Zsidózás: rövid felelősségtörténet




Ma már a világ azzal van tele, hogy újra brutálisat zsidózott a magyar antiszemita, rasszista párt a magyar országgyűlésben. Sokkal merészebben, nyíltabban, arcátlanabbul teszi ezt sorozatban, mint annak idején Csurka István, aki jobbára nem a magyar országgyűlésben, hanem a saját zuglapjában zsidózott, és bár szerinte az egész rendszerváltást a zsidók mozgatták, még csak kurziválta a szerinte zsidónak minősítendő magyar írók nevét; vagy MIÉP-es párt- és szellemi társa, Hegedűs Lóránt, aki „még csak” a „galíciai jöttmentek” kirekesztéséről értekezett, és nem a zsidók összeírását követelte.

Azóta az Orbán polgári köréből kinőtt Vona Gábor megcsinálta a maga mindenre elszánt fajgyűlölő nemzetiszocialista pártját meg a párt félkatonai szervezetét, verbálisan és tettleg félemlít meg cigányokat és zsidókat (és mindenkit, akit az uszítás és brutalitás légköre nemcsak felháborít, hanem, okkal, félelmet is kelt benne).

Hagyjuk itt most az Orbán-kormány reakcióit, amelyek – mint az Index blogja bebizonyította – szakmányban születnek ugyanazzal a szöveggel (és egy szó sem igaz belőlük). Maradjunk csak Balog Emmi-miniszter (amúgy református lelkész) szövegénél, aki hol másutt, mint az Európa Tanács budapesti, a gyűlöletbeszédről szervezett tanácskozásán azt volt képes mondani a Gyöngyösi-féle zsidóösszeírási vágy ürügyén, hogy „a gyűlöletbeszéd a kommunista diktatúra idején államilag szervezett volt. ’Államilag parancsolt’ volt embercsoportok – például a parasztság – kirekesztése, megbélyegzése. A gyűlöletbeszéd ma is tovább él Magyarországon, és ’a mi dolgunk’ határozottan fellépni ellene”.

Hogy jön ez ide – döbben meg a még épeszű ember, túl azon, persze, hogy a Fidesz lassan bele fog bolondulni az állandó kommunistaellenes mozgósításba, mert bármilyen sajnálatos ez nekik, ma Magyarországon gyakorlatilag nincsenek klasszikus értelemben vett kommunisták, akik meg vannak, azok totálisan hatástalanok és elszigeteltek. Arról nem beszélve, hogy a kulákok szidalmazása, a „parasztság kirekesztése” ugyan hol él tovább politikai uszításként a mai közbeszédben? És nem beszélve arról sem, hogy ha van politikai uszítás, az biztosan az, amit a Fidesz a „kommunisták” ellen folytat másfél évtizede.

De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy Jávor Benedek is felül ennek a közkeletűvé lett hamisításnak. Azzal kezdi a hvg.hu-nak adott interjújában a mondandóját, hogy ez a választás más lesz, mint bármelyik eddigi, mert „itt nem csak egy mutyista, társadalom- és környezetellenes, de alapvetően a demokráciát meg nem kérdőjelező kormányzásnak kell véget vetni, hanem a demokratikus alapértékeket kell megpróbálni helyreállítani”. Majd  pártbeli ellenlábasa, Schiffer András és Schiffer mestere, Sólyom László szerintem bűnös álláspontját elismételve hozzáteszi: „eddig minden választás előtt az volt az uralkodó retorika, hogy bolsevik vagy náciveszély van”. Mondta ezt alig egy héttel azelőtt, hogy Gyöngyösi képviselő zsidóösszeírást követelt a magyar országgyűlésben.

Sólyom László ugyanezt mondta 2006 őszén, amikor a Kossuth téren zsidóztak nap mint nap az „új rendszerváltók”, nyilvánosan kijelölték a lámpavasakat az általuk gyűlölt és zsidónak képzelt értelmiségieknek és politikusoknak, amikor Budapest utcáin a náci csürhe is kiélhette összes antiszemita indulatát az utcai autó- és kukagyújtogatások közepette. Sólyomot ez nem zavarta, mindig gondosan ügyelt rá, hogy egyenlő súllyal ítélje el a 168 órát és a kurucinfót, illetve „a félelemkeltésre alkalmas rendezvényeket, és a félelemmel való manipulációt is”, értsd, a magyar újnyilasokat éppúgy, mint a kormánypártokat és a kormányfő Gyurcsány Ferencet, akik szerinte politikai célzattal eltúlozták a „radikális jobboldal” súlyát. A Fidesz ugyanígy járt el még boldogult liberális korában, amikor nem csatlakozott a valóban hatalmas tömegeket mozgósító Demokratikus Chartához, amely az ellen a Csurka ellen és uszító antiszemitizmusa ellen lépett fel, amely az egész rendszerváltást, de a Magyar Rádió függetlenségét védő Göncz Árpád döntéseit is a zsidó Tel-Aviv–New York-tengely aknamunkájával magyarázta. A Fidesz számára a hatalmi célok már akkor is fontosabbak voltak – hogy ugyanis a „kommunisták” (a Horn-féle MSZP) ne jöhessenek vissza a Charta segítségével –, mint az, hogy az akkor már szépen bimbózó politikai antiszemitizmust megpróbálja visszaszorítani. Aztán az 1998-as választás előtt a már átfordult Orbán kezdett el idegenszívűzni (aki nem tudná: a kódolt nyelvben a zsidó kozmopolita liberálisok ők), majd kormányra kerülése után hol nyíltan, hol burkoltan együttműködni a Csurka-féle antiszemita MIÉP-pel. Például azért, hogy a „kommunistákat” (az MSZP-t) meg a nemzetrontó liberálisokat (SZDSZ) kiszorítsa a közmédia kuratóriumaiból. A 2002-es választás előtt aztán már „életterezés” is volt, meg persze a szocialisták és liberálisok kiutálása magából a nemzetfogalomból is („a haza nem lehet ellenzékben”), és a vereség után jöttek a polgári körök, köztük a fő polgári kör, a Szövetség a Nemzetért, amelynek maga Orbán és maga Vona is tagja volt (hogy a fideszes vádról, a „választási csalásról” meg az ezzel, mit ad isten, összehangzó szélsőséges, a „hazát” folyton fegyverbe szólító Budaházy-féle Erzsébet híd-lezárásról már ne is beszéljünk). Na jó hogy 2006-ra eljutottunk oda, hogy bekerült a parlamentbe a Jobbik, nem is kevés szavazattal.

Hol voltak eközben a kommunisták? A „parasztságot kirekesztő”, az osztálygyűlöletet társadalomszervezési alapelvvé tevő, kitelepítő, a gyanús nézeteket vallókat bebörtönző, mindenütt az ellenség kezét kereső és mindenkit megfélemlítő kommunisták?

Nem voltak, már 1989 előtt sem voltak, és a demokratikus Magyarországon végképp nem. Egyetlenegy sem, nemhogy egész mozgalmak és kultúrák. A sztálinizmus, amit egyszerűen csak „kommunizmusnak” hívunk, régóta nem létezik, nem él tovább Magyarországon, és 1956 után sem sokáig élt. A kádárizmus más ügy, de annak a kultúrájából, beidegződéseiből ma nemcsak az MSZP él meg jól, hanem a Fidesz is, sőt, némely, nem is jelentéktelen beütéseit az LMP is magán hordozza (lásd a párt kollektivista elképzeléseit).

Szóval aki azt állította és állítja, hogy náci és bolsevik veszély egyaránt volt és van Magyarországon, hogy egyformán kell kezelni mind a kettőt, vagy épp ellenkezőleg, el van túlozva mind a kettő, sőt, hogy az egész nem több, mint „választási retorika”, az súlyosan felelős azért, ami hétfőn a magyar országgyűlésben elhangozhatott.

És hányszor, de hányszor megírtam már: súlyosan felelősek érte, szintén Sólyom Lászlóval és a magyar liberális párttal, az SZDSZ-szel egyetemben a doktriner jogvédők, akiknek tizenakárhány év kellett hozzá, hogy felfogják: a cigányozás, zsidózás nem egy vélemény a sok közül (amelyet tehát „tartalmától függetlenül” megillet a véleménynyilvánítás szabadsága), hanem embergyilkos ideológia, amelynek szabad burjánzása előbb-utóbb megmérgez és brutalizál minden társadalmat. Nemcsak egyes kisebbségeket fenyeget, hanem az egész társadalom elemi együttélési normáit ássa alá és érvényteleníti. Nem lehet szabad a fajgyűlölő beszéd!

Hallották-e a kedves olvasók, hogy a doktrinerek közül akár csak egyetlenegy is elismerte a felelősségét azért, ahol ma tartunk? Elismerte-e például Schiffer András, aki „évtizedes TASZ-os tevékenysége során konok harcot folytatott a rasszista-antiszemita beszéd teljes szabadságáért, és mindent megtett azért, hogy ne legyen olyan rendőrségi akció [az újnácik ellen], amelyet az elítélés előre feltett szándékával nem szed apró darabokra a nagy nyilvánosság előtt, természetesen sohasem azzal a céllal és szemszögből, hogy a rendőrség későbbi fellépéseit orientálja: ő egyszerűen a ’liberális jogállam alapelvei’ közül a legfontosabbnak a zsigeri hatalomellenességet tartja.” „Ennek a bűnös felelőtlenségnek, a rasszista, antiszemita, xenofób beszédet védő, büntetőjogi korlátozhatatlanságát valló és kikényszerítő jogászkodásnak is a következménye, hogy a fajgyűlöletre és a színmagyar (árja) diktatúra ígéretére burjánzó infrastruktúrát lehetett felépíteni szabadon, senkitől sem zavartatva: nemcsak politikai pártot, nemcsak félkatonai mozgalmat, nemcsak sunyi terrorista társszervezeteket, hanem televíziót, újságok és honlapok tömegét, ’kulturális’ hálózatot zenekarokkal, rendezvényekkel, könyvkiadókkal, példátlanul aktív és gátlástalan szimpatizánstábort és több mint tragikus külső politikai kapcsolatokat és pénzforrásokat” (magamtól idéztem).

Nagyrészt a Schiffer-féle fundamentalista szabadságjog-elméletnek és magatartásnak köszönhető, hogy népi elégedetlenségek, boldogtalanságok és gyűlöletek a rasszista-antiszemita, vadnacionalista, irredenta, rend- és erőpárti Jobbikban találták meg a saját önigazolásukat és megoldáskeresésüket, szabadon, nyíltan, büszkén és bátran. Nagyrészt ennek köszönhető a Jobbik nyolcszázezer szavazata, erős parlamenti jelenléte, és természetesen az is, hogy Gyöngyösi képviselő békésen elmondhatta a maga beszédét a magyar országgyűlésben. Nagyrészt ennek a következménye, hogy a Jobbik parlamenti képviselője bátran lezsidózhatott és megfélemlíthetett újságírókat azon a rendezvényen, amelyen mellesleg azt oktatták, hogyan és miért kell gyűlölni a zsidókat (a képviselőt most „zaklatásért” ítélte el – és bocsátotta próbára – a bíróság, az újnáci párt híveinek kitörő tapsa közepette, újra, ismét, sokadszor megerősítve őket abban a meggyőződődésükben, hogy amit mondanak és tesznek, az úgy van jól). Hogy a Jobbik bármelyik parlamenti képviselője bármikor tiszaeszlározhat, cigánybűnözőzhet, buzizhat. Hogy a párt és félkatonai szervezete ma is szabadon uszít vidéken a cigányok ellen.

De hallott-e egyszer, csak egyszer bárki is olyan mondatot Schiffer Andrástól, amely arra utalt volna, hogy érti, mit képviselt és mit ártott hosszú éveken át? Pláne, hogy elismerte volna a saját személyes felelősségét abban a rombolásban, amelyet ez a fundamentalista irányzat, benne ő maga véghez vitt?

Az a baj, hogy Schiffer épp annak az önreflexiónak, önvizsgálatnak, „szembenézésnek”, önkritikának van csúfosan híján, amelyet ő és pártja oly nagy hangon és magabiztosan követel Gyurcsánytól és Bajnaitól.

Ha nekik és valamennyi eddigi magyar kormánynak a „demokrácia kiüresítését” hányja a szemére Schiffer és az LMP, én azt állítom, hogy a demokratikus oldal ma aktív politikusai közül Schiffer András a leginkább felelős azért, hogy a magyar társadalom, sőt, bizonyos fokig a magyar politika is ennyire védtelenné vált a rasszista, antiszemita indulatokkal, az uszítással, a náci beszédmóddal, a másik ember iránti rasszista gyűlölettel szemben. És ezt én sokkal nagyobb bűnnek tartom, mint a 2010-ig létező magyar demokrácia bármelyik szocialista-szabaddemokrata kormányának bizonytalankodását, tévedéseit, hibáit, erőtlenségét.

„Ha a kérdés arra irányul, hogy 2014-ben az LMP tagja lehet-e egy olyan kormányzati szövetségnek, amelyet az elmúlt 20 év bármelyik miniszterelnöke vezet – ide értve Bajnai Gordont is –, akkor az én válaszom erre: egyértelműen nem. Nem tudnám elképzelni az LMP-t sem egy Orbán-, sem egy Bajnai-kormányban” – mondta Schiffer a hvg.hu-nak adott interjújában, bizonyságot téve arról is, hogy Orbánt és Bajnait csakugyan egyminőségűnek tartja.

Én meg azt mondom: az a súlyos téveszmékkel terhelt LMP-szárny, amelyik a kongresszusukon diadalmaskodott, és amelyet ismét Schiffer András képvisel és vezet, egyértelműen nem lehet aktív és intézményes formálója annak az új demokráciának, amelynek dolga lesz az is, hogy a fajgyűlölet mélyre ásott szakadékából kimenekítse a magyart.


Mihancsik Zsófia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!