rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. október 12.

Ferlinghetti visszautasította a kormánypénzes díjat
Szőcs Géza volt kulturális államtitkár, a Magyar PEN Club elnöke és a miniszterelnök tanácsadója

Bolgár György: - Most is megkérdezem, amit néhány hónappal ezelőtt már megkérdeztem, hogy adott-e már tanácsot Orbán Viktornak?

Szőcs Géza: - Természetesen igen, de ha abban az ügyben kérdi, amely ügyben most engem fölhívtak, az még nem került szóba.

- Nem, hanem általában kérdeztem csak, hogy most már igénybe vette-e a miniszterelnök az Ön tanácsait?

- Igen, természetesen.

- Akkor erről a kicsit kínosnak látszó dologról szeretnék beszélni, hogy a világhírű amerikai költő, Lawrence Ferlinghetti nem fogadta el a Magyar PEN Club első alkalommal odaítélt Janus Pannonius-díját, ami jól hangzik azért is, mert mégiscsak egy érdekes és nagyon is hozzánk kötődő költőről nevezték el, de a vele járó ötvenezer eurót sem fogadta el, és az se hangzik rosszul. Mi van emögött, mi történt?

- Azt kell először is tisztázni, hogy ez kinek kínos.

- Gondolom, nem neki, hanem inkább nekünk, akik adtuk a díjat.

- Vannak, akik botrányt emlegetnek. Az én szememben az a kínosan botrányos, ahol valamilyen elhallgatott, egyébként vállalhatatlan dolog – házasságtörés, sikkasztás, vagy árulástól kezdve Isten tudja, micsoda – forog fönn.

- Ha az Európai Unió nem fogadná el a Nobel-békedíjat, amit ma ítéltek neki oda, szerintem az is kínos volna.

- Idáig én most nem megyek el. Én azt gondolom, hogy azt nevezhetjük kínos vagy bocsánatos ügynek, amelyet visszafejtve eljutunk odáig, amikor azt mondhatjuk, hogy na, itt most valakinek valami egyebet kellett volna tennie, valaki megsértett morális tabukat, törvényi tabukat vagy bármilyen egyéb tabut, és ezért a büntetése a botrány. Én akármeddig megyek vissza az időben, nem látok olyan mozzanatot vagy olyan pillanatot, amelyről azt mondhatnám, hogy na, ezt másképpen kellett volna csinálni. Ugyanis mi a szóban forgó urat megkérdeztük, hogy amennyiben a díjat megkapná, elfogadná-e, és mit szólna ehhez, és nagyon kedves levelet írt, amelyben ezt megköszönte, és azt mondta, hogy elfogadja, és eljutottunk odáig, hogy elkezdtük megbeszélni a részleteket azzal kapcsolatban, hogy hol, mikor és milyen körülmények között vegye át a díjat. Ezek után ő visszakozott, tehát én azt gondolom, hogy nekünk itt nem kell lehajtanunk a fejünket, nem gondolom, hogy hibát követtünk el.

- Nézze, nekem ezzel együtt kínos. Akárki követett el hibát, ha egyáltalán elkövetett, a végeredmény akkor is kínos. Még azt is mondom, hogy a PEN Club választása nagyon jó. Persze nem szorul Ferlinghetti az én dicséretemre, de inkább Önöket dicsérem ezzel, hogy mertek egy olyan, egyrészt világhírű, másrészt sok szempontból talán a mai napig is vitatott költőt díjazni, aki nem feltétlenül áll az első sorban, amikor díjakat osztogatnak. Igaz, hogy most már kilencvennégy éves, ilyenkor már mindenkinek kijár. De azt mondom, hogy ez egy nagyon bátor, merész és mondanám, hogy európai választás volt, ha Ferlinghetti nem volna éppen amerikai. Még azt is hozzáteszem, hogy bár ő egy kicsit korábban kezdte, mint a 68-asok, de a miniszterelnöknek éppen a 68-as nemzedékkel van baja. Ferlinghetti és a beatnemzedék éppen őket alapozta meg, az ő szellemi csírájuk kellett ahhoz, hogy a 68-as nemzedék azzá váljon, ami!

- Kétségkívül. A század történetében, legalábbis a világháborúk óta kevés olyan történés volt, amely ennyire megváltoztatta volna a szellemi világot, a kultúra, ezen belül a költészet világát, beszédmódját és sztenderdjeit.

- Igen, és szerintem itt van az a példa, amikor kiderül, hogy Ferlinghetti és Nyirő József nem férnek össze.

- Ez az eszmecsere nagyon messzire vezetne. Én elkezdtem Nyirő József politikai és közéleti pályáját fölmérni, mert hiába mond bárki bármit, ez egy feldolgozatlan fehér foltja a magyar politikatörténetnek és művelődéstörténetnek is, és azt gondolom, hogy azok az elvárások vagy hivatkozások nem helyénvalóak, hogy Nyirőről kellett volna tudni, miket írt. Ezt nincs honnan tudnia valakinek, aki még nincs hetven-nyolcvan éves.

- Hát egy dolgot tudhattak, a nyilas parlamenti tagságot, az nem volt titok.

- Ez nem volt titok, de közbeszéd tárgya sem volt, és az nem nyilas parlament volt, az a magyar parlament volt.

- A Szálasi-rendszer alatt működött, igen.

- A nyilasok dominanciája alá került. De azért azt le kell szögezni, hogy ő soha nem volt nyilas-párti képviselő.

- De érdekes módon azért a Szálasi-kormány mellett kiállt a parlament tagjaként is, és azt propagandájával támogatta. Lehet, hogy ezt annak idején nem tudták.

- Ha róla beszélünk, akkor kevesebb szó marad másra. Ígérem mindenesetre Bolgár úr, hogy a Nyirővel kapcsolatos filológiai kutatásaimat elő fogom tárni, bármilyen eredményt hoznak is. - Ennek örülök, csak még egyszer elmondom, hogy szerintem Ferlinghettit is az zavarta – bár valószínűleg nem hallott sem Nyirőről, sem a Nyirő-ügyről –, amit megtudott az első megkeresés után Magyarországról, hogy a mai Magyarországgal, a magyar kormány politikájával, ideértve a kultúrpolitikát, a médiapolitikát, sok baj van. És ezért írta aztán a levelében, hogy mivel a díjat jelenleg részben a magyar kormány finanszírozza, és mivel a jobboldali rezsim politikája a tekintélyelvű irányítás felé halad, következtetésképpen a szabad véleménynyilvánítás és a polgári szabadságjogok korlátozása felé tolódik, nem tarja lehetségesnek, hogy elfogadja.

- Így van. Ezt ő még kiegészítette valamivel, de előrebocsátom, én nem gondoltam azt, hogy most így Budapest és San Francisco között lehetséges érdemi eszmecserét folytatni arról, hogy ki hogyan értelmezi a lelkiismereti szabadságot, a sajtószabadságot. Én nem kívántam egy ilyen vitába belemenni vele. Úgy gondoltam, hogy vagy úgy hozza az élet, hogy egyszer eljön és közelről informálódhat, vagy nem. Elfogadtam a feltételeit, ugyanis ő egyrészt arra hivatkozott, hogy ebben magyar kormányzati pénz van, másfelől azt kérte, hogy a díjhoz járó pénzalapot olyan alkotók megsegítésére szánjuk, akik a véleményszabadság és a társadalmi elnyomattatás szempontjából a legexponáltabbak, a legkritikusabb helyzetben vannak, illetve a legtöbbet teszik ezekért az értékekért. És én azt válaszoltam erre, hogy természetesen elfogadjuk, és kértem szépen, hogy nevezzen meg ilyen alkotókat, ha van konkrét név, akire gondolt volna. Ha pedig nincs, akkor én azt tartanám helyesnek, ez is egy javaslat volt, hogy Magyarországon a legelesettebbnek számító cigány népességből válasszunk ki ilyet. Tehát olyan fiatal roma költők, írók, képzőművészek, filmesek köréből válasszunk ki valakiket, akiknek ez valóban nagyon sokat jelent. És azt is – itt visszajutunk a Klubrádióhoz, lehet, hogy tudja ezt Bolgár úr, lehet, hogy nem – javasoltam expressis verbis, hogy ezt a PEN Club nem egyedül kívánja eldönteni, hogy kik kapják ezeket a díjakat, hanem közösen a Klubrádióval, mert e pillanatban a Klubrádió számít a véleményszabadság és sajtószabadság szempontjából a legmegbízhatóbbnak.

- Ne vicceljen!

- Komolyan ezt mondtam!

- Nekem ez abszolút új. Ezt köszönjük is, mert ez egy közvetett elismerés egy volt kormányzati vezető politikus részéről, hogy valami elfogadhatót és tiszteletreméltót csinálunk. Vagy nem ennek szánta?

- Szemérmes ember vagyok, nem tudok jól reagálni arra, ha dicsérnek, úgyhogy ilyenkor elpirulok.

- Még szerencse, hogy ez rádió. De ha elismerésre méltó, akkor miért ne mondjam a fülébe?

- Itt most már annyi minden történt, ami szerintem elismerésre méltó és az ellenkezőjét váltotta ki. Nem elismerést, hanem agresszív indulatokat, ármánykodást, intrikát, iróniát, kárörömöt. Pedig azt gondolom, hogy most egy olyan ügyről beszélgetünk, amely mind a magyar kultúra szempontjából, mind pedig az egyre dekulturalizáltabb világ szellemi háztartása szempontjából nagyon fontosak.

- Ezért is mondtam a beszélgetés elején, hogy kínos, mert az ügy jó, a díj jónak látszik, jóról van elnevezve, ráadásul elég tekintélyes még anyagilag is ahhoz, hogy komolyan is vegyék. Nem mintha a költők így gazdagodhatnának meg szerte a világon, de azért fontos, kell hozzá, hogy valamilyen tekintélye legyen, főleg egy új díjnak. Ferlinghetti is remek választás lett volna, és mégis azzal, hogy ez a kormányzat olyan politikát és benne részben olyan kulturális politikát is folytatott, aminek még San Franciscóig is elér a kétes híre, ezzel kerültek Önök kínos helyzetbe. És ez független attól is, hogy Ön például bevont volna akár minket is, mint a másik oldal komolyan vehető egyik szereplőjét.

- Igen, ennek van olyan olvasata is, hogy egyre reménytelenebbek a gesztusok és a kompromisszumkészség. Itt azért hadd mondjam el, hogy ami a magyar kormányzat anyagi részvételét illeti, Amerikából nézve ez úgy tűnik, hogy felfoghatatlan, hogy itt a kulturális kormányzat kulturális célokra nem valamifajta gleichschaltolás céljából ad pénzt, hanem mert ez olyan közpénz, amelynek a felhasználását a legjobb lelkiismerete szerint kell megszerveznie. És én nagyon örültem annak, hogy a magyar kormányzatot meg tudtam arról győzni, tehát az illetékes szereplőket, vagy szinteket, struktúrákat, hogy ez egy jó cél, és nem volt nehéz őket meggyőzni. És arra gondoltam, hogy hány rossz cél helyett fordítunk most tizennégy-tizenötmillió forintot egy igazi jó célra. Mindezt reménytelen volt elmagyaráznom Ferlinghettinek, úgyhogy csak annyit mondtam neki, hogy ha őt ez zavarja, akkor a díjalapból ki tudjuk küszöbölni a kormányzati részvételt, mert a dolog annyira megnyerte sokak tetszését, magánvállalkozások hasznából, nyereségéből elég sokan ajánlottak föl annyi pénzt, hogy a szóban forgó ötvenezer euró nagyobbik része fedezhetővé vált privátforrásból is. Tehát azt mondtam, hogy akkor felejtsük el azt, hogy a magyar kormány ilyen vagy olyan, ha nem tetszik nekünk a magyar kormányzat részvétele, akkor fedezzük máshonnan. De ez őt egyáltalán nem érdekelte, tehát akkor nem tudtam egyébre gondolni, mint hogy ez egy ürügy volt.

- Lehet, hogy ürügy volt, kétségtelenül, de valószínűleg az ürügy mögött az a tény áll, hogy Ferlinghetti is tud már arról, amiről nagyon sokan Amerikában, hogy a magyar kormány demokráciapolitikája enyhén szólva kétségbe vonható, és ez a médiára is vonatkozik, a kultúrára is vonatkozik, a gazdaságra is vonatkozik.

- Hadd kérdezzek valamit, Bolgár úr. A magyar nyilvánosság szerkezetét ismerve – most éppen a Klubrádiótól tekintsünk el, ebbe a frekvenciavitába én nem, nem látok bele – először is hány olyan médiafelület van, ahol is a kormánynak direkt befolyása lenne?

- Rengeteg. Azért azt ugye hallotta, Szőcs úr, hogy a Magyar Televízió Esti Híradójában a berlini tudósító közölte, hogy az Orbán Viktor-előadáson ott volt Berlinben Kertész Imre, a Nobel-díjas magyar származású író is. Azért ha Ön volna a kulturális államtitkár, nem kezdené verni az asztalt, hogy micsoda botrány ez a magyar közszolgálati televízióban?

- De most ezek mind megérnének egy-egy külön beszélgetést.

- Nem, ezek politikaváltozást érnének meg.

- Nézze, én arra gondolok, és arról vagyok meggyőződve, hogy amikor Ferlinghetti arra gondol, hogy a sajtószabadság, a véleményszabadság, a lelkiismereti szabadság veszélyben van Magyarországon, akkor arra gondol, hogy embereket elhurcolnak, letartóztatnak, nem engedik megjelenni a köteteiket, és hasonlókra. Mert ez ma a világ nagyon sok országában sajnos tényleg így működik, és még itt is így működött, ha nem is Magyarországon, de például Romániában egész egyértelműen ez volt a helyzet ezelőtt húsz-huszonöt évvel. Lehet, hogy ő erre gondolt, amikor informálták arról, hogy veszélyben a sajtószabadság Magyarországon. Most a legőszintébb meggyőződéssel mondom Önnek, hogy szerintem a sajtó ma sokkal erősebb Magyarországon, mint a kormány.

- Akkor nem irigylem a kormányt. Csak még egy kérdés a végére. Nem gondolja-e, hogy érdemes volna olyan következtetést levonni ez a szerencsétlenre sikeredett ügy – és remélem, hogy a következő jobban sikerül, tényleg nem bánnám, a Magyar PEN Clubnak is jót tenne, a magyar irodalomnak is, a kulturális hírünknek is, ha van bármi befolyása a kormányzati politikára – remek példa annak illusztrálására, hogy lám, megvan annak a súlyos következménye, kisebb és nagyobb, ha olyan lépéseket, ha tetszik, unortodox lépéseket teszünk, amelyek beleütköznek az európai és amerikai demokratikus normákba? Hogy hasonlítani kell ezekhez, ha nem is tökéletes a demokratikus rendszer, mégis csak az az elfogadottabb, civilizáltabb, normálisabb? És akkor a Ferlinghettik is azt fogják mondani, hogy köszönöm szépen a megtiszteltetést.

- Szerintem vannak olyan judíciumú emberek is, akik ezt máshogyan értelmezik. Elvont értelemben ezzel egyetértek, csak azt gondolom, hogy itt intrika működött. Nyilván ez egy feltevés részemről, nincsen bizonyítékom. Csak az apró tények összeillesztéséből, az időzítésekből, az argumentumokból, az ellenargumentumokra való reflexiókból bennem az a kép rajzolódott ki, hogy Ferlinghettinek torz képe van a magyar valóságról.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái