rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. október 18.



Bolgár György kérdései 2012. október 18-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy az Ipsos legújabb közvéleménykutatása szerint erősödött a Fidesz. Igaz, az MSZP is. A teljes népességben a két párt támogatottsága húsz, illetve tizenhat százalékos. 1,6 illetve 1,3 millió ember. Értik ezt? Az LMP 3, a DK 2 százalékon áll. Vagyis mintha alakulna a kétpártrendszer. És ezt is értik?

Következő témánk, hogy a volt miniszterelnök, Boross Péter szerint nem szabad megengedni, hogy a baloldal még egyszer győzni legyen képes és kormányzó erővé váljon Magyarországon. Jöjjön inkább a jobboldali egypártrendszer?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a demokratikus ellenzéki oldalon tovább tart a veszekedés vagy legalábbis a huzakodás a Milla-tüntetés körül. A Demokratikus Koalíció alelnöke, Bauer Tamás visszaírt Tamás Gáspár Miklósnak, és azt írta, hogy kérése ellenére sem megy el a Milla-demonstrációra. Az Index értesülései szerint pedig a szocialisták megorroltak Juhász Péterre, és nem akarnak vidékről buszokat küldeni a tüntetésre. Közben viszont a kormányzati békemenetre kétezer erdélyi iskolást hoznak állítólag. Így megy ez nálunk?

Beszéljük meg aztán ezzel összefüggésben is az újabb Matolcsy csomagot és azt, hogy a békemenet szervezői szerint azért kellett ezt bevezetni, mert az Európai Unió megzsarolta a magyar kormányt és újból meg akarta buktatni Orbán Viktort. Merkel Berlinben simogatta, Barroso Brüsszelben ütötte? Hogy van ez?

És végül mi a véleményük arról, hogy a gazdasági szakértők egyöntetű véleménye szerint nagyobb drágulás lesz a Matolcsy-megszorítások következménye, a gazdasági növekedés pedig egy időre reménytelen. Meddig és hogyan nyeli le ezt a társadalom?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!