A média eldöntötte: a Milla egy párt, és punktum



A kérdést, hogy „Milyen demokratikus erők állnak szemben aktívan Orbán monolit rendszerével ebben a pillanatban?”, empirikusan október 23-án fogja majd eldönteni a Milla-Szolidaritás összevont tüntetésének minősége és sikere. Addig tehát túl nagy erőkkel nem érdemes azon rugózni, hogy van-e joga egy civil mozgalomnak a „nincsválaszthatópártom” tömegét képviselni, annak ellenére, hogy sokan inkább az „akkorisválasszpártot” felé akarnák lökögetni az embereket (már hogy a fenébe ne lenne joga?); hogy választhatja-e céljául a politikai elitváltást és egy merőben új politikai elit kititrálását a társadalomból (választhatja); hogy van-e joga vonalat húzni önmaga és a vele egyébként szintén ellenszenvező politikusok – pl. az őket többször is támadó Gyurcsány – közé (akkor is van joga, ha lehetett volna ebben okosabb is); továbbá hogy miután mégis megegyezett a Szolidaritással, megmaradt-e elidegeníthetetlen tulajdonságának a „Nem alkuszunk!” kuructempója (nem maradt meg). Ráadásul az, hogy mi a szerepe egy eredendően civil szervezetnek a mai közegben, amelyben a civil szféra és a pártszféra egyformán gyenge (tehát létkérdés, hogy legyenek erős és politizálni képes civil szervezetek, ugyanakkor az is létkérdés, hogy a konkrétan pocsék pártok miatt ne gyengüljön meg maga a többpártrendszerű berendezkedés), valódi és nem egy csapásra eldönthető dilemma. Idő és tapasztalat kell a kikristályosodásához, és idő kell ahhoz is, hogy folyamatosan megválaszolható legyen az egymás mellett feljövő politizáló civilek „saját identitás kontra közös célok” szintén nem egyszerű feladványa.

Arra azonban érdemes pillantást vetni, hogy mi történik a mindenképp meghatározónak ígérkező civil megmozdulás tálalásával, amikor a millások egy perdöntő pillanatban a sajtó elé tárják a mondandójukat.

A perdöntő pillanat most az volt, amikor a Milla egyesületté alakult (jól tette, mert így kivédhetőek lesznek a sanda és rosszindulatú találgatások, feltételezések az anyagi helyzetükről – az egyesületi tevékenység átlátható, a visszaélések leleplezhetőek), és amikor megjelent a hír, hogy a Milla nagyjából a végére jutott a demonstrációt érintő egyeztetéseknek.

Október 10-én a demokratikus sajtó már előre úgy hegyezte ki a dolgot, hogy a helyzetnek Bajnai Gordon álljon a középpontjában, és ne az legyen az izgalom tárgya, hogy hatalmas civil megmozdulás készül, hanem az, hogy mit jelent majd be Bajnai „visszatérésével” kapcsolatban a Milla aznap elnökké választott vezetője.

Amúgy mértéktartó cikkében a hvg.hu, ha nem is teljesen indokolatlanul (hiszen az aktuális „emberkínálat” valóban nem túl gazdag), de mindenképp egyoldalúan lökte abba az irányba a folyamatot, hogy annak egyetlen, középponti kérdése Bajnai visszatérése legyen. Hosszasan részletezte, mit tartalmaz és mit jelent majd Bajnai beszéde („több lesz bejelentkezésnél”), s ennek fényében teljesen lényegtelenné vált, hogy mit jelent majd a Milla és a Szolidaritás fellépése. Az egész rendezvénynek az vált a legfontosabb tényezőjévé, hogy „az egyeztetések lezárultak, Juhász Péter pedig csütörtökön jelenti be hivatalosan, hogy Bajnai lesz a fő előadó”.

Erre rácsatlakozva az Index is ugyanezt a személyközpontú megközelítést vitte tovább, azzal a különbséggel, hogy ők legalább az első cikkük végén, ha hiányos felsorolásban is, de megemlítették, hogy „a tüntetés két másik vezető szónoka Juhász Péter, a Milla egyik vezetője lesz, és beszédet mond Kónya Péter is a Szolidaritás nevében”. Második cikkükben, amelyben a Milla politikai mozgalommá alakulásáról adtak hírt, szintén a Bajnaival való viszonyt hangsúlyozták, de legalább nem döntötték el előre, hogy ennek mi lesz a kifutása: „Az, hogy milyen lesz Bajnai és a Milla viszonya később, egyelőre képlékeny”. Az viszont, hogy milyen célokat fogalmaznak meg az ott megjelenő civilek, és kiket-miket képviselnek, nem volt kiemelt téma.

Mindezek folytán tizedikén estére például az ATV-ben az vált a folyamatosan visszatérő és agyonhangsúlyozott hírré, hogy majd másnap reggel, „hét óra negyven magasságában”, a Milla újonnan megválasztott elnöke „hivatalosan is be fogja jelenteni Bajnai visszatérését a politikába”. (Valaki kössön rá egy nyitott, rugós colstokot annak a nyelvére, aki kitalálta, hogy az időnek centivel mérhető, térbeli kiterjedése lehet.) Ezt a műsorvezető a kínálat ismertetésekor ismét mint szenzációt említette.

Ezután jött, ha nem is pontosan a beharangozott időpontban, hanem három „centivel” följebb (7:43-kor) a beszélgetés Juhász Péterrel, amelynek címe a csatorna honlapján ugyancsak ez lett: Bajnai felszólal a Milla-tüntetésen.

A Milla vezetője ezek után sok egyéb, fontos mondandója mellett nem győzte hangsúlyozni, hogy Bajnai nem a vezérszónok, hanem egy lesz a többiek között, bár kétségtelenül a legizgalmasabb. Kiemelte, hogy elégedetlenek a férfi-női arányokkal, ezért a felszólalók listája még nem végleges, mert még keresnek nőket. (Bravó! A tizenkilencedik század végének kockáiról sikeresen előre ugrottak a huszadik század közepének tartományába. De ők legalább már nekifutottak.) Juhász még azt is hangsúlyozta, hogy a Milla civil szerveződés, amely most bekerült az aktív politizálás erőterébe, ami egyáltalán nem könnyű, mindenesetre a fórum, a talaj biztosítójának szerepe az övék, ezt kínálják fel minden kormányváltó szándékú erőnek. Eddig a bázisdemokrácia „műfajában” működtek, most országos hálózat létrehozásán fognak dolgozni. Ha úgy adódik, politikai szövetségekben is, de ez még kialakulatlan. Nem pártellenesek, csak pártlogókat nem szeretnének látni, mert a „kezdőknek” nincs annyi pénzük ilyesmire, mint a már bejáratott pártoknak, és így egyenlőtlenség jönne létre. (Ez ostobaság, de egy másik kérdés.) A lényeg, hogy ha nagy nehezen is, de most végre létrejött egy határozottan körvonalazható demonstráció lehetősége. Huszonharmadikán a civilek sok képviselője lesz jelen, neves és egyelőre kevésbé ismert felszólalókkal.

Ezután Juhász távozott az idő „magaslatairól”, ám a kép alján futó szalaghírekben (a crawlban) természetesen ott maradt belőle egy összefoglaló, az aznap ügyeletes hírszerkesztők műalkotásaként. Ebben pedig ez volt olvasható: „A Milla párttá alakult, és legfőbb célja képviselőket küldeni a következő országgyűlésbe. Bajnai Gordon hivatalosan is bejelentette, hogy visszatér a politikai életbe. Bajnai Gordon előtt felszólal még Tamás Gáspár Miklós, Kónya Péter és Juhász Péter”. Semmi nők és semmi civilek, civilség, célirányos ellenzéki szerveződés, összefogás a Szolidaritással, egyáltalán.

Érti a kedves néző-hallgató, ugye? Ez itt egy olyan ország, ahol mindig minden az egyes személyek megjelenésén és egymáshoz való viszonyán múlik. Történjék akármi, a politika mindig az egyszemélyes játszmák művészete. Következésképpen az „együttműködés” és az alternativitás fogalma ott is ismeretlen, ahol véletlenül mégis megszületett. Olyan pedig nincs, hogy egy civil mozgalom civil mozgalomként politizáljon. Ha egyszer a média úgy látja, hogy a Milla már párt, és annak Bajnai Gordon a központi alakja, akkor csak párt lehet, és punktum. Formálódás nincs, csak végleges és végletes helyzetek vannak, amelyekben „egyszer s mindenkorra” dőlnek el a dolgok. Nem kell megvárni, hogy mit hoz majd az október huszonharmadikai tüntetés, hanem előre el kell dönteni róla, hogy az, aminek szeretnénk látni. És mivel mindig azt a legegyszerűbb elképzelni, amit már eddig is néztünk,

ezzel az egész akció máris bekerült ugyanabba a pártpolitikai erőtérbe, amelyben ugyanazok a pártok mozognak, amelyek eddig. Amelyeknek ugyan a Milla éppen hátat szeretne fordítani, de nem tud, mert a szavait még a köztársaságpárti, olykor liberálisnak mondott sajtóban is úgy tudták kiforgatni, hogy mindenképp ugyanabba a struktúrába illőnek látsszon. Így azután Bajnai sem az orbánizmus egyik ellenfeleként jelenik meg, hanem kiélezetten Gyurcsány és az MSZP ellenfeleként, akik egyébként azonnal siettek is megtámadni a Millával való közösködését.

A Milla hibázott, amikor kategorikusan lezárta az összes, köztársaság- és demokrácia igenlő párttal az együttműködés lehetőségét, csak azért, mert ott sem tökéletesek az emberek, és mert történetesen Gyurcsányt – hogy finom legyek – folyton elragadja a túlfejlett színpadi vénája.

(Hajós András fogalmazta meg egy rendezvényen, a MÜSZI-ben – Művelődési Szint, a Corvin Áruházban –, hogy igenis elképzelhető lett volna a Milla-tüntetésre meghívni Gyurcsányt is, ha a Milla komolyan veszi a maga háttérteremtő-kínálatnyújtó szerepét. Menjen fel Gyurcsány a színpadra, mondja el a mondandóját, de egyértelműen a Milla kínálataként, a közönség előtt. Egy olyan közegben, amelyben majd a jelen lévő százezrek – legyen úgy! – természetes módon tudják megtapsolni vagy kifütyülni, mert nem a vezérük, hanem valaminek a felkínálója a számukra.)

A Millának ez a melléfogása a maga következményeivel nem mellesleg azt is felszínre hozta, hogy az éppen létező baloldali pártok legalább annyira az ellenségüknek tekintik a civil politikai mozgalmakat, mint a jobboldaliak. Nem azt képviselik, hogy Orbán monolit hatalmával szemben az alternativitással és a civilek erősödésével lehet csak győzni – azzal, ha minél több helyen és minél több irányzattal van jelen a köztársaság és a demokrácia elvének képviselete –, hanem megint csupán az önös érdekeiket. Az igaz, hogy a civilek partnernek tekintése a politikusok számára egy kis lemondással is jár (nem egyedül az egyes személyek lesznek a demokrácia letéteményesei), másfelől azonban annál nagyobb hasznot hozna: ha kellőképp tisztelnék maguk mellett a civil politikát is, akkor például a pártjuknak is lenne civil bázisa, és azzal együtt társadalmi elismertsége. Ami jelen pillanatban nincsen, ezért is a nagy, univerzális pártellenesség.

Amibe csak még mélyebbre fogunk süllyedni, ha a demokratikus oldal sajtója továbbra is ezt a borzalmas, sztárolási technikákhoz kötött pártpolitizálást erősíti.

Mondanám, hogy ennek korrekciójára van még idő, de attól tartok, nemigen van már kinek.



Lévai Júlia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!