Megjegyzések az Európai Bíróság ítéletéhez


A tagállami kötelezettségszegés miatt Magyarországot elmarasztaló luxemburgi ítélet a jogi következményeket tekintve egyértelmű: a tagállamot arra kötelezi, hogy teljesítse az egyenlő bánásmódról szóló irányelvet a bírák, ügyészek és közjegyzők szolgálati viszonyának megszüntetésére vonatkozó szabályozásban. Az életkoron alapuló diszkrimináció megállapításához vezető eljárásban és az ítélet indoklásában van azonban – a jogsértés megállapításának határozott jellege mellett – néhány figyelemre méltó elem.

Furcsának tűnhet például, hogy az igazságszolgáltatást érintő jogállamtalanító átalakítások közül miért csak a bírák kényszernyugdíjazása vezetett ilyen határozott bírósági eljáráshoz. A válasz egyszerű: erre van az Európai Bíróságnak hatásköre. A bírák státuszának szabályozásán keresztül azonban a bírói függetlenség egyik lényeges pillérét vette védelmébe az Unió. Az egyenlő bánásmód azok közé az elvek közé tartozik, amelyek az EU értékközösségét alkotják, és mint ilyen, alkalmasa a tág értelmezésre: ezen keresztül védelembe vehető a jogállam egésze. Az eljárást kezdeményező Bizottság szemében nem kétséges, hogy a magyar kormányzat kilépett a jogállami elveket és ezzel a Unió elvi kereteit jelentő körből. Ebben az ügyben nem akármilyen munkavállalókról van szó, hanem a kormányzati hatalmat ellensúlyozó bírói függetlenség érvényesülési esélyeiről. Magyarországnak az eljárásban felhozott silány érveiből sem derült ki a Bíróság számára, hogy milyen törvényes és ésszerűen igazolt szükséges cél vezetett a bírák nyugdíjkorhatárának drasztikus csökkentéséhez. Pontosabban világosan kiderült, hogy a cél nyilvánvalóan nem törvényes, mert a közjogi berendezkedés egésze, beleértve az Alaptörvényt szánalmas módosításával együtt, a jogállamon kívüli célokat, a hatalom kizárólagos megtartását szolgálja. Minden valószínűség szerint az Európai Bíróság döntésében jelentős szerepet játszott Magyarország nemzetközi megítélésének teljesen indokolt tragikus süllyedése. Ebből az is következik, hogy további ügyekben sem várható nagyon más döntés. Európa nem nagyon tud egyelőre másként védekezni tagállamai autoriter fordulataival szemben.

Egy ilyen eljárásra akkor kerül sor, ha az Európai Bizottság sokszori próbálkozásra is kudarcot vall a tagállam meggyőzésében. A Magyarországhoz intézet felszólító levélnek, majd a nem kielégítő válasz után a megfogalmazott határozott véleménynek és a kötelezettségszegés megszüntetésére való felhívásnak sem volt foganatja. Ahogy az időközben megszülető magyar alkotmánybírósági (Ab) döntésnek sem. Nem mellékes körülmény, hogy olyan alkotmányvédő testületünk van, amelynek fele (növekvőfélben lévő fele) a jogállam és alkotmányos berendezkedés egyik leglényegesebb intézményi elemében homlokegyenest más véleményen van, mint az Európai Unió legfőbb intézményei. A bírák nyugdíjszabályairól szóló döntéshez csatolt különvélemények provincializmusa és szolgalelkűsége nem ígér sok jót a jövőre nézve. Egészen biztosan nem játszik szerepet ez az Ab a magyar ámokfutás akadályozásában. A júliusban megszületett Ab-döntés, amely visszaható hatállyal megsemmisítette a kifogásolt rendelkezéseket, az érintett bírák státuszára semmilyen hatással nem volt. Az Európai Bíróság ezt a körülményt is hangsúlyosan figyelembe vette, amikor nem tekintette „döglött kutyának” az esetet, amely minősítéssel utóbb a magyar miniszterelnök stílusosan illette a döntést. Vagyis a bírák és rajtuk keresztül a jogállam és az európai elvek akkor sem kapnak védelmet, ha véletlenül az Ab ilyen tartalmú döntést hoz. A belső kontrollok teljesen működésképtelenek – mint azt tudjuk.

Az Európai Bíróság ítéletének indoklása az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés indokául felhozott magyar érveket sorra elvetette. „...Magyarország lényegében két olyan célt említett, amelyek elérésére a szóban forgó szabályozás elvben irányul, nevezetesen elsődlegesen a nyugdíjra vonatkozó szabályok mindenki számára való egységessé tétele, másodlagosan pedig a fiatal jogászok bíróságon való elhelyezkedésének megkönnyítése a ’kiegyensúlyozott korstruktúra’ kialakítása érdekében.” Az ítélet szerint ezek önmagukban nem lehetnek jogszerű célok, ráadásul a szabályozás nem is alkalmas az elérésükre. Különösen jó hatással volt az elnöklő 70 fölötti európai bíróra az az érv, hogy a fiatalítás a minőség biztosításának eszköze. A bíróság ezt egyszerű előítéletnek minősítette, amelyekkel szemben az európai irányelveknek meg kell védeniük az embereket. Ráadásul hosszabb távon kifejezetten akadályozza a fiatalabb bírák előmenetelét az, hogy a kormányzati szándékoknak megfelelően lecserélték az idősebbeket fiatalokra. A szabályozás pedig nincs összhangban az általános nyugdíjszabályokkal sem. A hirtelen, átmeneti rendelkezések nélkül bevezetett nyugdíjszabályok olyan hátrányokat okoztak az érintett bíráknak, amelyekre nem készülhettek fel. A bírák státusza pedig alkotmányos jelentőségű tényező, szabályozása garanciális jellegű.

Magyarország jogi védekezése egyetlen elemében sem állta ki a próbát. Ahogy annak idején a különvéleményen levő alkotmánybírák szemlélete sem. Az Alaptörvény átmeneti rendelkezései is sértik az irányelvet. A rendszer egésze romlott, ez ebből a lényeges részkérdésből is nyilvánvaló.

Akik szerint úgy lehet helyreállítani majd a jogállamot, hogy nem tekintik az alaptörvényt illegitim és átmeneti próbálkozásnak, azok minden jószándékuk ellenére tartósítják Magyarország szégyenét. Akik abban bíznak, hogy a kialakult alkotmánybírósági összetétellel lehet jogállamot építeni, hogy olyan bírósági vezetővel, aki semmibe vette az Ab határozatát, lehet jogállamot működtetni, súlyosan tévednek. De hibát követnek el, ha úgy képzelik a tőlük való majdani megszabadulást, hogy az nem egy teljesen új alkotmányozásra és új intézményi szabályozásra épül. Nem látszanak még a jogállam újjáépítésének feltételei, csak az biztos, hogy az orbáni hatalmi csapdából ki kell lépni. Nem volt más célja, mint hatalmának minden áron való megtartása, ezért az egész hatalmi szerkezetet át kell építeni. Akkor is, ha nincs a demokratikus politikai erőknek kétharmaduk, csak egy sima kormányzásra való felhatalmazásuk van. De kétharmad hiányában is konszenzusra kell jutni az Orbán utáni Fidesszel. Ezek a feltételek együtt lehetetlennek látszanak egyelőre, minden más azonban súlyos károkkal járó félmegoldás.



Fleck Zoltán



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!