Gazdálkodunk




A magyar gazdálkodás kitűnő helyzetben van. Ezt a lehető legilletékesebb személytől, magától az ország miniszterelnökétől tudjuk, s ez még akkor is szívet melengető és a honfilelket dagasztó hír, ha tudjuk, hogy a megállapítás közlője – hogy úgy mondjuk – kedveli a kontrafaktuális állításokat. Még azt is mondta, hogy immár papírunk is van ennek a kedvező ténynek a hivatalos megállapításáról. Maguk a brüsszeli bürokraták szögezték le ugyanis írásban (merthogy a szabadságharcunkkal rákényszerítettük őket), hogy a magyar államadósság 2013-ban a megkívánt értékhatár alatt lesz. Persze, a sunyi alakok azt is mondták, hogy 2014-ben már nem biztos, de ennek csak az az oka, hogy nem tudnak számolni, illetőleg rossz számítási eljárásokat alkalmaznak. Igaz ugyan, hogy erről az embernek eszébe jut: annak idején a Gyurcsány-kormány is megpróbált az ország szempontjából kedvezőbb számítási módszert alkalmazni, mint amit az Európai Unió használ, de akkor a Fidesz egyik talpnyalója – aki azóta jogos jutalmát, a neki külön törvénnyel biztosított washingtoni szinekúrát élvezi – rögtön följelentette őket Brüsszelben.

Meg aztán azt is mondta még a miniszterelnök, hogy Magyarországon az ő kormányzása alatt nem voltak és nincsenek, sőt nem is lesznek megszorítások. Bizony, ilyen vicces fiú a mi miniszterelnökünk! A folyamatos költségelvonások az egészségügyi vagy az oktatási szférából szerinte ugyebár nem megszorítások, csupán aprócska és ártalmatlan átszervezések. De akkor a Bokros- vagy a Gyurcsány-csomagok sem voltak mások, mint jelentéktelen és ártatlan átszervezések és kiigazítások – sajnos a névadóknak annakidején nem volt olyan vastag bőr a képükön, mint a mai miniszterelnöknek, esetleg nem szerettek ennyire viccelődni, különben nyilván ők is ezt mondták volna. Bár ők, attól tartok, kezdők és pancserek voltak a haza mai nagy vezéréhez képest, s a megszorításaikkal meg sem tudták közelíteni a mai nem-megszorításokat. A magyar felsőoktatási intézmények, nem is beszélve az akkoriban oly hangos, mostanában – ki tudja miért – oly csöndes hallgatói „érdekképviseletekről”, ma boldogok lehetnének, ha csak olyan rossz helyzetben lennének, mint amilyenbe az elátkozott Bokros-csomag hozta őket. Nem pedig abban a még rosszabb helyzetben ugyanis, amelyben most vannak. És az előrejelzések szerint rövidesen még ennél is rosszabb (miniszterelnöki szóhasználatban: még jobb) helyzetben lesznek. A miniszterelnöki kijelentésben tudniillik az az igazán nyugtalanító elem voltaképpen, hogy amint eddig nem voltak, úgy a jövőben sem lesznek megszorító intézkedések. Te jó isten, ha a jövőben „ugyanúgy” nem lesznek, mint eddig, hát akkor sauve qui peut*. Mint ahogyan menekül is persze. Úgy hírlik, például az orvosokat nem igazán nyugtatta meg, hogy egy bizonyos rétegüknek (ti. a most kinevezett Fidesz-közeli kórházigazgatóknak) jelentősen javulni fog a helyzete.


Deterioration – flickr/exomic

Deterioration – flickr/exomicCsodálatos vízióiról híres gazdasági miniszterünk mindezzel kapcsolatban leszögezte: bizony, az államadósság mindennél fontosabb föladatának teljesítéséért kell egy bizonyos árat fizetnünk. Hát igen. Én még emlékszem rá, hogy egy szomszédos ország Nagy Vezetője annakidején szintén szabadságharcot vívott az országát a fölvett hitelek folytán pénzügyi függésben tartó és gazdasági ügyeibe belekotnyeleskedni akaró nemzetközi szervezetek ellen (valamivel talán több joggal, mint a mi kormányunk, lévén, hogy országa nem volt még tagja az Európai Uniónak), és szintén megfizettette népével ezt a bizonyos árat az államadósság ledolgozásáért. Amikor hivatalos kiküldetésben az ottani fővárosban jártam, a szállodában éppúgy csak pislákolt a világítás, mint az utcákon, és melegvíz is csak éppoly rövid ideig volt, mint amilyen rövid ideig adás a televízióban. Igaz, akkor aztán nagyszerű műsort adtak, az volt a címe: „Megéneklünk, Románia!” (V.ö. „Szeretlek, Magyarország!”) A hivatalos tárgyalásokon – mivel kemény tél volt – télikabátban ültünk az egyetem amúgy szép tárgyalótermében.

Talán erre gondolt az illetékes államtitkár asszony, amikor nagyvonalúan közölte: az egyetemek és főiskolák játszva ki tudják majd gazdálkodni azt a csekély kiesést, amelyet költségvetésükben a kormányzati nem-elvonások (másként, de éppúgy kormányzati nyelven mondva: negatív növekedések) jelentenek. A szénszünetig mindenesetre már eljutottunk.



* Meneküljön, aki tud.



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!