A törvény uralma



Egy korábbi cikkemben arra hívtam föl a figyelmet, hogy minden alkalommal, valahányszor a kormány cinikus képviselői vagy buzgó propagandistái elmondanak egy hazugságot, rá kell mutatni, hogy az hazugság, akkor is, ha a 99-ik ismétlésről van szó. Nos, itt van (már megint itt van) egy alkalom, hogy megfogadjam a saját intelmemet. A kormány egyik éles eszű, ám mérhetetlenül cinikus képviselője nemrég a választási regisztrációról (vagy föliratkozásról, a fene figyeli, hogy most éppen hogyan hívják) egy lélegzetre két hazugságot is elmondott. Egyrészt szerinte a mostani magyar kormányzatot a választók kétharmados többséggel juttatták hatalomra, holott valójában csak valamivel több, mint 50 százalékossal. Nem mondom, az is több a soknál, de azért mégsem kétharmad, mint az ennek alapján létrejött parlamenti többség. Másrészt szerinte az igazolja, hogy a regisztráció megfér a demokráciával, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is van választói regisztráció, márpedig azt ugye mindenki elismeri, hogy Amerika demokratikus állam. Hát persze, csakhogy ott azért szükséges a regisztráció, mert nincs választói névjegyzék és nyilvántartás, nálunk viszont van, a regisztráció tehát teljességgel szükségtelen. Illetve csak egy szempont miatt szükséges, a kormánypárt ama szempontja miatt, hogy a lehető legtöbb elégedetlen választót távol tartsák az urnáktól – amint ezt eleinte, amikor még több volt bennük a tisztességes cinizmus, mint a tisztességtelen képmutatás, a kormánypárt némely képviselői nyíltan ki is mondták. (Ugyanezt a színeváltozást láthattuk korábban a határontúli – újabban állítólag külhoninak mondandó – magyarok állampolgárságával és választójogával kapcsolatban is.) A kormánypárt erre a cáfolhatatlan érvre egy csodálatos ötlettel reagált: akkor szüntessük meg nálunk is a lakcímnyilvántartást, és máris szükség lesz a regisztrációra! Mint amikor egy őrült a tűzoltóság – senki normális ember által kétségbe nem vont – fontosságát azzal akarja igazolni, hogy házakat gyújt föl.

Azóta az ügyben újabb képtelen fordulatokra is sor került. Először is nem lehet majd levélben regisztrálni, mert az adatvédelmi biztosnak némi aggályai voltak. Ezeket egyrészt a szabályok javításával ki lehetett volna küszöbölni, másrészt az említett aggályokat csak a belföldi szavazók esetében vették figyelembe, a külföldi szavazók esetében nem – hát persze, azok a megvett szavazatok kellenek a kormánynak. Másodszor, mivel így egy csomó ártatlan embert (például elektronikus lehetőségekkel nem rendelkező mozgáskorlátozottakat) kizártak volna, kitalálták, hogy akkor menjenek ki lakásra a jegyzők – amit egyrészt nem fognak bírni munkával, másrészt ez fölveti a választók befolyásolásának lehetőségét. De maradjunk csak a lakcímnyilvántartás megszüntetésénél, ennél nagyobb képtelenséget úgysem fognak tudni már kitalálni. Egy kiváló magyar filozófus ezzel kapcsolatban nemrég a következőket írta a Facebookon: „Ám ami a lakcímnyilvántartás megszüntetésének ötletét illeti, itt [...] európai konzervatívként hadd mondjam azt, hogy ez az ötlet, ez a szándék, számomra korántsem a helyénvaló decentralizáció irányába, hanem az ’anomia’, a törvénynélküliség irányába mutat. Talán fel is szabadít némely a ’rule of law’ elleni ösztönöket, talán ez is a szándék lényege.”

Úgy bizony. Minden önkényuralomnak, amint a neve is mutatja, az önkény a lényege, az, hogy itt nem a jog és a törvény uralkodik. Ezért állította szembe Montesquieu annakidején a normális jogállami monarchiával és – akár arisztokratikus, akár demokratikus – köztársasággal az önkényuralmat, mint tőlük radikálisan különböző valamit. Ezért mondta már Arisztotelész, hogy minden kormányformának van jó változata: monarchia, arisztokrácia, köztársaság, és van rossz: zsarnokság, oligarchia, demokrácia. A kétféle kormányforma közti különbség itt is az, hogy a jó változatokban jog, törvény és rend uralkodik, a rosszakban pedig az önkény. Azt persze mindenki azonnal belátja, hogy egy egyszemélyi vagy csoporturalmi diktatúra esetén önkényuralomról van szó, s klasszikus példaként csakugyan nem lehet erre jobb példát hozni, mint Adolf Hitlert, akiről talán legjobb monográfusa, Ian Kershaw azt írja: „Megvetése nem ismert határokat a törvények szerint gondolkodó hivatalnokokkal szemben.” (Ian Kershaw: Hitler, II. k. 483. o.) Ismeretes az is, hogyan bánt a Párt központi bizottsága a törvényekkel. Talán nem ilyen egyszerű belátni azonban, hogy demokrácia esetében is beszélhetünk önkényuralomról, ha ugyanis abban a többség nem a törvények, hanem az önkény alapján kormányoz. Nem minden jogállam demokrácia, és nem minden demokrácia jogállam. Nagy Frigyes porosz fölvilágosult abszolutizmusa nyilvánvalóan nem volt demokrácia, de jogállam volt, ahol a törvények uralkodtak, s ahol ezért a legegyszerűbb paraszt is odavághatta a legmagasabb hivatalnoknak: „Vannak még igazságos bírák Berlinben!” Az olyannyira bámult athéni demokrácia viszont, ahol egy kézben egyesült a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom, merthogy a hatalmi ágak mai megosztásáról éppúgy nem volt fogalmuk, mint arról, amit ma fékeknek és ellensúlyoknak nevezünk (egy ideig Periklész tekintélye jelentett ilyen féket és ellensúlyt a demagógokkal szemben), önkényuralom volt, a népgyűlés önkényuralma. Meg is lett az eredménye mind a törvényhozás, mind a kormányzás, mind a bíráskodás területén: a polgárjog korlátozásáról szóló törvény, kalandor hadi vállalkozások, jogtipró bíráskodások (mint az arginusszai tengernagyok vagy Szókratész halálraítélése). Mindez végül törvényszerűen Athén bukásához vezetett.

Magyarországon ma a jobboldali populista demagógok korlátozatlan önkényuralmi „demokráciája” működik, hatalommegosztás, fékek és ellensúlyok nélkül. Ők ugyan konzervatívnak hazudják magukat, ám a valódi, európai konzervatív, aki a jogállamiság, a törvény és a rend őrizője, világosan fölismeri: szándékaik (amint azt egész eddigi ún. „alkotmányozási” meg „törvénykezési” gyakorlatuk mutatja) valójában az „anómia”, a törvénynélküliség irányába mutatnak. Szájalhatnak, ahogyan csak akarnak: amint az Írás mondja, gyümölcseikről megismerjük őket.



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!