rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. október 16.


Minden a legnagyobb rendben, csak Demszky gyalázkodik
Tarlós István főpolgármester


Bolgár György: - Főpolgármester úr olyannak látom én Önt a távolból, mint egy hadvezért, aki kiadja a parancsot a csapatainak, és erre a csapatok vele szembe fordulnak, és őt kezdik el lőni. Erre számított?

Tarlós István: - Hát nem is pontosan értem a hasonlatát.

– Mégiscsak Ön Budapest vezetője, és ehhez képest a Fidesz-frakció mintha Önre támadt volna, nem is egyszer, nem is kétszer, többször, és az Ön ellenére dönti el a fontos kérdéseket. Miért?

– Hát, nézze. Ismerjük mi már régen egymást, és mindig udvariasak vagyunk egymáshoz, úgy gondolom. Én is megadom Önnek mindig a tiszteletet és köszönöm, hogy Ön is ezt tette mindig. Nem vagyok abban partner szerkesztő úr, hogy ezt a dolgot tovább színezzék. Van egy gondolatom. Nézze, ha megengedi nagyon röviden azt tudom erről mondani, hogy a Fidesz-frakció, mármint a fővárosi nincs abban a helyzetben és nem is akarja megtenni, hogy szembe jöjjön. Bizonyos dolgokat persze ők is el akarnak érni, és ezekkel a dolgokkal én nem mindig tudok egyetérteni. Nem annyira a célok szempontjából, hanem inkább a módszerek szempontjából. Ebből adódnak belső nézetkülönbségek, nekem a várost kell képviselnem és azt is fogom mindig tenni.

– A Fidesz frakciónak nem?

– A Fidesz frakciónak kettős szerepe van. Ugye ők egy pártfrakció párttag tagjai, én pedig egy párt által támogatott főpolgármester vagyok. Azt tudom mondani Önnek, hogy az ellenzékkel alapvető nézetbeli különbségeink vannak, a Fidesszel inkább módszerbeli nézetkülönbségeink vannak. De az amiket itt az utóbbi napokban olvasok… hát éppen ma volt bent nálam György István, az egyik helyettesem, akit ugye most pellengérre állítottak.

– Hát Ön fosztotta meg őt bizonyos jogköreitől. Nem?

– Hát nézze, maradjunk abban, hogy másik két főpolgármester helyettest is bevontam az ő hatáskörei gyakorlásába. De hát ha abból indul ki, hogy a múlt héten meg az azt megelőző héten attól volt hangos a sajtó egy része, hogy majd az én hatásköreimet fogják így meg úgy csorbítani, aztán nem történt semmi, sőt pontosabban ennek pont az ellenkezője történt, ez is mutatja ezeknek az írásoknak és híreknek a komolyságát.

– Na de azért azt is látjuk, hogy közben a Budapesti Közlekedési Központ kihirdette a busztender eredményét, holott Ön nyilvánvalóan és a közvélemény számára is egyértelműen ellenezte ezt.

– Ez kétségtelenül így van, mert tudja, mi ennek az oka? Ennek az az oka, hogy számomra ez egy részletkérdés. Ezek a buszok nem kerülnek a város tulajdonába, a BKV finanszírozását valóban nem látom biztosítottnak még. Ez nem titok, eddig sem volt az. Így aztán újabb költségnövekményeket vállalni, ezt én nem tartottam helyesnek, nem értettem egyet vele. Kisebb részsikerek érdekében költségeket növelni, hiányt növelni akkor, amikor küzdenünk kell a BKV működőképességéért, ezt én stratégiai szempontból tartom egy elhibázott lépésnek. Különösen, hogy a buszok nem is kerülnek hozzánk és különösen, hogy én abban egyébként a kormánnyal értek egyet, hogy a hazai gyártókapacitást kéne helyzetbe hozni.

– Na de akkor hogyhogy nem tudta a kormányt maga mellé állítani? Az a furcsa, hogy ha a kormánynak ez a kimondott célja, ha Önnek is ez, akkor nagy propagandasikert is arathattak volna, és ráadásul olcsóbban tudják korszerűsíteni a buszparkot.

– Szerkesztő úr én nem találkoztam olyannal vagy valamit nem vettem észre, hogy a kormány velem szemben foglalt volna állást ebben a kérdésben.

– Ha szól a kormány valamelyik vezetője, illetékese a Budapesti Közlekedési Központ vezetőjének, akkor én feltételezem, hogy talán nem hirdetnek nyertest.

– A Budapesti Közlekedési Központ vezetője az nem döntéshozó, másrészt itt van valami időutazás, mert tudja, amikor a szocialisták elődpártja volt hatalmon, akkor volt az a divat, hogy majd az elvtársak akkor leszólnak. Ez azóta már változott. Szólt-e Önnek valaki, hogy…

– Megnyugtat engem főpolgármester úr. De azt hittem, hogy Orbán Viktor kormánya elég erős és a kétharmados többségét remekül tudja használni, de ezek szerint nem.

– Orbán Viktor elég erős és én is őt erősítem a magam módján, de Orbán Viktor nem szokott úgy leszólni, ahogy egyesek ezt interpretálják. Orbán Viktor nekem a két év alatt még egyetlen direkt utasítást nem adott. Ezek legendák. Tudja mit?

– És a Fidesz frakciónak?

– A Fidesz frakciónak? Annak még kevésbé. Hát nézze, itt vannak belső viták, de az van minden pártban. Most azt gondolja, hogy mondjuk a szocialistáknál nincsenek? Vagy a baloldali körben?

– Nem, nem, nem gondolom. Nem is volna jó, ha nem volnának belső viták. Hát ebben egyetértünk.

– Engedje meg, hogy valamit mondjak. Ha nem veszi udvariatlanságnak. Tudja, én még egyetlenegyszer sem kérdeztem meg, nem vettem észre, hogy a baloldalon megkérdezték volna, hogy mondjuk milyen viszonyban van a szocialista párt elnöke Gyurcsány Ferenccel. Pedig meg vagyok róla győződve, hogy nem ölelkeztek.

– Tudja mit? Ad nekem egy ötletet, ma megkérdezem Mesterházy Attilától. Jó?

– Mesterházy Attilát egyébként én becsülöm. Ő egy udvarias és ambiciózus fiatalember, nekem vele a világon semmi bajom nincs. Én nem Mesterházy Attilát céloztam most meg, hanem…

– Hanem az újságírókat.

– Hát nézze, azért ennek van valami oka is. Tudja, mit gondolok néha? Hogy az Önök által mostanában újra foglalkoztatott Demszky Gábor hagyatékával nem szeretnének foglalkozni. Azt szeretnék, ha ezt a borzalmas hagyatékot mindenki elfelejtené, pedig senki nem felejti el. Ezért inkább megpróbálják színezni, most már azt kell mondjam, elég unalmas alantas és izzadságszagú módon ezt a Tarlós versus Fidesz problémát.

– De mégis csak van valami. Ami korábban nem volt. Ilyen nem volt. Vagy nem volt ilyen nyilvánvaló és nem volt ilyen durva.

– Hát nem durva ez, miért lenne ez durva. Hát miért gondolja azt, hogy… Szóval tudja mit? Ejtsük is ezt a témát. Maradjunk abban, hogy én inkább azon vagyok felháborodva, hogy Demszky Gábor, aki szellemiségét tekintve önmaga egy szubkultúra…

– Ezt komolyan mondja?

– Komolyan.

– Liberálisnak lenni szubkultúra?

– Nem, nem liberálisnak lenni. Demszky Gábornak lenni egy szubkultúra. Ne haragudjon, itt hagyja, amit itt hagyott, egyesek ezt igyekeznek a mai napig is gyalázatos módon takargatni. Elmegy Németországba a polgármester haverjához, könyveket ír, két év múlva visszajön, és van képe nekiállni mocskolódni?

– Nem, ő tulajdonképpen nem mocskolódott.

– Hát dehogynem.

– Amikor nekem nyilatkozott a múlt héten, tulajdonképpen még Ön mellé állt mondván, hogy Ön ugyanazt kapja vagy még rosszabbat Orbán Viktortól ajándékként, mint amit ő kapott büntetésként.

– Ez az egy mondata volt, de volt más is.

– Ez volt a lényeg szerintem.

– Hát szerintem meg nem.

– De Ön volt az, főpolgármester úr, aki Demszkyvel, azt kell mondanom, méltányosan bánt az elmúlt két évben.

– Éppen ezért vagyok felháborodva. Nézze. Hogy ő most nekiáll gyalázkodni, mikor alapműveket nem olvasott, eladja magát itt szürkeállománynak. Arról szónokol, hogy a város…

– Hát húsz évig főpolgármester volt. Azért az valami, az teljesítmény. Nem?

– Engedje meg, hogy befejezzem. Önmagában az egy politikai teljesítmény, kiválóan kezelte a sajtót és a médiát. Hogy most két év múlva visszajön, miután azt hagyta itt, amit itt hagyott, és ezt azért Ön is tudja, hogy mit hagyott itt. És vallja be, én Demszky Gáborral mindig igyekeztem kíméletes lenni. Ebben a két évben is. Nem is mindenki örült ennek. Ehhez képest visszajön és megint kezdi ezt az ócska ősember dumáját, amit már senki nem kajol a városban? Tudja mit? Ha ennyire telik Demszky Gábor szellemi képességeiből, akkor ő mélységes csalódást okozott a liberálisoknak.

– De Tarlós úr, figyeljen ide…

– Ezt tartom felháborítónak.

– Én értem, hogy Ön fel van háborodva, és persze könnyebb Demszkyt bírálni, mint a Fidesz-frakciót, ennek megvan a maga…

– Nem könnyebb, szerkesztő úr, ne haragudjon.

– De, könnyebb.

Nem a Fidesz-frakció hagyta nekem itt, ami itt van.

– Ez igaz, de Demszky Gábor sem azért hagyta ott, mert ő annyira tehetségtelen és annyira rosszul dolgozott, hanem mert mondjuk Budapestnek nem volt elég pénze. Lehet, hogy ha jobban dolgozik több marad, de…

– Na de uram, húsz évig?

– Folyamatosan csökkent a város rendelkezésére álló pénz is.

– Több baloldali kormány volt, mint jobboldali.

– Ön is ilyet fog itthagyni, ha nem adja oda a kormány azt a pénzt Budapestnek, amire szüksége van. Hát ezért kínlódik most nem?

– Most ne haragudjon, most most egy olyan riportot csinálunk, hogy Ön itt egy agitprop tevékenységet végez.

– Nem. Kérdezem, hogy nem ezért kínlódik-e, mert hogy nem kap elég pénzt a város.

– Én sok minden miatt kínlódom. Ha azt kérdezi, és ez nem titok, hogy én többet szeretnék a városnak kicsikarni és ezen kínlódom, ezért vállalok konfliktusokat még azokkal szemben is, akikkel együtt küzdöttem, hogy ide kerüljek, akkor van igazságtartalma annak, amit mond. Csak akkor torzul el ez a dolog, amikor megpróbálnak folyamatosan ezzel a közmondás szerint szerecsenmosdatással élni. Ne haragudjon, azért itt maradt egy metró-ügy. Itt maradt egy BKV-ügy. Emlékezzék vissza, én rendszeresen egyeztetek most az ellenzékkel is, ők sem tagadhatják le. De azt hallgatom állandóan, engem becsaptak, de mit mondott a szocialista egykori ellenfelem? Rendbe tette a BKV-t, 50 milliárdot remél dugódíjból, és ingyenes lesz a közlekedés. Ehelyett idejövök abban a reményben, hogy igazat mondott. Mire kiderül, hogy 78 milliárd a banki adósságállomány, nem közlekedhetnek lassan a metrószerelvények, autóbuszok és a HÉV-ek.

– Na de ezt én is tudtam főpolgármester úr, nemcsak Ön.

– Hadd fejezzem be. Akkor miért mondtak ilyeneket?

– Hát azért, mert azt mondták, hogy a Bajnai-kormány megígérte nekik a 2010-es finanszírozást.

– A Bajnai-kormány megígérte. Persze a mi kontónkra az utolsó év utolsó félévében megígérte. Hát nagyon kedves.

– De az Orbán… Hát addig még életben volt a BKV.

– Az Orbán-kormány szerkesztő úr… Itt az ideje, hogy…

– Az Orbán kormánynak is kéne, hogy adjon finanszírozási támogatást a BKV-nak. Nem?

– Szerkesztő úr. Ma elárulok egy titkot Önnek. A büdös életben nem adott senki annyi pénzt a BKV-nak, mint 2011-ben Orbán Viktor. Kapaszkodjon meg.

– És 2012-ben?

– 2012-nek még nincs vége.

– Szóval küzd azért, hogy kapjon. Mennyi kell a közlekedési vállalatnak ebben az évben?

– A közlekedési szektor forrásigénye az 140 milliárd forint.

– És mennyi van ebből? Ebben az évben mennyi jött össze?

– Ennél több kell szerkesztő úr, mert az itt hagyott adósságállományt is törleszteni kell, mert tudja a Bajnai- meg a Gyurcsány-kormány csak az utolsó félévben akart segíteni, amikor a segítség ígéretből állt. Előtte az elődeink 112 milliárd forint hitel felvételre kötelezték vagy kényszerítették a BKV-t. Erre kéne valakinek valami mondani. Vagy itt van például az Alstom-ügy. Mikor valaki ellenzékiként képes azt mondani, hogy Tarlósék intézték el, hogy ne kapjon típusengedélyt az Alstom azért, hogy ők tehessék rendbe… Az nem zavarja őt, hogy a szocialista szabaddemokrata kormány még fél évig országlott az után, miután a hatóság, az ő hatóságuk megtagadta a típusengedélyt, és erre Önök rá se kérdeznek.

– Hát én rákérdeznék szívesen, mert nekem is nagyon furcsa, hogy miért...

– Nem csak hogy rákérdeznék, mert aztán senki nem kérdez rá.

– Hát de, én rákérdeznék bárkitől, csak az az érzésem, hogy nem a megfelelő embertől kérdezem meg. Nem azért, mert nem tudnék megkérdezni egy egykori szocialista vezetőt, hanem azért, mert ők azt mondják, hogy a hatóság megtette a magáét, és elgáncsolta az Alstomot is. Érdekes módon…

– Az ő hatóságuk.

– Hát az ő hatóságukban… nem biztos, hogy igazán beleszólásuk volt ebbe, hiszen akkoriban már mindenki tudta, hogy a Fidesz győzni fog.

– De szerkesztő úr... Hát legyünk, legyünk, hogy is mondjam nyomkövetőek. Hát ha egyszer ez történt, akkor ezt kell mondani. És nem kell egy akkorát hazudni, hogy mi intéztük el, hogy ne legyen engedély.

– De mitől változtatta meg a hatóság a véleményét az Alstom-ügyben? Ugyanazok a szerelvények futnak. És most szabályosan.

– Na de honnan veszi ezt? Ez nem igaz amit Ön most mondott.

– Valamilyen módosítást biztos végrehajtottak.

– Átalakították a fékrendszert. Ami miatt nem kapták meg egyébként a szocialista kormány hatóságától a típusengedélyt.

– Na de ez a szocialisták hibája, hogy az Alstom amolyan fékrendszert alkalmazott?

– Hát azért ne nézzük egymást hülyének, nem azt mondtam, hogy ez a szocialisták hibája, én azt is elfogadom Öntől, hogy a szocialista fővárosi képviselők vagy városvezetők nem tudtak beleavatkozni az akkori hatóság munkájába se, de ettől még nem kell akkorát hazudni, hogy mi intéztük el a dolgot. Az ő hatóságuknál.

– Én ebben nem fogok tudni igazságot tenni, Tarlós úr.

– Dehogynem, hát az igazság nyilvánvaló.

– Nem, hát főleg ha tudnám, hogy mi történt a hatóságnál. De nem tudom, és nem is értek hozzá. Csak most megvan az engedély, hála Istennek. De azt mindenki tudja ebben a városban is meg azon kívül is, hogy Önnek rengeteg gondja van. Hogy ehhez nincs pénze. Hogy a metrót is be kéne fejezni és a buszokat is le kéne cserélni. Mind igaz. De az az érdekes, hogy Ön mégis egy ilyen nagyon kemény harcba bonyolódott a saját politikai táborával, látszólag 3–3,5 milliárd forinton vesztek össze, miközben biztos, hogy nem ezen múlik. Hiszen ez egy több száz milliárd forintos költségvetésű város. Mi a baj?

– Na most, most kezdünk egy racionális irányt venni a beszélgetésünkben. Nagyon köszönöm Önnek.

– Végre.

– Nem ez a baj. Az a baj, hogy az én frakcióm valószínűleg a legjobb szándék mellett látta egy siker lehetőségét ebben a busztenderben. Én semmi rosszat nem feltételezek egyébként. Én pedig másképp látom a dolgot. Úgy látom, hogy akkor amikor a BKV vagy mondjuk úgy, hogy a budapesti közösségi közlekedés finanszírozásához még mindig ennyi pénz hiányzik, akkor egy ilyen tenderrel, aminek végül is az az eredménye, hogy a város tulajdonában levő járműállomány, amit egyébként olyan állapotban hagytak itt, hogy 6–700 milliárdba kerülne ezeknek a cseréje, mert ugye azt azért senki nem gondolja, hogy két év alatt lettek negyvenévesek a metrószerelvények, meg két év alatt lettek ötvenévesek a HÉV-ek, meg huszonöt évesek a buszok. Tehát ilyen körülmények között egy olyan tendertől tartós sikert várni, amelyiknek az eredményeképpen a járműállománya a városnak nem is javul, hiszen amíg a szerződés tart, addig közlekednek a buszok. Utána meg ha a város ha akarja, köszöni szépen, megveheti ezeket. Ez egy kockázatos dolog. Nekem érvelni kell a kormánynál, minisztériumnál, hogy miért kérünk ennyi pénzt a BKV üzemeltetésére. Ugye Ön sem gondolja, hogy én azzal tudok odamenni a miniszterelnök úrhoz vagy a nemzetgazdasági miniszter úrhoz, hogy tudjátok, hát eddig kértem… mondjuk most nem a szám a lényeg, ne annak a pontosságát kérje számon…

– Kimondhatja nyugodtan.

– …hanem az elvet. Szándékosan nem igaz amit mondok. Hogy tudjátok, én eddig kértem tőletek 50 milliárdot, de most meggondoltam magam, 53-at kérek. Gondolja, hogy erre azt fogják válaszolni, hogy hát István, kértél 50 milliárdot, ezt nem akartuk odaadni, de most, hogy 53 milliárdot kérsz, majd odaadjuk. Nem tudom érti-e?

– Értem. Ezek szerint azt sem akarták odaadni, amit eredetileg kért. Ezt értem belőle.

– Jaj, szerkesztő úr, hát azért ne csöpögjön a jóindulattól, azt én észrevettem…

– Hát mintha ezt vettem volna ki a szavaiból, de…

– Nézze szerkesztő úr.

– Egy dolog érdekel engem tulajdonképpen.

– Ne fojtsa belém most a szót, ha már egyszer kimondta, akkor.

– Nem, Isten ments.

– Akkor én is meghallgatom. Nem erről van szó. Persze, hogy van vita a pénzeken. Mindenki tudja, hogy az ország sincs könnyű gazdasági helyzetben. Azt nem vitatja se a kormány, se én, hogy mindenki harcol, vitatkozik a pénzéért. Nekem is azt kell tennem és ez nem megy könnyen. Ez idáig igaz. De most ezt a hasonlatot arra felhasználni, hogy Ön itt bemondja az éterben a hallgatóknak, hogy ezek szerint ezt se akarták odaadni, lássa be, hogy ez azért nem volt sportszerű.

– De hát csak ezt tudom levonni következtetésként.

– Ezt a következtetést vonja le.

– Ön mondta, hogy miért adnának 53-at, ha 50-et sem akartak adni.

– Ön azt kérdezte tőlem és most ne próbáljon csúsztatni, Ön azt kérdezte tőlem, hogy mi a különbség a frakció és én köztem ebben a tegnapi tender-ügyben. Mi ez az Ön szerint kemény összeütközés, ami annyira nem volt persze kemény. De én erre válaszoltam.

– Hát úgy érzi, hogy nem tudja képviselni a több pénz kérést. Értem ezt, igen.

– Én erre válaszoltam egy hasonlattal, amit Ön megpróbált más célra felhasználni.

– Hát megpróbáltam a dolgot tovább görgetni.

– Így van. Így van.

– Ezek szerint Ön ebben nem partner, én ezt meg elfogadom. Egy dolog érdekel engem. Hogy ugye a Fidesz az előző nyolc évben, illetve az már tíz. Az előző nyolc évben minden alkalommal, amikor a szocialista-szabaddemokrata kormány valamit privatizálni akart volna, az államtól elvenni, magántőkét bevonni, állandóan kiabált. És most Önt nem hallom, pedig ez volna az egyetlen, amivel meggyőzhetné akár a frakcióját, akár a kormányt, hogy mi ez, ha nem privatizálás. Kiszervezik, privát tulajdonban adják a budapesti tömegközlekedés egy részét és egyre nagyobb részét. Hát ilyenkor zengene az ország, hogy privatizálnak, privatizálnak. Miért nem hallom?

– Hát szerkesztő úr nekem soha nem voltak kétségeim az Ön ragyogó szellemi képességeit illetően, és ezt most megint nagyon ügyesen adja el. Amit nem veszek rossznéven, mert mindenkinek lehetnek érzelmei, és egy olyan elme, mint Ön, ezt nagyon ügyesen tudja felhasználni. De azért ha nem is ilyen kristálytiszta logikával, mint Ön, de engem sem vert meg különös ostobasággal a Teremtő. Hát nem erről van szó. Amit Ön mond, az jól hangzik, csak éppen nem ez történik. Két okból. Ha meghallgatja, röviden foglalom össze. Az egyik, hogy semmi köze a privatizációhoz ennek a folyamatnak. Ön ugyan ügyesen fogalmazta, hogy a budapesti közlekedés egy részét privatizálják, még azt is hozzátette, mondjuk valamilyen ismeretlen motivációtól vezérelve, hogy egyre nagyobb részét. Nem tudom, mihez képest, hát legfeljebb a nullához képest.

– Hát nem akarnak leállni ezzel. Gondolom folytatni akarják. Ez most az első.

– Nyugalom. Nyugalom. Azt szeretném mondani, hogy a BKV-ból egy grammmot nem privatizálunk. Egy bizonyos szolgáltatás egy részét szervezzük ki. Tudja miért? És magával az elvvel én is egyetértek azért, mert ebben a városban fél év múlva ötszáz buszt kellene kivonni a forgalomból. Tudja itt az a helyzet, hogy belátható időn belül bekövetkezhet az a pillanat, mikor ugrásszerűen csökken a forgalomban résztvevő közösségi közlekedést lebonyolító járművek száma, mert az Önök által oly szeretve tisztelt elődeink húsz év alatt meg merték tenni, hogy ilyen állapotba hozták a közlekedési eszközöket. Nem, nem egy-két év alatt, nem egy ciklus alatt, hanem húsz év alatt. Ennek semmi köze nincs a privatizációhoz. Hogy mennyire igazat mondtunk, és a magam részéről pedig különösen így gondolom, annak van egy-két kétségbevonhatatlan bizonyítéka. Például a szennyvíztisztító telep visszavétele a külföldi tulajdonostól. Vagy ami ennél is fontosabb, a Vízművek visszaszerzése a külföldi tulajdonostól. Én nem hiszem, hogy mást teszek, mint amit ígértem vagy amit mondtam. Vagy azért ismerje el, hogy az utca-átkereszteléseken túl mondjuk a legenyhébben szólva is magyarázatra szoruló elődeink által kötött Siemens-szerződés, aminél volt szíves átvállalni a másik külföldi szállító késedelméből adódó késedelmi és kárigényeket, ami azért enyhén szólva is tűri a vitát még az én toleranciám mellett is, szóval az ebből adódó 70 millió eurós követelését a Siemensnek sikerült leimádkoznom 30 millióra.

– Hát az alkuképessége kétségtelenül elismerésre méltó.

– Mellesleg ilyeneket is elintézünk, amiket talán nem kellett volna itthagyni. Ehhez képest nem arról kéne a volt főpolgármesternek beszélni, hogy Orbán Viktornak vagy Tarlósnak milyen a modora vagy milyen evőeszközöket használtak gyerekkorukban, hanem egyszer az életben arról is mondhatna valamit, hogy ezt miért hagyta itt.

– Na most akkor hadd kérdezzem meg végül Tarlós úr, hogy én nem olyannak ismerem Önt, mint aki feladja. Vagy aki bedobja a törölközőt. Viszont a kétharmados Fideszt sem olyannak ismerem. Mennek egymással szemben, legalábbis ez most így látszott.

– Hol kétharmados ez a Fidesz?

– Nem a fővárosban, ez kétségtelen, de az országban igen. Mennek egymással szembe, melyikük fog félreugrani?

– Hát nézze. Ami az országos politikát illeti, ott a kormány és a miniszterelnök sikerében én állampolgárként érdekelt vagyok. Tehát ott nincs félreugrási kényszer, nem is azonos pályán kell fociznunk. Mondjuk az a Debrecen meccse, az én meccsem meg a Fradi meccse. Itt tehát nincs ok arra, hogy félreugorjunk. A közgyűlésben más a helyzet, itt szó nincsen kétharmados többségről, nyilván, aki tud egy kicsit számolni, az ki tudja számolni, hogy itt mi a helyzet.

– Szóval harcolni fog.

– Nem, nincs szükség harcra. Itt lehet, hogy velem szemben akartak valakik harcolni, azok se feltétlen rossz szándékkal. De itt a harcnak nincs esélye, és nincs valódi oka. Mert nem antagonisztikus az ellentét. Hiába írja azt az internetes újság, hogy nincs esély a kibékülésre meg ehhez hasonló patetikus hülyeségek, nem tudok erre mást mondani, de nem ez a helyzet. Nézze, ha csak a matematikát vesszük alapul, egyedül velem volna a frakciónak többsége. Itt nincs ilyen típusú huzavona, ez egy virtuális valami, és nem is mások a céljaink. Hangsúlyozom,a módszereink másak. Itt ha akarna se tudna a frakció eredményesen vagy tartósan harcolni. De nem is akar, mert ismétlem, nem a céljaink mások, hanem a módszereink. Meg az én felelősségem más, mint az övéké.

Izsák Jenő karikatúrái