rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. november 16.

Miért fontos szerinte a nemzeti jelmondat?
Gerő András történész

Bolgár György: - A galamus.hu-n tegnap megjelent egy cikked arról, hogy nemzeti jelmondat kellene, ezzel válhatna teljessé a magyar nemzeti szimbolika, ez az, ami hiányzik belőle. Hadd kezdjem egy kicsit profánul. Neked éppen ez hiányzik, hogy legyen jelmondatunk? Miért gondolod, hogy ez fontos?

Gerő András: - Ennek több oka van. Az én szakterületem a szimbolikus politika, és átnézve a magyar nemzeti szimbólumok rendszerét, számomra az kiderült, hogy míg sok európai országban van jelmondat, tehát törvénybe iktatott, ilyen-olyan jogi státusú egyetlen mondat, ami bizonyos értelemben kifejezi az ország vagy az adott nemzet misszióját, önképét a világban, addig a magyaroknak nincs ilyen. Akkor elkezdtem utánanézni, hogy ez hogy van Európában, meg hogy volt eddig a magyar történelemben, és kiderült, hogy a magyar történelemben uralkodói jelmondatok voltak. Ferenc Józsefnek volt, Károly királynak volt jelmondata, ami nem lett különösebben közismert. A Horthy-éra nem csinált állami jelmondatot, de lényegében volt egy mondat, amit pályázat útján fogadtak el, amely esszenciálisan, lényegileg kifejezte a Horthy-korszak elképzelését, világképét. Utána a szocialista vagy kommunista időszak is, nem hivatalosan ugyan, de kanonizált, beemelt a maga szimbolikus világába egy jelmondatot. Aztán megnéztem, hogy mi van az Európai Unióval, és kiderült, hogy egy 99-es pályázat nyomán 2000-ben elfogadott egy jelmondatot. Az unió jelmondata egyébként „egység a sokféleségben”, tehát lényegében ők is ebben a teljes szimbolikus világba gondolkodtak. Az uniónak is van himnusza, zászlója, jelmondata. Elgondolkoztam azon, hogy a magyaroknak miért nincsen. Félállami jellegű jelmondataink voltak, amikkel az volt a baj, hogy mindig kurzushoz kötődtek. A Horthy-érában a revízió tekintetében fogalmaztak meg mondatot…

- Csonka Magyarország nem ország… erre gondolsz?

- Igen, csonka Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország. A szocialista érában minden újságnak ott volt a fejlécén, hogy „Világ proletárjai egyesüljetek”. Ezek mind ideológiai kurzusokhoz kötődtek, és el is tűntek. Ferenc József jelmondata az volt, hogy „Viribus unitis”, azaz egyesült erőkkel, magyar uralkodói minőségében gyakorta használta a „Bizalmam az ősi erényben” mondatot, és lényegében az jutott eszembe, hogy miért ne lehetne egy ilyen, ha Európa negyvenhárom országából huszonhatnak van, a mi történelmünkben ilyen-olyan módon szintén jelen volt, csak most nincsen.

- De ha lehetne, az még nem jelenti feltétlenül azt, hogy legyen is.

- Így van.

- Miért lenne jó, ha mégis lenne?

- Először negatív szemszögből kezdeném a dolgot, tehát megvagyunk nélküle, nem életszükséglet, nem emeli vagy csökkenti az életszínvonalat. Jelentősége annyiban van, hogy a demokratikus Magyarország a szabad emberek közössége, és én úgy gondolom, hogy a demokratikus Magyarországra spirituálisan, lelkileg, hogy így mondjam, ráférne, hogy tudunk-e egy olyan mondatot találni, mi, mint Magyarország vagy mi, mint magyar nemzet, amiben egyet tudunk érteni, amire jó szívvel rá tudunk bólintani, amire azt tudjuk mondani, hogy ez tükrözi a mi missziónkat a világban. Ez önmagában szerintem – ha nem értik félre ezt a szót – pedagógiailag pozitív tapasztalat lenne, hogy sikerül-e olyan mondatot találni, ami kifejezi a lényegét ennek az országnak, ennek a nemzetnek ma.

- Lehet, hogy sikerülne ilyet találni, az európai országok többségében ilyen-olyan apró eltéréssel használnak jelmondatokat, Belgiumban például, ahol leginkább kétségben van az erő, mégis azt mondják, hogy egységben az erő. Ilyesmit lehetne mondani bal- és jobboldaliaknak, konzervatívoknak, liberálisoknak, nacionalistáknak, nemzetieknek, hazafiaknak, kozmopolitáknak egyaránt, mert mégiscsak valamiféle pozitívumot és bizonyos értelemben kívánatosat fejez ki. De van-e a dolognak értelme? Ráadásul még egy kérdésem van ehhez, azonkívül, hogy van-e értelme. Attól függ az egész, hogy a mondjuk az „egységben az erő” vagy hasonló jelmondatot ki fogja előterjeszteni. Mert ha Orbán Viktor, akkor nyilván a másik oldal mondja azt, hogy na nem, köszönöm, nem kérem, ha Mesterházy Attila, akkor a másik oldal mondaná, ha Bajnai Gordon, akkor nem tudom, ki mondaná, de sokan, hogy nem. Politikailag beazonosíthatatlan, de tekintélyes embereknek kellene mondaniuk, hogy minden oldalról azt mondják rá, hogy jó, tulajdonképpen ezt lehet.

- Arra, hogy mi értelme van, azt tudom mondani, hogy mondjuk adott esetben mi értelme annak, hogy egy nőnek virágot viszünk.

- Hogy elnyerjük a szívét!

- Igen, na de itt is a szívünkről és a lelkünkről van szó, pont ezért mondtam ezt a példát, ez nem pénz kérdése. Arról van szó, hogy mi az, amiben megfogalmazzuk önmagunkat egy mondatban, ami olyan, aminek örülni tudunk, amit aztán használni tudunk. Azért sokkal jobb lenne, ha a közintézményekbe nem a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat lógna kinn például, hanem az a jelmondat, amivel a magyar emberek egyetértenek. A Monarchiában a korona peremfeliratán ott volt a „Viribus unitis” jelmondat, nagyon jó lenne, ha például a magyar pénzeken is ott lenne ez a felirat. Miért jobb az, hogy a Magyar Nemzeti Bank változó elnökeinek és alelnökeinek minden papírpénzen ott van a változó aláírása?  Egy ilyen nemzeti jelmondat abszolút elférne.

- Akkor egy kis latintanítás is kellene hozzá, az legyen az első kötelező nyelv, nem?

- Ezt nem mondtam, nem kell, hogy latin legyen a jelmondat, lehet az is, lehet más, magyarán szólva ez a szívünkről meg a lelkünkről szól, egy kohéziós, egy többletösszetartó pontot tudna teremteni, mert ilyen alapon azt is megkérdezhetnéd, hogy mi értelme annak, hogy van himnuszunk. Az az értelme, hogy ettől ismerünk rá arra, hogy magyarok vagyunk és egy közös kulturális, politikai közösséghez tartozunk.

- Jó, akkor még mindig egy zárójeles kérdés ehhez, hogy hol tudnánk használni? Mondjuk mondtad, hogy a pénzen akár lehetne, de azt másra használjuk, nem a jelmondatot nézzük rajta. Van-e ennek praktikusabb, összetartóbb hatású ereje, mert a Himnusznak van, győz egy magyar az olimpián, megszólal a Himnusz, valószínűleg mindenki átérzi ennek a súlyát, jelentőségét, még valami egységet is érez, támogatást, szolidaritást, örömet, de egy jelmondatban mit érzünk, vagy milyen alkalmakkor érezhetünk bármit?

- Emelkedettséget érezhetünk benne, persze ha olyan lesz a jelmondat, de szerintem ilyen lesz, ha lesz. Azt tudom mondani, hogy rengeteg praktikus – idézőjelbe – használata lehetséges. Magyarországon a köztisztviselőknek esküt kell tenni, nagyon sokan vannak, lehet az esküszöveg része, a professzionális katonák – mert most már professzionális hadsereg van – is esküt tesznek, ez a jelmondat lehetne a katonai eskü része. Kifejezetten ilyen emelkedett, ünnepélyes szimbólumokra gondolok, az én világképembe az is belefér, hogy mondjuk adott alkalommal a magyar államot képviselő egyén Magyarországon és külföldön a Magyarországot szimbolizáló jelmondattal fejezzen be minden beszédet. Ennek nem olyan praktikus értelme van, hogy könnyebb lesz egy villanykörtét becsavarni, hanem az a praktikus értelme, hogy egy emelkedettség-érzést jelenthetne, egy spirituális kultúrának lehetne az egyik tartópillére.

- Az utolsó példád tetszett, megragadta a képzeletemet az, hogy mondjuk magyar miniszterelnökök azzal fejezik be – ha ez volna a jelmondat –, hogy „hass, alkoss, gyarapíts”, ahogy egyik hallgatónk fantáziáját máris megmozgatta a dolog, és telefonált, hogy például ez milyen jó volna, hozzátéve azt, hogy „s a haza fényre derül”. Ez valamiféle összetartozást jelentene, hogy van folytonosság, hogy lehet, hogy különböző politikai erők nagyon nem szeretik egymást, de egyik miniszterelnök is, majd a másik miniszterelnök is Brüsszelben vagy bármilyen csúcson, egy nemzetközi értekezleten azzal fejezi be, hogy „hass, alkoss, gyarapíts, és a haza fényre derül”, mindegyik vállalja ugyanazt, tehát lehet ennek valamiféle összetartó ereje, még valami békítő ereje is.

- Így van, és az az igazság, hogy egy dologban biztos hogy közösek vagyunk, politikai állásponttól függetlenül, hogy mindannyian magyarok vagyunk. Ennek egyetlenegy igazi kritériuma van, hogy ez az a nyelv, amelyet a legjobban beszélünk, ez az a nyelv, amelyben élünk, amelyben az érzéseinket, a gondolatainkat megfogalmazzuk, ez az a nyelv, amely teljes mértékben összeköt minket, mert ha el is szakad valaki Magyarországról, akkor is kötődni fog a magyar nyelvhez. Ez az egyik. Kettő, hogy ez nem egyszerűen egy politikai közösség, ez egy kulturális közösség, és minden kulturális közösségnek szüksége van közös pontokra, és most hadd próbáljak válaszolni. Ebben az írásban – amire egyébként a galamus.hu-n lehet javaslatokat tenni, és szeretném, ha ebből lenne valami – megírtam, hogy úgy gondolom, ebben a magyar közjogi rendszerben ha – hangsúlyozom, ha - komolyan vesszük ezt a dolgot, egyetlenegy pozíció van, ahonnan elindulhatna egy ilyen hivatalos elképzelés, és ez a köztársasági elnök. A köztársasági elnök dönthetne arról, hogy mi az, amit ő az Országgyűlésnek aztán javasolna. Egy ilyen javaslat csak úgy állhat elő, ha a javaslat megtételében mindenki részt tudna venni, aki akar, erre van az internet egyébként. Bárki beírhatna az interneten, hogy ő milyen mondatot gondolna megfelelőnek. Arra gondoltam – és ezt írtam bele ebbe a szövegbe is –, hogy mondjuk a köztársasági elnök fölkérhetne egy zsűrit, hogy döntse el, melyik mondatot tartja a leginkább jellemzőnek a magyarokra, ez a zsűri pedig a még élő Kossuth-díjas írókból és költőkből állna. Ezzel bizonyos értelemben kivédhető lenne az egyik politikai oldal, a másik politikai oldal, mert az élő Kossuth-díjasok között nagyon sokféle felfogású ember van, de mindannyian ilyen-olyan időszakban elértek egy olyan teljesítményt, ami költészetükért, szépirodalmi mondandójukért méltóvá tette őket a Kossuth-díjra.

- Lehet, hogy ez az elképzelés kivitelezhető, mert az első része, hogy csak a köztársasági elnöktől indulhat ki, praktikusan persze nyilván így van, hiszen ő rendelkezik azzal a közéleti, közjogi súllyal, amitől ebből lehetne valami, csak ugye...

- De ennél többről van szó! A magyar alkotmány, most már Alaptörvény szerint a köztársasági elnök az, akinek foglalkozási kötelezettsége, hogy a nemzet egységét megtestesítse.

- Ez így van, csak éppen azért, mert úgy választották ki a köztársasági elnököt, ahogy, bár tudjuk, hogy a választási rendszer nem változott, de hogy végül is ki jelölhetett, milyen alapon, és hogy egy régi fideszes politikusról van szó, Orbán Viktor harcostársáról, ezért aztán sokan feltételezhetnék, hogy azt a jelmondatot Orbán Viktor diktálná Áder Jánosnak. Ha mondjuk valóban egy olyan megoldás születne, hogy Kossuth-díjas írók egyaránt részt vennének minden oldalról egy ilyenben és ők meg tudnának egyezni egy jó mondatban, aztán ezt a köztársasági elnök átveszi, akkor talán már a dolog eme hátulütője is kivédhető.

- Így van, miért ne lehetne így? Az Európai Unió úgy választotta ki a jelmondatát – most nem mennék be a javaslattételi módszerbe –, hogy volt egy előzsűri, akik végül is hét mondatot hagytak benne a pakliban, ez a hét jelmondat versengett egymással a végső versenyben, aztán egy európai zsűri – amelyben benne voltak az akkori Európai Unió vezetői is egyébként, mindenféle irányból – döntött erről. Magyarországon én ezt úgy képzelem el, hogy a még élő Kossuth-díjas írók, költők alkotnák a zsűrit, mindenki javasolhatna, mert muszáj, hogy konszenzusos legyen egy ilyen mondat, mert egyébként semmi értelme nincsen. Ahogy a Horthy-érában se volt értelme ennek a félállami mondatnak, a kommunista érába se volt értelme ennek a „világ proletárjai egyesüljenek” mondatnak. A köztársasági elnöknek is – bárki ül abba a pozícióban – van egy szabott útja, nagyon jeles, a nyelvhez értő és a a magyar nép lelkéhez értő emberek ennyi és ennyi mondatot tartanak méltónak arra, hogy Magyarország vagy a magyar nemzet jelmondata lehessen belőle.

- Attól nem tartasz, hogy azt fogják mondani kormányoldalon vagy a jobboldalon, hogy mit akar ez a Gerő András, mit akarnak ezek ott a másik oldalon, a nemzet a miénk, minden egyes részletével, kicsivel, naggyal, szimbolikájával, nem létező jelmondatával együtt, nehogy már beleszóljon Gerő András ebbe?

- Abszolút jogos a kérdésed, de először is azt gondolom, hogy ez egy furcsa helyzet, ami most a kétezres évek elejére, 2012-re előállt. Tudniillik úgy látom, hogy a magyar köztérben vagy közvilágban ami nemzet, az ma egyértelműen a jobboldalhoz kötődik. Annyira a jobboldalhoz kötődik – egyébként ezt megmondhatom –, hogy ezt a cikket, amely a Galamuson jelent meg, eredetileg a Népszabadságnak szántam, ott akartam megjelentetni, s a Népszabadság illetékes szerkesztője nem tartott rá igényt. Ez velem harminc éve nem fordult elő egyébként, ebből arra következtettem, hogy a baloldal nagyon ridegen bánik ezzel a nemzeti kérdéssel, amit nagy hibának tartok, mert az egyik hibája idézheti elő azt, hogy a másik bizonyos értelemben uralni tudja ezt a teret.

- Átengedik a terepet, azt mondod?

- Igen, abszolút, én meg úgy gondolom, hogy a nemzet – és most nem a faji értelembe felfogott, hanem a kulturális, politikai értelemben felfogott nemzetre gondolok – nem egy politikai oldalé.

- Hogy volna, hiszen a baloldal is a nemzet része meg a liberális oldal is.

- Igen, így van, ezt lehet deklarálni természetesen, de azt látom, hogy a baloldal idegenkedik ettől a történettől. Az igazság az, hogy hosszú idő óta először olvastam kifejezetten nemzeti elkötelezettségű deklarációt, ez a Bajnaiék programjába volt, akik leírták, hogy a nemzeti közösség számukra milyen fontos. Nagyon örülök neki és nagyon örülök, amikor a jobboldal is ezt mondja, és ha ketten ugyanazt mondják, akkor ez arról szól, hogy mind a kettőnek fontos a nemzeti jelmondat-javaslat, ami nem alaptalan ötlet, mert Európa negyvenhárom országából huszonhatba létezik különféle jogi státusokban. Ez egy olyan ötlet, ami össze tud hozni embereket, és közös pontokat tud kijelölni egyfajta gondolkodásban, ez – ha úgy tetszik – az idézőjelbe vett pedagógiai célja.

- Kíváncsi vagyok, hogy összébb hozod-e az embereket Magyarországon, vagy megint lesz egy kisebb összekoccanás ebben, hogy kinek mi köze ehhez vagy éppen az érdektelenség kútjába hullik az egész.

- Egyetértek veled ebben is, én legalább olyan kíváncsi vagyok erre, mint te. Azt szeretném tudatni mindenkivel, hogy ez a megítélésem a saját szándékaim szerint egy jóindulatú elképzelés, egy olyan elképzelés, ami segítene a magyaroknak ezekben a nagyon nehéz, válságos időkben abban, hogy egy kicsit melegebbnek érezzék ezt az országot, hogy inkább otthon érezzék magukat benne, de nagyon-nagyon fontos, hogy mindenki részt vehessen a folyamatban, ha ez valóban elindul. Senki ne érezze magát kizártnak a tekintetben, hogy akár egy új mondatot találjon ki, akár a magyar kultúra eddigi kincsesházából kibányásszon egy mondatot és azzal – hogy így mondjam – jelölje magát ebbe a nagyon nemes mondatkompetícióba.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái