rss      tw      fb
Keres

Árvíz - Ombudsman: alig tekinthető át az árvizek és a belvíz elleni védekezés jogi szabályozása

MTI 2010. június 28., hétfő 13:40

Áttételes, ezért nehezen áttekinthető az árvizek és a belvíz elleni védekezés jogi szabályozása, amely azért is hiányos és ellentmondásos, mert még nem fejeződött be a nagyvízi meder, azaz az ártér kijelölése. Emiatt sérül a jogbiztonság, a tulajdonhoz való jog és az állam sem tehet eleget maradéktalanul kötelezettségének - állapította meg Szabó Máté ombudsman azon közlemény szerint, amelyet az Országgyűlési Biztos Hivatala hétfőn juttatott el az MTI-hez.

Mint írták, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa már tavaly májusban is vizsgálta az ár- és belvízvédelem állapotát, elsősorban az élet- és vagyonbiztonság szempontjából. Akkor azt a következtetést vonta le, hogy az árvízvédelem régóta alulfinanszírozott: bár az emberéletek megóvására még futja, a vagyontárgyak megvédésére már kevésbé - áll a közleményben.

Szabó Máté a védekezés irányítóit már 2009-ben is úgy tájékoztatta, hogy problémás az ártéri építkezések engedélyezése, s hogy fontos a lakosság tájékoztatása, valamint a civil összefogás.

Az ombudsman az idei árvíz kapcsán is hangsúlyozta, hogy az árvízi és belvízi katasztrófák esetén a védekezésnek nem lehet anyagi akadálya, a megelőzéssel ugyanakkor hosszú távon csökkenthető a védekezésre fordítandó összeg. Ezért Szabó Máté szerint az árvíz és belvíz elleni védekezés átfogó koncepciójára és a megváltozott időjárási viszonyokhoz illeszkedő védműrendszer kiépítésére van szükség.

Emellett a biztos fontosnak tartja a védekezéssel kapcsolatos joganyag egységesítését és kiegészítését, folyamatosan aktualizált tartalmú védelmi kézikönyvek kiadását, valamint szakmai képzések és gyakorlatok szervezését, amelyekbe be kellene vonni a veszélyeztetett területeken élőket.

A tájékoztatás a katasztrófavédelmi szervek jogszabályi kötelezettsége - emlékeztetett az ombudsman, hozzátéve: a közérthetőség érdekében ugyanazt a terminológiát kellene használni, amelyet a lakosság az időjárás-jelentésekben már megismert és megszokott.

Szabó Máté felkérte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel és Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen vizsgálja felül az árvízi és belvízi katasztrófák kezeléséről, elhárításáról és megelőzéséről szóló joganyagot. A biztos szerint azt is fontos lenne megvizsgálni, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvényben az önkormányzatok kötelező feladatai közé sorolható-e a települések vízkárelhárítási terveinek előkészítése.

Lényeges kérdés az is - olvasható a közleményben -, hogy a jogszabályok megfelelően rendezik-e a katasztrófa sújtotta területté nyilvánítás feltételeit, az ártéri ingatlanokra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezés szabályozását, valamint az eljáró építésügyi és vízügyi hatóságok gyakorlatát. Szükséges lenne a nagyvízi meder, azaz az ártér kijelölése és a mederkezelési tervek elkészítése is.

A vizsgálatoknak arra is ki kell térniük, hogy jogosultak-e kártalanításra azon tulajdonosok, akiknek ingatlanjai az új kijelölés alapján ártérivé minősülnek át - fűzi hozzá az ombudsman.

A biztos a vidékfejlesztési minisztert arra is kéri, hogy fontolja meg egy új, átfogó árvíz és belvíz elleni védekezési koncepció kidolgozását.