rss      tw      fb
Keres

Tanúkihallgatásokkal folytatódott a Stadler József ellen indított büntetőper

MTI 2012. október 18., csütörtök 15:26

Tanúkihallgatásokkal folytatódott a börtönbüntetését töltő Stadler József egykori akasztói vállalkozó ellen az év elején indult büntetőper csütörtökön a Kecskeméti Városi Bíróságon.

A kétrendbeli csődbűncselekménnyel és a számviteli fegyelem kétrendbeli megsértésének vétségével vádolt Stadler Józsefet rabszíjon vezették a tárgyalóterembe, mert korábban kiszabott négy év tíz hónap börtönbüntetését tölti.

A vád szerint a Stadler József által alapított Stad-Ker Bt. ellen 2008 végén felszámolás indult. A gazdasági társaság által üzemeltetett, Dusnok településen lévő söröző a felszámolási eljárás megkezdése után is üzemelt. A gazdasági társaság ügyvezetője nem Stadler József volt, de ténylegesen ő irányította. A felszámoló tudta és engedélye nélkül folytatott gazdasági tevékenységből a gazdasági társaságnak bevétele származott, és árukészletre is szert tett, amelyet a vádlott nem bocsátott a felszámoló rendelkezésére. A felszámolási eljárásban 92,9 millió forint hitelezői igényt jelentettek be.

Az ügyészség azzal is vádolja a vállalkozót, hogy egy takarékszövetkezettől kapott kölcsön miatt a pénzintézet zálogjoggal lekötött árukészletét elvonta, és ezzel fizetésképtelenséget idézett elő. Ennek folytán a felszámolási eljárásban bejelentett 265 millió forint hitelezői igény nagyobb részének a kielégítése meghiúsult.

Stadler József nem ismerte el büntetőjogi felelősségét.

Kökény Tímea bíró a bizonyítási eljárást csak a jövő évben tudja befejezni, így elsőfokú ítélet csak 2013 elején várható.

Az akasztói vállalkozó ellen első alkalommal 1997-ben emeltek vádat. Első fokon Stadler Józsefet kilenc évre ítélték, mert 1993-94-ben fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. Ezt a döntést később megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság, a megismételt eljárásban Stadler végül négy és fél év fogházbüntetést kapott, s kedvezménnyel 2005 januárjában szabadult.

Második alkalommal 2011. november 17-én, jogerősen négy év tíz hónap börtönbüntetéssel, valamint 67 millió forintos vagyonelkobzással sújtotta a Szegedi Ítélőtábla Stadler Józsefet, mert a férfi strómanok segítségével irányított vállalkozásai nevében valótlan tartalmú adóbevallásokat nyújtott be, a könyvelésekben fiktív számlákat szerepeltetett, és nem fizetett be 67 millió forint társasági adót.