A lipcsei Fényünnep – Dalos György és Balog Zoltán részvételével
- Részletek
- Szemle
- 2012. október 10. szerda, 04:48
- (m.zs.)
Hírösszefoglalónk tartalma:
1. Részlet Dalos György beszédéből
2. Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka petíciója
3. A Konrad Adenauer Alapítvány által rendezett vita (MTI)
4. Balog Zoltán ünnepi beszéde (MTI)
5. Burkhard Jung, Lipcse szociáldemokrata főpolgármesterének köszöntője (MTI)
1. Részlet Dalos György beszédéből{footnote}Lásd még Bolgár György interjúját Dalos Györggyel.{/footnote}
Az 1989. október 9-én tartott – a keletnémet rendszerváltási folyamat egyik legfontosabb állomásának számító – lipcsei tömegtüntetés évfordulóján az évtizedes hagyomány szerint a „Beszéd a demokráciáról” című, fő ünnepi beszédet évente más-más neves személyiség mondja el, a helyszín pedig a keletnémet ellenzéki mozgalmak egyik központjaként számon tartott belvárosi Miklós-templom. A lipcsei városvezetés az idén Dalos György Berlinben élő magyar írót, történészt kérte fel az ünnepi beszéd megtartására. Dalos a csaknem egyórás előadásban az államszocializmus és a rendszerváltás korszaka mellett a jelenkorról is beszélt. Felidézte a magyar rendszerváltástól a 2002-es választásokig vezető utat, majd azt mondta:
„Mindebből normális váltógazdaság lehetett volna, de egyáltalán nem ez történt! Az egymás ellen küzdő felek minden választási kampányt életre-halálra szóló háborúnak tekintettek, és arra törekedtek, hogy az egyszer megszerzett hatalmat többet ne adják ki a kezükből. Így a köztársaságban a normális politikai vita helyett mérgező és hisztérikus gyűlöletkultúra alakult ki. A különböző pártokhoz tartozás évtizedes barátságokat, kollegiális kapcsolatokat és még családi kapcsolatokat is lerombolt. Ehhez bújtak elő lassan a réseikből a háború előtti idők kísértetei, és megtöltötték a közbeszédet látszólag elfelejtett antiszemita, soviniszta, rasszista és Európa-ellenes tartalmakkal. Ez a fejlődés torkollt 2006 nyíltan erőszakos zavargásaiba, amelyek egyben a politikai oldalak közötti kapcsolatok abszolút leállását eredményezték. És még ma is ez a dolgok állása.
Többször kifejtettem a nézeteimet a magyarországi helyzetről, és álláspontomat különböző jelentős témákról. Ilyen volt a vitatott médiatörvény, még inkább a média-gyakorlat, és az új alkotmány. Ide tartoztak a kritikus értelmiségiek elleni alaptalan korrupciós vádak, és magas állami tisztségviselők részvétele nacionalista rendezvényeken. Álláspontom ezekben a kérdésekben igen világos és eléggé ismert. Ezt az ünnepélyes alkalmat nem szeretném arra felhasználni, hogy politikai polémiát indítsak. De úgy érzem, két ponton egyenesen tartozom ezzel több évtizedes demokratikus elkötelezettségemnek.
Az első pont a már említett, gyűlölettel teli, elviselhetetlen légkört illeti, amely demokráciánk minden értékét devalválja, és amelynek egyetlen haszonélvezője a Jobbik elnevezésű neofasiszta párt és annak félkatonai alegységei. Ilyen körülmények között egyenesen abszurdnak tartom egy olyan kormány magatartását, amely a demokratikus ellenzék képviselőivel hivatali ideje harmadik évében még egy csésze kávéra sem hajlandó összejönni. Pedig ennek a kormánynak a szomorú gazdasági és társadalmi helyzetre való tekintettel egyenesen sürgető kötelessége lenne, hogy országunk jövője érdekében széles társadalmi, pártokon átnyúló, sőt nemzeti, vitát kezdeményezzen. Talán túl magas a gátlásküszöb, talán ehhez külső közvetítésre van szükségünk. Merkel asszony, Orbán úr, kérem, beszéljenek egymással erről az érzékeny témáról csütörtökön!
A második pont az Európai Uniót és a nemzetközi pénzintézeteket érinti, amelyekkel a kormány rögtön 2010. júniusi hivatalba lépése után konfliktust robbantott ki. Ezt a konfliktust a kormány a nyilvánosság előtt szeretné gazdasági szabadságharccá átstilizálni. Nos, természetesen igyekezni kell az EU keretén belül érvényesíteni a nemzeti érdekeket, és kiharcolni a saját országnak bizonyos előnyöket. És mégis: az örökös kokettálás Oroszországgal, Kínával, Kazahsztánnal, sőt, Azerbajdzsánnal, valamint az, hogy cinikusan egyenlőségjelet tesznek az európai intézmények és a szovjet hatalom közé, csakis oda vezet, hogy Magyarország elveszti annak a tekintélynek a maradékát is, amelyet a legutóbbi időkig élvezhetett a kelet-európai emancipációs folyamatban való részvételének köszönhetően.
Ezzel semmiképpen sem azt akarom mondani, hogy az EU jelenlegi állapotában ideális keret lenne tagállamainak együttműködéséhez. E tagállamok között a gazdasági és szociális lehetőségek tekintetében mélységes eltérések vannak. Vegyünk csupán egy olyan egyszerű paramétert, mint az átlagosan legalacsonyabb órabér. Kontinensünk legszerencsésebb államában, Luxemburgban ez 2010-ben 9,73 eurót tett ki, ezzel szemben Bulgáriában 71 centet. Ez a 12-szeres eltérés legalábbis három Európát jelez: a luxusosztályt, a szerény középszintet és a keleti, illetve a déli bővítés alanyait. A Magyar Köztársaság, az én országom 2010-ben 1,52 euróval Észtország és Lettország között foglalt helyet.
Politikai szinten az eltérés egyenesen megdöbbentő módon jut kifejezésre a polgárok aktív, illetve passzív európai elkötelezettségében. Az európai állampolgárok átlagos választási részvétele 2009 májusában 43 százalékot tett ki, ami nem éppen a kontinentális eszme iránti nagy lelkesedésről tanúskodik, de két olyan reformállamot találunk, amelyekben a voksoláson való részvétel meghaladta ezt a szintet: Lettországot 53 és Észtországot szűk 44 százalékkal. A Varsói Szerződés összes többi volt tagállamában ezek a számok alacsonyabbak vagy szélsőségesen alacsonyak: Bulgáriában 39, Magyarországon 36,3, Lengyelországban 24,5, és Szlovákiában mindössze 19,6 százalékot tettek ki. Magyarország számára a részvételi adatok azt jelentették, hogy a frusztrált baloldali választók távol maradtak az urnáktól, miközben a konzervatív és a szélsőjobboldali választók meglehetősen aktívan vettek részt a szavazáson. Annak, aki annak idején megdöbbent a jobboldali Jobbik jelentős választási sikerén, fel kell tennie a kérdést: ki küldte Brüsszelbe ezt a demokrácia- és Európa-ellenes erőt? Saját, 15,5 százalékot kitevő hívei tették? Vagy az a több mint 67 százalék, amely távol maradt a választásoktól? Az EU parlamentjébe kiírt választások legalábbis Kelet-Európában előrejelzésnek számítanak a következő nemzeti megmérettetésre. Fennáll a veszély, hogy a választásokat és népi kezdeményezéseket egyre inkább a polgárok passzív rétegei döntik el, az ebbe az irányba mutató tendencia egyértelmű. Így például Magyarországon a legutóbbi felmérések arról tanúskodnak, hogy a potenciális szavazók több mint 50 százaléka nem rendelkezik pártpreferenciával, vagy egyáltalán nem tudja, akar-e szavazni.
A polgárok tanácstalansága az európai demokráciák legjelentősebb kockázati tényezője. Érdemes 1989 kelet-európai vívmányait megvédeni mind a tekintélyelvű kísértésektől, mind a jobboldali radikális kalandorságtól. Mindenkinek, akinek ez fontos, nem utolsó sorban annak érdekében kell tennie, hogy Európa és a demokrácia fogalma megőrizze vonzerejét. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha ezeket a fogalmakat mindig friss szociális és kulturális tartalmakkal töltik meg.”
2. Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka petíciója
Ugyancsak a zsúfolásig megtelt Miklós-templomban, Dalos György ünnepi beszéde előtt a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének két alelnöke, Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka ismertette azt a petíciót, amelyben egyebek között azt írták: a magyarországi sajtószabadság „szemlátomást erodálódik”, ami elfogadhatatlan. A petíciót Angela Merkel és Orbán Viktor csütörtöki, berlini találkozóján kívánják eljuttatni a címzetteknek. A petíciót Lipcse polgármestere is aláírta.
A petícióról hírt adott Lipcse városának honlapja, illetve a Bild Zeitung is.
A Lipcse város honlapján megjelent hír:
„Lipcse városa támogatja a ’Lipcsei petíciót a sajtószabadságért Magyarországon’. Az aláírásgyűjtő akciót Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka indította. A két magyar újságíró a Lipcsei Takarékpénztár médiaalapítványának A média szabadságáért és jövőjéért díjának idei kitüntetettjei között van. Burkhard Jung főpolgármester az Angela Merkel szövetségi kancellárhoz és Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz intézett petíció első aláírói között volt hétfőn.”
A Bild Zeitungban megjelent hír:
„Magyar sajtódíjasok petíciót intéznek Merkelhez”. „Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka magyar sajtódíjas felszólította Angela Merkel német szövetségi kancellárt (CDU), hogy lépjen fel a magyarországi sajtószabadság megőrzése érdekében. Lipcsében petíciót indítottak útnak, amelyet csütörtökön, október 11-én adnak majd át Berlinben. Merkel ezen a napon fogadja a kancellári hivatalban Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. A két magyar újságírót hétfőn Lipcsében kitüntették a Lipcsei Takarékpénztár média-alapítványának A média szabadságáért és jövőjéért 2012 díjával.
(Lásd hétfői hírünket: Német sajtódíjat kapott Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka. A Lipcsei Takarékpénztár [Sparkasse Leipzig] alapítványa 2001 óta évente ítéli oda az összesen 30 ezer euróval járó díjat „a sajtó szabadságáért és jövőjéért kiemelkedő odaadással küzdő újságíróknak, kiadóvállalatoknak és intézményeknek”. Nagy Navarro Balázson és Szávuly Arankán kívül idén egy mexikói és egy német újságíró nyerte el a díjat. Az elismerés az 1989 őszén Lipcsében kezdődött kelet-németországi békés forradalom emlékének ápolására is hivatott, és a Németország egyesülését megelőző lipcsei tüntetésekre emlékező Fényünnep alkalmából adják át. A két magyar újságíró a díj odaítéléséről döntő testület indoklása szerint „nem csupán az igazságtalanságok feltárásáért dolgozott, hanem végül őket is érte igazságtalanság, mégis harcoltak tovább”. Az pedig, hogy „tiltakozásul éhségsztrájkot kellett kezdeniük, arra utal, milyen szűkössé vált a kritika lehetősége Magyarországon”, írja az alapítvány hétfői közleménye.)
3. A Konrad Adenauer Alapítvány által rendezett vita
Mint tegnapi hírösszefoglalónkban beszámoltunk róla (A lipcsei történet folytatódik: a konzervatív német alapítvány segít Balognak), a Konrad Adenauerről elnevezett konzervatív német alapítvány (KAS) „pontosan a 17 órakor a Miklós-templomban tartott békeimával azonos időpontban” vitát rendezett, amelyet a német zöld képviselő, Monika Lazar „tapintatlanságnak” és „provokációnak” minősített (a vita résztvevőit lásd idézett hírünkben). Az MTI beszámolója szerint a 70 fős, többnyire német közönség előtt zajló, „Szabadság Magyarországon” című pódiumbeszélgetésen a következők hangzottak el.
Balog Zoltán
A Fidesz „egy erősen Európa-szkeptikus országban” tíz éven keresztül egyben tartotta és EU-párti irányba fordította a jobboldalt, a Magyarországgal szembeni erős, „részben fundamentalista” kritika miatt azonban 2011 első félévében a lakosság egészét tekintve 30 százalékkal csökkent az unió támogatottsága. „Most megint nekünk kell felépíteni” az EU támogatottságát. A kormány „természetesen” az unió tagjaként akarja meghaladni „a görögországi viszonyokat”, amelyeket a nyolc évi szocialista kormányzás után megörökölt.
A bírálatokban van „némi igazság”, hiszen a kormányváltás óta Magyarországon „lélegzetelállító sebességgel” zajlanak a változások, mert meg kell oldani a rendszerváltás óta felgyülemlett problémákat, amelyek miatt a térségben „az elsőből az utolsók lettünk”. E gyors változásból adódik a magyarországi folyamatokat övező külföldi aggodalom is. A 22 évvel a rendszerváltás után még mindig „a radikális változások korát élő” Magyarországon az új kormány szinte valamennyi nagy rendszert átalakította, mert helyre kellett állítania az ország működőképességét, és e munka során történtek „durva hibák is”. Ám Magyarország legfontosabb problémája nem a médiatörvény, hanem a jobboldali radikalizmus és a 3 millió embert sújtó mélyszegénység.
Arnold Vaatz, a CDU/CSU pártszövetség parlamenti képviselőcsoportjának helyettes vezetője
A Magyarországgal szembeni kritika „erősen pártpolitikai meghatározottságú”, hátterében az áll, hogy az európai baloldal „mélyen megrettent” attól, hogy a 2010-es választáson a magyar baloldal „a felismerhetetlenségig marginalizálódott”.
Matthias Cornils médiajogász, a mainzi Johannes Gutenberg egyetem kutatója
Érdemes lett volna óvatosabban, megfontoltabban nekiállni a média reformjaihoz, hiszen a médiatörvény példája azt mutatja, hogy a gyorsaság hibákhoz is vezet. Üdvözölte, hogy a kormány párbeszédet folytatott a jogszabályt kifogásoló intézményekkel és módosításokat hajtott végre. Ugyanakkor a magyar médiahatóság így is szinte páratlanul széles hatáskörrel rendelkezik, a média valamennyi ágát ellenőrzi, ez a „szokatlan központosítás nem éppen az államigazgatáson belüli hatalommegosztás mintapéldája”. További „dilemma”, hogy miként lehet a média, különösen a közszolgálati média felügyeletét távol tartani az államtól és a pártpolitikától. Ez azonban nem csupán Magyarországon kérdés, hanem például Németországban is.
Georg Paul Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap volt rovatvezetője
A magyar kormány tevékenysége körüli nemzetközi diskurzus összemérhetetlen vélekedések vitája, „hitek harca”, amelynek során a baloldali politikusokban „pavlovi reflexek” alakultak ki, vagyis amint meghallják azt a szót, hogy Magyarország, rögtön „harapnak”. A médiatörvényről: a kormányok egész Európában, és talán még Amerikában is „próbálkozások és hibák” révén tanulnak, a törvény sorsa pedig azt mutatja, hogy a magyar kormány is képes demokratikus eljárás révén korrigálni a hibáit és az európai normákhoz igazítani a jogszabályokat.
4. Balog Zoltán ünnepi beszéde
A lipcsei ünnepség csúcspontját jelentő esti fényjátékot megelőzően Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a város egyik legnagyobb terén összegyűlt tömeg előtt a díszvendég Magyarország nevében mondott köszöntő beszédet. Eszerint:
A szabadság nem jelent automatikusan igazságosságot, a rendszerváltás így Magyarországon milliók számára csak szegénységet és a hátrányos helyzet megszilárdulását jelentette, míg a régi rendszerből sokan átmentették hatalmukat. Sokak számára a rendszerváltás csak annyit jelent, hogy „a tankok kimentek és a bankok bejöttek”. A „rendszerváltás vesztesei” Magyarországon elsősorban a romák, de nemcsak ők, hanem további másfél millió magyar is mélyszegénységben él. A vesztesek közül sokan az övéktől eltérő, „más társadalmi, etnikai, kulturális csoportokban vélik felfedezni nyomorúságuk okát”, és számukra a demokrácia kifejezésnek nincs pozitív tartalma. Ennek a helyzetnek a meghaladásához közös erőfeszítésre van szükség. „Harcoljunk közösen egy olyan demokráciáért, amely esélyegyenlőséget, szolidaritást, emberi méltóságot és méltányos versenyt” jelent, és egy olyan Európáért, amelyben a különbözőségek nem oltják ki egymást, hanem erősítik a közösséget. „Szükségünk van kritikus szolidaritásra Európában, a magyaroknak éppen úgy, mint a németeknek, de a magyaroknak talán még inkább”.
5. Burkhard Jung, Lipcse szociáldemokrata főpolgármesterének köszöntője
„A németek soha nem felejtik el, hogy milyen sokat köszönhetnek a magyaroknak.” Ugyanakkor „mély aggodalommal” töltik el őket a véleményszabadságot, a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét fenyegető folyamatok, amelyek éppen a közösen kivívott szabadsággal és demokráciával ellentétes irányba mutatnak. „A sajtószabadság az egyike azon megkérdőjelezhetetlen értékeknek, amelyeken az Európai Unió alapul”: az idézetet a főpolgármester a Nagy Navarro–Szávuly-féle petícióból idézte. Burkhard Jung hangsúlyozta: Lipcse városa támogatja a petíciót, amellyel a magyarországi média szabadságának biztosítására szólítják fel Angela Merkel német kancellárt és Orbán Viktor miniszterelnököt.
(hj–m.zs.)
Az előzmények a Galamusban:
– Lipcsei petíció Balog Zoltán meghívásának visszavonásáért
– Lipcse: A város ragaszkodik a vitatott magyar miniszterhez, Baloghoz
– Lipcsei újság: A kis tettek politikája
– A Balog-ügy Lipcsében: Nem a személyt, hanem az általa képviselt kormánypolitikát utasítják el
– A lipcsei történet folytatódik: a konzervatív német alapítvány segít Balognak
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!