rss      tw      fb
Keres

OGY - Költségvetési bizottság: igen Domokos és Warvasovszky ÁSZ-vezetővé választására

MTI 2010. június 28., hétfő 15:10

Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága támogatta, hogy az Országgyűlés válassza meg Domokos Lászlót és Warvasovszky Tihamért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének, illetve alelnökének. A bizottság hétfői ülésén mindkét jelölt esetében a kormánypárti képviselők 18 igen és az ellenzéki honatyák 6 nem szavazatával támogatta a jelölteket.

Domokos László meghallgatása során elmondta: az eddigi eredményekre alapozva a jövőben, megválasztása esetén, arra fog törekedni, hogy erősítse az ÁSZ javaslattételi szerepét.

Kiemelte: az ÁSZ vezetőjeként a költségvetési gazdálkodásában a rend erősítését helyezné előtérbe. "A rend stabilitást teremt, az ÁSZ célja az, hogy az ország gazdálkodásában, a költségvetési gazdálkodásban rend legyen" - mondta Domokos László az MTI-nek a szavazást követően.

Az ÁSZ elnökjelöltje meghallgatása alkalmával aláhúzta: a számvevőszéki ellenőrzések során erősíteni kell a költségvetési és önkormányzati gazdálkodás hatékonyságának vizsgálatát, a célszerűség ellenőrzését, egyúttal erősíteni kell a vagyongazdálkodás ellenőrzését.

Domokos László felvetette: miközben az ország kistelepülésein nagy rendszerességgel ellenőrzik az önkormányzatokat, a főváros átfogó számvevőszéki ellenőrzésére 20 éve nem került sor. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a jövőben szükség lesz a non profit szektor költségvetési kapcsolatainak a mostaninál hangsúlyosabb számvevőszéki vizsgálatára, és az utóellenőrzések szerepét is erősíteni kell.

Domokos László az üvegzsebtörvény kapcsán megjegyezte: a közpénzek felhasználásának hatékonyságára is ki kell terjednie a számvevőszéki ellenőrzéseknek a jövőben.

Warvasovszky Tihamér, aki Székesfehérvár polgármestere, elmondta: az önkormányzatok feladatai és forrásai régóta nincsenek szinkronban, az előírt feladatokhoz hiányzanak a szükséges anyagi források. Ezzel kapcsolatban kiemelte: az önkormányzati gazdálkodásban is fontos a közpénzek hatékony felhasználásának javítása, a ÁSZ-nak a szükséges ellenőrzéseken kívül az önkormányzatok munkáját segítő javaslatokat is meg kell fogalmaznia.

Az ülésen Nyikos László (Jobbik), a bizottság elnöke felvetette: nem volt még példa arra, hogy a számvevőszék elnökét és alelnökét is a kormánypártok jelöljék a posztokra. Vágó Gábor (LMP) pedig arra keresett választ, hogy a pártfinanszírozásban hogyan lehetne felszámolni a visszásságokat, átláthatóbbá tenni a finanszírozási rendszert.

Lenhardt Balázs (Jobbik) pedig azt firtatta mindkét jelölt esetében, hogyan tudják majd függetleníteni magukat korábbi pártkötódésüktől.

Domokos László elmondta: megválasztása esetén lemond képviselői mandátumáról, önkormányzati tisztségéről, és a pártoktól egyenlő távolságot tartva irányítja majd a parlament ellenőrző szervezetének munkáját. Warvasovszky Tihamér hasonló értelmű nyilatkozatot tett a bizottságban.

Domokos László elmondta: a múltban az ÁSZ több javaslatot is tett a pártfinanszírozás átláthatóvá tételére, ezeket a korábbi parlamenti többség nem fogadta el, a jövőben újabb javaslatokkal él majd az ÁSZ a transzparencia növelésére ezen a téren.

A testület ülésén a Fidesz részéről Domokos László jelöltségével kapcsolatban mind szakmai tapasztalatairól, mind önkormányzati munkájáról elismerően szólt Babák Mihály, Arnóth Sándor és Dancsó József, és alkalmasnak ítélték az ÁSZ élére.

Veres János (MSZP) a szakmai kvalitását elismerte a jelölteknek, jelölésük módját bírálva azonban aláhúzta: a szocialisták nem tudják támogatni őket.

Az ellenzék végül nem szavazta meg, hogy a jelölteket válasszák meg az ÁSZ vezetőinek.