rss      tw      fb
Keres

Hogyan lehet történetet torzítani egy történelmi portálon?



A történet egy vita története, azé, amelyet nálunk, a Galamusban A Gerő András által kezdeményezett Romsics-vita írásai összefoglaló címen követhetnek figyelemmel. A történelmi portál a Rubicon honlapja, a torzítást pedig Rácz Árpád, a Rubicon főszerkesztője követi el. Egyebek mellett azzal, hogy a vita történetét összefoglalva azt állítja, ez a vita azzal kezdődött, hogy Romsics Ignác 2012. május 9-én Gyömrőn előadást tartott (lásd: Rácz Árpád: Egy „vita” története). Mint az azóta igen nagy számúra duzzadt vitaírásból nyilvánvaló – ha már Rácz Árpád Gerő saját vitaindítóját nem tekinti hiteles forrásnak, tehát jobban tudja, Gerőt mi késztette cikkének megírására, mint a szerző maga –, ez a vita jóval korábban kezdődött, ha nem is a nagy nyilvánosság előtt. Tekinthető kiinduló dátumnak 2003 is, amikor a Gerő által is hivatkozott Gyáni Gábor a könyvében felveti ugyanazt a problémát, amelyet maga Gerő a 2012-es vitaindító írásában tesz nyílttá (lásd még ehhez Gerő Andrásné írását: Írjuk alá mi is…, aki beszámol arról, hogy Gyáni esszéjéből éppen Romsicsék olvasták ki az antiszemitizmus vádját), de tekinthető kiindulópontnak 2011 is, amikor Romsics Ignác akadémiai székfoglaló előadása után történész ismerőseim információja szerint az MTA Történettudományi Intézetében arról szóltak a folyosói beszélgetések, hogy ez a székfoglaló antiszemita beütésekkel terhes volt-e vagy sem. Ezzel szemben Rácz Árpád összeállítása azt sugallja, hogy a vitacikk megírásának előzménye az volt – a gyömrői beszéden túl –, hogy Romsiccsal interjút közölt a Magyar Nemzet, a Heti válasz és a Népszabadság, és hogy a neves történész fellépett a Demokratikus Koalíció rendezvényén.

Én persze, a Galamus felelős szerkesztőjeként, önmagában ezt nem tenném szóvá, tegyék szóvá a történészek, akik remélhetőleg éppoly kényesek a saját vitáik historiográfiájára, mint a történetíráséra.

Van azonban egy sajnálatos inszinuáció Rácz Árpád összefoglalójában, amely engem érint. Azt írja ugyanis a vitatörténet július 2-ai címszava alatt: „Gerő cikkének megjelenése után a Galamus szerkesztősége 9 napra ’szabadságra ment’. Ez alatt Gerő címoldalon olvasható cikkére semmilyen választ nem lehetett adni.” Majd július 9-ei dátummal ezt: „A Galamus szabadságról visszatért szerkesztői közlik Romsics 13 volt tanítványának és munkatársának… nyilatkozatát”, és „a Galamus ugyanekkor közli egyik szerkesztőjének, Sándor Klára nyelvésznek Tiszta beszéd című cikkét.”

Tudatom Rácz Árpáddal, hogy a „Galamus szerkesztősége” én vagyok, így egy személyben. A Galamus-csoport többi tagja arra vállalkozott az indulásnál, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri a közélet eseményeit, és ír róluk. Ezt is teszik. A szerkesztői munkára, amely nyolcvan százalékban napi kulimunka, én vállalkoztam, és csinálom is. Ennek semmi jelentősége nem lenne, ha a szerkesztőség „szabadságra ment” című Rácz Árpád-kitétel – így, idézőjelbe téve – nem azt sugallná, hogy mi mindannyian, mintegy összeesküvésszerűen úgy döntöttünk, hogy elmegyünk szabadságra, azzal a titkos hátsószándékkal, hogy ne lehessen hozzászólni Gerő cikkéhez.

Ki kell tehát ábrándítanom Rácz Árpádot. Én mentem el „szabadságra”, amely „szabadságot” azzal töltöttem, hogy egy hétig, minden nap, délelőtt és délután, interjúztam Paul Lendvaival (a bizonyítékot, ha érdekli olyasmi, hogy bizonyíték, ott találja a könyvesboltokban). Mi több, ezt meg is írtam az olvasóknak, így Rácz Árpád is olvashatta volna, ha érdekli. Azt pedig el kell hinnie, mert én állítom, hogy nem esküdtem össze Gerő Andrással, ahogy Fleck Zoltánnal és Krémer Ferenccel sem – az ő írásaik Gerőével együtt végig kint voltak a „szabadságom” alatt –, hogy úgy időzítsék a cikküket, hogy az kilenc napig fent maradhasson. Boldog lennék, ha a Galamus szerkesztőjeként csak egyszer az életben „időzíthetnék”, de ez még nem adatott meg nekem a Galamus lassan hároméves történetében.

Ami pedig azt az állítást illeti, hogy „nem lehetett hozzászólni” a „szerkesztőség szabadsága” alatt a vitához: Turbucz Dávid a tanítványok és szerzőtársak tiltakozását július 5-én küldte el a Galamusnak, amit annak rendje-módja szerint fel is tettem július 9-én, Sándor Klára írásával együtt. Lehetett tehát hozzászólni, és nem volt titok, hogy minden hozzászólás csak a „szabadságom” letelte után kerül fel a Galamusra. A következő hozzászólás hozzánk már ezt követően érkezett, Kovács M. Máriától. Akinek az írását viszont (Szakaszolás a történelemben – Hozzászólás a Gerő–Romsics-vitához) nem találom a Rácz Árpád által készített „vitatörténetben”, ahogy korábban összeállított gyűjteményébe sem tette fel a Rubicon honlapjára. Ahogy nem tartotta érdemesnek a „vitatörténeti összefoglalóban”  megemlíteni Fazekas Csaba, Gábor György, Krémer Balázs, Lendvai L. Ferenc és mások galamusos írását sem. Külön dátum alatt sorolja fel viszont a Magyar Fórum írását, amely Gerő vélt motívumait taglalja („feltűnési viszketegség” és „mellőzöttség okozta sértődöttség”, a cél pedig a megfélemlítés és az elhallgattatás). De külön dátum alatt tette fel Kovács Zoltán, ÉS-főszerkesztő és publicista írását is, hiszen Kovács szerint Gerő „öncélú minősítgetést” folytat, és a vita kapcsán – helyett – fontos érve Gerő ellen Gerő Schmidt Máriával folytatott együttműködése. (Azt nem tudom megítélni, mert nem írta meg, hogy Kovács Zoltánt meggyőzték-e azok a vitacikkek, amelyeket az ÉS azóta tömegesen közöl – hiszen a lapja hónapok óta a „Gerő András által kezdeményezett Romsics-vita” írásaiból is él, s ezek nagy része Gerő álláspontja mellett érvel, és tartalmilag érvel, nem Schmidt Máriával –, hogy itt többről, sőt másról volt és van szó, mint Schmidt Máriával súlyosbított öncélú minősítgetésről.)

És még egy megjegyzés: nekem nincs dolgom Rácz Árpáddal, hacsak ő nem teremt érintkezési felületet, mint ebben a „vitatörténetben”. Azt viszont tényleg nem értem, hogy Romsics Ignác történész miért nem kényesebb annak a vitának a hiteles történetére, amely az ő értelmezésein és szóhasználatán robbant ki. Biztos vagyok benne, hogy el tudta volna érni Rácz Árpádnál, hogy a történelmi portál vitatörténet-ismertetése mentes legyen a hamis kiindulópontoktól, az önkényes válogatástól, a vádaskodástól és az egyoldalúságtól.

(Mihancsik Zsófia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!