rss      tw      fb
Keres

Az akasztófapárt ismét tüntetett




Mottó: Hogy szokjuk a magyar     
utcákon az akasztófák látványát     

A Jobbik vonult Budapest utcáin péntek délután és este.
Az MTI szerint kezdetben néhány százan, a végén néhány ezren voltak.
 

A szélsőjobboldali tüntetők pénteken kora este Mátsik György volt ügyész lakásától vonultak Biszku Béla háza elé. A tömeg folyamatosan Biszku Béla-, Bajnai Gordon-, Gyurcsány Ferenc- és Orbán Viktor-ellenes rigmusokat skandált: „Kommunista gyilkosok!”; „Biszkut, Gyurcsányt börtönbe, Bajnait a tömlöcbe!”; „Vesszen az Orbán, mert hazug a kormány!”

A menetet a Margit körúton egyik házból többször is leöntötték vízzel.


A főhősök és a szebb jövő (Murányi, Novák) 

Biszku Béla háza előtt beszédet mondott Novák Előd és Murányi Levente, a Jobbik két alelnöke. Novák Előd szerint a rendszerváltás csak hatalomátmentés volt, és bár „az egykori ügynökök által befolyásolt” Fidesz a 2010-es választásokat elsősorban az elszámoltatás kampányígéretével nyerte meg, mégis „szembeköpte a saját választóit”, és nem hajlandó például a kommunista luxusnyugdíjakat megszüntetni. „Érted jöttünk, elvtárs, nem ellened, nem fog fájni, nem kell félni!” – kiabálta Novák Előd Biszku Béla háza felé.

Murányi Levente arról beszélt: őt is elítélték 1956-ban, ezért neki „nincs szebb dolog a világon, mint kommunistát lőni”.

(m.zs.)


Az akasztófapárt - Képek:


Kulcsár Gergely, a Jobbik Hajdú-Bihar megyei elnöke és Rubi Gergely, a párt országgyűlési képviselője Debrecenben a Piac utca és a Hatvan utca sarkán felállított akasztófával, szeptember 21-én: a halálbüntetés visszaállítását követelték – MTI/Czeglédi Zsolt


Képalá: A Biszku-ellenes vonulás akasztófája: „Nincs szebb dolog a világon, mint kommunistát lőni” – saját felvétel


A Krisztina téri templomnál – saját felvétel


Mátsik György lakása előtt, egy résztvevő – MTI/Marjai János


Biszku Béla háza előtt – MTI/Marjai János



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!