Ön hogy látja? – Interjúsorozat a regisztrációról – V. Kónya Péter



I. - Lendvai Ildikó
II. - Gyurcsány Ferenc     
III. - Juhász Péter
IV. - Karácsony Gergely
V. - Kónya Péter
VI. - Sándor Iván 
VII. - Gerő András




         Lánczos Vera interjúja                  
 


Lánczos Vera:A nyár végén, amikor elhatároztam, hogy megkérdezem az ellenzéki pártok, formációk egy-egy vezetőjét arról, miért nincs már rég botrány a választójog csorbítását jelentő előzetes regisztráció miatt, még valóban nem volt érzékelhető semmilyen tiltakozás. Amikor ez a beszélgetés készül,* már ismert, hogy szeptemberben például a DK vezető politikusai éhségsztrájkkal egybekötött demonstráción igyekeztek felrázni a közvéleményt, más pártok képviselői is megfogalmaztak azóta súlyos kritikákat a durva alapjogsértés miatt, egy dolog nem valósult meg, amit pedig én evidensnek tartottam volna, a közös ellenzéki fellépés. Ugyanis függetlenül attól, hogy ki mit gondol az ellenzéki szerepről, a maga és szavazói identitásról, a választójog korlátozása elleni küzdelem vitathatatlanul azonos érdek. Látva azonban a folyamatokat, azt, hogy a Parlament már tárgyalni is kezdte a választási eljárásra vonatkozó törvényjavaslatot, végtelen cinizmussal éjszakára időzítve, az előterjesztő Fidesz csupán néhány képviselőjének jelenlétében, nem kérdezem már arról, hogy mit kellene tenni az előzetes választási feliratkozás törvénybe foglalása ellen. Inkább azt, hogy miután nagy valószínűséggel be fogják vezetni ezt az intézményt, mit tehet az ellenzék? El tudja-e érni regisztrációs mozgósítással, hogy ne jöjjenek be azok a várakozások, amelyek szerint a lakosságnak legalább a negyede nem fog regisztrálni? Együtt vagy külön-külön lehetnek az ellenzéki erők hatékonyabbak?


Kónya Péter (168ora.hu)

Kónya Péter: – Feltétlenül fontos a közös fellépés. Az együttműködést nemcsak szükségesnek tartom, hanem azt gondolom, hogy meg is fog valósulni. Vannak is már erre utaló jelek. Ide sorolnám azt is, hogy most az MSZP és az LMP közös módosítási javaslatot nyújtanak be a választási eljárásról szóló törvényjavaslathoz. A háttérben zajlanak egyeztetések szélesebb körű összefogásról is.

Lehet már erről többet is tudni?

– Azt pontosan tudjuk, hogy az előzetes regisztráció előre hozott kampányt jelent. Már ennek megkezdése előtt tisztázódniuk kell az együttműködés kereteinek. Fontos, hogy programalapú együttműködés jöjjön létre. A politikai verseny szempontjából persze szinte minden lényeges területen jobb pozíciói vannak a jelenlegi kormányoldalnak, akár az anyagi eszközöket, akár a kulcspozíciókban lévő személyeket nézzük. De említhetjük a titkosszolgálatok feletti ellenőrzést is vagy a média és az egyéb reklámfelületek döntő többségének birtoklását. Egy dologban, a hitelesség kérdésében van csak előnye az ellenzéknek. Illetve lehet előnye, jó program és hiteles vezetők esetén. Ennek érdekében mindenekelőtt fel kell számolni azokat a párhuzamosságokat, amelyek ma jellemzik az ellenzéki oldalt, például a programalkotásban, szervezetépítésben, mozgósításban, mert pazarolják a meglévő energiákat és forrásokat. Tehát olyan feladatmegosztást kell kidolgozni az együttműködésre kész és hajlandó ellenzéki erők számára, amivel ezeket a párhuzamosságokat meg lehet szüntetni.

Igen, ez logikus volna. Ám közben azt tapasztaljuk, hogy az ellenzéki térfél egyes szereplői a maguk és választóik különböző identitására hivatkozva elutasítják a közös fellépést más ellenzéki erőkkel a demokratikus térfélen belül is. Ugyanakkor olyan kutatásokról nemigen tudok, amelyek pontosan mérték volna, hogy egy-egy párt választói milyen arányban együttműködéspártiak vagy -elutasítók. A mindenki által megszerezni óhajtott bizonytalanokra vonatkozóan én a Republikon Intézet elemzését ismerem, abból viszont azt a következtetést vontam le, hogy a bizonytalanok leginkább egy ellenerőre várnak, és nem azért nem jelölnek meg egyetlen pártot vagy formációt sem, mert nem találnak köztük magukhoz közel állót vagy olyat, amellyel azonosulni tudnának, hanem mert nem hiszik el nekik, hogy önmagukban megoldást jelenthetnek. Azt olvastam a honlapjukon, hogy a Szolidaritás vizsgálta, a szimpatizánsai milyen pártokkal támogatnák az együttműködést. Ennek mi lett az eredménye?

– Az aktivistáink utcai méréseket végeztek, tehát nem volt ez a klasszikus értelemben vett reprezentatív felmérés, de többségében olyan válaszokat kaptunk, hogy minden párttal, sőt mindenkivel együttműködésre van szükség. Azt tenném hozzá, hogy ehhez olyan formációt kell találni, amellyel optimalizálni lehet az ellenzéki szavazatokat. Mi úgy látjuk, hogy a Fidesz leváltásához nem elegendő a baloldali szavazatokat összegyűjteni. Feltétlenül szükség lenne jobboldali szavazókra, a Fideszből kiábrándultak szavazatainak begyűjtésére is, miközben egyre nagyobb a pártot nem választók aránya. Az ő megszólításuk kulcskérdés, ezért egy olyan új pólus létrehozására lenne szükség, amelyben az MSZP valószínűleg kihagyhatatlan erő, de nem neki kéne a zászlóvivőnek lennie. Az MSZP kommunikációjából és stratégiai terveiből jelenleg azonban úgy tűnik, ők nem így gondolják.

– Valóban nem lenne jó, ha az MSZP és az általa képviselt szemlélet lenne a kizárólagos alternatíva, és ezzel kapcsolatos a következő kérdésem: mekkora a szerepe az időtényezőnek a folyamatok alakulásában? Arra gondolok, hogy minél későbben jön létre egy olyan – plurális alapon szerveződő – ellenzéki erő, amely az MSZP-t alkura tudja bírni, annál kisebb az esélye annak, hogy ilyesmi bekövetkezzen.

– Az teljesen egyértelmű, hogy így van. Hiszen egy olyan nagy pártnak, mint az MSZP, időben meg kell kezdeni a választásokra való felkészülést. Ha ráadásul az inga-effektusban bízva úgy kalkulálnak, hogy egyedüli alternatívaként minden ellenzéki támogatás majd feléjük billen, s eléggé úgy tűnik, hogy erre számítanak, akkor az még inkább az előkészületek felgyorsítására ösztönzi őket. Az egyes választókörzetekben kiválasztják jelöltjeiket, és megkezdik a munkát. Tehát minél később alakul ki valamiféle megegyezés a többi ellenzéki szereplővel, annál nehezebb lesz ezt a felkészülési folyamatot leállítani, adott esetben a saját jelölteket visszaléptetni, a saját aktivistáikat arra rávenni, hogy egy másik jelöltet támogassanak. Másrészt, nyilvánvaló, hogy az ellenzéki oldalon külön-külön is építkezés folyik. Ez természetes, de egy egyfordulós választási rendszer esetében mindenkinek két lépéssel hátra kéne lépni, és úgy kéne megkezdeni a közös munkát. Hiszen miközben az ellenzéki erőknek valamilyen módon meg kell tudni különböztetni magukat a támogatottságuk növelése érdekében, ez óhatatlanul azzal jár, hogy sérelmeket okoznak egymásnak, nő a távolság a pártok között. A negatív kommunikáció később visszaüthet, ha mégis sikerül valamilyen együttműködést elérni. Tehát minél később valósul ez meg, annál nehezebb lesz tető alá hozni.

– Úgy gondolom, az sem közömbös, hogy a pártok elképzelése az együttműködésről tartalmi szempontú-e. Az Önök nyilatkozata szerintem tartalmi, ezért tetszett nekem, amiről pedig eddig beszéltünk, az lényegében a pártok taktikai megfontolásaira vonatkozott. Az időtényezőnek szerintem olyan értelemben is szerepe van a feltételek nehezebbé válásában, hogy a taktikai megfontolások miatti időhúzást a választópolgárok is érzékelik. A választópolgárt az inga tényleg az MSZP-hez fogja lökni, ha csak ott lát majd erős professzionális szervezetet, amely számos kritikával illethető ugyan, de létezik, míg az alternatíva ott tart, hogy csak elutasításokat fogalmaz meg. Idekapcsolódik egy létező narratíva, miszerint az új formációk amiatt aggódnak, hogy a Fidesz leváltásában az MSZP-re támaszkodni egy olyan kétosztatúságot erősít meg, amitől szintén szabadulni szeretnének, tehát a vagy az MSZP, vagy a Fidesz választás kényszerétől. Miközben jelenleg egy egész másfajta kétosztatúság létezik. Az egyik oldalon az önkényuralmi rezsim áll, a másikon pedig a demokráciát akaró politikai erők, amelyeket ez az akarat tol egy platformba. Sajnos, nem ez az összefüggés kap hangsúlyt az identitásvitákban.

– Ebben a témában, véleményem szerint, akkor lesz előrelépés, ha az érintett szervezetek vezetői félre tudják tenni személyes ambícióikat.

– Erre volt már példa. A Demokratikus Koalíció bejelentette, hogy nem fog miniszterelnököt jelölni, részt kíván venni az Orbán-kormány leváltásban, de nem akar feltétlenül kormányozni.

– Igen. De látni kell, hogy az ellenzéki térfél szereplői más-más pozícióban vannak. Ennek megfelelően eltérő kommunikáció és eltérő taktika jellemzi szerepléseiket. Nem mindegy, hogy egy ellenzéki szervezet volt-e már kormányon, parlamenti erő-e jelen pillanatban, vagy olyan parlamenten kívüli új erő, amely most mérettetheti meg magát először. Ebből ered, hogy másképpen látják a helyzetet. A kiutat az jelentheti, ha mindenekelőtt a közös pontokat keressük meg.

– Szintén a Szolidaritás nyilatkozatában olvastam egy megállapítást, amely szerintem a dolgok elevenére tapint: mára választók milliói nem találnak támogatható politikai pártokat. Mindebben jelentős szerepe volt a választókért versengő pártok félrevezető ígéreteinek, valamint a pártok közötti parlamenti együttműködés totális hiányának.” Én az együttműködés totális hiányára teszem a hangsúlyt, mert már régóta az a meggyőződésem, hogy az igazi innovációt Magyarországon a konszenzusos politizálás lényegének megértése és gyakorlása jelentené. Szerintem ennek a hiánya is a súlyos demokráciadeficitet jelzi, ami a legmélyebb oka annak, hogy szinte akadálytalanul építhette ki önkényuralmi rendszerét a Fidesz.

–  Onnan indulnék ki, hogy a rendszerváltáskor sem széles körű társadalmi konszenzussal lett megteremtve az új demokratikus intézményrendszer, és később is hiányzott a törekvés erre, legyen szó a mindennapi életünket alapvetően meghatározó legkülönbözőbb kérdésekről, mint pl. a nyugdíjrendszer, az egészségügy, az oktatás, a honvédelem vagy a közbiztonság stb. Pedig csak egy nagyon széles társadalmi párbeszéd után hozott döntések jelenthetnének olyan stabil alapot, ami utóbb nem válik ingataggá azáltal, hogy különböző ideológiájú kormányok építkeznek rájuk. Magyarországon ez az egyetértés hiányzott. A különböző kormányok újabb és újabb átfogó reformjai kudarcot vallottak, mert egy társadalom életét hosszú távon meghatározó reformokba csak akkor szabad belefogni, ha ebben konszenzus van, csak akkor lehet parlamenti ciklusokon átívelő átalakításokról gondolkozni, illetve ilyeneket eredményesen végrehajtani. Nálunk éppen az ellenkezője zajlott le. Minden új kormány rossznak tartotta elődje elképzeléseit, félretette, és új megvalósításába kezdett, vagy elodázott fontos és szükséges lépéseket. Nem történt meg a gazdaság strukturális átalakítása és a nagy ellátó rendszerek reformja. Mindez számos konfliktust is keletkeztetett a politikai oldalak közt. Megszűnt az érdemi párbeszéd. Így nem lehet országot építeni.

– De ez egyáltalán nem egy spontán folyamat volt. Az, hogy megszűnt az érdemi párbeszéd, hogy a végsőkig kiélezetté váltak az ellentétek, az a Fidesz tudatos, éppen ezt célzó politizálásának eredménye, politikai stratégiájának része volt.

– Leginkább a Fideszre volt jellemző ez a politika, de a társadalmi párbeszéd az MSZP kormányzása alatt is gyakran látszatpárbeszéd volt..

– Ebben Önnek van igaza, de én most nem arra gondoltam, hogy egy kormány a társadalommal milyen módon folytat párbeszédet. Ez is fontos kérdés, hogy egy kormány mennyire igényli a társadalmi visszajelzést, engedi-e érvényesülni a társadalmi kontrollt, de én most a pártpolitika alakítására, a parlamenti politizálás tudatos kiüresítésére gondoltam, hogy tudatosan elzárkóztak az érdemi vitáktól a nyilvánosság előtt, kinyilatkoztatások és személyeskedő lejáratás vette át az érvek helyét. Ez készítette elő azt a politikát, amely szándékosan a társadalomban létező demokráciahiány kihasználására épült. Vagyis szerintem amikor a rendszerváltáskor felülről megalkották az alkotmányos jogállamot, felülről, mert másképpen nem is lehetett, a legnagyobb hibát azzal követtük el, hogy nem sokat tettünk azért, hogy az állampolgárok demokráciáról való tudása növekedjen, például, hogy váljon ez az oktatás részévé.

– Igen, bár szerintem hosszabb idő kell ahhoz, hogy megváltozzon egy társadalom mentalitása, de tény, hogy a kezdeti lépések sem történtek meg. Ugyanakkor úgy gondolom, egy folyamat eredménye az, hogy a Fidesz ezt megtehette. Valószínűleg nem tudták volna például a kilencvenes évek elején meglépni ugyanezt, mert elzavarta volna őket az ország. Az elmúlt évek történései olyan szinten lettek kiábrándulttá és passzívvá az állampolgárokat, hogy ma már ezt is eltűrik.

– Azért én vitatkoznék ezzel az állítással, mert nem vagyok biztos abban, hogy ha a kilencvenes évek elején találkozik az ország egy ilyen koncentrált manipulációval, képes lett volna jobban védekezni ellene. Tény, hogy időre volt szükség ahhoz, hogy ez a fajta politizálás kialakuljon, mert nagyon tudatosan, hatalomtechnika szempontból nagy profizmussal készültek arra, amit megvalósítottak. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy kezdő demokrácia, bárhol a világon, kellően felvértezett lehet egy ilyen támadással szemben.

– Abból a szempontból más volt akkor helyzet, hogy nagyon nagy volt az igény a változásra. Mára elmondható, hogy a rendszerváltozást közvetlenül megelőző magyarországi társadalmi berendezkedés demokratikusabb volt, mint a jelenlegi. Tehát amennyiben azt le akarta váltani a társadalom, mert egy nyitottabb, demokratikus országra vágyott, nem úsztuk volna meg békésen az átmenetet, ha akkor egy mai Fideszt kapott volna a nyakába. Most már a minimális társadalmi ellenállás nélkül lehetett diktatúrát létrehozni, noha az ellenállás elemi elvárás lenne egy normális demokráciában.

– Visszakanyarodnék az együttműködés kérdéséhez. Ön szerint mi az oka annak, hogy az új pártok, egyéb formációk is képtelenek arra, hogy ne a legrosszabb beidegződések szerint közelítsenek a szövetségépítéshez? Nem tartalmi alapon határozzák meg egy együttműködés kritériumait, hanem már előre kikötik, hogy kivel nem állnak szóba, kizárólagosságokat írnak elő. Kiélezem: például abban bíznak, hogy amiatt válnak inkább elfogadottá az óhajtott jobboldali szavazók számára, ha kizárnak az együttműködésből egyébként demokratikus szereplőket, akik a demokrácia megítélésében velük tartalmilag azonos platformon állnak, de az elmúlt évek manipulációinak köszönhetően a jobboldal számára elutasítottak. Ez is felvet morális és hitelességi dilemmákat.

– Ez egy viszonylag nehéz kérdés, de a Szolidaritás ebben más irányvonalat képvisel. Mindig is azt hangsúlyoztuk, hogy értékek alapján kell együttműködni. Sőt, mi azt mondjuk, hogy nem is az ideológiai beállítottság fontos. Az MSZP sem tekinthető egyértelműen baloldali, a Fidesz sem egyértelműen jobboldali pártnak, ha a kommunikációjukat, a tényleges politikájukat nézzük. Pontosabban nem kötődnek ideológiákhoz, hanem az aktuális politikai érdekeiket követik.

– Szerintem ez másképpen van. Egy ország előtt feladatok állnak. Vannak ilyen-olyan kormányai. Ha éppen baloldali kormánya van, akkor egy baloldali kormánynak kell megoldani olyan feladatokat is, amelyek akár „nem is valók” baloldali kormánynak. például a nagy ellátó rendszerek átalakítása, mert olyan népszerűtlen lépésekkel járnak, amelyek érzékenyen érinthetik pont azokat a rétegeket, amelyek egyébként a baloldali pártok szavazói. De egyáltalán nem mindegy, hogy az adott feladatot milyen szemlélettel, milyen prioritásokra figyelemmel hajtják végre. Ma pedig egyáltalán nem ideológiai kérdésekről van szó, mert az a tét, abban kell állást foglalniuk a pártoknak is, hogy milyen országban akarunk élni. Demokráciában vagy önkényuralmi rendszerben?

- Olyan országról beszélünk, amely a szocializmusból a kapitalizmusba csöppent a rendszerváltással, majd egy eredeti tőkefelhalmozáson is átesett. Az elmúlt két év során a Fidesz szinte feudális függőségi viszonyokba süllyesztette. Ezt kéne normálissá tenni. A megoldás a demokrácia kiterjesztése lenne piacgazdasági elkötelezettség mellett, olyan intézményrendszerrel, amely minél szélesebb társadalmi kontrollt biztosít.

– Másfél év van hátra a 2014-es választásig. S miközben pontos diagnózisunk van a helyzet súlyosságáról, nem tapasztalom az ehhez mérhető ellenzéki felelősséget. Nagyon veszélyesnek gondolom például a civilek kontra pártok jelenséget, ami kifejezetten megosztó hatású.

– Ez a probléma szerintem hamar le fog csengeni. Tény, hogy a társadalomban jelen van az egész politikai elitet elutasító hangulat.

– Én is érzékelem, de a felelős értelmiségnek nem éppen az lenne a dolga, hogy megértesse, a képviseleti demokrácia pártokra épül, és az, hogy egyes pártokból kiábrándultak, abból nem általában a pártpolitizálás elutasításának kell következnie?

– Ez a pártellenesség részben a civilek tudatos, részben rossz kommunikációjának eredménye. Hiszen a pártok is civilekből állnak.

– Sőt a pártok aktivistái is, akik szintén – mint más civil mozgalmak tagjai – szabadidejüket erre áldozva foglalkoznak közügyekkel.

– Még egyszer mondom, szerintem ez hamarosan letisztul. Annál is inkább, mert a politizáló civil szervezeteknek el kell dönteniük az identitásukat. S ha komolyan gondolják, hogy beszállnak a politikába, akkor párttá kell válniuk. Másrészt a civilek konkrét párttevékenységeket természetesen kritizálhatnak, ez lehet feladatuk.

– Van itt egy másik súlyos dilemma is a civileknél. Elég tisztázatlan és értelmezhetetlen, hogy pontosan mit akarnak, amikor az ún. rendszerkritikus pártokhoz hasonlóan rendszerkritikát fogalmaznak meg. Úgy tűnik, mintha nem egyszerűen a jelenlegi rezsim leváltását és a demokratikus rend helyreállítását akarnák elérni, hanem egyszersmind a teljes politikai elit lecserélését. Nem világos, hogy kivel? És nem világos, hogy mi a fontosabb? Mert ha a teljes elit leváltása, akkor marad a jelenlegi rezsim.

– Ez megint egy nagy dilemma. Mert tényleg az a kérdés, hogy mi a fontos a mai helyzetben. Az-e, hogy az Orbán-kormány leváltásával megállítsuk az országot romba döntő folyamatot, vagy inkább időben kicsit elhúzódva, de kidolgozzuk, hogy mi van az orbáni diktatúra után? Korábban úgy gondoltam, hogy addig nem szabad rombolni, amíg nem tudunk építeni. De már változott a véleményem, úgy tartom, hogy ezt a rendszert minél előbb meg kell szüntetni, mert annál nagyobb kárt okoznak, minél tovább hatalmon maradnak. Még egy nem tökéletesen felkészült kormány is alkalmasabb lenne az ország irányítására, szerintem, mint a jelenlegi. Éppen ezért szeretném, hogy minél előbb létrejöjjön egy ellenzéki együttműködés, mert ha jó programmal összeáll egy hiteles személyekkel vezetett csapat, amely erőt is képvisel, annak el fogják hinni, hogy képes leváltani az Orbán-kormányt. Sajnos az emberekben olyan félelem uralkodik, hogy ha nem érzik azt, hogy biztosan bekövetkezhet a Fidesz leváltása, akkor inkább a passzivitást választják. Ez a kulcsa a regisztrációra való felkészülésnek. A vidéket járva is az a tapasztalatom, hogy az emberek – függetlenül attól, hogy milyen pártokban aktívak – sokkal inkább az együttműködést pártolók, mint amit a különböző politológiai elemzések sugallnak.

– Ami az összefogás jobboldaliakra való kiterjesztését illeti, pontosan kikre számítanak? Hiszen vannak olyan konzervatív, jobboldali liberális politikusok, akikről már ma is lehet tudni, hogy a demokrácia sérelmét és helyreállítását illetően ugyanazt mondják, mint az ún. baloldali, balliberális politikai formációk, vagyis ezek összefogását támogatnák. Szerintem, ha lesz egy ilyen, erőt felmutatni képes alternatíva, a kiábrándult fideszes szavazók voksaira is számíthatna. Ugyanakkor valami csodavárást is látok, különösen az említett rendszerkritikus politikai szereplők esetében. Nekem meg is fogalmazta egy LMP-s politikus, hogy szerintük a Fideszt csak középről lehet leváltani, ám kiderült, azt remélik, hogy ebből a baloldali rendszerpártok kihagyhatók. De reálisan kihagyható-e mintegy másfélmillió szavazó a jelenlegi helyzetben?

– Nem, semmiképpen.

– Én úgy gondolom, még 200 ezerről sem lehet lemondani, amennyi például a DK mögött áll, és nem elvitatható, hogy demokratikus elkötelezettségű pártról van szó.

– Ez így van. De a DK-val való együttműködés nagyon megosztja a választókat.

– Az, hogy tudomásul veszünk egy pszichózist, amit ma is tudatosan táplálnak, az rendben van?

– Nincs rendben, de ettől még létezik.

– De nem a Fidesz logikájának megfelelően működünk, ha ehhez igazodunk?

– De, abszolút a Fidesz logikájának megfelelően. Sőt az ellenzéki erőkben megvan az aggodalom, hogy potenciális vezetőikkel szemben azonnal karaktergyilkosságra irányuló propaganda indul, amely majd alkalmatlanná teszi őket arra, hogy sikerrel vegyenek részt a választáson.

– Hallottam Önt az Egyenes Beszéd című műsorban ezekről az eszközökről nyilatkozni, és teljesen egyetértek azzal, amit ott mondott, hogy ez ellen egyetlen ellenszer van, következetesen negligálni ezeket a kísérleteket. Ha a pszichózisnak enged az ellenzék, és ehhez igazítja a szövetségi politikáját, az nem vet fel morális és hitelességi dilemmákat? Hiszen ezzel is vizsgázik egy társadalom és egy politikai oldal is.

– Igen. Az alapokról is tisztán kéne indulni. Egyetértek.

– Azt még nem válaszolta meg, hogy a jobboldali szavazók mitől fognak jönni.

– Több dolog miatt jöhetnek. Egyrészt a jobboldali szavazóknak az üzenetekből meg kell érteniük, hogy önmagában a jobboldaliság miatt nem lesz boszorkányüldözés. Meg kell érteniük azt is, hogy nekik is érdekük egy középút megtalálása és az újraépítkezés. Másrészt olyan programot kell kidolgozni, amely elfogadható a jobboldal számára is. Már a választásoknak is így kell nekimenni. Én olyan alkotmányban gondolkodom, amelyet népszavazással kell megerősíteni. Annak pedig, hogy ezt népszavazáson el lehessen fogadtatni, valamilyen előzetes kiegyezés a feltétele.


* A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnökével a beszélgetést október 3-án vettük fel, még a Milla egyesületté alakulásának bejelentése előtt (L. V.)



Lánczos Vera



I. - Lendvai Ildikó
II. - Gyurcsány Ferenc     
III. - Juhász Péter
IV. - Karácsony Gergely
V. - Kónya Péter
VI. - Sándor Iván 
VII. - Gerő András




Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!