Egyedül 1998
- Részletek
- 2012. november 25. vasárnap, 05:47
- Endrődi Gábor
Az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóinak és szimpatizánsainak érdemes felidézni egy körülbelül másfél évtizeddel ezelőtt alakult, néhány főből álló, alapítását igen-igen diszkréten kezelő, de páratlanul sikeres választói mozgalom történetét, amelyet önhatalmúlag akár Egyedül 1998-nak is nevezhetnénk. Az alapítók – mindenféle nagy beszédek, nyilatkozatok és egyeztető tárgyalások nélkül – arra vállalkoztak, hogy összeszedik a politikai jobboldal 1994 után széthullott darabjait, és kiállítható állapotba hozzák. Úgy gondolták, hogy a magyar közegben ehhez egy harcra fogható, felülről irányított szervezet, jól hangzó hívószó, egy adag pénz és talán a legfontosabb: egy fiatal, hiteles arc elegendő lesz. A sikeres marketingnek bizony ezek az alapvető kellékei: kevés vásárló olvassa el az ötvenoldalas, gyakran érthetetlen használati utasítást, mégoly fontos döntések előtt sem.
Láss csodát: az Egyedül 1998-nak már az első megmérettetésen sikerült legyőznie kétharmados parlamenti többséggel rendelkező ellenfelét. Az alapítók a színfalak mögött kissé csodálkoztak az ellenfél amatőrségén, és ott hamarjában megfogadták, hogy ilyen műhibát sohasem fognak elkövetni.
Kétharmad birtokában választást veszteni csak a legnagyobb lúzerek szoktak. A miniszterelnök-jelölt az idősebbnek kijáró tisztelettel kereste fel jövendőbeli koalíciós partnerét, virágot is vitt Mária néninek (magácskáról egyszer még egyik rádiónkat fogjuk elnevezni), majd két év után úgy nyelte le a Kisgazdapártot, hogy egy DNS-mintányira való alig maradt belőle. Ami meg maradt, némi köröm és szőr, bevándorolt a tagozatnak nevezett viaszbáb-panoptikumba, általában hétszámjegyű juttatások mellett. Az Egyedül 1998 alapítói azóta is kedvtelve és jogos elégedettséggel néznek végig frakciójukon: a tagok akár a Pragmatica Sanctiót is megszavaznák, ha a kijelölt ügyvédi iroda időben elkészülne vele.
Kellett aztán keresni egy patinás nevű, de lerongyolódott partnert, mert egy ember nem ember, de kettő akár már holdingnak, stílszerűbben szövetségnek is nevezheti magát. Nem veszélytelen vállalkozás ez: megfelelő stallumokkal felszerelkezve a szegény rokon önállósulhat, s hajlamos elhinni magáról, hogy villogó lámpás autója mellett neki akarata vagy ilyesmije van. A politika nem kisasszonyfutball. Ilyen helyzetben lépnek elő a demokrácia szürke, munkaszerető harcosai, akik a szolgálati utat betartva tisztelettel érdeklődnek a főnöknél, dolgozhatnak-e az Ibolyára, s akik – nyilván a jelölti programok alapos összevetése után – meggyőződtek arról, hogy valami gyümölcsnevűt kell odatenni pártelnöknek, mert ő jó magyar ember, és egyébként is így kérte a megrendelő. Nagy hagyományai vannak ennek Magyarországon. Szükség van továbbá olyanokra, akik egy jól irányzott vádirattal akár egy évtizedre is kikapcsolhatják a politikai életből azt, aki nem fogta föl teljes mélységében a demokratikus centralizmus lényegét. Hogy mindez keresztülvihető-e, az alapvetően a társadalom tapasztalataitól és intézményeinek ellenálló-képességétől függ.
A magyar társadalom egyébként sem túl jó karban lévő immunrendszerét azonban a világgazdasági válság teljesen legyengítette. Biankó csekket adott az Egyedül 1998 választói mozgalomnak, rántsa ki őt az örvényből valahogy; az eszközök másodlagosak. A kormányt a tévedhetetlenség érzetével töltötte el magánnyugdíj-rendszer kikényszerített államosításának sikere és az egypárti médiaszabályozásra adott, eleve ambivalens nyugati reakció. Teljes joggal gondolhatta, hogy hangos propaganda-előkészítéssel, a parlamenten akár napok alatt áthajszolt, egyénre szabott törvényekkel, domesztikált államelnökkel és alkotmánybírósággal bármi és annak ellenkezője is megtehető. Vége lesz az elmúlt húsz évre annyira jellemző parttalan vitáknak, a krónikus döntésképtelenségnek, az állandó halogatásnak. Cselekedni kell, lehetőleg kora hajnalban, hogy az ébredő embertömeg már csak a meredező facsonkokat és az „Építési terület, belépni tilos!” táblákat lássa a téren. Az előkép megvolt: hajnalban folytak a kitelepítések és hajnalban állt meg a fekete autó is a ház előtt, hogy az arra érdemeseknek a hatóság személyesen világítsa meg a proletárdiktatúra magasabbrendűségét minden más rendszerrel szemben.
A közvéleménykutatások arra utalnak, hogy a magyar lakosság jó része a válság hatására nem egyszerűen a pártokból ábrándult ki, hanem a kollektív cselekvés lehetőségéből is, és egyéni utakat keres. Egyetemista fiatalok és feltűrt ingujjú elemzők egyfajta folytatásos komédiaként hallgatják a nemzetgazdasági miniszter újabb és újabb okfejtéseit; hosszasan derülnek rajta, ugyanakkor szeretnék az okfejtések következményeitől megtartani a biztonságos, néhány ezer kilométeres távolságot is. Az apátia mélypontját találta az Egyedül 1998 választói mozgalom alkalmasnak arra, hogy a 89-ben megalkotott vegyes választási rendszert saját magára szabott többségivel váltsa fel. Az alapvetően egyéni választókerületekre alapuló választási szisztéma eddig mindenütt, ahol bevezették, kétpólusú politikai erőteret hozott létre. A Fidesz ezt a számot mindössze eggyel szeretné csökkenteni: hát akkora bűn ez, hogy érdemes vele egész Európát fellármázni?
Orange – or tomato? – flickr/fuyol
A szalag azonban körbeért. Az egypárti alkotmányt, a monopolizált médiarendszert, a lefejezett bírói kart, az államra indaként rátekeredő pártvállalat-hálózatot már csak egy alkalmas választási eljárási törvénnyel kell megfejelni, hogy Magyarország 2013-ban beléphessen az irányított demokráciáknak nevezett országok népes, vidám táborába. A folyamatnak még nincs vége: a pártoktól elvonják majd a költségvetési támogatást, később egy láthatatlan kéz intésére komplett, „hiteles” baloldali pártok fognak előugrani a semmiből. Tisztességes állampárt maga gondoskodik a saját ellenzékéről, sőt egyes kérdésekben enged is neki. Az éter a monopoltőke ötödik hadoszlopának aposztrofált párt kártevéseitől lesz hangos, a választásokra időzített bírósági tárgyalások olvasópróbái már zajlanak. Nem lesz persze egyszerű kimutatni, hogy Bajnai alapította a Varsói Szerződést, de legyünk realisták: az állampárti propaganda ennél összetettebb feladatokat is megoldott már.
Ha a műszerekre nézünk, minden mutató az Egyedül 1998 felé hajlik. Nyitott kérdés, hogy a magyar társadalom megviselt immunrendszere képes-e még felismerni a kórt.
Endrődi Gábor közgazdász, cégvezető
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
