A birkák dala – Nyolcadik rész: Ópusztaszertől a Szabad Sajtó útig



Az első rész a sorozat tartalomjegyzékével    
 




A hatodik részben bevezettem a korruptokrácia kifejezést, miután a már ismert uralmi rendszerek, a számos „-krácia” között nem találtam egyet sem, amely magában foglalná a második Orbán-kormány lényegét. Röviden úgy definiálhatom ezt a szót, hogy az intézményesített, legalizált korrupcióval, intézményeink korrumpálásával elért gazdasági és politikai hatalom uralma.

Ennek egy új, nagyon veszélyes dimenzióját tárta elénk Orbán Viktor a szeptember 29-ei ópusztaszeri szoboravató beszédében, amelyben messianisztikus elkötelezettsége nevében – amellyel már a 2. részben foglalkoztam – megkezdte a jézusi tanítások korrumpálását, amalgámozását pogány elemekkel. Ebből a beszédből, majd idézek részeket, de érdemes a maga felkavaró egészében elolvasni vagy megnézni, mert több esztelen gondolat mellett a Fidesz–KDNP–Jobbik retorikájában már korábban is fel-feltűnő náci eszmék minden eddiginél erőteljesebb, leplezetlenebb megjelenítése található meg benne. Orbán beszédének ezzel a politikai-rasszista-fasisztoid aspektusaival már foglalkozott például Marsovszky Magdolna antiszemitizmus- és kirekesztéskutató.

Természetesen én is elítélek minden ilyen tanítást, és különösen aggaszt, hogy kitűnik belőle: profetikus-messiási küldetéstudata – amelynek kialakulására már többször felhívtam a figyelmet – minden eddiginél veszélyesebb vizekre tereli Orbánt: nem egy általunk már ismert univerzális istenkép messiása akar lenni, hanem ősmagyar-pogány és pszeudokeresztény elemekből ötvöz össze egy speciálisan magyar mitológiát, hitvilágot. Mivel a beszédében megjelenő tanítás kétségtelenül sokkal inkább jobbra esik a politikai spektrumon, mint amit a Fidesz vagy akár a KDNP eddig képviselt, valószínű, hogy Orbán ezzel a nácizmusra hajazó nacionalizmussal szélesebb köröket akar megnyerni: a Jobbik felé kíván nyitni. Fumigáló retorikájával kirekesztené a hazából mindazokat, akik nem „születtek bele a turulba”, nem tartoznak a pogány vérszövetséghez. Így a Horthy-korszak nyugalmasabb éveire utaló szakrális nacionalizmus helyett – ahogy korábban utaltam rá – talán szakrális nácizmusnak kellene hívnunk Orbánék irracionális, a végnapjaikra kialakuló rendszerét.

Bár a korrumpálás kiterjesztésének a vallási-spirituális-ezoterikus szférára már voltak parlamenti előjelei – például a szentkorona körüli sámántánc –, de az ópusztaszeri beszédig nem hittem, hogy Orbánnak szerepe volt a kitervelésében és lehetővé tételében. Nyirő József földi maradványának meggyalázása nem sorolható teljesen a pogányosítás tárgykörébe, viszont nyíltan Orbánék (vagy csak Kövér László?) színjátéka volt. A kereszténység korrumpálásának eddig legnyomatékosabb megnyilvánulását, az ópusztaszeri bálványavató beszédet azonban Orbán teljesen magára vállalta, még ha talán nem volt is sok köze a megírásához. Sőt talán a koncepciójához sem, amit – mint látni fogjuk – lehetségesnek tartok.

És ha így van, ez arra vallhat, hogy Orbán talán nagyon veszélyes befolyás alá került, amióta fel kellett töltenie akkumulátorait, ami lehet egy nagyon veszélyes művelet is, mint az első részben említettem. Akár így van, akár nem – ezt majd mindenki eldöntheti elemzésem végén –, az ópusztaszeri beszéddel OV saját belső világának talán legmélyebb – és legsötétebb? – bugyraiba engedett betekintést. Mondhatjuk úgy is: Ópusztaszeren Orbán nem egy szobrot leplezett le, hanem önmagát.

Fel vagyok rá készülve, hogy a következtetés, amelyhez a beszéd elemzése során eljutok széles körű ellenállásra talál. Mint ahogy általában erre a sorsra jutnak azok a törekvéseim, hogy megértsem és megértessem, miért teszi mindazt Orbán, amit a kárunkra tesz. Igaz, pár év után voltak, akik kezdték elfogadni például azt, hogy Orbán egyik általam leírt mozgatórugója az olyannyira túlzott szeretetvágy, amely megköveteli, hogy minden ember szeresse. Talán már egyre többen értenek egyet azzal is, hogy ennek elérésére egy nagyon egyszerű, de veszélyes, despotikus megoldásról győzte meg magát: „Aki nem szeret engem, az nem ember.” Ez gondolkodásmódjának esszenciális eleme, ami Ópusztaszeren is kitűnt, amikor „két hagyomány, két felfogás, két eszmerendszer, kétféle szív”-ről beszélt.

Mivel már korábbi, gyógyszerkutatói pályámon is mindig a megelőzésen dolgoztam, nekem nem elég megértenem pusztán azt, hogy mit tesz valaki: pszichológiai mozgatórugói megértése alapján arra kell rájönnöm, mire készül, különösen az, aki nagy károkat okozhat mindannyiunknak.

Október 1-jén, beszédének értelmezése során az Egyenes beszédben meg akartam értetni, miért vetette el Orbán minden eddiginél sokkal messzebbre a sulykot. Úgy láttam, nagyon fiatalon csöppent bele a politikába, így azóta is próbálja megtalálni önmagát a sodrásában, s úgy tűnik, most spirituális hovatartozását igyekszik fellelni.


Religio Hungaricum: A szakrális nacionalizmus elpogányosítása

Orbán hasadt szellemiségű messiási szerepvállalása szempontjából az összekevert (majdhogynem turmixolt) bibliai és pogány elemekkel kell itt először is foglalkoznunk. Hadd emeljek hát ki beszédéből néhány pogány elemet. Ilyen például a mitologikus turulmadár, a vérszövetség, a kétszívűség, a jelekből olvasás. Az utóbbiról kifejti: „Aki politikára adja a fejét, annak tudnia kell olvasni a jelekből. A jelekből olvasás képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen. Aki kormányoz, tudja, hogy mindennek rendelt ideje van. A jelekből tudja, mikor van ideje szólásnak, és mikor van ideje a hallgatásnak.” Itt a pogány jelekből való olvasás sámáni tudományát összekutyulja a héber Biblia Prédikátor könyvének harmadik fejezetében olvasható versekkel: „Mindennek megszabott ideje van (...) Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek.”

Azután az evangéliumokra utal: „Ismerjük a jó pásztor példázatát. A jó pásztorét, aki nem üldögélhet nyugodtan a tűz mellett, amíg nem adott számot a rábízottakról, akinek, ha száz juha van, és elveszít közülük egyet, ott kell hagynia a kilencvenkilencet a pusztában, és addig kell mennie az elveszett után, amíg meg nem találja. És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat.” Itt Orbán két evangéliumi példabeszédet ömleszt össze: Lukács a 15,4–15,6-ban Jézus jó pásztorként állítja elénk magát, aki megtalálja ez elveszett lelkeket, és a mennyek országába vezeti őket. „Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala” – fejeződik be a példabeszéd. Csakhogy beszédében Orbán önmagát azonosítja ezzel a jézusi szereppel. Hogy ez önmagában blaszfémia-e vagy sem, azt minden olvasó maga döntheti el.

A másik példabeszédet János evangéliuma 10. fejezetében találjuk, szintén Jézusról: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért” – olvashatjuk a 11. versben, és az evangéliumok szerint Jézus valóban az életét adta értünk. Orbán megértéséhez azonban jobb elolvasni az egész evangéliumi fejezetet, azt a részt is, amelyet ő nem idézett. Sőt azt is, amelyre nem is utalt. Például az első versre: „Bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.”

Az evangéliumi utalások után Orbán a Jelenések könyvéhez fordul:„Ma Szent Mihály napja van. Ezt adja ma elénk az Írás. Idézem: ’Akkor harc támadt a mennyben: Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, és nem maradt számukra hely a mennyben. Letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki elcsábítja az egész világot. A földre taszították, és vele együtt lezuhantak angyalai is’.”

Bár ez a szöveg eltér a Jelenések könyvének 12. fejezetében a Károli-Bibliában találhatótól, közelebb állhat egy másik fordításhoz. Kár azonban, hogy Orbán nem idézett további részeket a 12. fejezetből, mint például: „letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádat emelt ellenük Istenünk előtt”, vagy „Jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van!”. A Biblia törvénykönyve, a Tóra valóban keményen bánik a vádlókkal: míg a tízparancsolat – amely nagyon bölcsen nem emel szót a hazugság ellen, hiszen társas létünk a hazugságot olykor szükségessé teszi – kimondja: „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúságot!” Igazságérzetem is azt diktálja, hogy már nem sok idő adatik meg azoknak, akik később alaptalannak, fabrikáltnak bizonyult alkalmi vádak emelésével nyertek politikai előnyöket választási kampányokban, olykor évekig meghurcolva a velük egyet nem értő politikai vagy közéleti szereplőket. Ahogy mindmáig így lehetetlenítik el azokat, akik nem csatlakoznak demokráciaromboló, a jogállam fogalmát meggyalázó, saját embereiket hazugságszajkózásba kényszerítő ámokfutásukhoz. Nem véletlen tehát, hogy Orbán nem idézte a vádlók pokolba taszításáról szóló részt. Ha viszont elfogadja a Bibliát politikai útmutatójának, idéznünk kell majd neki naponta ezt a parancsolatot még a választási kampány beindulása előtt, amikorra a vádemeléseket általában időzítik.

Persze tudom, hogy Orbán ránk, a demokrácia elkötelezett híveire gondolt, amikor az őskígyót, a sátánt emlegette, mert azt nem remélhetjük, hogy magára ismert a bibliai éjjel-nappal vádlóban, mint ahogy a gyurcsányi „hazudtunk reggel, éjjel, meg este” többes számában sem akarta felismerni önmagát. Igaz, ha Orbán talán őszinte akar majd lenni a memoárjában –, ezt magára nézve így fejezhetné ki helyesebben: „Mást hazudtam reggel, éjjel, meg este.”


Frightful silhouettes – flickr/ilja

Ki áll a beszéd – vagy Orbán Viktor – mögött?

Már sokan elemezték, különböző szempontokból a beszédet, amelyet Orbán a náci német birodalom címerére hajazó pogány bálvány leleplezése előtt felolvasott. Különösen messiási szerepvállalása szempontjából azonban az a kérdés is felmerül, hogy ki írta vagy íratta ezt a szélsőséges faji, ideológia, vallási (pogány) nézeteket felvállaló szónoklatot. Vagy talán helyesebben: az új nemzeti hitrendszert hirdető, Orbánt magát a jó pásztorként, a rettenhetetlen Mihály arkangyalként és egy még nem deklarált isten önjelölt profétájaként megjelenítő hittérítő prédikációt.

Különösen a beszéd vége vetette fel bennem: mennyiben a saját szavait hallottuk tőle? Ez fontos kérdés, hiszen tudjuk, hogy a próféták és a felkentek, a messiások, sőt gyakran a hamis messiások is csak szócsövei a valódi hatalomnak.

Miután éveken át elfogadtuk, hogy pártján belül, valamint – az utóbbi két évben – despotikus kormányában és a maga alá gyűrt államigazgatásban Orbán az abszolút hatalom, abszurdnak tűnhet a gondolat, hogy mára valakinek a szócsöve lett. Visszaemlékezve azonban mindazokra az ellentétes kijelentésekre, amelyeket az utóbbi hónapokban hallottunk tőle, nem tudom racionális érvekkel elvetni, hogy valakinek vagy valaminek annyira a befolyása alá került, hogy – legalábbis időnként – a szócsövévé vált, válik.

A bálványavató beszéd is olyan pogány-keresztény, ősmagyar-náci, turul-arkangyal kettőséget, meghasadtságot tár elénk, amit legegyszerűbben talán a szöveg írójának és felolvasójának – vagy Orbán két énjének – a szembenállásaként foghatunk fel. Ennek megértéséhez a szöveg további részeit dőlt betűkkel, míg hozzájuk fűzött megjegyzéseimet zárójelben közlöm.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! (Ez a sablonos szónoki fordulat a tizenegy perces beszédben itt már hetedszer fordul elő, és a továbbiakban még háromszor jelenik meg. Mintha Orbán vagy még mindig szeretetre vágyó – és híveitől ezt a szeretetet valaha busásan elnyerő – énje keresné a kapcsolatot közönségével, míg valaki másnak [gyámjának? „tartótisztjének”?] a szövegét olvassa fel.)

Nem ismerjük a harc eszközeit, nem ismerjük a harc körülményeit, csak a harc eredményét ismerjük. A sátán számára nem maradt hely, mert Mihály, aki a szeretet, a szolgálat és a derű, nem hagyott neki. Mármint helyet. (Háromszor említeni, retorikailag kiemelni a harcot egy mondatban, önmagában is figyelemre méltó, de aztán Mihályt, a legharcosabb, mindig karddal ábrázolt arkangyalt vajon ugyanaz a szabadságharcos Orbán állítja-e elénk a szeretet és a derű megtestesítőjeként? Azt a Mihályt, akiről a romániai náci Vasgárda elődjét „Mihály Arkangyal Légiójának” nevezték el? Aztán bele is gabalyodik a mondatba, amit egy hozzábiggyesztett kétszavas magyarázattal próbál korrigálni. Ez is valami hasadtságot jelezhet, a saját gondolatai és a felolvasandó szöveg közötti dichotómiát. Talán nem kéne ebből messzemenő következtetéseket levonni, de egy biztos: a korábbi Orbánra az ilyesmi nem volt jellemző.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nekünk, a nemzeti összetartozás magyarjainak így kellene a magunk szeretetével, szolgálatával és derűjével kiszorítani minden rosszat és széthúzást a magyar életből.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az, aki tud olvasni a jelekből, olvashatja. (Itt kezd valójában profetikus lenni.) Új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak első parancsolata így hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullanak. (A formálódó új világgal akár magára a Teremtőre is utalhat, de valójában ebben a mondatban inkább csak Mózes, a Törvényhozó szerepét vállalja magára, amikor elhozza számunkra az új világ első parancsolatát.) Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra (A három szinoptikus evangéliumban találjuk ezt a „füle a hallásra” kifejezést, amellyel Jézus mindig a belső hallásra, nem egyszerűen a hangok regisztrálására, hanem a messiási tanítás spirituális megértésére utalt. Tehát feltételezhetjük, hogy Orbán ennek a kifejezésnek a használatával a saját messiásságára akarta felhívni a figyelmet. Azt kívánja, hogy minden magyarnak legyen füle az ő igéjének befogadására), és olvasson a jelekből! (A jelekből olvasás manapság a már nem nagyon komolyan vett – például kávézaccból, olvadt ólomból való – jóslás eszköze, de az ókorban és a nomád népeknél minden fontos döntés eszköze volt. Beleértve természetesen az állami, hadvezéri döntéseket is. A jeleket a sámánok vagy pogány istenek papjai az áldozati állat belső szerveiben, a felszálló füst irányában, a madarak röptében és még ezerféle módon ismerték fel. Hogy az átlagember valaha is képes volt-e olvasni a jelekből, azt nem tudhatjuk. A ránk maradt írásokból úgy tűnik, ez mindig a beavatottak privilégiuma volt. Ez felveti a kérdést: kiket ért Orbán minden magyaron, akiknek azt kívánja, hogy olvassanak a jelekből. Erre vonatkozóan beszédében korábban többek között a következő hangzott el:) Ma két hagyomány, két felfogás, két eszmerendszer, kétféle szív él a magyar politikában. (És más kijelentései is világossá teszik, hogy a Nemzeti Összetartozás Emlékművének felavatásán csak azokra a magyarokra gondolt, akik a két eszmerendszer közül az övét fogadják el. A harmincas évek népirtáshoz vezető náci retorikáját felidéző kirekesztő kifejezéseket a már fentebb említett Marsovszky Magdolna elemzi megszólásaiban, írásaiban.)

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! (Fejezte be beszédét Orbán, szokásos védjegyével, az iménti prédikációt a futballpálya szintjére fokozva le.)

Sok más nonszensz és sok elgondolkodtató felvetés is elhangzott ebben a vészjósló beszédben. Vészjósló, mert eredetéről alapjában véve valóban csak két elképzelésem lehet: ha Orbán írta, olyan belső maghasadtságot, sőt káoszt tükröz, olyan szellemi és szellemiségi dichotómiát, amelynek mélységébe valójában csak további tettei és szavai engedhetnek majd érdemlegesebb betekintést, és amelyeket sokáig fognak elemezni politológusok és teológusok, a jézusi tanítások és az ezotéria hívei egyaránt. De a már elhangzottakban is szinte mindenki találhat valami felháborítót, megbotránkoztatót, kiátkozandót. A fasiszták meg neonácik pedig dicsőítendőt. Feltételezhetjük, hogy ezek után a verőcei Magyar Szigeten szívesebben látott vendég lesz Orbán, mint a Vatikánban, ahol többre tartják a galamb szimbolikáját, mint a turulét. Az utóbbi kultuszát talán azok propagálják leginkább, akik hisznek abban, hogy a turul nemzette Emese megálmodott nászában Ámost. Tehát lehet, hogy annak a buja madárnak a kultuszát azért buzdítja Orbán és a kormány ezzel az emlékművel is, mert elvárják tőle vagy a hozzá fűződő legendától és az őt magasba tartó – gondolom, nem véletlenül, hangsúlyosan fallikusra formált – oszlop erotikus hatásától, hogy kisegítse az országot demográfiai kríziséből. (Orbán kimondja, hogy beleszületünk a turulba, de ez némi képzavar: a férfiúi és női szerep összevegyítése.)

Ha nem Orbán írta a beszédet, az, aki írta, bizonyára ismeri őt és messiási, szakrális-nacionalista aspirációját. Ennek megfelelően készítette el ezt a coming-outos szöveget, amely mégis túlment azon, amire Orbán maga vagy akár hívei készek lettek volna – a felkészületlenség ugyanis kitűnik Orbán szokatlanul feszült, az írásból alig-alig felpillantó felolvasásából, és a beszéd megdöbbent sajtóbeli fogadtatásából.

Miután többször is végignéztem a felolvasást, és végiggondoltam, hogy Orbán korábban sosem mondott még csak halványan hasonlatos, náci és vallásos, eltúlzott-torzított szimbolikába burkolt beszédet, mindez annak számbavételére is késztetett, hogy nem ő kért fel valakit egy általa felvázolt beszéd megírására, hanem valaki vagy egy radikális csoport vette (szedte?) rá a maga szakrális-nemzetiszocialista nézete/nézetük propagálására.

Tudom, hogy sokan írói fantáziám termékének tartják ezeket az elképzeléseket. Be kell vallanom, amikor harmadszor hallgattam és néztem végig Orbán beszédét, megjelent lelki szemeim előtt az Óz, a csodák csodája filmnek az a jelenete, amikor Dorothyt és társait megfélemlítette egy nagy hang, amíg le nem hullott a lepel, feltárva a forrását: egy jelentéktelen kis emberkét... Így hívta fel tudatalattim a figyelmemet arra, hogy foglakozzam azzal, ki állhat Orbán mögött, és arra, hogy le kell rántanunk a leplet a racionális gondolkozást összezavarni, honfit honfitársa ellen fordítani szándékozó hamis prófétákról.


Felhívás az 56-os összefogás 56. évfordulójának méltó megünneplésére

Már több mint egy éve próbálom meggyőzni mindazokat, akiknek még van fülük az Orbán csalfa sziréncsábításán túli igazságok befogadásra: a demokrácia híveinek haladéktalanul össze kell fogniuk, mert nem tudhatjuk, mikor kell egyként fellépnünk. Ez a beszéd is rámutat ennek a sürgősségére. Ha a Fidesz támogatottsága a mostaninál jóval kisebbre zsugorodik is, néhány képviselőjük lelkiismeretének felébredése híján a parlamenti kétharmadukat a következő választásokig – bármikor legyen is az – megtarthatják, így ők határozzák meg a választások időpontját, és szabályait az utolsó pillanatig a saját előnyükre változtatgathatják.

Ilyen körülmények között csakis a demokratikus ellenzék teljes és hatásos összefogása állíthatja meg a Fidesz ámokfutását (beleértve az unortodox gazdaságpolitikát), amely nagyon veszélyes reményvesztettséghez vezethet hazánk nagy részén. Ne feledjük: házak ezreiben már most kikapcsolták a gázt és a villanyt, és családok százezreinek vagy millióinak betevő falatra sem jut, nemhogy fűtőanyagra a közmunka-éhbérből. Ha egyáltalán jutnak köz- vagy bármilyen munkához.

Az összefogás főpróbája október 23-a lesz – népünk minden korábbinál nagyobb, példamutató összefogásának 56. évfordulójával egybekötve – a Szabad Sajtó úton. Hitem szerint a történelem úgy emlékszik majd vissza a szeptember 29-ei ópusztaszeri Orbán-beszédre és az idei október 23-ára, mint mérföldkövekre – a negatív és a pozitív pólus kijelölésére – visszatérésünkben a demokratikus, szekuláris jogállamhoz, és a negyedik köztársághoz vezető, sok önfeláldozást követelő, nehéz út kezdetére. Nekünk, a demokrácia híveinek meg kell tennünk mindent, meg kell mozgatnunk minden követ és embert, hogy így legyen.



Az első rész a sorozat tartalomjegyzékével    
 


 

Bitó László, író

Írásai a Galamusban:

Egy civil kezdeményezés lezárása – tanulságokkal
Ez még nem a világvége
Az utolsó pillanat nyerő stratégiája
Hova tovább MSZP: megújulás, fiatalítás vagy újjászületés?
Végzetes ki nem elégítések
A szakrális naiconalizmus réme I. rész
A szakrális naiconalizmus réme II. rész
Önvédelem (regényrészlet)
Keserű tabletta
Sorozata: Hogyan láttad, hogyan látod?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!