rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. június 30.

Kovács László, az MSZP országgyűlési képviselője, volt külügyminiszter, pártelnök és uniós biztos


Bolgár György:
- Az előbb egy hallgatóval folytattam vitát arról, hogy miért nem hajlandó a nyugat megérteni Orbán gazdaságpolitikáját, és miért bizalmatlanok a mostani kormánnyal szemben. Önnek volt európai uniós biztosként nyilván vannak személyes tapasztalatai arról, hogy egy ilyen kis ország, mint a miénk, mégis miért tud zavart okozni Európában vagy akár a világon is? Miért olyan nagy baj, ha esetleg néhány tizeddel vagy néhány százalékkal nagyobb a magyar költségvetési hiány?

Kovács László: - A bizottság tagjaként öt évig alkalmam volt részt venni mindazokon a vitákon, amelyeket az egyes tagországok költségvetési helyzete váltott ki. Azért őrködik a bizottság a költségvetési egyensúlyon vagy egy egyensúlyközeli állapoton, mert az egyensúly megbomlik, ha a hiány növekszik. Ha pedig növekszik a hiány, akkor természetesen növekszik az államadósság is, mert ezt a hiányt valamiből finanszírozni kell. Ha az államadósság növekszik, akkor pedig növekednek a kamatterhei is, és előbb-utóbb bekövetkezik a gazdasági csőd, az összeomlás. És ha ez bekövetkezik, akkor valamennyi tagországnak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a bajba jutott ország kikerüljön ebből a helyzetből, hiszen az Európai Unió, végül is egy gazdasági integráció.

- Tehát Magyarország, mondjuk az Önök kormányzása alatt, valóban fokozatosan eladósodott, de akkoriban bizonyos értelemben kivételnek számítottunk, mert könnyű és olcsó volt pénzhez jutni. Nyilván ez is indokolta a kormány gazdaságpolitikáját, hiszen ha ilyen olcsó a pénz, akkor miért ne vehetnénk igénybe, akár a gazdaság ösztönzésére, akár bizonyos szociális feladatok elvégzésére. Most viszont nagyon kevés és nagyon drága a pénz, ráadásul a világ összes fejlett országa körülbelül ugyanolyan állapotba került, mint Magyarország, és ugyanakkora az eladósodásuk. Vagyis a veszély most már mindenkit fenyeget.

- Sőt, bizonyos fokig most megfordult a helyzet. Hiszen míg a korábbi években Magyarország a legnagyobb költségvetési hiányt mutatta fel, például 2005-ben, 2006-ban, addig 2007-ben és 2008-ban már érezhetően megkezdődött a hiány csökkentése, illetve inkább 2007-ben.

- Igen, már 2007-ben elkezdődött.

- Igen. 2006-ban történtek az elhatározások, és ezek 2007-ben már érzékeltették a hatásukat. Most úgy néz ki, hogy az a durván négy százalék körüli hiány a legjobb öt között van az Európai Unió 27 tagállama között. Nagyon sok ország, köztük nagy és sikeres gazdasággal rendelkező országok, most tíz százaléknál magasabb költségvetési hiánnyal szégyenkeznek. És a bizottság, amelynek őriznie kell a szabályok betartását, az bizony nagyon is érzékenyen figyel erre, és igyekszik rászorítani a tagállamokat a költségvetési hiány lefaragására. És ebben természetesen támogatják a bizottságot a pénzügyminiszterek is és az állam- és kormányfők is. Tehát nem Magyarország az, akit most kipécéztek, és akivel szemben szigorúbbak, hanem minden országgal egyformán szigorúak. Magyarország most éppen azok közé került, akiknél ez a szigor már koránt sem olyan erős, mert nem annyira indokolt, mint korábban.

- Vagyis meg kellene őrizni ezt a kedvezően megváltozott állapotot az ország számára.

- Az a probléma, hogy a jelenlegi kormány és a jelenlegi miniszterelnök korábban, még ellenzéki pártelnökként gyakran tett olyan nyilatkozatot, hogy Brüsszel nekünk nem főnökünk, az Európai Unió nem főnökünk. Persze, nem főnökünk, hiszen az Európai Unió egy közösség, 27 egyenrangú ország közössége, ahol vannak közös szabályok. Ezek a közös szabályok mindenkire vonatkoznak, és nem lehet azt mondani, hogy minket nem érdekel, mit döntenek Brüsszelben. És nem lehet azt mondani, hogy minket nem érdekel, hogy Brüsszel azt szeretné, ha a tagországok költségvetési hiánya nem nagyon haladná meg az egyébként kötelezően előírt három százalékot. Nekünk akkor is hét százalék lesz a hiányunk, mert ez szolgálja a mi érdekeinket. Lehet ilyet üzengetni, de ezt végrehajtani nem lehet, mert akkor elveszítjük nemcsak az Európai Unió támogatását, de elveszítjük a pénzügyi befektetők támogatását is. Ők kivonulnak Magyarországról, és a magyar gazdaság katasztrofális helyzetbe kerülhet. Láttuk, hogy egyetlen rossz kijelentés vagy néhány egy irányba mutató kijelentés néhány héttel ezelőtt mennyire meggyengítette a forint árfolyamát, a tőzsdét, és milyen nehéz helyzetet okozott. Nagyon nehezen lehetett ebből kilábalni, és ehhez kellett bizony az a 29 pontos program is.

- És úgy látszik nem is sikerült teljesen, mert csak átmenetileg hozott megnyugvást. És azóta is, mindenféle nemzetközi fuvallatok vagy inkább viharos szelek, jobban érintenek minket, mint más környező országokat.

- Igen, de ennek az oka az, hogy hirtelen tüzet kellett oltani, amikor elhangzottak ezek a bizonyos nyilatkozatok. Mint például Kósa Lajosé, aki nem is mint debreceni polgármester, hanem mint a Fidesz második embere tett olyan nyilatkozatokat, hogy csődközeli helyzetben van a magyar gazdaság. És erre Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő még rá is erősített. Aztán persze a miniszterelnök ezzel szembefordult, meg a pénzügyminiszter is, de sajnos a rossz hírt mindig hamarabb elhiszik, mint a jót. A bizalmat pillanatok alatt le lehet rombolni, újraépíteni azonban egy hosszabb folyamat. Ráadásul jött ez a 29 pontos program, amelyet a közvélemény egy jelentős része érthető módon pozitívan fogadott, mert olyan kis hangulatjavító intézkedések is vannak benne, amit az emberek szívesen hallanak. De a gazdaság helyzetére és stabilitására igazából nem nagyon vannak benne intézkedések. Például az adórendszerben az előirányzott változás az, hogy a legfelső adókulcs megszűnik, és így az igazán nagy jövedelmű, tehetős emberek jóval kevesebb adót fognak fizetni. Ez pedig a költségvetésnek nem használ, sőt. Ezt azzal egyensúlyozzák ki, hogy a minimálbéren élők meg az alacsony fizetésűek viszont több adót fognak fizetni. Vagyis nem változik az adóbevétel, csak át lesz csoportosítva. A gazdagok kevesebbet, a szegények többet fognak fizetni. Ez pedig a nemzetközi pénzpiacot nem nyugtatja meg, ráadásul ez a közvéleménynek sem igazán tetszik.

- Ha megengedi, egy másik témával kapcsolatban is szeretném kérdezni. Az elmúlt hetekben azt láttuk, de még a napokban is, hogy hihetetlen gyorsasággal, egymás után távoznak állami intézmények, vállalatok vezetői. Vagy leváltják őket, vagy maguktól távoznak, mert jobbnak látják, ha mennek, vagy ki tudja, mi van a háttérben. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökétől kezdve, a Nemzeti Kulturális Alap elnökéig, és most már a MÁV elnökvezére is, távozni fognak a Magyar Nemzet szerint. Pedig ő fideszes európai képviselőjelölt volt, és így nevezte őt ki a Bajnai-kormány még tavaly. Szóval mindenki megy, aki akár jót tett, akár nem, de az előző kormányhoz kötődött. 2002-ben, amikor a szocialisták nyertek, és Ön pártelnök volt, majd külügyminiszter lett, akkor ez ugyanígy ment? Arra emlékszem, hogy nagy váltások voltak, de azok is ilyen gyorsan zajlottak és pontosan ilyen feltételekkel?

- Tulajdonképpen minden kormányváltás idején, természetes és érthető módon, lezajlanak változások. Távoznak a miniszterek, távoznak a politikai államtitkárok. Tehát a politikai elit leváltása teljesen természetesen velejárója a választási eredménynek. Egy új kormány természetesen azt is jelenti, hogy a személyek is cserélődnek. Gyakran még a hivatalban maradó párt vagy továbbra is kormányzó párt is cseréli a csapatot, mert bizonyos tanulságok erre késztetik. Ha egy másik párt kerül kormányra, akkor ez a csere nyilván sokkal nagyobb mértékű. De ami már nem szükségszerű, sőt kifejezetten káros, ha ez a csere túllép a politikai eliten, és kiterjed a gazdasági, sőt a közigazgatási vezetői garnitúrára is. Most éppen ezt látjuk, hogy nemcsak politikusok cserélődnek, ami természetes, hanem cserélődnek gazdasági vezetők, és a nagy állami vállalatok vezetői szinte mind kicserélődnek. Emellett cserélődik a közigazgatási apparátus is. Az én korábbi területem, a Külügyminisztérium, most különösen a figyelem középpontjába került. Hiszen a napokban rendelt haza Martonyi János külügyminiszter úr tizenöt misszióvezetőt, azt állítva, hogy többségüknek lejárt a szokásos négyéves mandátuma, tehát természetes, hogy hazajönnek, néhányat pedig azért, mert megrendült irányukban a bizalom. Utánaszámoltam, és a tizenötnek pontosan egyharmada az, akiknek lejárt a négyéves mandátuma, az ő berendelésük teljesen természetes. Az persze kérdéses, hogy közülük mi lesz a sorsa annak, aki nem érte el a nyugdíjkorhatárt. Mert egy új törvény szerint indokolás nélkül, két hónap felmondási idővel bárkit el lehet küldeni. Tehát elképzelhető, hogy nemcsak a külszolgálatról rendelik be őket, hanem még útilaput is kötnek a talpukra.

- Szóval lehet, hogy egy hatvanéves nagykövet négy év után hazajön, de állást nem fog kapni, hanem indokolás nélkül elküldik.

- Így van. Sőt nemcsak a hatvanéveseket fenyegeti ez a veszély, hanem mondjuk egy ötvenévest is. Egy hatvanéves már esetleg korkedvezménnyel elmehet nyugdíjba, de egy ötvenévessel mi lesz? A konkrét nevek között van olyan, aki az én emlékezetem szerint ötven év körül van, és ha most két és fél év után berendelik, azt nyilvánvalóan nem azzal a szándékkal teszik, hogy idehaza vezető beosztást kapjon, hanem inkább azzal, hogy indoklás nélkül elbocsássák. Egy ilyen ember aligha fog tudni elhelyezkedni. Ilyenkor az embernek eszébe jut, hogy vajon miért minősítette a győztes párt vezetője forradalomnak azt, ami tulajdonképpen csak kormányváltás. Eszembe jutott, hogy 1990 után, Antall József, aki elkötelezett demokrata volt, azt mondta, amikor olyasmit követeltek tőle a saját hívei, ami az ő demokráciafelfogásába nem fért bele, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. Ezen azt értette, hogy a kormányváltás meg a forradalom két különböző dolog. Most valószínűleg nem azért nevezték forradalomnak ezt a kormányváltást, mert így akartak bekerülni a történelemkönyvekbe, mondjuk az angol ipari forradalom és a francia forradalom sorába. Sokkal inkább azért mondták ezt, hogy erre a forradalomra hivatkozva bármit megtehessenek, amire egyébként egy kormányváltás nem adna felhatalmazást, és ami egy normálisan működő demokráciában nem történhet meg. Hiszen figyelmen kívül hagyták a konszenzus elvét az alkotmánybírók jelölésénél, a média - beleértve a közszolgálati médiumokat is – irányításánál. Korábban mindig a teljes egyetértés volt a szabály egy-egy kinevezésnél, megbízásnál. Most ezt megváltoztatták, és a parlamenti számarányok alapján lényegében a Fidesz dönt egy csomó kérdésben. Figyelmen kívül hagyták az előzetes egyeztetést, és a szakmai alkalmasság követelményét például az Állami Számvevőszék elnökének, elnökhelyettesének jelölésénél. Tehát határozottan egyeduralmi rendszert vezetnek be. Lényegében az valósul meg, amit tavaly ősszel Orbán Viktor még a kötcsei polgári pikniken mondott, hogy egy centrális politikai erőteret kell létrehozni, ahol egy nagy kormányzó párt határoz meg minden fontos kérdést, mégpedig vita nélkül. Ezt látjuk most megvalósulni. A választási kampányban mi erre felhívtuk a figyelmet, de a választók, úgy látszik, ezt nem vették figyelembe. Most majd fokozatosan rájönnek, hogy ez nem üres fenyegetés volt, ez a mai valóság.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!