rss      tw      fb
Keres

Elnapolták az Amerikából Szerbiába hazamenekült kosárlabdázó büntetőperét

MTI 2010. június 28., hétfő 15:11

Szeptemberre napolták el hétfőn Belgrádban annak a szerb kosárlabdázónak a büntetőperét, aki tavalyelőtt New York államban olyan súlyosan bántalmazott egy amerikai diákot, hogy az több hétre kómába esett.

A tettes, Miladin Kovacevic ellen életveszélyt okozó testi sértés vádjával folyik eljárás Szerbiában. Pere márciusban kezdődött, és hétfőn folytatódott volna, de szeptember 13-ra elnapolták: a védőügyvédje írásban közölte a bírósággal, hogy túlságosan lefoglalják más ügyek, ezért nem tud megjelenni a tárgyaláson.

A 23 éves Kovacevic egy főiskolai kosárlabdacsapatban játszott az Egyesült Államokban. A 190 centis, 118 kilós szerb az egyetem mellett egy bárban két társával nekiesett egy vékonydongájú, alig 60 kilós amerikai diáknak, mert az állítólag táncolt Kovacevic egyik ismerősének a barátnőjével.

Az eset után a szerbet letartóztatták, de óvadék fejében szabadlábra került, és sikerült elutaznia az Egyesült Államokból. A szökésben állítólag segítette Szerbia akkori New York-i konzulja és annak helyettese; feltételezések szerint hamis útlevelet állítottak ki neki. Ellenük is vádat emeltek Szerbiában; ügyüket összevonták a Kovacevic elleni büntetőeljárással.

Az ügy diplomáciai botrányt okozott az Egyesült Államok és Szerbia között, mert Belgrád nem akarta kiadni állampolgárát az amerikai igazságszolgáltatásnak. Végül egyezségre jutottak; az amerikai hatóságok átadták az ügyet Szerbiának, a szerb kormány pedig 900 ezer dollárt fizetett a sértett családjának. Még Hillary Clinton is közbenjárt - már külügyminiszterként is -, hogy a szerb hatóságok mindenképpen folytassák le az eljárást Kovacevic ellen.

A kosárlabdázót 2008 októberében vették őrizetbe Belgrádban, de szabadlábon várja pere kimenetelét. Ha bűnösnek találják, nyolc évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják.