácia életképtelenségének állatorvosi lova. Kitűnően mutatja, hogy mennyire átgondolatlan nálunk a szabadság jelentése, hogy milyen zavaros elképzelések élnek róla a politikai szereplők és az értelmiség fejében. Nem csoda, hisz valójában sosem volt benne részünk.

A TASZ álláspontjának számos részével ugyanakkor egyetértek. Így például én is vallom, hogy a politikai szereplők és a közvélemény elutasítása rendkívül fontos, de önmagában a mi országunkban már semmit sem ér! Nem igaz tehát, hogy „így lehet egyértelművé tenni a választópolgárok számára, hogy melyik párt milyen értékrendet vall, mennyire fontos a kirekesztés, az előítélet, az antiszemitizmus, a rasszizmus, a homofóbia elleni harc”. Mert ha nincsenek intézményi, többek közt jogi lépések, akkor vajon hol van a harc, amiről beszélnek? Vajon tényleg elegendő a harci kiképzést kapott rohamosztagosokkal szemben csupán annyit mondani, hogy nem értünk egyet? A falvak és városok utcáit ellepő neonácikat nemigen érdeklik már a szavak, meggyőződésük, hogy a közhatalom, ha még nincs is a kezükben, de jóindulattal tekint rájuk. A rendőrség legtöbbször az ő erőszakhoz való jogukat, az ő embertelenséghez való szabadságukat védelmezi. Hol látja a TASZ az ellenük folyó harcot, aminek a fontosságát a tiltakozások kiemelnék? Én sehol sem látok ilyet ebben az országban! Ezt talán a TASZ is érzi, különben nem fogalmazna úgy, hogy „csak a politikai akarat és a demokratikus értékek melletti kiállás hiányzik, amit látszat-jogalkotással igyekeznek pótolni és leplezni a pártok”.

Egyetértek a vita véleményformáló szerepével is, a baj csak az, hogy ezek Magyarországon már réges-rég frázisokká silányultak. Az az állítás, hogy „a demokrácia nem akkor egészséges, ha nem hangzanak el a megvetendő vélemények, hanem éppen ellenkezőleg, akkor, amikor azok nyilvánosak. A választópolgár úgy tud informált döntést hozni, ha pontosan tudja, ki milyen nézeteket vall. És csak akkor lehet az előítélet és kirekesztés ellen demokratikus eszközökkel szembeszállni, ha egy vitában elhangozhat minden érv. A vélemények büntetése csak elfedi, de nem orvosolja a bajt” – ez az állítás ebben az országban jelenleg tartalmilag üres és erkölcsileg megkérdőjelezhető. A kérdés ugyanis az, hogy mire való a szabadságot akarunk védeni, az erőszaknak adunk szabadságot vagy erőszak által fenyegetetteknek? Ez politikai és erkölcsi kérdés egyszerre. Aki ma Magyarországon csak a beszélőt látja, aki antidemokratikus, gyűlölködő szavakat hall csupán, az vak és süket, vagy gazember, aki szándékosan akar teret adni az aljasságnak.

Igaz, a Jobbik antiszemitizmusa senkit sem érhetett váratlanul, de mivel a nácizmus elleni harc nem létezik, az MSZP és a DK képviselői is közömbösen hallgatták végig Gyöngyösi beszédét. És eljutottunk a közlemény legproblematikusabb állításához: „a párt [mármint a Jobbik] betiltásának követelése pedig maga is antidemokratikus igény”. Ezután a szöveg azonnal visszahelyezi a parlamentbe a problémát. Ezzel a közlemény nem először keveri a probléma vonatkoztatási kereteit. Általában, ha ilyet tapasztalunk egy szövegben, az azt jelenti, hogy a szerzői ambivalens, a maguk számára is tisztázatlan viszonyban állnak a témával, amiről beszélnek, miközben határozottan akarnak képviselni valamit, ami nem igazán egyeztethető össze a téma tartalmával, az adatokkal. Azt is jelentheti, hogy mindig azt az értelmezési keretet választják, ami kedvező álláspontjuk hihetővé tétele számára.

De tényleg antidemokratikus egy neonáci párt betiltásának követelése? Az értelmezési keret, amiben a problémát értelmesen vizsgálhatjuk, a magyar társadalom és nem a parlament, az ugyanis csupán egyetlen terepe a neo-horthysta és neonáci cselekvéseknek. Megvédhetjük-e a szólás szabadságát akkor, ha ezeknek is teret adunk egy országban, ahol semmilyen szégyenérzet nincsen az emberekben az elkövetett aljasságok miatt, egy országban, ahol a parlamenti náci beszédet azonnal követik a hívek akciói? Megvédhetjük-e a szólás szabadságát egy olyan országban, ahol a szélsőjobboldal már kisajátította? A TASZ szerint antidemokratikus a Jobbik betiltását követelni. Szerintem pedig a jelenlegi helyzetben ez a neonácik melletti kiállás, kollaboráció. Hiába az absztrakt szólásszabadság mellett felhozott minden tetszetős érv. Ugyanis nem néhány kóbor politikai őrültről van szó, hanem egy szervezett, közveszélyes pártról és annak paramilitáris alakulatairól, amelyek sikeresen destabilizálják az ország egyes részeit. A közhatalom pedig mindezt mosolyogva nézi. Ha nem távolítjuk el a politika színpadáról a Jobbikot és függelékeit, akkor a tiltakozás és a beszéd semmit sem ér majd.

A TASZ közleményét sajnos nem minősíthetem ártalmatlan hozzászólásnak. A mai helyzetben nem! Elég volt a technikai megoldásokkal való kísérletezgetésből, elrontottuk már eléggé, nem kellene még jobban elTASZni!

Krémer Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!