rss      tw      fb
Keres

GKI: Magyarország 2014-ben bevezethetné az eurót

MTI 2010. június 29., kedd 13:47

A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint Magyarország 2014-ben bevezethetné az eurót, az ország 2013 végére az összes szükséges maastrichti feltételt teljesítheti.

Vértes András ezt a GKI keddi budapesti tájékoztatóján mondta, hozzátéve, hogy ehhez a kormánynak 2010 végén be kellene mutatnia az euró csatlakozási menetrendet.

Az elnök kiemelte: az ország külső és belső egyensúlyi helyzete kedvezően alakul, az államháztartási hiány 2010-ben 4 százalék körül lesz, és valószínűleg már 2011-ben, 2012-ben mindenképpen 3 százalék alá csökken.

Vértes András elmondta: a kormány - korábbi ígéreteivel szemben - 2010-ben jelentős költségvetési megszorítást hajt végre, és a 2011-2012-re szóló adóváltozások jó része is csupán átcsoportosítást jelent, amely a GKI kutatói szerint összességében kedvezőtlen hatású. Ezt a kormány a kisjövedelműek emelkedő szja-terhelésével, az őket foglalkoztató vállalatok bérköltségeinek növelésével, illetve a pénzügyi szektor jelentős megadóztatásával akarja ellensúlyozni - mutatott rá.

Vértes András kiemelte: "Indokolatlanul magas különadót akar kivetni a kormány a bankokra és a pénzügyi szolgáltatókra, holott Magyarországon a válság ellenére a bankrendszert nem kellett adóforintokból megerősíteni, csak néhány pénzintézet kapott állami pénzt, azt is jórészt visszafizették ". Ennek az lehet majd a következménye, hogy a bankok egyes tevékenységeiket kiviszik az országból, vagy az adót többletköltségek formájában áthárítják a banki ügyfelekre.

A hiteladósok, köztük a devizaadósok számára is az euró mielőbbi bevezetése lenne a tartósan jó megoldás - mondta. Mint hozzáfűzte, csak a valóban rászoruló, tényleg a hitelüket tartósan törleszteni képtelen adósokat, családokat kellene megsegítenie az államnak. Kifejtette: a városi lakások esetében mérlegelhető lenne az államosítás és a bérlakásként való hasznosítás, de úgy, hogy a családok a lakásokban maradhatnának.

Elmondta: a GKI az idei év végére 5 százalékos jegybanki alapkamatot vár, 2012 végére a forint/euró árfolyam ismét 250-260 szintre mérséklődhet.