Karnyújtásnyira a történelemtől – Töredékek egy készülő memoárból, XVII.
- Részletek
- 2012. november 11. vasárnap, 05:53
- Erdei Grünwald Mihály
Az első rész a sorozat tartalomjegyzékével
Az eggyé szakadt ország
Látszólag ez képzavar, amelyet meg kellene magyaráznom, de talán lesz olyan olvasó, akinek nem. Az igazság az, hogy a mozaikok, amelyekből egyszer majd egy kötetre való összegyűlik, mindig valamiféle aktualitáshoz kapcsolódnak, vagyis valami történik körülöttem, ami megmozgatja az emlékeimet, és elsöpör egy gátat az agyamban. A második világháború szülöttje vagyok, s a szörnyűséges háború egyik és legfontosabb előidézője, az eggyé szakadt náci Németország volt. Egy olyan eszmerendszer, amely nem tűrt meg másként gondolkodókat, olyannyira nem, hogy a szó legszorosabb értelmében elhallgattatta őket. Németország tehát nem kettészakadt, hanem eggyé. A háború után Magyarország, mint az utolsó csatlós, gyorsan visszatért a többpártrendszerre, de ez mindössze három évig tartott, hogy azután ismét eggyé szakadjon az MDP idejében, mert itt is süllyesztőbe kerültek a másként gondolkodók, és lett belőle „egy a zászló, egy a tábor!” Egy a jelszónk, a béke!
Én az iskoláimat 1950-ben, hatévesen, már ebben az eggyé szakadt országban kezdtem.
Lelkesen mentem téglát adogatni édesanyámmal és nővéremmel az épülő Sztálinvároshoz, ahová teherautókon vittek minket, és útravalóul még étkezési csomagokat is kaptunk friss kenyérrel és téliszalámival, a gyerekeknek még Bambi is járt. Voltam nyári iskolai táborozáson, szinte minden évben, államosított kastélyokban, ahová az olyan szegény gyerekeket vitték, mint amilyen én is voltam, hiszen anyám özvegyen maradt két kiskorú gyermekével. Az más kérdés, hogy a reggeli zászlófelvonásoknál, amikor kórusban énekeltük az „Egy a jelszónk a béke…” kezdetű indulót, én rendszerint a szégyenfánál álltam, mert előző nap valami rosszaságot csináltam. Egy ilyenre konkrétan emlékszem. Éjszaka pisilni kellett. Az emeletes ágyon felül aludtam, és féltem egyedül kimenni a vécére, inkább bepisiltem, és ennek az alattam alvó itta meg a levét. Másnap nyilvánosan megszégyenítette, és kiállítottak ahhoz a bizonyos szégyenfához. Rajtam, de még inkább az alattam lévőn röhögött az egész gyereksereg, amiből persze újabb botrány lett..
Ez az „eggyé szakadás” egészen 1956-ig tartott, amikor ismét – ha néhány napra korlátozva is – többpártrendszer jött létre.
Korábbi töredékeimben már említettem, hogy 1957-ben kivándoroltunk Izraelbe, ahol akkor is és napjainkban is közel tucatnyi párt képviselői ülnek a parlamentben, s bár veszekednek, kiabálnak, de az állandó háborús vészhelyzet miatt ott valóban „Egy a zászló, egy a tábor!” Az éppen megválasztott párt nem nevezi idegenszívűeknek a kormányon kívül rekedteket. Nem kezeli ellenségként őket, és az üléstermen kívül még baráti viszonyban is vannak. Ezért volt számomra döbbenetes, hogy amikor a rendszerváltás jóvoltából 1990-ben kikért az izraeli rádió a magyar adás vezetésére, és ezzel majdnem egyidőben a Magyar Rádiót is tudósíthattam, első hazalátogatásunkkor, 1992-ben barátaink összejövetelt szerveztek a tiszteletünkre: a társaság egyik felének a feleségem tartott élménybeszámolót, a másik felének én, mert nem voltak hajlandók egy szobában együtt leülni. Ennél még cifrább eset volt, amikor egyik kedvenc kollégám, Rapcsányi László, amikor meglátott a Bródy Sándor utcában, átment a túloldalra, és félrefordította a fejét. Utánamentem, és megkérdeztem, hogy mi baja, mire ő zavartan azt válaszolta, hogy nem akart kellemetlen helyzetbe hozni, de ő most a másik oldalhoz tartozik. Viszont őszintén örült a beszélgetésnek, és lelkesen elevenítettük fel élményeinket Jeruzsálemről, hiszen ő volt az első, aki a nyolcvanas évek második felében egy gyönyörű könyvet írt a három világvallás központjáról.
Nekem még voltak MDF-es, fideszes, SZDSZ-es és MSZP-s barátaim, sőt jóba voltam néhány kisgazdával is, és volt egy hithű kereszténydemokrata barátunk, akit nagyon kedveltünk, de mára ez lassacskán elkopott. Nincsenek pártbarátaim, csak egy-két gyerekkori jó barát, pártállástól függetlenül.
Mindez arról jutott eszembe, hogy érzésem szerint ismét közeledünk az „eggyé szakadt ország” állapotához. Amikor 2012. október 23-án megláttam a két tömeget a Kossuth téren és az Erzsébet hídnál, végighallgattam a beszédeket itt is, ott is, elolvastam mindent a választási regisztrációról és az új területi felosztásról, felötlött bennem egy gondolat, amelynek némi alapja is van, hiszen maga a miniszterelnök nyilatkozott róla a Handelsblattnak még 23-a előtt. Lehet, hogy 2013. március 15-e után, ha ismét összejön két ekkora tömeg, kinevezteti magát a parlamenti kétharmaddal újfajta elnöknek, akinek kezében összpontosul majd minden hatalom, és legalább öt évre megválasztatja magát parlamenti többségével és alkotmánymódosításokkal, tehát megtámadhatatlanul az ország vezetőjének, és akkor jöhet bármilyen választással és bármilyen többséggel egy új párt, az ország menthetetlenül eggyé szakad!
Utóirat: Megoldási javaslat félig tréfásan, félig komolyan. Hawaii az Egyesült Államok 50. tagállama, területét tekintve 29 000 km2, azaz alig több mint Magyarország egynegyede. Lakóinak száma 1 400 000 fő (pontosan annyi, ahány magyar, illetve magyar származású ember él az Egyesült Államokban, 2010-es adat). Az Egyesült Államok 51.tagállama rövidesen Puerto Rico lesz. Most döntenek róla népszavazással. Nem kell más, mint kérvényezni, hogy mi legyünk az 52. tagállam. A távolság nem számit, hiszen Hawaii 4000 km-re van Amerikától, a Csendes-óceán közepén. Mit jelentene mindez ?
Lenne egy kormányzónk, akit Orbán Viktornak hívnak, lenne egy elnökünk, akit Barack Obamának, és lehetne akár baloldali kormányunk, vagy jobbközép, vagy balközép. A választásokhoz lenne regisztráció, hiszen a mai mintánk is az Egyesült Államok, lenne szenátus és képviselőház, egyikben lehetne demokrata többség, másikban fideszes többség, de mint 52. tagállam, az Egyesült Államok részei lehetnénk, egyszersmind kiléphetnénk az EU-ból, hiszen ez is titkos vágya Fidesznek, és az Államon belüli fizetőeszköz maradhatna a jó erős forint, miközben a hivatalos fizetőeszköz a dollár lenne.
Hát íme a legegyszerűbb és legbékésebb megoldás Magyarország számára.
Erdei Grünwald Mihály, újságíró
Az első rész a sorozat tartalomjegyzékével
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!