Egy mulasztásunkról

Magyar Péter (petibatya)


Korunk igazi alternatíváit nem a pártok kínálják, hanem a közjót szolgáló politikai döntések feltételeinek megteremtése vagy ezen feltételek megteremtésének elmulasztása jelentik
.

A legkülönbözőbb alapokon nyugvó eszméktől és ideológiáktól vezérelten, vagy pusztán a belső késztetés, az emberség okán, szerte a világon milliókban munkál jobbító szándék, pozitív irányú tenni akarás.

Nincs ez másképpen hazánkban sem. Se szeri, se száma azoknak a kezdeményezéseknek, szerveződéseknek és embereknek, amelyek, illetve akik a társadalom egyre mélyülő problémáit látva a maguk módján, kivétel nélkül, mind jobbítani akarnak.

A társadalom „megjavítására” elhivatottságot érzők kivétel nélkül beleesnek abba a csapdába, ami egyébként az ember képességéből és természetből fakad, nevezetesen, hogy konkrét elképzelésekkel (absztrakciókkal) szolgálnak a társadalom, elsősorban a "társadalmi alap" jövőbeni működésére vonatkozóan. A következő lépés - ami leginkább a pártokra jellemző -, amikor ezek az elképzelések, az absztrakciók találkoznak a társadalmi méretű megvalósítás szándékával, a „valóraváltás” és az ehhez szükséges hatalom megszerzésének akarásával.

Ennek a folyamatnak a demokráciák által elfogadott és törvényesített következménye a társadalmi konfliktusok állandósulása, és hogy a politikai hatalom valójában az "oszd meg és uralkodj" elvét alkalmazva a diktatúrákban megszokott módon ura és parancsolója, nem pedig szolgálója a demokratikus hatalom forrásaként megjelölt népnek.

Ebben a „hagyományos” demokratikus formában ugyanis n+1 számú, megvalósításra „szánt”, jobbítani akaró jövőkép áll egymással szemben, viszont a társadalmi valóság, mint tudjuk, csak egy lehet.

A szembenállás és a "nyertes mindent visz" állapot így kíméletlen versenyt, kiélezett helyzetben elkerülhetetlenül harcot generál, ami folyamatosan győztesekre és vesztesekre osztja a társadalmat.

A jó szándékú kezdeményezések így oltják ki egymást, a sok jóakaró a demokrácia viszonyai között így ad teret az erőszakos és ostoba középszernek vagy a pénzzel megtámogatott népbutító illuzionistáknak, akik a hatalmat megszerezve szabadon folytathatják rombolásukat a politika porcelánboltjában. Valamennyiünk kárára.

Addig a felismerésig kellene minél előbb a jóakaróknak eljutni, hogy a közjót szolgáló, konkrét elemeikben előre meghatározott jó cselekvési alternatívák nem léteznek.

A pártok kínálta jobbító szándékú alternatívák (jövőképek vagy ígéretek) csupán „megelőlegezett politikai döntések”, amelyek a jövőbelátás képességének hiányában csakis hibásak lehetnek, így legtöbbször a „beváltásukkal” okozzák a legnagyobb társadalmi károkat.

Egy politikai döntés csak akkor lehet jó (értsd: közjót szolgáló), ha megfelelő döntés-előkészítést követően a köz, és nem a részek iránt elkötelezett hiteles személyek hozzák meg, és mindezt akkor teszik, amikor annak ideje van.

Az igazi alternatívákat tehát nem az n+ 2. vagy az n+3. „jövőképek” megalkotása és felkínálása jelentik, hanem a közjót szolgáló politikai döntések feltételeinek megteremtése vagy ezen feltételek megteremtésének elmulasztása.

Ez irányú mulasztásunk vitathatatlan!

A pozitív irányú társadalmi változások érdekében mulasztásunkat a lehető legrövidebb időn belül pótolni kell. Nekünk közösen a politikai felépítményt, a „hatalmi berendezkedést” kell először jóvá, jobbá tennünk, ami a maga képére formálva, egészen biztosan jobbá teszi majd az alapot, a társadalom egészét is.

(Erre próbál a demosztokrácia modellje a jelenlegi állapotokból kiindulva, de a hagyományos sémáktól eltérő módon megoldási lehetőséget kínálni.)

Amint látjuk, a 20 évvel ezelőtt választott „új” politikai rendszer esetében a dolog negatív irányba kiválóan működött, így ezek a tapasztalatok a jövőt illetően akár „biztatónak” is mondhatók.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!