Mi lenne…?
- Részletek
- 2010. július 01. csütörtök, 05:35
- Gulyás András
Gulyás András
Az Egyesült Államok, alig több mint húsz évvel a magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtása és az azt követő gyalázatos megtorlás után, úgy ítélte meg a helyzetet, hogy nincs már ok államiságunk jelképét, a koronát, és a hozzá tartozó koronázási ékszereket továbbra is Amerikában tartani. Komoly, azóta sem hangsúlyozott elismerése volt ez a konszolidálódott hazai állapotoknak, különös tekintettel arra, hogy például Picasso Guernicáját csak Franco halála után kaphatta meg Spanyolország. James Carter személyes megbízottjaként Cyrus Vance 1978. január 6-án, gondosan kiválasztott résztvevők jelenlétében – nem a pártelit, inkább egyházi méltóságok, művészek voltak jelen - adta át Dobrev Klára nagypapájának, illetve rajta keresztül a magyar népnek a szent ereklyét, amelyről persze akkor még egyikőjük sem gondolta, mennyire szent. Akkor még nem tudhatta Apró Antal Házelnök – igen, akkor is volt ilyen –, hogy a létező szocializmus már csak alig több mint tíz évig létezik, mint ahogyan az amerikai külügyminiszter sem remélhette, hogy a szovjet birodalom hamarosan fennállásának utolsó évtizedét kezdi meg. Arra meg végképp nem gondoltak, sem ők, sem a meghitt esemény szemtanúi, hogy minden történelmi, tudományos bizonyság ellenében hamarosan újra I. Szent István királyunk koronájaként tiszteljük a kultikus tárgyat, sőt, amikor hazánk végre visszanyeri a szabadságát, és újra, immár intézményesen is Európa része lesz, az Egyesült Államok szövetségese, akkor majd jelmezbe bújtatott Koronaőrség vigyázza a Parlamentben az újra teljes komolysággal szentként tisztelt koronát. Arra meg aztán legmerészebb álmaiban sem gondolhatott akkor még senki, de senki, hogy valami avíttas történelmi romantikát fölelevenítve revitalizálják majd egyesek az úgynevezett szentkorona-tant, aminek alapján jogunk lehet például újra - legalábbis - óhajtani az elcsatolt, a Szent Korona alá tartozó (?) országrészek újbóli visszakövetelését.
De ha mégis eszébe jutott volna már akkor valaki(k)nek ilyen abszurd, elrugaszkodott fantáziakép, azt még biztosan nem hitte senki, hogy egy majdani rendszerváltozás után húsz évvel újra forradalom lesz Magyarországon, ennek köszönhetően új Alkotmány készül majd, amelyben helyet kap a koronaeszme, s rendező elvként megszab(hat)ja a magyar történelem későbbi menetét.
Vajon ha tudta volna Carter elnök mindezt, akkor is ideküldi a magyarok koronáját, és ha sejti előre Apró elvtárs, akkor átveszi? És amennyiben a publikum látnoki képességekkel rendelkezik, akkor is olyan meghatottan tapsoltak volna?
Mindazonáltal arra gondolni is rettenetes, hogy mi lenne most vélünk, magyarokkal, ha a történelem vérzivataros századai során nemcsak a korona tetején lévő kereszt ferdül el, hanem az egész szentség – mégiscsak egy tárgy – mindenestől odalesz, ahogyan annyi minden. Akkor talán mára megszületett volna a Szent Jobb-tan?