Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. október 12.



Bolgár György kérdései 2012. október 12-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy növekedési fordulatot ígért jövőre Orbán Viktor, aki szerint a négyszázmilliárd forintos egyenlegjavító csomag felére nem is lenne szükség, ha az unió nem kényszerítené erre Magyarországot.

Következő témánk is összefügg ezzel, hiszen ma reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök arról is beszélt, hogy jövőre új gazdasági akciótervet is bejelentenek, méghozzá az alsóbb középosztály helyzetének javítására.

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy az Európai Unió kapta az idei Nobel békedíjat?

Aztán még mindig Európa. Európa? Arról beszélnék, hogy a közszolgálati televízió tegnap esti Híradójában az Orbán Viktor berlini látogatásáról beszámoló tudósító magyar származású írónak nevezte a Nobel-díjas Kertész Imrét.

És aztán mi a véleményük a Milla körüli vitákról, Bajnai Gordon színre lépéséről?

Valamint még beszéljük meg azt is, hogy egy friss kutatás szerint egyre erősödik a kivándorlás Magyarországról.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Ahogy az MTV híradó tálal
Aczél Endre újságíró, a köztelevízió Híradójának korábbi főszerkesztője

Bolgár György: - Te voltál az a televízió-híradó főszerkesztő, akit az elmúlt huszonöt évben egyértelmű elismerés övezett, ennek ellenére simán kirúgtak, úgyhogy mégsem volt teljesen egyértelmű az elismerés, de most éppen ez irányú tapasztalatod és tudásod az, amire szükségem volna, ugyanis egészen elképesztő dolgok zajlanak a köztelevízióban.

Aczél Endre: - Hadd folytassam én!

- Tiéd a szó!

- Megnéztem a köztévé déli híradóját és ahogy mondani szokás rosszabb körökben, dobtam egy hátast. Annyit mondanék, hogy gratulálok a szerkesztők dramaturgiai érzékéhez, ez egy remekmű volt! Én akkor voltam a tévéhíradó főszerkesztője, amikor meglehetősen kritikus hangulat uralkodott Magyarországon. Általában mi is ezt a hangnemet vettük át, ha nem is valósítottuk meg, de mindenesetre nem voltunk tele dicsérettel. Aztán ma délben tizenkét órakor azzal kezdték, amit Belénessy Csaba mondott, hogy lojálisnak kell lenni a kormányhoz – nem a közhöz, hanem a kormányhoz. Ott ez úgy valósult meg, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Orbán új magyar munkahelyekről is tárgyalt Merkellel Berlinben, az én zárójelem itt az, hogy Merkel nincs abban a helyzetben, hogy új magyar munkahelyeket létesítsen, legfeljebb a német vállalatok vannak ilyen helyzetben.

- És a magyar kormány volna abban a helyzetben, hogy megkönnyítse számukra a magyarországi beruházásokat, ehhez képest általában nehezíti, néhány, kisebb-nagyobb kivétellel.

- Igen. Itt van két apróság, Orbán azt mondta, hogy ami a német gazdaságnak jó, az nekünk is jó. Jövőre a német gazdaság 0,8 százalékkal fog növekedni, igaz, hogy idén is ugyanennyivel nőtt, velünk ellentétben, mert Magyarország mínusz százalékon lesz, ez nem túl biztató, mert mi – bármilyen különösen hangzik is – elég jelentős függésben, kiszolgáltatottságban élünk. Hogy mitől? A német autógyártóktól. Magyarországon úgy szokás számolni, hogy ha a Mercedes ennyivel meg ennyivel több autót elad, akkor az jó nekünk, és az a GDP-nkben is vissza fog tükröződni. Ez igaz, csakhogy Európába a Mercedesek, az Opelek és az Audik iránti kereslet csökkenőben van. A Mercedes mondjuk pótolja ezt a világ más részein, de mások kevésbé. Hogy milyen magyar munkahelyekről tárgyalt Orbán, azt nem tudom.

- Mindenesetre ez egy tipikus jó hír a hetvenes-nyolcvanas évekből, gazdasági sikert gazdasági sikerre halmozunk!

- Igen, ezt te mondtad! Ugyan ez nem így hangzott el expressis verbis…

- De ez volt az üzenete.

- Hogyne! Orbán azt mondta, hogy jobbnak látja a magyar gazdaság állapotát, mint Brüsszel. Ha csak Brüsszel látná olyannak a magyar gazdaság állapotát, mint amilyen igazából, az nekünk még jó is volna, de azért tudnék néhány szervezetet mondani – például az IMF, az OECD –, amelyek szintén nem látják olyan rózsásnak a kilátásokat. Ha igaz az, hogy a német gazdaság jövőre 0,8 százalékkal fog növekedni, és ha igaz az, amit Orbán mond, hogy ami nekik jó, az nekünk is jó, akkor éppenséggel ebbe nem helyezhetjük a reményeinket. A négyszázmilliárdról Te már beszéltél, egy kicsit kacag az ember azzal kapcsolatban, hogy Brüsszel ezt kikényszeríti! Ó, nem. Ha nem hozzuk rendbe az európai uniós szerződéseket – azt a bizonyos, nyavalyás kötelezettségszegési eljárást –, tehát ha nem tornázzuk három százalék alá idén a költségvetést, és ez a kiigazítás vagy az egyenlegjavítás oka, akkor búcsút mondhatunk az európai uniós felzárkóztatási támogatásoknak, ami nem négyszázmilliárd, hanem ennek minimum a kétszerese, sőt annál is több.

- Ez egyik oldalról így van, másik oldalról meg maga az Orbán-kormány tűzte ki célul, hogy minden évben csökkenti az államadósság mértékét a GDP-hez viszonyítva, az pedig nem megy anélkül, hogy három százalék alá ne szorítanánk a költségvetési hiányt. Miről beszélnek, vagy miről beszél a miniszterelnök?

- Állítólag anélkül is meg tudjuk tenni, hogy megint lenyúlnánk a magánnyugdíjpénztárakat. Erre majd később kitérek még, mert van egy érdekes mellékszála a dolognak.

- Azért ne felejtsd el a híradót, a közszolgálati televízió a fő témánk.

- Amit a rádióban mondott a miniszterelnök, idézték, hogy ha az euró nem kényszeríti ránk, bár dehogy kényszeríti, csinálunk, amit akarunk, csak éppenséggel ha ezt a négyszázmilliárdot nem takarítjuk meg, akkor nincsen felzárkózási támogatás, ilyen egyszerű. Aztán azt mondta, hogy az IMF-megállapodás közeleg, de ezt nem részletezi. Hozzá kell tennem, hogy mindezekkel kapcsolatban a köztévé híradója egyetlen ellenzéki véleményt sem idézett. Aztán az úgynevezett csődkockázati CDS, népszerűbb nevén a felár, egyre jobb, ez igaz.

- Hozzá lehetne tenni, hogy Bajnai idejében még jobb volt.

- Igen, de milyen remek a magyar állampapírok forgalma, naná, olyan vastagon ígérnek rá a kamatra vagy a hozamra, akár forintban, akár devizában készülnek kibocsátani, hogy nocsak! Mit jelent ez? Azt, hogy a piacról finanszírozzuk magunkat, mert ez is piac, csak sokkal drágábban, mintha IMF-hitelt vennénk fel. Kilenc és fél százalék, az minimum három és fél százalék reálkamat, amit forintban el lehet érni ma magyar államkötvényben, öt és fél százalékot fognak ígérni a devizára, ezek hároméves lejáratúak, ráadásul a magyar állam jobban szereti, ha a megtakarítások az ő kasszájában landolnak, semmint a kereskedelmi bankokban, ennél fogva ráígér. Erről van szó.

- Magyarán azt akarod mondani, hogy mindezeket az összefüggéseket természetesen a közszolgálati híradókban meg sem említik, még csak véletlenül se tudja meg a néző, hogyan is áll össze az a bizonyos valóság?

- Még véletlenül sem, vastagon ráígérnek, magyarán még az itthoni piacról is drágábban finanszírozzuk magunkat, nemhogy a nemzetközi pénzpiacokon, erről van szó, ilyen baromi egyszerű a dolog. Sőt- nagyon jól van kitalálva: kettőmilliárd forintot kapnak a vasutasok a MÁV Cargo privatizációs pénzéből, erről Gaskóval állapodott meg Orbán, harmincezer vasúti dolgozó jut hozzá ehhez a kétmilliárd forinthoz, remek, tapsok mindenütt, snitt! Most jön a feketeleves, a második felvonás. Elmesélik, hogy a Milla egyesületté alakult, hivatalosan bejegyeztette magát, és akkor előszedik a Juhász Pétert, kezdetben a sajtószabadságért, aztán később kormányellenes tüntetésekbe kezdtek. Zárójelben megjegyzem, hogy úgy beszélnek, mintha a sajtószabadságért tartott tüntetések nem lettek volna kormányellenesek, de lépjünk rajta túl. Juhász azt mondta, hogy nem akarnak párttá alakulni, egy mondat hangzik el tőle, pontosabban egy szó, ez pedig az, hogy nem. Bizony egyesületté alakultak ezzel az emberrel, mondja a híradó, akiről kimondta a bíróság – miután feljelentette magát, hogy az otthonában vadkendert termesztett –, hogy fokozottan veszélyes a társadalomra. Így tudjuk meg, hogy az október 23-án tüntető Milla egy olyan vezetővel rendelkezik, aki fokozottan veszélyes a társadalomra, de tudjuk, hogy fel fog szólalni Bajnai Gordon, őt is elő kellett húzni ebből az alkalomból, és milyen találékonyak a szerkesztők, előszedték az MSZP 2009-es kongresszusának képeit, ahol a díszemelvényen ott állt Bajnai és felhangzott az Ez a harc lesz a végső című Republic-nóta. Énekelték, és azt mondták, hogy Bajnai Gordon együtt énekelte velük. Gordon történetesen nem énekelt semmit, ahogy én láttam, csukva volt a szája.

- Sőt, mint kiderült akkor, Bajnai nem is tudott arról, hogy be fogják játszani az Internacionálét.

- Egye fene, később a tisztesség kedvéért megjegyezték, hogy Bajnai azt mondta, hogy ez nem az ő nótája.

- De rá van kenve!

- Aztán jött Gyurcsány, aki azt mondta, hogy rossz színpadot választott magának Bajnai, amikor elvállalta, hogy a Milla-tüntetésen felszólalt, mert ismerjük, a gyurcsányi koncepció szerint a Milla egy populista, antipolitikus szervezet, egyenlő távolságra az MSZP-től és a Fidesztől, és ez szerinte nem jó. Gyurcsány kritizálta Bajnait azért, hogy közösséget vállalt a Millával. Ez a dolgok nagyon szép, árnyalt kifejezése, és az ellenzéken belüli ellentmondások elég erősen vannak exponálva.

- Szóval a dolog lényege az, hogy ez egy pofátlan, párttelevíziós összeállítás?

- Ó, várj egy pillanatra, még jön az újabb snitt!

- Még mindig nincs vége?

- Nincs. Lesz egy újabb békemenet – ezen tényleg röhögnöm kell –, éppen október 23-án. Emlékeztetnek rá, hogy azon a bizonyos januári békemeneten a rendőrség szerint négyszázezren vettek részt, és akkor megszólalt valaki, hogy a legújabb békemenet célja az összefogás az adósság ellen. Kérdem én, ha húsz-, ötven- vagy százezer ember kivonul, akkor ezek összefognak az adósság ellen? Mi a túróról van szó, mi ez a parasztvakítás? Semmi, rendeznek megint egy kormánybarát tüntetést, ezt kellene mondani!

- És mindezt közszolgálati segédlettel.

- Abszolúte.

- Azonban ezt fél nappal megelőzte a tegnap esti Híradóban az a berlini tudósítás, amiben beszámolnak arról, hogy Orbán előadást tartott a Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében, és meghallgatta őt Kertész Imre is, a magyar származású Nobel-díjas író. Azért ez minden alatt van, nem?

- Igen, azt viszont történetesen nem mondták, hogy Orbán lement és kezet fogott Kertész Imrével, akárcsak Balog miniszter úr. Engem egyébként cudarul fel lehet dühíteni ilyen irodalmi tréfákkal, amint azt a Tersánszky-ügyben talán neked elmondtam. Kertész Imre egy magyar író, mindegy, hol született, aki ezen a nyelven ír, az magyar író.

- Mellesleg itt született. Viszont ő azt üzente, hogy nem magyar.

- Persze, ezt már jól ismerjük. Ugyanakkor Orbán gesztusa nyilván nagyon erősen célzott volt, mert Berlinben nagyon békülékeny ünnepi hangulat uralkodott, és ebbe jól beilleszkedett az, hogy ott volt Kertész Imre. Az volt a cél, hogy demonstrálják azt, hogy őt a magunkénak tekintjük. Úgy látszik, hogy van valami fáziseltolódás a híradók és a miniszterelnök között, mert a miniszterelnök szerintem biztos nem mondta volna, hogy magyar származású író.

- Nem, ő tudja, hogy mit szabad mondani és mit nem, de azt is tudja, hogy a közszolgálati televízió mit csinál, legfeljebb kifejezetten nem nézte meg, hogy hogyan tudósítanak róla, de hogy a közszolgálati televízió milyen hangnemben és hogy foglalkozik az országgal és világgal, azt biztosan tudja.

- Persze, soha nem tiltakozott amiatt, hogy Imre Kertésznek mondják, ugye? Legalábbis én nem emlékszem ilyesmire.

- Izgassuk magunkat még a közszolgálati kérdéssel vagy bevégeztetett a sorsa?

- Nem kell izgatni magunkat, mondtam, hogy ez egy dramaturgiai remekmű, így kell lojálisnak lenni egy kormányhoz.

- És amikor meg akarom kérdezni az MTI vezérigazgatóját, akkor természetesen nem tud nyilatkozni!

- Ez már a te balszerencséd.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Ferlinghetti visszautasította a kormánypénzes díjat
Szőcs Géza volt kulturális államtitkár, a Magyar PEN Club elnöke és a miniszterelnök tanácsadója

Bolgár György: - Most is megkérdezem, amit néhány hónappal ezelőtt már megkérdeztem, hogy adott-e már tanácsot Orbán Viktornak?

Szőcs Géza: - Természetesen igen, de ha abban az ügyben kérdi, amely ügyben most engem fölhívtak, az még nem került szóba.

- Nem, hanem általában kérdeztem csak, hogy most már igénybe vette-e a miniszterelnök az Ön tanácsait?

- Igen, természetesen.

- Akkor erről a kicsit kínosnak látszó dologról szeretnék beszélni, hogy a világhírű amerikai költő, Lawrence Ferlinghetti nem fogadta el a Magyar PEN Club első alkalommal odaítélt Janus Pannonius-díját, ami jól hangzik azért is, mert mégiscsak egy érdekes és nagyon is hozzánk kötődő költőről nevezték el, de a vele járó ötvenezer eurót sem fogadta el, és az se hangzik rosszul. Mi van emögött, mi történt?

- Azt kell először is tisztázni, hogy ez kinek kínos.

- Gondolom, nem neki, hanem inkább nekünk, akik adtuk a díjat.

- Vannak, akik botrányt emlegetnek. Az én szememben az a kínosan botrányos, ahol valamilyen elhallgatott, egyébként vállalhatatlan dolog – házasságtörés, sikkasztás, vagy árulástól kezdve Isten tudja, micsoda – forog fönn.

- Ha az Európai Unió nem fogadná el a Nobel-békedíjat, amit ma ítéltek neki oda, szerintem az is kínos volna.

- Idáig én most nem megyek el. Én azt gondolom, hogy azt nevezhetjük kínos vagy bocsánatos ügynek, amelyet visszafejtve eljutunk odáig, amikor azt mondhatjuk, hogy na, itt most valakinek valami egyebet kellett volna tennie, valaki megsértett morális tabukat, törvényi tabukat vagy bármilyen egyéb tabut, és ezért a büntetése a botrány. Én akármeddig megyek vissza az időben, nem látok olyan mozzanatot vagy olyan pillanatot, amelyről azt mondhatnám, hogy na, ezt másképpen kellett volna csinálni. Ugyanis mi a szóban forgó urat megkérdeztük, hogy amennyiben a díjat megkapná, elfogadná-e, és mit szólna ehhez, és nagyon kedves levelet írt, amelyben ezt megköszönte, és azt mondta, hogy elfogadja, és eljutottunk odáig, hogy elkezdtük megbeszélni a részleteket azzal kapcsolatban, hogy hol, mikor és milyen körülmények között vegye át a díjat. Ezek után ő visszakozott, tehát én azt gondolom, hogy nekünk itt nem kell lehajtanunk a fejünket, nem gondolom, hogy hibát követtünk el.

- Nézze, nekem ezzel együtt kínos. Akárki követett el hibát, ha egyáltalán elkövetett, a végeredmény akkor is kínos. Még azt is mondom, hogy a PEN Club választása nagyon jó. Persze nem szorul Ferlinghetti az én dicséretemre, de inkább Önöket dicsérem ezzel, hogy mertek egy olyan, egyrészt világhírű, másrészt sok szempontból talán a mai napig is vitatott költőt díjazni, aki nem feltétlenül áll az első sorban, amikor díjakat osztogatnak. Igaz, hogy most már kilencvennégy éves, ilyenkor már mindenkinek kijár. De azt mondom, hogy ez egy nagyon bátor, merész és mondanám, hogy európai választás volt, ha Ferlinghetti nem volna éppen amerikai. Még azt is hozzáteszem, hogy bár ő egy kicsit korábban kezdte, mint a 68-asok, de a miniszterelnöknek éppen a 68-as nemzedékkel van baja. Ferlinghetti és a beatnemzedék éppen őket alapozta meg, az ő szellemi csírájuk kellett ahhoz, hogy a 68-as nemzedék azzá váljon, ami!

- Kétségkívül. A század történetében, legalábbis a világháborúk óta kevés olyan történés volt, amely ennyire megváltoztatta volna a szellemi világot, a kultúra, ezen belül a költészet világát, beszédmódját és sztenderdjeit.

- Igen, és szerintem itt van az a példa, amikor kiderül, hogy Ferlinghetti és Nyirő József nem férnek össze.

- Ez az eszmecsere nagyon messzire vezetne. Én elkezdtem Nyirő József politikai és közéleti pályáját fölmérni, mert hiába mond bárki bármit, ez egy feldolgozatlan fehér foltja a magyar politikatörténetnek és művelődéstörténetnek is, és azt gondolom, hogy azok az elvárások vagy hivatkozások nem helyénvalóak, hogy Nyirőről kellett volna tudni, miket írt. Ezt nincs honnan tudnia valakinek, aki még nincs hetven-nyolcvan éves.

- Hát egy dolgot tudhattak, a nyilas parlamenti tagságot, az nem volt titok.

- Ez nem volt titok, de közbeszéd tárgya sem volt, és az nem nyilas parlament volt, az a magyar parlament volt.

- A Szálasi-rendszer alatt működött, igen.

- A nyilasok dominanciája alá került. De azért azt le kell szögezni, hogy ő soha nem volt nyilas-párti képviselő.

- De érdekes módon azért a Szálasi-kormány mellett kiállt a parlament tagjaként is, és azt propagandájával támogatta. Lehet, hogy ezt annak idején nem tudták.

- Ha róla beszélünk, akkor kevesebb szó marad másra. Ígérem mindenesetre Bolgár úr, hogy a Nyirővel kapcsolatos filológiai kutatásaimat elő fogom tárni, bármilyen eredményt hoznak is. - Ennek örülök, csak még egyszer elmondom, hogy szerintem Ferlinghettit is az zavarta – bár valószínűleg nem hallott sem Nyirőről, sem a Nyirő-ügyről –, amit megtudott az első megkeresés után Magyarországról, hogy a mai Magyarországgal, a magyar kormány politikájával, ideértve a kultúrpolitikát, a médiapolitikát, sok baj van. És ezért írta aztán a levelében, hogy mivel a díjat jelenleg részben a magyar kormány finanszírozza, és mivel a jobboldali rezsim politikája a tekintélyelvű irányítás felé halad, következtetésképpen a szabad véleménynyilvánítás és a polgári szabadságjogok korlátozása felé tolódik, nem tarja lehetségesnek, hogy elfogadja.

- Így van. Ezt ő még kiegészítette valamivel, de előrebocsátom, én nem gondoltam azt, hogy most így Budapest és San Francisco között lehetséges érdemi eszmecserét folytatni arról, hogy ki hogyan értelmezi a lelkiismereti szabadságot, a sajtószabadságot. Én nem kívántam egy ilyen vitába belemenni vele. Úgy gondoltam, hogy vagy úgy hozza az élet, hogy egyszer eljön és közelről informálódhat, vagy nem. Elfogadtam a feltételeit, ugyanis ő egyrészt arra hivatkozott, hogy ebben magyar kormányzati pénz van, másfelől azt kérte, hogy a díjhoz járó pénzalapot olyan alkotók megsegítésére szánjuk, akik a véleményszabadság és a társadalmi elnyomattatás szempontjából a legexponáltabbak, a legkritikusabb helyzetben vannak, illetve a legtöbbet teszik ezekért az értékekért. És én azt válaszoltam erre, hogy természetesen elfogadjuk, és kértem szépen, hogy nevezzen meg ilyen alkotókat, ha van konkrét név, akire gondolt volna. Ha pedig nincs, akkor én azt tartanám helyesnek, ez is egy javaslat volt, hogy Magyarországon a legelesettebbnek számító cigány népességből válasszunk ki ilyet. Tehát olyan fiatal roma költők, írók, képzőművészek, filmesek köréből válasszunk ki valakiket, akiknek ez valóban nagyon sokat jelent. És azt is – itt visszajutunk a Klubrádióhoz, lehet, hogy tudja ezt Bolgár úr, lehet, hogy nem – javasoltam expressis verbis, hogy ezt a PEN Club nem egyedül kívánja eldönteni, hogy kik kapják ezeket a díjakat, hanem közösen a Klubrádióval, mert e pillanatban a Klubrádió számít a véleményszabadság és sajtószabadság szempontjából a legmegbízhatóbbnak.

- Ne vicceljen!

- Komolyan ezt mondtam!

- Nekem ez abszolút új. Ezt köszönjük is, mert ez egy közvetett elismerés egy volt kormányzati vezető politikus részéről, hogy valami elfogadhatót és tiszteletreméltót csinálunk. Vagy nem ennek szánta?

- Szemérmes ember vagyok, nem tudok jól reagálni arra, ha dicsérnek, úgyhogy ilyenkor elpirulok.

- Még szerencse, hogy ez rádió. De ha elismerésre méltó, akkor miért ne mondjam a fülébe?

- Itt most már annyi minden történt, ami szerintem elismerésre méltó és az ellenkezőjét váltotta ki. Nem elismerést, hanem agresszív indulatokat, ármánykodást, intrikát, iróniát, kárörömöt. Pedig azt gondolom, hogy most egy olyan ügyről beszélgetünk, amely mind a magyar kultúra szempontjából, mind pedig az egyre dekulturalizáltabb világ szellemi háztartása szempontjából nagyon fontosak.

- Ezért is mondtam a beszélgetés elején, hogy kínos, mert az ügy jó, a díj jónak látszik, jóról van elnevezve, ráadásul elég tekintélyes még anyagilag is ahhoz, hogy komolyan is vegyék. Nem mintha a költők így gazdagodhatnának meg szerte a világon, de azért fontos, kell hozzá, hogy valamilyen tekintélye legyen, főleg egy új díjnak. Ferlinghetti is remek választás lett volna, és mégis azzal, hogy ez a kormányzat olyan politikát és benne részben olyan kulturális politikát is folytatott, aminek még San Franciscóig is elér a kétes híre, ezzel kerültek Önök kínos helyzetbe. És ez független attól is, hogy Ön például bevont volna akár minket is, mint a másik oldal komolyan vehető egyik szereplőjét.

- Igen, ennek van olyan olvasata is, hogy egyre reménytelenebbek a gesztusok és a kompromisszumkészség. Itt azért hadd mondjam el, hogy ami a magyar kormányzat anyagi részvételét illeti, Amerikából nézve ez úgy tűnik, hogy felfoghatatlan, hogy itt a kulturális kormányzat kulturális célokra nem valamifajta gleichschaltolás céljából ad pénzt, hanem mert ez olyan közpénz, amelynek a felhasználását a legjobb lelkiismerete szerint kell megszerveznie. És én nagyon örültem annak, hogy a magyar kormányzatot meg tudtam arról győzni, tehát az illetékes szereplőket, vagy szinteket, struktúrákat, hogy ez egy jó cél, és nem volt nehéz őket meggyőzni. És arra gondoltam, hogy hány rossz cél helyett fordítunk most tizennégy-tizenötmillió forintot egy igazi jó célra. Mindezt reménytelen volt elmagyaráznom Ferlinghettinek, úgyhogy csak annyit mondtam neki, hogy ha őt ez zavarja, akkor a díjalapból ki tudjuk küszöbölni a kormányzati részvételt, mert a dolog annyira megnyerte sokak tetszését, magánvállalkozások hasznából, nyereségéből elég sokan ajánlottak föl annyi pénzt, hogy a szóban forgó ötvenezer euró nagyobbik része fedezhetővé vált privátforrásból is. Tehát azt mondtam, hogy akkor felejtsük el azt, hogy a magyar kormány ilyen vagy olyan, ha nem tetszik nekünk a magyar kormányzat részvétele, akkor fedezzük máshonnan. De ez őt egyáltalán nem érdekelte, tehát akkor nem tudtam egyébre gondolni, mint hogy ez egy ürügy volt.

- Lehet, hogy ürügy volt, kétségtelenül, de valószínűleg az ürügy mögött az a tény áll, hogy Ferlinghetti is tud már arról, amiről nagyon sokan Amerikában, hogy a magyar kormány demokráciapolitikája enyhén szólva kétségbe vonható, és ez a médiára is vonatkozik, a kultúrára is vonatkozik, a gazdaságra is vonatkozik.

- Hadd kérdezzek valamit, Bolgár úr. A magyar nyilvánosság szerkezetét ismerve – most éppen a Klubrádiótól tekintsünk el, ebbe a frekvenciavitába én nem, nem látok bele – először is hány olyan médiafelület van, ahol is a kormánynak direkt befolyása lenne?

- Rengeteg. Azért azt ugye hallotta, Szőcs úr, hogy a Magyar Televízió Esti Híradójában a berlini tudósító közölte, hogy az Orbán Viktor-előadáson ott volt Berlinben Kertész Imre, a Nobel-díjas magyar származású író is. Azért ha Ön volna a kulturális államtitkár, nem kezdené verni az asztalt, hogy micsoda botrány ez a magyar közszolgálati televízióban?

- De most ezek mind megérnének egy-egy külön beszélgetést.

- Nem, ezek politikaváltozást érnének meg.

- Nézze, én arra gondolok, és arról vagyok meggyőződve, hogy amikor Ferlinghetti arra gondol, hogy a sajtószabadság, a véleményszabadság, a lelkiismereti szabadság veszélyben van Magyarországon, akkor arra gondol, hogy embereket elhurcolnak, letartóztatnak, nem engedik megjelenni a köteteiket, és hasonlókra. Mert ez ma a világ nagyon sok országában sajnos tényleg így működik, és még itt is így működött, ha nem is Magyarországon, de például Romániában egész egyértelműen ez volt a helyzet ezelőtt húsz-huszonöt évvel. Lehet, hogy ő erre gondolt, amikor informálták arról, hogy veszélyben a sajtószabadság Magyarországon. Most a legőszintébb meggyőződéssel mondom Önnek, hogy szerintem a sajtó ma sokkal erősebb Magyarországon, mint a kormány.

- Akkor nem irigylem a kormányt. Csak még egy kérdés a végére. Nem gondolja-e, hogy érdemes volna olyan következtetést levonni ez a szerencsétlenre sikeredett ügy – és remélem, hogy a következő jobban sikerül, tényleg nem bánnám, a Magyar PEN Clubnak is jót tenne, a magyar irodalomnak is, a kulturális hírünknek is, ha van bármi befolyása a kormányzati politikára – remek példa annak illusztrálására, hogy lám, megvan annak a súlyos következménye, kisebb és nagyobb, ha olyan lépéseket, ha tetszik, unortodox lépéseket teszünk, amelyek beleütköznek az európai és amerikai demokratikus normákba? Hogy hasonlítani kell ezekhez, ha nem is tökéletes a demokratikus rendszer, mégis csak az az elfogadottabb, civilizáltabb, normálisabb? És akkor a Ferlinghettik is azt fogják mondani, hogy köszönöm szépen a megtiszteltetést.

- Szerintem vannak olyan judíciumú emberek is, akik ezt máshogyan értelmezik. Elvont értelemben ezzel egyetértek, csak azt gondolom, hogy itt intrika működött. Nyilván ez egy feltevés részemről, nincsen bizonyítékom. Csak az apró tények összeillesztéséből, az időzítésekből, az argumentumokból, az ellenargumentumokra való reflexiókból bennem az a kép rajzolódott ki, hogy Ferlinghettinek torz képe van a magyar valóságról.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Orbán németországi látogatásáról és Kertész Imre „magyar származásáról”
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára

Bolgár György: - Ön ott volt a miniszterelnökkel Berlinben?

Prőhle Gergely: - Nem voltam ott.

- Hogy lehetséges ez? Ha azon gondolkodom, hogy ki ért Németországhoz, akkor a magyar kormányból először Ön jut az eszembe, mint egykori berlini nagykövet.

- Ez nagyon kedves Öntől, de az a helyzet, hogy mások is értenek Németországhoz. Többek között Balog Zoltán miniszter úr, aki ott volt, és még két miniszter is, akik szintén a delegáció tagjai voltak. Ezen kívül nekem tegnap este Nürnbergben – és még most is itt tartózkodom – a magyar és a bajor evangélikus egyház jubileumi eseményén volt tennivalóm. Tegnap este például az ARD riporterével és egy európai parlamenti képviselővel volt szerencsém Magyarországról beszélgetni, úgyhogy én sem unatkoztam.

- Egyébként az ARD televízió beszámolt az Orbán-látogatásról?

- Nem tudok róla. A mai sajtószemlében láttam, hogy talán a ZDF híradójában volt egy kis tudósítás erről, de a lapok elég széles körben és nagy terjedelemben taglalták a látogatást.

- Valaki azt mondta nekem, hogy az ARD nem számolt be róla, ami nekem meglepetést okozott, de az is lehet, hogy ez az illető sem látta minden adásukat.

- Így nehéz erről most beszélgetni.

- Igen. Az jutott eszembe, hogy az evangélikus egyházak kapcsolata nagyon fontos, de ha Orbán Viktor azt mondja Önnek, hogy államtitkár úr, nem kísérne el engem Berlinbe, akkor Ön biztos nem mond nemet neki, ugye?

- Minden bizonnyal nem mondok nemet. Most így jött ki a lépés. Ő avval a delegációval ment, amelyikkel ment. A nagykövetünk, Czukor József, természetesen ott volt mellette, aki egykor az én helyettesem volt Berlinben, és kiválóan ért Németországhoz. Tehát voltak ott elegen, és jó volt ez így.

- Ön mennyit tud a tárgyalásokról? Ugyanannyit, amennyit én, aki csak elolvasta az MTI meg a német lapok közleményeit, tudósításait, esetleges kommentárjait, vagy azért most már Ön jobban tájékozott?

- Én beszéltem azokkal, akik ott voltak a tárgyaláson, de ők is nagyjából ugyanazt mondták el, ami a híradásokban is megjelent. Tehát a sajtó mindig az igazat írja meg, mint köztudott. Miért is lenne ezzel kapcsolatban a kettő között diszkrepancia?

- Hallottam én Öntől olyat régebben, hogy úgy érzi, hogy a sajtó nem egészen ugyanazt írja, mint ami a valóság.

- Látja, engem is jobb belátásra lehet bírni. Én meg vagyok győződve arról, hogy amit Önök írnak, az mindig úgy van, ahogyan a valóságban történt.

- Őszintén szólva, abban reménykedtem, hogy hátha elárul valami olyat, amit Ön tud, mi pedig nem. Egy kicsit komolyabbra fordítva a szót – bár ez is egy abszolút komoly reménykedés volt –, Ön egyértelműen sikeresnek tartja ezt a látogatást Magyarország vagy az Orbán-kormány szempontjából?

- Én azt hiszem, hogy ez egy nagyon sikeres látogatás volt. Világosan beszéltek a sajtó előtt is, mind a kancellár, mind a miniszterelnök, és ugyanezt hallottam a tárgyalásokról is. Tehát én azt hiszem, és a kommentárokból is ez olvasható ki, hogy ez egy bármilyen mérce szerint sikeresnek minősíthető látogatás volt.

- Az információi meg a diplomáciai tapasztalatai és ösztönei alapján alkotott véleményére lennék kíváncsi. Ugye kiállt a két vezető egy közös sajtóértekezletre. Ott dicsérő hangnemben és elismerően mondta azt a német kancellárasszony, hogy fontos, hogy a magyar kormány megszívlelte az európai partnerek tanácsait, és változtatott azokon a törvényeken, amelyekkel kapcsolatban kétségek vetődtek föl. Azt is mondta, hogy nagyon hasznos, hogy nyílt megbeszélés volt, mert ez hozzásegített mindenkit ahhoz, hogy a gazdaságpolitikával, választójoggal és sajtópolitikával kapcsolatos folyamatok mozgatórugóit mélyebben megértsék. Ez azt jelenti, hogy tényleg mélyebben megértették és jóvá is hagyták, vagy azt, hogy Németországnak változatlanul vannak aggályai, és azt várja el a magyar kormánytól, hogy megfeleljen részben a német kritikáknak, részben az európai uniós elvárásoknak?

- Úgy tűnik, valóban ugyanazt hallottuk a sajtótájékoztatóról, illetve mindarról, ami nyilvános volt, és ehhez hozzátehetem azokat a híreket, amelyeket a megbeszélésről kaptam. Én azt hiszem, hogy nem irodalmi műfajról beszélünk, tehát itt nem arról van szó, hogy különböző értelmezési lehetőségek vannak egy-egy elhangzott mondattal kapcsolatban. Ezek a mondatok valóban úgy hangzottak el, ahogyan Ön is mondta. Egyébként megjegyezném, hogy én ezeket a mondatokat már néhány hónappal korábban a Klubrádióban is elmondtam, amikor Önnel beszélgettem arról, hogy milyen kritikák érik Magyarországot. A magyar kormány – és ebben nyilván a magyar Külügyminisztériumnak sem csekély a szerepe – a Velencei Bizottsággal, az Európa Tanáccsal és az Európai Bizottsággal is tisztázta, megbeszélte a különböző, általuk vitatott törvényeket, és végrehajtotta a javasolt módosításokat. Ezek olyan lépések, amelyeket nem nagyon lehet kritikával illetni. Én azt gondolom, hogy jól figyeljünk arra, amit a kancellár mondott. Arra is érdemes fölhívni a figyelmet, hogy Inotai Edit, aki jártas a német ügyekben, megpróbálta egy furmányos kérdéssel Merkel kancellárt további nyilatkozatokra bírni a témával kapcsolatban, és pozitív választ kaptunk. Szerintem örüljünk ennek mindnyájan!

- A Németországgal való jó kapcsolat kétségtelenül örömre ad okot. Azt hiszem, kormánypárti és ellenzéki oldalon is mindenki úgy gondolja, hogy nekünk rossz volna, ha összevesznénk Németországgal.

- Igen, pontosan erről beszélek. Azt gondolom, hogy amit a miniszterelnök mondott, hogy Angela Merkel lenne az utolsó, akivel ő össze szeretne veszni, azt elhihetjük neki.

- Azért arra visszatérnék, hogy miközben dicsérő és elismerő szavak hangzottak el, és örülnek, hogy hallgattatunk rájuk, azért vannak még nyitott kérdések. Tudjuk, hogy a médiaszabályozással sem elégedett a német sajtó. Azt nem tudom, hogy a német kormány elégedett-e vele vagy sem, de a német sajtó, az Európai Unió és az Európa Tanács biztosan nem. Nemcsak a Klubrádió ügyére gondolok most, hanem akár a közszolgálati média botrányos működésére is. Nyilván hallott Ön is arról, hogy éppen az Orbán Viktor berlini látogatásáról szóló tudósításban minősítette a tudósító Kertész Imrét magyar származású Nobel-díjas írónak. Szóval vannak még nyitott kérdések a médiaszabályozással, az igazságszolgáltatás átalakításával, az egyházügyi törvénnyel és a visszamenőleges törvényhozással kapcsolatban is. Szóval azt jelentette vajon ez a dicsérő – és számunkra bizonyos értelemben örömet okozó – kancellári megnyilatkozás, hogy minden rendben, vagy azért az is benne van, hogy reméljük, hogy a jövőben is hallgatni fogtok ránk?

- Én Angela Merkelt személyesen is ismerem, és ugyan azt gondolom, hogy egy nagyon okos és nagy intellektussal bíró asszony, de nem hiszem, hogy ilyen enciklopédikus ismeretei lennének a magyar törvényhozásról. Például az egyházi vagy a médiatörvény különböző, többé vagy kevésbé vitatott részleteiről.

- A Bundeskanzleramtban biztosan vannak szakértői, akik odateszik elé az ilyen jellegű elemzéseket.

- Még az is lehet, hogy vannak ilyenek, de az biztos, hogy ő nem beszélt ezekről a kérdésekről. Tehát akkor az Ön kérdésére én hogyan tudnék válaszolni?

- Gondoltam, hogy a saját tapasztalatai és információi alapján legalább valamilyen rejtett célzást elejt nekünk.

- Gondolom, hogy vannak olyan kérdések, amiket van, aki fontosnak tart, és megpróbálja őket úgy beállítani, mintha valóban azok lennének. Egyébként például a bajor vagy a német médiahatóság kinevezési gyakorlatában is előfordul, hogy egy-egy erősen pártközeli szereplő jelenik meg a testületben.

- Egy-egy szereplő vagy egy teljes testület pártközeli?

- Egy-egy szereplő. Érdekes, hogy egy parlamenti viszonyokat leképező testület képezi a kritika tárgyát. Főleg úgy, hogy a testület többi tagja nem akart ebben a testületben közreműködni, holott az már más pártállású lett volna. Azonban szerintem most ne mélyedjünk el olyan nagyon a médiatörvény rejtelmeiben, mert ebben az ügyben elég nagy a bizonytalanság. Én azt szeretném kérni, hogy beszéljünk most Orbán Viktor berlini látogatásáról, és ne próbáljuk a kancellár tényleg teljesen pozitív mondatai mögé valamilyen módon belelátni ezt az egész eddigi vitasorozatot, amiről mind a ketten tudjuk, hogy nem pusztán csak a törvényesség és a jogállamiság feletti aggodalom áll mögötte.

- Az Ön információi és megérzései alapján, mi volt a lényegesebb? Az, hogy jóváhagyja-e vagy örömmel konstatálja-e a kancellár, hogy mit lépett a magyar kormány, vagy az európai uniós övezet válsága és a megoldásra tett lépések elősegítése? Melyik volt a hangsúlyosabb?

- Én azt hiszem, a dolog lényege az, hogy két olyan politikus találkozott egymással, akiknek komoly tapasztalatai vannak Kelet-Európával és Közép-Kelet-Európával kapcsolatban. Nekünk nagyon fontos az, hogy Németországnak most olyan vezetői vannak – mint például az államelnök is –, akik tudják, hogyan működik a kommunista rendszer. Látták a rendszer szereplőit, gazdasági folyamatait, a társadalomfejlődés különböző irányait, és látták például a sajtó működésének a jellegzetességeit. Tehát ezek az emberek tudják, hogy miről beszélnek akkor, amikor a Magyarországon zajló folyamatok iránt érdeklődnek, és a miniszterelnököt faggatják erről, és ebben az összefüggésben tekintenek az európai válságra is. Ezért fontos, hogy azok, akik tudják, hol tartott Európa a rendszerváltozás előtt és meddig jutott el mostanáig, együtt gondolkozzanak arról, hogy miképpen lehet ezt a jelenlegi európai válságot közösen megoldani. Ez egy nagyon nagy feladat, ami azokra az emberekre, akik ismerik ezt a folyamatot és történelmi dimenzióba tudják állítani, különösen nagy felelősséget ró. Nyilván az európai dimenzió volt a domináns, az euróval kapcsolatos tervek, az, hogy legyen-e bankfelügyelet és milyen legyen a bankfelügyelet. A miniszterelnök úr is beszélt az euróhoz való hozzáállásunkról. Én azt hiszem, az nagyon fontos, hogy itt egy nagyon komoly tárgyalás zajlott tartalmi kérdésekről.

- Engedje meg, hogy egy nem kifejezetten a berlini látogatáshoz kapcsolódó kérdést is föltegyek. Nem tudom, hogy mennyire voltak bevonva ebbe a bizonyos azeri ügybe, de mégis külügyminisztériumi felelős vezetőként talán tud valamit arról, hogy megtörtént-e egy bizonyos esemény. Az elítélt személyek átszállításáról szól a strasbourgi egyezmény, amely intézkedik arról, hogy mi a teendője az ebben részt vevő országoknak. Mi mindig hangsúlyoztuk, hogy ennek az egyezménynek a keretein belül adtuk át Azerbajdzsánnak a gyilkost. Azonban van ennek az egyezménynek egy olyan pontja, amely arról szól, hogy az egyezmény alkalmazásáról, vagyis az átadásról, tájékoztatni kell az Európa Tanács büntetőjogi kérdésekkel foglalkozó bizottságát. Ez megtörtént?

- Én már egy korábbi műsorban is elmondtam, hogy az azeri vagy az örmény ügyhöz, valamint ezeknek a konvencióknak és nemzetközi szabályozásoknak a sorsához nekem hivatalból semmi közöm nincsen.

- Tehát akkor az Európa Tanácshoz sincs?

- Az Európa Tanácshoz van közöm, de erre a kérdésére akkor sem tudok most válaszolni. Viszont az előbb említett valamit, amit mindenképp szeretnék kommentálni. Egy kicsit valóban módosítanom kell az újságírókkal kapcsolatos pozitív véleményemet, az Ön által említett történés miatt. Arról van szó, amikor azt mondta egy újságíró, hogy Kertész Imre magyar származású író. Csak azt szeretném ezzel kapcsolatban mondani, hogy ilyen hülyeségeket valóban nem kell beszélni.

- Azt tudja, hogy ez nem egy véletlen elszólás, ugye? Ha ez nem lett volna a magyar kormánypárti sajtóban rendszeres – még Imre Kertész-ként is sokszor emlegették –, akkor egy ilyen kijelentés nem hangozhatott volna el egy közszolgálati televíziós tudósító szájából. Tehát ennek megvolt az előzménye.

- Én nem vagyok erről meggyőződve. Az én álláspontom ebben az ügyben teljesen világos. Én még Berlinben voltam, amikor Kertész Imre Nobel-díjat kapott, és én magam is számos olyan összejövetelt rendeztem az író részvételével, ahol ezt megünnepeltük. Én egyébként nagyon jelentős dolognak tartom azt, hogy Kertész Imre ott volt Orbán Viktor előadásán, és egy nagyon pozitív hangulatú beszélgetés zajlott köztük. Én csak azt tudom mondani, hogy ha a miniszterelnök teljesen egyértelműen pozitívan nyilatkozik, és mindig nagy elismeréssel és tisztelettel szól a Nobel-díjas íróról, akkor senki ne vegye a bátorságot arra, hogy bármilyen politikai meggyőződésből vagy szándékból ezzel ellentétes álláspontot képvisel! Nem azért, mert a miniszterelnök ezt nem így gondolja, hanem azért, mert ezt követeli meg az általános értékek iráni tisztelet és a magyar kultúra iránti tisztelet is. Tehát azt gondolom, hogy semmiféle spekulációnak meg feltételezésnek helye nincs. Magyarország egy olyan hely, ahol néha nagyon nehéz megkülönböztetni a hülyeséget a rosszindulattól. Nekem meggyőződésem, hogy ebben az esetben újságírói hülyeséggel van dolgunk.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!