Egy választás két Magyarországnak
- Részletek
- 2012. október 24. szerda, 04:54
- Lángh Júlia
Most a saját szememmel láttam a két Magyarországot.
A Kossuth téren szálltam ki a metróból, hogy a kettes villamossal a Szabadsajtó útra menjek, egyórás késéssel, mert technikai okokból nem sikerült időben fölérnem vidékről. A megállóban kiürültek mögöttünk a zsúfolt metrókocsik, tódult a nép a Kossuth téri ünnepségre, öt perccel voltunk négy óra előtt, korábban hallottam, hogy négy óra nulla nulla perckor, így mondták, Orbán Viktor fog beszélni. Dugig volt emberekkel a két fölfelé menő mozgólépcső, nézelődtem, próbáltam érzékelni, milyenek, ezek most tényleg nekem az ellenségeim lennének? Normális arcok és öltözetek, minden generációból, persze láttam köztük azt a tipikusnak mondható fajtát is az öregebbek közül, férfit, nőt, akinek vékonyra szorított szája körül egy élet rossz (vagy rosszul megélt) tapasztalata von gyanakvó, bocsánatra meg nem alkuvó ráncokat. Az ilyen arcról azt hiszem, hogy mögötte merev dogmák, kereszténynek hitt ítélkezések állnak, és a hagyományok hű őrzésének szigorú követelménye, az újnak és a másnak erkölcsi magaslatról mért, valójában szinte rettegő elutasítása. Persze ez mind képzelgés, de azt hiszem, nem alaptalan.
Álltam a sűrű tömegben a fölfelé tartó mozgólépcsőn, a hátam mögött egy apuka magyarázott valamit a gyerekének, hogy most milyen eseményre mennek, de nem volt semmi pártos vagy hívő a szövegében, tárgyszerű volt. Egy idős hölgy mellettem, olyan kalapban, amilyeneket a nagymamám hordott a múlt század közepén, ez a finom retikülös hölgy biztos nem helyesel szinte semmit mindazokból, amiket én gondolok vagy ahogyan én élek (akárcsak hajdan a nagymamám), de ettől még ő is ember, már miért lenne ellenség. Nem az, csak idegen. Nekem idegen. Én végül is nem akarok tőle mást, mint hogy hagyjon úgy élni és olyannak lenni, ahogy élek és amilyen vagyok. Ő talán személy szerint még hagyna is, de pártja és istenített vezére már nem.
Nem vártam meg a miniszterelnöki beszéd kezdetét, később majd úgyis megtudom, meghallom, ennek a napnak a párhuzamos eseményeivel lesz most tele minden média, én már a millás tüntetésre akartam végre odaérni. Kevesen ültünk a kettesen (beválasztották a világ első tíz legszebb villamosvonala közé!). Lenn a Duna-parton – mindig odanézek a cipőkre – most nagyon sokan üldögéltek, álltak, guggoltak, általában csak néhány embert látok ott, vagy akár egyet sem, de most sokan voltak. Ezt jólesett látni. Arra gondoltam, hogy jó az ünnep szelleme, mert benne van az emlékezés, emlékezés a múltunkra és a múltunk áldozataira, minden korban. Megállni a cipők előtt egy csöppnyi meditációra, ez is egy fajta ünnepi megemlékezés.
Közben már röpített a kettesem a csöppet sem csöppnyi, sem nem meditatív, hanem nagyon is aktív és hangos tömeggyűlés felé. A Március 15-e tér mindkét oldalán is álltak, ültek, támaszkodtak emberek, hallom a hangszóróból, hogy majdnem az Astoriáig állnak. Mindkét tüntetést csak oldalról és békaperspektívából láttam, de érzésem szerint a Kossuth téri tömeg és a Szabadsajtó úti egyformán nagy és impozáns volt. Csakhogy itt, most, hogy megérkeztem az enyéim közé, már persze otthonosan éreztem magam. Rögtön összetalálkoztam barátokkal is. Ahogy közben nézegettem körülöttem az arcokat, olyan nagyon mások végül is nem voltak, mint az ottaniak, középosztály itt is, ott is, de az azért tény, hogy itt sokkal több rokonszenves arcot láttam. (Vagy csak azért, mert tudtam, hol vagyok?)
A számháborúba tehát, kik voltak többen, nem mennék bele, ahogy kicsit belenéztem a hírekbe, nevetségesen alacsony számokat adott meg a BM a DK meg a Milla és egyesült erői tüntetésére. Nem fogok arról sem beszámolni, ki mit mondott, ezt már ezer helyen olvashatták. Épp akkor érkeztem oda, amikor a három fő reprezentáns beszélt, Juhász, Kónya és Bajnai, lényegében mindhárman elsősorban az összefogás fontosságáról, bejelentve, hogy a Milla, a Magyar Szolidaritás és a Haza és Haladás „Együtt 2014” névvel elindít egy választói mozgalmat. (Erre célozgatott már korábban Kónya, hogy fontos bejelentést fog tenni.) És azt is hangsúlyozták, hogy ez nyitott és befogadó együttműködés, ami megnyugtatja a változásban reménykedő polgárt, hátha mégis alakul valami, és higgadt európaiak módjára tudnak széles választási koalíciót kötni. Ha csak egy kis eszük van, és némi honszeretetük is hozzá. Anélkül nem megy. És egyedül se megy.
Bajnaiban az a jó, hogy tényleg európainak érzi az ember. Sok mindent mondott, kicsit túl hosszan is beszélt, erre vigyázni kell, viszont olyan dolgokat hallhattunk, amikkel csak egyetérteni lehet. Hogy Európa nemcsak támogatás, hanem kultúra, nyugodt erő, nyitottság és kíváncsiság, minőség az életben. Így igaz. És ha a száz eltérés ellenére a közös alapértékekben megegyeznek: haza és haladás, szolidaritás és Európa, akkor össze lehet és össze kell fogni. Jobbról és balról, és középen találkozni. Úgy legyen. Kellőképpen pozitív volt a beszéd, „Mondjátok el mindenkinek, hogy van remény, hogy vissza akarjuk kapni a hazánkat” és a végén: „Nehéz lesz, de együtt meg lehet csinálni. Csak együtt lehet megcsinálni. Együtt győzni fogunk." Nagy taps.
Most aztán biztos jönnek majd ironikus kommentárok is, kifogásolni valót mindig lehet találni, de az az igazság, hogy ez a fellépés teljesen rendjén volt. Erre van szükség, és ezt nehéz lenne vitatni. És aki tovább folytatja a huzavonát, hogy ezzel vagy azzal együtt nem, nem soha, az bűnös ember. Bűnös és ártalmas.
Lángh Júlia író, újságíró
(fotó: hirnok-enciklopedia.blogspot.com)
Írásai a Galamusban:
Húsvét vidéken
Lehet egy álom?
Vallás és bevallás
Koldusaink
Tüntetés nyugdíjért
Nők a pályán
Egy kis emberi hiány
Ma egyéves a Galamus-csoport
Francia kapcsolat
DSK és a szobalány – igaz? nem igaz?
Dominique Strauss-Kahn afrikai szemmel
Requiem a színvonalért
DSK-ügy: Nafissatou, a szobalány az afrikai honlapokon
Még egyszer a burkáról
Analógiák
Sajókaza
Sport a fűtött utcában
A Károlyi-hiány
Lángh Júlia Erős Ferenc új könyvéről
Csádmagyar
Európa válsága fekete-afrikai szemmel – a francia nyelvű hírportálok alapján
Egy illetlen történet
Illemtan
A parlamenti illemről
Levélváltás a Milla-tüntetésről
Itt az idő! Felhívás polgári engedetlenségre
„Nem vagyok tojóstyúk!”
Miről szólnak a háttérképek?
Titkosszolgálatok
Vérgőzös fejek
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!