rss      tw      fb
Keres

MSZP: Balogh András alkalmasabb államfőjelölt Schmitt Pálnál

MTI 2010. június 28., hétfő 13:46

Az MSZP-frakció Balogh András államfőjelöltségét támogatja a keddi parlamenti szavazáson, mert alkalmasabbnak tartják erre a posztra, mint Schmitt Pált - közölte Mesterházy Attila sajtótájékoztatón hétfőn.

A szocialista frakcióvezető hangsúlyozta: Balogh Andrást autonómabb személyiségnek és felkészültebbnek tartják, mint ellenfelét.

Mesterházy Attila szerint a két jelölt összehasonlításában érdekes helyzet, hogy az MSZP jelöltjét több, összesen négy frakció tartotta alkalmasnak a köztársasági elnöki posztra.

Felidézte: az MSZP-frakció hétfőn délelőtt meghallgatta Schmitt Pál, és értékelték az ott elhangzottakat, majd egyhangú döntést hoztak arról, hogy Balogh Andrást támogatják. Jelezte: a frakcióból senki nem kért felmentést a kötelező szavazás alól.

Szavai szerint bár Schmitt Pál azt mondta magáról, hogy ő az "emberek embere", meglepetésükre számos konkrét kérdésre nem adott választ, amelyek az embereket érintik. Példaként említette az egykulcsos adó bevezetését, a minimálbér megadóztatását.

Mesterházy Attila sajnálatosnak tartja, hogy a házelnök egy már elfogadott törvényről, a kormánytisztviselőkről szóló jogszabályról úgy beszélt, mintha az még a Ház előtt lenne és lehetne rajta változtatni.

Az látható, hogy egy embernek biztosan az embere Schmitt Pál, Orbán Viktornak - fogalmazott, mivel szerinte a jelölt semmilyen garanciát nem tudott adni arra, hogy szembe tud menni a miniszterelnök, a Fidesz-frakció vagy a kormány kéréseivel.

Jelezte: a szocialista frakció döntött arról is, hogy nemmel szavaz az Állami Számvevőszék vezetőinek hétfői megválasztásakor.