rss      tw      fb
Keres

Rektorváltás a Debreceni Egyetemen

MTI 2010. június 30., szerda 16:09

A Debreceni Egyetem (DE) új rektora, Fábián István professzor átvette a vezetői teendőket Fésüs László leköszönő rektortól szerdán, a szenátus ünnepi ülésén.

A rektori lánc és a pecsét átvétele a folyamatosság szimbóluma - mondta az új rektor, hozzátéve: ez a folyamat a XVI. században, a debreceni felsőoktatás kialakulásával kezdődött meg.

Fábián István szerint az, hogy a debreceni rendkívül sikeres egyetem, némiképp a szerencsének is köszönhető. Az integráció kezdetekor ugyanis olyan vezetők álltak az intézmény élén, akiknek volt víziójuk, s kitartásuk és erejük ahhoz, hogy az integrált Debreceni Egyetem megvalósuljon.

Ma már a DE az ország legszélesebb képzési spektrumával rendelkező, legnagyobb hallgatói létszámú és legnagyobb vagyonú kutató-elitegyeteme - tette hozzá, megjegyezve: hároméves rektori időszaka fontos céljának tekinti, hogy tovább javítsák az intézmény nemzetközi elismertségét.

Az új rektor átadta a megbízóleveleket az új rektori vezetésnek.

Paragh György egyetemi tanár, az egyetem orvoscentrumának elnöke a centrum legmagasabb szintű elismerésével, a 90 éves debreceni orvosképzés ezüst plakettjével tüntette ki Fésüs László akadémikust azért a másfél évtizedes munkáért, amelyet a professzor az egyetem és az orvoscentrum vezetésében végzett.