A könnyű nyelv legendája mint kommunikációs trükk
- Részletek
- 2012. november 13. kedd, 04:56
- Huszár Ágnes
A szakmai népszerűségben csak Ilku Pálhoz és Benke Valériához mérhető oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa minden héten előáll a pedagógusok, a szülők és minden érintett kedélyét felborzoló ötlettel.
Ezen a héten a nyelvoktatáson volt a sor. A kiszivárgott hír szerint ezután csak két nyelvet lehet tanulni a közoktatásban, az angolt és a németet, mégpedig először a németet, és csak annak birtokában a „könnyebb” angolt. Hihetőnek is látszott a hír, hiszen Hoffmann Rózsa már korábban is nyilatkozott arról, hogy szerinte a tanulók túlságosan kis erőfeszítéssel jutnak angoltudáshoz, akkor azonban még a franciát javasolta helyette. Amiből egyébként kiderült az államtitkár egész pedagógiai ars poeticája is: nem azért jár a gyerek az iskolába, hogy ott könnyen, játékosan megtanuljon valamit, hadd szenvedjen csak a konjugációk, deklinációk, időegyeztetések hálójában.
Az efféle érvelések szakmai szempontból egyszerűen tarthatatlanok. A nyelvtudomány egyik alaptétele a minden kifejezhetőségének elve. Ez azt jelenti, hogy minden, ami gondolható, nyelvileg ki is fejezhető. A nyelvek között értékhierarchiát csak a hozzá nem értő próbál felállítani: minden nyelv egyformán értékes kultúrkincse az adott közösségnek és az egész emberiségnek.
Ahogy nincsenek értékesebb vagy hitványabb nyelvek, éppúgy nincsenek „nehéz” vagy „könnyű” nyelvek sem. Csak a laikus nyelvtanuló tesz ilyen különbséget a nyelvek között. Az ő szempontja pedig alapvetően pragmatikus: azt nevezi nehéznek, amit ő nagy fáradsággal képes elsajátítani, és azt könnyűnek, amit hamar megért és használni tud. Nyugodjunk bele: egy nyelvet – bármely nyelvet – csak komoly intellektuális erőfeszítéssel lehet elsajátítani. A német nyelvpedagógusok számítása szerint 3000-3500 intenzív nyelvtanulással eltöltött óra juttathat el valakit a Goethe Intézet középfokú vizsgájának sikeres letételéhez. Ez nem ennyi tanórát (kontaktórát), hanem idegen nyelvi szövegek figyelmes olvasásával, filmek intenzív figyelésével, szótározással töltött időt jelent. Az autóban háttérzajként bekapcsolt nyelvleckék, a televízió előtti szundikálás csekély haszonnal járnak. A hirdetések a „könnyen-gyorsan”, „alva-hipnózisban”, komoly munka befektetése nélkül elérhető nyelvtudásról csak a hiszékeny embereket téveszthetik meg ideig-óráig.
Nyelvpedagógiai szempontból persze érdekes kérdés, mi is jelent „nehézséget” a tanulóknak egy adott nyelv elsajátítása során. Általában azok a nyelvtani jelenségek, amelyek hiányoznak vagy nagyon másként fejeződnek ki a saját anyanyelvén. A magyar (török, finn) gyerekeknek például sok fáradságba telik, amíg a német nyelv tanulása során elsajátítják a főnevek nyelvtani nemét (a der-die-dast), mivel anyanyelvükből ez a kategória hiányzik. Nem könnyű megtanulnia egy magyarnak az indoeurópai nyelvek igerendszerében a folyamatosság – befejezettség (aspektus) kategóriáit sem, mivel nyelvünkben ez csak elemekben – pl. az igekötő-használatban, szórendben – érhető tetten.
Az a laikus nézet, miszerint a német nehezebb az angolnál, két okra vezethető vissza. Az egyik az, hogy a két indoeurópai, germán rokonnyelv grammatikája eltér egymástól. Bár az angolban is van nyelvtani nem, ez egy-két kivételtől eltekintve a természetes nem jelölésére szolgál, így nem okoz problémát a tanulásban, a németben viszont a nyelvtani nemek meglehetősen bonyolult rendszert alkotnak. A három grammatikai nem csoportjába való tartozást a természetes nemen (férfit, illetve nőt jelentő szavak) kívül alaktani kritériumok döntik el (bizonyos képzők hímnemű, mások nőnemű szavakat hoznak létre), de a szavak tekintélyes részének nyelvtani nembe sorolása nem megokolható, asszociatív kapcsolatot kell létrehozni a főnév és a névelő között, tehát „egyszerűen meg kell tanulni” őket.
A másik ok, amely miatt a németet nehezebbnek gondolják, mint az angolt, a német viszonylag gazdag alaktana. A névszóragozás négy esetet különböztet meg, létrehozásuk különbözik a főnevek és a melléknevek esetében. Az angol morfológiai változatossága csekély, a névszóragozásban gyakorlatilag csak a többes számot jelölik, így az a téves képzet alakulhat ki, hogy „az angolnak nincs is”, legalábbis nagyon könnyű a grammatikája. Ez súlyos tévedés. A mondat egyes tagjainak összetartozását egy gazdag morfológiájú nyelvben a morfémák jelölik, egy szegény morfológiájú nyelvben pedig a sorrendi szabályok. Ezek pedig fordított arányosságban állnak a morfológia gazdagságával. Az angolban bonyolult sorrendi szabályok teszik lehetővé, hogy kifejezze ugyanazt, amit egy gazdag morfológiájú nyelv morfémákkal tesz. Két magyar példa: a kutyát látom szószerkezetben a kutyát a mondattani tárgy, ezt jelöli a -t tárgyrag. A mondatban távol kerülhet az igétől, kapcsolatuk mégis világos marad. A magyarban a jelző nem veszi fel a jelzett szó toldalékait: tarka kutya, tarka kutyát, tarka kutyák. Emiatt viszont a sorrendi helye kötött, csak a főnév előtt helyezkedhet el, nem „kóborolhat el” a mondat más helyére. Nem mondhatom: kutyát tarka, sőt, még azt sem, hogy: tarka a kutyát.
A németnek ez a két tulajdonsága, a nyelvtani nem és a gazdag morfológia okozza, hogy „nehéz nyelv”-ként bélyegzik meg a nyelvoktatási piacon. Ha valaki rosszul tudja egy német főnév nyelvtani nemét, az szükségszerűen téveszti az előtte álló melléknév és névmás nemét és ragozását is. Ezek banális hibák – a megértést nem veszélyeztetik –, de a nyelvtani teszten sok piros aláhúzást és levont pontot okoznak. Mint ahogy az angol tesztben is sok levont pont jelzi a szórendi hibákat.
Ezek a nyelvtani sajátosságok egyáltalán nem indokolják a két nyelv bármelyikének első tanulási nyelvvé választását. A második nyelv tanulása mindenképpen könnyebb, mert az elsőnek a tanulása során az ember belejött a nyelvtanulás rutinjába, viszont a két rokonnyelv esetében káros interferenciajelenségek is létrejöhetnek. Ezeket az intelligens nyelvtanuló aztán tudatosítja és meghaladja.
Mindezt nyilván a nyelvtanári képzettséggel rendelkező államtitkár asszony is tudja, vagy legalábbis tudnia kellene. Éppen emiatt keltett szaktanári körökben megrökönyödést a hét elején megjelenő hír, illetve az indoklása.
A hét közepén megjelent a hír cáfolata, miszerint nem döntésről, hanem döntéselőkészítő „munkaanyagról” volt csak szó. A médiában pedig lejátszották azt a kormányfővel folytatott beszélgetést is, amelyből az egész gondolat kisarjadt. Orbán ebben azt fejtette ki, hogy neki, úgymond, van egy „pedagógiai elve”, amelyet saját gyerekeivel kapcsolatban alkalmaz: először a „nehezebb” franciára, németre taníttatja őket, s csak később angolra.
Ebből a kormányfői „pedagógiai elv”-ből sarjadt tehát ki a kiszivárgott „munkaanyag”. Az alapelv: a főnök mindent (jobban) tud. A Besserwisser kormányfő közvetlenül inspirálja a szakpolitikai döntéseket.
Egyre erősödik viszont a gyanú, hogy a kiszivárogtatott anyagnál nem a nyelvek sajátosságait figyelembe vevő pedagógiai elgondolásokról van szó, hanem szimpla kommunikációs trükkről. Ezzel kívánja az oktatási államtitkárság elterelni a figyelmet a közoktatás szerkezeti átalakításának csődközeli állapotáról. Arról, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ még nem állt fel, másfél hónappal a bevezetés, 2013 januárja előtt. Bár Hoffmann Rózsa október 31-én bejelentette, hogy megtalálták a 198 tanulmányi vezetői posztra a megfelelő személyeket, sem a struktúra nem alakult ki, sem a hozzá szükséges pénzügyi háttér nincsen biztosítva.
A 2013-as év nehéz lesz a közoktatás szereplői számára. És örülhetünk, hogy az önkormányzatoktól elvett iskolai struktúrában, de otthagyott épületekben a magas óraszámmal megnyomorított pedagógusok képesek hatékony munkát végezni. Nem a tanítandó idegen nyelv lesz nehéz, hanem az iskolai munka fenntartása.
A kommunikációs szakemberek közénk dobták a „könnyű nyelv – nehéz nyelv” gumicsontot. Amíg ezen rágódunk, talán meg sem halljuk az egész magyar iskolarendszer összeomlásának robaját.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
